No, ismét fordulóponthoz ért életünk.
Itt ülök az egyik cég géptermében, vasárnap hajnali 1/2 1 van és azon gondolkodom, hogy mit is keresek én itt...???
Pár gépet kell lementenünk egy nagyobb szoftverfrissítés elött, és én lettem a szerencsés kiválasztott, aki bejöhetett szombaton reggel 8 órára, hogy elkezdjem a nagytakarítást a lemezeken, majd előkészítsem és futtassam a mentést.
Ez nem baj, mert legalább jól megfizetik a hétvégi munkát, csak már kezdek egy kissé fázni, éhes lenni, elálmosodni, unatkozni -- meg egyébként is hétvége van, vagy nem?! És mostanában mintha én a többieknél többet lennék bent a hétvégégen, meg a hétköznapokon is túlórázni...
A gyermek meg felsír ha meglátja az idegen bácsit, mi?!

Nah, ez nem jó hozzáállás, így sosem lesz saját lakásunk vagy (ezt ki sem merem szinte mondani) házunk!, ha hétvégente én inkább otthon akarok ücsörögni...
Pedig gondolkodom erősen, hogy mit is kezdjek magammal itt, az újhazában.
Az igények persze megvannak, csakhát ugye a hozzá való tőkét elő is kellene valahogy teremteni!
Ezért elhatároztam vasmarokkal, hogy minden lehetőségre nyitott vagyok (azért mindenre talán mégsem...a testemet pl. nem adom!), és ha majd jönni fog, akkor én tárt karokkal várom!!!

Na, szóval ilyen gondolatok kerülgetnek engem mostanában.

Ennek amúgy leginkább az az oka, hogy látom, a jelenlegi fizetéssel bár el lehet lébecolni, de nagyravágyó terveket az ember azért ne dédelgessen!
Mert hát ahhoz, hogy csak egy saját lakásba belevágjunk a folyamatosan emelkedő ingatlanárak mellett kellene legalább 50 000 dollár önrész, és utána még fizetni is valahogy a banki kölcsönt, ugyebár?!
Nos, nekünk nincs sajnos ennyi pénzünk, és hát a kis családból, mint családfő, és egyszemélyi kenyérkereső nekem kell körbetekingetni a mindeféle könnyű, kevés munkával gyors anyagi hasznot ígérő lehetőségekben.

Na, szóval.
ÁÁáááááááááhh....

Elhatároztuk, hogy az idén rokonlátogatást rendezünk, és ebből kifolyólag el is kezdtem nézgelődni a legalkalmasabb repülőjegyek után.
Mert hát ugye, meg kell mutatni ezt a jól sikerült kis csecsszopót mindenkinek, had' hízzon a májunk amikor szembedicsérnek, hogy hát nagyon szép kisbabát hoztunk ám össze!
Bár néha rámtör a kétely, hogy biztos az én munkámnak is a gyümölcse ez a gyermek, nem pedig valami békazabáló francia "keze" van a dologban?
Legalábbis olyan intenzitással tudja eszegetni a gyermek a brekus lábát, hogy már kezd nagyon gyanúúúúúúússá válni a dolog!


Le petit français

Kicsi feleségemnek is nagyon anyahiánya van, és a nővéreivel is már szeretne személyesen beszélgetni nem csak a telefonon, meg a Skype-on keresztűl.
Nahát akkor mindent bele, essünk neki a keresgélésnek! -- mondom magamnak. Perszeee...mert így vagyunk mi már csak egymással Pistukám!

Természetesen a legfontosabb szempont, hogy a baba jól viselje a repülést!

Ennek érdekében én szerettem volna legalább 1 napra megállni valamelyik köztes leszállóhelyen (Kuala Lumpur, Szingapur), hogy ne egybe kelljen lenyomni a 22-25 órát.
(Heh...most látom csak, hogy Görögország messzebb van mint AU! Ismerősömék 32 órát utaztak, csak egy irányba, hogy odaérjenek! Jéééé.... tényleg..!)
Azonban kis feleségem szerint meg pont az a lényeg, hogy minél elöbb letudni az utat, és nem pedig elhúzni.
Na, mindegy, én csak az apja vagyok ugye, szóval ehhez nem érthetek...

Na de vissza a repjegyekhez!

Tanulságos kis táblázatot sikerült összeszerkesztenem, hogy melyik járattal érdemes menni, melyik az olcsóbb, hol áll meg, mennyi időt kell várni, stb.

Azonban rá kellett jönnünk, hogy a már többször is kipróbált sógor járatnál nincs jobb!
Hát hiába na, csak sógorék, vagy mi?!
Szóval már ott voltam, hogy akkor rajta, gyerünk nagybevásárolni, amikor egyik este hangos zokogásra riadtam fel éjszakai nyugodt számítógépes tudományos kutatásom közepette.
Bementem a szobába, ahol kis feleségem feküdt az ágyon sírva.
Nem nagyon értettem a dolgot, 1 órával korábban még virágos jókedvében volt, mikor jóízűen megettem a kedvenc borsólevesemet (csipetkével!), amit olyan jól tud főzni, majd hangos büfögésekkel adtam hangot az étek iránti elégedettségemnek!

Bár...így utólag egy kissé sós volt...asszony!
Pedig, mostanában megint rámtört az évente általában 2x jelentkező diétázási roham, dehát néha lehet azért kivételt tenni egy kis vajling borsóleveskével, ugye?

Szóval kérdezem, hogy mi történt, ki bántotta mert ahhoz odamegyek és széjjjjjelhasíííítom!!!

Rám nézett nagy, könnyben úszó barna szemeivel és halkan modta azt, amin aztán igazán megdöbbentem.
"Nem biztos, hogy haza akarok menni..."
He...? Tessék? Nézhettem értelmes szemekkel.
Tudom jól ez számára milyen fontos, és már alig várja hogy láthassa a családot ismét!
És most mitöl hirtelen ez a fordulat?!

Kérdeztem is, hogy talán a moly szállta meg, vagy mi igy hírtelen?

"Ádámnak szerintem nagyon nem tenne jót, ha most hirtelen kifordítanánk a maga pici kis világából, átállással, rengeteg hurcolkodással, sok új emberrel." -- mondta. "Olyan aranyos, nyugodt baba. Már teljesen beállt arra, hogy mikor eszik és alszik."
És ez mondjuk tényleg így van.
Napközben nem nagyon látom, de Tünde szerint rendszeressé vált az Ő élete is, és már nagyjából lehet tudni, hogy mikor fog enni kérni, elaludni, stb.
Este én fürdetem és etetem meg, majd amikor kidőlt olyan 1/2 9 felé, teszem a kiságyába, ahol reggel 6-7-ig alszik.
És még csak 4 hónapos!

Szóval attól fél feleségem, hogy ha májusban hazavinnénk az akkor is még csak 8 hónapos babát, talán nem segítene neki a sok hirtelen jött élmény.
Inkább vigyük vissza, amikor már egy kicsit erősebb lett és jobban bírja az utazással járó megpróbáltatásokat is.

Hmmm....
Azért ez nagy szó tőle.
Tudom milyen nehéz szívvel vált el a rokonoktól, és naponta beszél valakivel közülük. Az utazást már alig várta, meg hogy 2-3 hónapot a körükben tölthessen ismét.

Szóval most éppen ez a legutolsó álláspont.
Maradunk, és majd jövőre utazunk.
Addigra ha minden jól megy lesz AU útlevelünk is, és legalább nem kell majd magyarázkodni a határon, hogy honnan csóreszoltuk a kis ozi gyereket.

Ja, persze, mivel letöltöttem a magyar konzulátusról a magyar útlevelt és anyakönyvet igénylő lapokat, amiket szépen ki kell tölteni, és visszajuttatni nekik.
Majd ha minden jól megy, akkor 10 hónap! után kezünkbe is kaphatjuk a gyermek létezését bizonyító okmányt.

Hát azt azért nem gondoltam volna, hogy a konzuli futár itt még valóban futva viszi a postát oda-vissza...

Szóval arra gondoltunk, hogy inkább személyesen majd bemegyünk a Bp-i önkormányzathoz kérvényezni a T. Hivataltól, hogy adjanak pöcsétes igazolást a gyermek hovatartozásáról.
Dehát ezek után lehet, a 10 hónapos várakozási idővel még mindig elöbb kapjuk kézhez az okiratot, vagy ami még valószínűbb távolra szakadt honfitársként már ozi útlevéllel megyünk mindannyian Mo-ra.
Ja, ja...addig is gyakorolni kell a kiejtést.
"Nem beselni madzsar, kitsit, kitsit beselni!"

Egyéb történések meg igazán nem nagyon voltak.

Ja! Mégis!
Nagy hír...készülj fel!
..

Lecseréltük a mosógépet!
Bizony, kis feleségemnek már nagyon elege lett a pár gyors kézmozdulattal mosógépből átalakítható hadászati krumplipucológépből!

Hja, az az ercsii laktanya, az alapkiképzés, kérem!
Mennyi szép emléket ébreszt!
A konyhaszolgálatban oly sokszor köthettünk közelebbi ismerettséget -- már, már barátságot -- ezzel a furfangos szerkezettel...
...hmmm...az ifjúság...!

Feleségem szerint tépi, szaggatja a ruhákat a mosógép, és nem is mos rendesen.
Ezt ki is kértem magamnak a mosógép nevében!
Ez nem tép és szaggat ... ez hámoz, kérem!
Különbség!!!

Na mindegy, 8 hónapos elkeseredett ellenállás után végül is alulmaradtam a régi elmés szerkezte megtartásáért vívott küzdelemben, és elmentünk a bótba hogy megtekintsük mi a kínálat.
Sajnos itt nem ismerik a felültöltös európai mosógépet, csak azt ami már nekünk is van, illetve az elöltöltőseket.
Szóval végül vettünk egy Whirlpool programozható, időzítős, hidegvizes, bugyborékos elöltöltőset.
A 2nd World-ben vettük meg, ahol olyan szerkezeteket árulnak, amelyeknek igazán semmi bajuk nincs, csak sérült a csomagolása, vagy hosszabb időt álltak a raktáron.
A mosógép így került $1120 helyett csak $890-ba.
Mellé még egy Panasonic üzenetrögzítős, vezetéknélküli telefonba is beruháztunk $170-ért.
Mindkét cuccra rendes, gyári garanciát adnak.

Azóta nagy az öröm a háznál, a mosógépnek egy perc nyugta sincs, a ruhák meg nem győznek száradni az erkélyen.
Félek is, hogy mikor küldik ki a csekket, hogy fizessem be az $550 büntetést, amiért kirakjuk a ruhákat az erkélyre száradni...
Persze, mert itt a forró ausztráliában hol szárítson az ember?!
A hüvös lakásban...
Egyébként meg az önkormányzat jól megbüntet, hogy rongáljuk a városképet!
Mert ha még Bondi (amit nem is értek egyébként, hogy mitől annyira felkapott hely...) lenne, de ez itt kérem Hornsby! Chinatown!

A régi krumplipucolót akkor meg jó lenne eladni.
Gondoltam kirakom a Coles hírdetőtáblájára, hátha valakinek éppen erre van szüksége.
Ha meg nem kell, akkor felrakom az eBay-re licitre!
Aztán majd sutyiban jól fellicitálom az árát...hehehe...

A jó Godzillán is úgy néz ki sikerült túladni.
Már éppen ideje volt, mivel fogta a jó kis garázshelyet, amire pedig szükségünk van a cuccainkat elpakolni.
Tünde meg is siratta szegényt, mivel nagyon a szívéhez nőtt.
Bár öreg autó, de nagyon kezes, és sok extra volt benne.
Amúgy egy magyar srác vette meg, akit az AU levelező listáról ismerek, és itt tanul Sydney-ben.
Odaadtuk neki a járművet egy pár hétre, hogy próbálgassa, aztán ha tetszik neki akkor diszkont áron elviheti.
Úgy döntött, hogy jó lesz neki bejárni a munkába, mert sokszor éjszaka végez és legalább van amivel haza tud utána menni.
Ráadásul nem tervezi nagyon a maradást, ezért gondolom nem is akar komolyabb összeget beinvesztálni valami gépjárműbe.

Amúgy papírforma szerint itt tombolnia kellene a nyárnak.
Ezzel szemben annyi eső esik mostanában ismét, hogy inkább angliára emlékeztet az éghajlat. Bár igaz, én is csak a TV-bol tudom, hogy angliában állítólag sokat esik, mert mindkétszer amikor voltam hőmérsékleti rekordok dőltek meg éppen...

Pár nappal ezelött meg arra ébredtünk, hogy dió nagyságú jégeső hullik az éjszaka közepén!
Hát igen, ez már a világvége! Ausztráliában jégeső!
A múltkor annyi esett, hogy az SMH-n képriport volt a Bondi-on snowboard-ozó srácokról...
Meg globális felmelegedés...heh?

Ja, ismét megfogyatkoztunk.
Egy másik magyar srác döntött éppen úgy 7 év után, hogy elege volt AU-ból, és inkább elmegy szerencsét próbálni Mo-ra.
Valami lehet ebben a nagy visszavándorlási kedvben, egy kínai taxisofőr is arról beszélt pár napja, hogy megfordulni látszik náluk is tendencia.
Eddig minden kínai el akart menni az országból, de most nagyon sokan mennek vissza, mert nagy lehetőségeket látnak a gazdaság fejlődésében.
Mo is ilyen lenne?
Lehet el kellene kezdeni nézelődni, hogy melyik csomagszállító cég lenne az olcsóbb visszafelé?
Még jó, hogy pár dobozból nem pakoltunk ki, ennyivel is legalább kevesebb munka...
Szóval csak igaza volt Torgyán Jóskának!
Fogy a magyar!!!

Na, de én már csak úgy vagyok vele, hogy miért legyek én az úttörő? Lássuk meg elöbb, hogy másnak hogy jön be ez az új módi.

Meg hát a honvágy is egyébként nagyon elkerülget.
Ha meg éppen rámtör, csak felidézem életem egy-két emlékezetesebb momentumát, és husss...úgy elrepűl, mintha itt sem lett volna!
Nem, nem jobb ittsem persze, nem hiszem én azt. Kolbászból itt sincs ám a kerítés!
Keményen meg kell ám dolgozni minden egyes centért itt is!!!

Dehát a nagytudásúak szerint hasít az ozi gazdaság mostanság.
Állítólag sosem látott méreteket öltött a foglalkoztatás, és egyre nehezebb képzett munkaerőt találni.
Csak a fizetéseken nem nagyon látszódik, hogy a cég mindenáron marasztalni akarná a dolgozókat.
Gondolkodtam, hogy bejelentem a távozásomat, hátha jól megijednek, és inkább emelnek. Csak félek, még a végén rosszul sűlne el a dolog...
Szóval inkább még maradok egy kicsit, legalábbis amig be nem fejezem a sulit, már ha az égiek is úgy akarják!

Lényeg a lényeg, az idén nem repülünk az óhazába, de hogy kárpótoljam valamennyire kicsi asszonykámat, ezért csak felkerekedünk majd, és elmegyünk valahová pár hétre.
Csak hogy megkezdjük az ismerkedést végre úgy igazándiból a hirös Ausztrál outback-el!

Na, de vége a backupnak így, hajnali 4 óra felé, és lassan el is indulok innen Artarmon-ból Hornsby-ba, meglátogatni kis családomat...