vasárnap, január 14, 2007

140 millió évvel ezelött – Gondwanaland szétválása.
Ausztrália ebben az időben még elszigetelt földrész, azonban nem marad az mindörökké. A nagy déli földrész, Gondwanaland szétválása 140 millió évvel ezelött kezdődött meg. Ausztrália kb. 96 millió évvel ezelött vált le az Antarktiszról a tengeri-alatti tektonikus lemezek mozgásának következtében és a mai napig is évi kb. 6 cm-es sebességgel mozog észak felé.

Ha minden így folytatódik tovább, akkor kb. 40 millió év múlva meg is érkézünk Dél-Kelet Ázsiába.

50 000 évvel ezelött – Az első ember megjelenése
Egy ősi tó dél-nyugat NSW-ben – amely az elmúlt 15 000 évben szárazon áll – egyben helyt adott a legősibb vörös okker temetkezési helynek és krematóriumnak is.
Ezekből a sírokból és több tucat, a közelben talált tárgyi leletből nyerhetünk bepillantást a történelem elötti, a tó partját benépesítető közösségek mindennapjaiba, ahogy kisállatokra vadásztak, kagylót gyüjtöttek, halásztak, valószínűsíthetően már hálót használva és ünnepségeken gyászoltak, vagy csak örültek az életnek.
A ’Mungo Lady’ elszenesedett csontjait 1969-ben találták meg. Öt évvel késöbb a melbourni egyetem geológusa, James Bowler találta meg a ‘Mungo Man’ érintetlen maradványait.
A testük vörös okkerel volt díszítve, és művészi helyzetben rendezték el a tagjaikat a temetés elött, amely egyben fontos archeológia jelentőséggel is bír.
A maradványok kora még a mai napig is ellentmondásos, a döntő többség az emberek érkezését Ausztráliába kb. 50 000 évvel ezelöttre teszi.

Bár a tudósok tovább vitatkoznak az ember Ausztráliába történő bevándorlásának pontosabb részletein, a Mungo tó arra emlékeztet mindannyiunkat, hogy a történelem megismerésének célja nem csak a változások egyszerű, időrendbeni leírása, hanem egyben segít az értékek és szokások fenntartásában is.

1606 – a Duyfken érkezése
Az első írott megemlékezés az európaiak és az aboriginálok kapcsolatba lépéséről egyből halállal is végződik. Willem Jansz, holland kereskedő a Holland Kelet-Indiai Társaság megbízásából Pápus Új Guinea-ba hajózik elsősorban arany és fűszerek után kutatva.
Elérkezett a Torres Strait-re pár héttel azelött, hogy a spanyol Luis Vaez de Torres keresztülhajózott volna ott.
A Duyfken körüljárta a vízfolyásokkal és alacsony növényzettel szegélyezett partot, és mivel már a végét járták az élelmiszernek, a kapitány egy csapatot küld a partra hogy kereskedjenek a helybéliekkel.

Jansz késöbb feljegyzi, hogy "kilenc emberemet mészárolták le a emberevő pogányok".
Gyorsan elhajózik Cape Keer-weer-be (Cape York-tól nyugatra) mielött visszafordult volna, abban a hitben, hogy Új Guinea hosszan elnyúló partjai mentén vitorázik.
A holland térképek még sok éven át tévesen tüntették fel ezen partszakszokat.

1770 – Cook fedezi fel a keleti partokat
James Cook kapitány három utazást tett Ausztráliába a Britt Admiralitás nevében, amely véget vet a Terra Australis Incognita európaiak által övezett misztériumának.
Az első útja során (1768-71) az Endeavour fedélzetén a keleti parton vitorálzott végig, hogy észak felé térképet rajzolva Point Hicks-től Cape York tetejéig, minden fontosabb helynek angol elnevezést adjon.

1770 augusztus 20.-án egy sziget legmagasabb pontján állva – amelyet Possession szigetnek nevezett el – néhány benszülöttel körbevéve felhúzták az angol lobogót és kisajátították “a teljes keleti partot” egészen le, a 38. szélességi fokig III. György angol uralkodó nevében.
A hely a New South Wales nevet kapta.
Az egész formalitás azonban valószínűleg leginkább arra szolgált, hogy ezzel tartsa távol a franciákat és a hollandokat, de jelzi az aboriginal-ok kezdődő megpróbáltatásainak sorát is.

1786 – A Botany Bay terv
Történészek a mai napig vitatkoznak a miérteken és a hogyanokon, hogy Anglia elítélteket küldjön Botany Bay-be. Az elszállítás megoldás lenne a túlzsúfolt börtönhelyzetre (amely egyébként hozzájárult az amerikai kolóniák elvesztéséhez is, amelyek befogadták a kitoloncolt fegyenceket), vagy része lett volna egy tervnek, hogy kiterjesszék a birodalom fennhatóságát Kelet felé is, esetleg kihasználása lenne a helyzetnek, hogy nemkívánatos személyekből hozzanak létre angol kolóniákat? Kritikusok szerint a kitoloncolás túlságosan költséges eljárás és nem elég szigorú büntetési forma.
A kolóniák földbirtokosai azt javasolták a kormánynak, hogy takarítson meg pénzt azáltal, hogy az elitélt munkaerőt átirányítják közmunkáról magán munkáltatókhoz, amely nézetet London el is fogad.
1838-ban a “House of Common”-hoz érkező feljegyzés alapján a kitoloncolást mint ezközt elítélik, amely csak egy szörnyeteg társadalom létrehozására alkalmas.
A rabok szállítása NSW-be le is áll 1840-ben, azonban Tasmánia továbbra is büntető sziget marad egészen 1853-ig, amikorra is már 160 000 elítélt élt Ausztráliában.
Az a feladat, hogy a kitoloncolt elítéltek által létrehozott társadalmat tudják fenntartani nehezen karbantarthatónak bizonyult.
Az 1830-as, 40-es évekre az egykori elitéltek és gyermekeik nemkívánatos személyek a szabad bevándorlók társadalmában.
Mindezek ellenére a döntés, hogy elítéltekkel alapítsanak kolóniát Botany Bay-ben tette az országot angol anyanyelvűvé (a francia, vagy a holland helyett) és juttatta előnyhöz az angol birodalmi törekvéseket az ázsiai térségben.

1788 – Az Első Flotta érkezése
Az éhezés általi lassú halál a legvalószínűbb sorsa az újonnan érkezőknek
Február 27-én, egy hónappal az után, hogy az Első Flotta befutott Syndey Cove-ba, a napjaink Sydney-jének helyet adó öbölbe, egy 17 éves elítéltet, bizonyos Thomas Berrett-et felakasztottak, mivel vajat, borsót és disznóhúst lopott a kományzati raktárból.
Halála az új kolónia kétségbeejtő elszigeteltséget tükrözi, valamint a szigort, amellyel a rendet próbálták fenntartani.
Az Első Flotta, amely 11 hajóból állt, és Arthur Phillip kapitány irányította, rémisztően felkészületlen volt ahogy Portsmouth-ból elindult 1787 május 13.-án.
Az egyetlen információ, amelyel az expedíció rendelkezik Új Dél Welszről, Cook kapitány 1770-ben készült útileírásából származik..
Ezt a beszámolót alapul véve az a döntés születik, hogy az első települést Botany Bay-ben kell felállítani, azonban amikor Phillip odaérkezik 1788 január 18-án, a talajt terméketlennek találja, és nincs elegendő ivóvíz, a kikötési lehetőség pedig csalódsára ad okot.
Észak-felé indultak tehát tovább a HMS Supply fedélzetén és Január 21.-én Port Jackson-ban kötöttek ki, amelyet egyébként Cook beszámolója is megemlít, de korábban itt nem szálltak partra.
Ez nagyszerű kikötőhelynek bizonyult, elegendő vízkészlet tartalékkal.
Január 23.-án Philip visszatért Botany Bay-be és Január 25.-én az egész flotta ismét lehajózik Sydney Cove-ba. Manning Clark, Ausztrália történelméről szóló könyvében a Fishburn kapitányától, Robert Brown-tól származó naplóbejegyzést idéz, amely szerint „a helybéliek a parton hangos ‘Wall Walla Walls’ kiáltásokkal, vagy valami ehhez hasonlatos hangokat hallattak, és a lándzsáikat lengették, mintha így próbálnák varázslattal elűzni a közeledőket.”

Január 26.-ájának délutánján a flotta tisztjei és a tengerészek felhúzták a britt zászlót Syndey Cove-on és tósztot ittak a kirányi családra, valamint a kolónia sikerére.
1023 telepes szállt partra, köztük 751 elítélt és a gyermekeik, valamint 252 tengerész és a családjuk. A férfiak aránya a nőkhöz négy az egyhez volt, amely még hosszú éveken át lesz sok problémának a forrása.
Csak kevés embernek van tapasztalata a földműveléssel kapcsolatban.
Az éhhalál valódi lehetőségként lebegett a telepesek feje felett. Járványok kitörése szintén várható volt.
Philip felállított egy rendszert, amely szerint mindenki a képességeinek megfelelő mukára lett beosztva. Az elítéltek között megtalálható volt mindenféle szaktudás a hentestől kezdve a szabón, festőn, szakácson át a fejőasszonyig.

1788 – Eukaliptusz olaj
1788 végén Denis Considen, az Első Flotta sebész-asszisztense olajat állított elő az eukaliptuszból, amely “sokkal hatékonyabban távolítja el a görcsös fájdalmakat a jól ismert, angol borsmentából előállított olajnál” – ahogy azt az elöljárója, John White fősebész írta naplójában, és két üveggel azon nyomban el is küldött belőle Sir Joseph Banks botanikusnak további vizsgálatra.
Ez Ausztrália első olyan terméke, amelyet helyi alapanyagból állítottak elő, és elsőként csomagoltak exportra.

A világ elsőként 1642-ben ismerhette meg a nagyszerű “gum tree”-t, amikor a Holland felfedező, Abel Tasman tisztjeinek egyike, bizonyos Visscher csöpögő gyantát gyűjt be néhány hatalmasra megnőtt fából a Tasmán partok mentén (valószínűleg a Tasmanian blue gum-ból). Az Ő leírása a legrégebbi ismert dokumentum az ausztrál eukaliptusz fáról.
Az ültetett eukaliptusz - mint pl. a Tassie blue gum is amely a legnépszerűbb az összes között – ma már 6 millió hektáron található meg világszerte és ezzel az eukaliptusz Ausztrália legfontosabb adománya a világ agrikulturájához.

1790 – A „Lady Juliana” érkezése
A Lady Juliana egy női elítélteket Ausztráliába szállító hajó volt, amelynek feldélzetén 226 leány és asszony érkezett 306 napos hajózás után a kontinensre.
Ezzel felállította a leglassabban ideérő hajók rekordját, aminek oka, hogy minden nagyobb kikötőben megálltak a helyi férfilakoddág legnagyobb örömére.
A hajón a teljes szabadság volt jellmező, és az asszonyok a kikötők fizetőképes keresletét hajlandóak voltak szolgáltatásaikkal kielégíteni.
Ennek köszönhetően 7 újszülöttel érkeztek meg Port Jackson kikötőjébe június 6.-án.
A már Ausztráliában élő első telepesek és fegyencek elkeseredetten vették tudomásul, hogy Anglia nem utánpótlást, hanem csak még több éhes szájat küldött számukra.
Az asszonyok egy részét tovább küldték a Norfolk szigetre, és becsületükre legyen mondva, hogy sokan közülük saját erejükből álltak talpra, és vagy vállalkozást alapítottak és meggazdagodva haltak meg, vagy visszatértek Angliába immár szabad emberként.

1790 – Philip kományzó elleni merénylet
Az esemény többféle változatban is bemutatásra került.
Amennyi tudható, az az, hogy Arthur Philip kormányzó találkozott Bennelong-al és több más, helyi aboriginal-al Manly tengerpartján és hirtelen az egyik harcos lándzsájával átszúrta a kormányzó vállát úgy, hogy az a hátán jön ki.
Az angolok nem nyitnak tüzet, és a benszülöttek engedik, hogy azok elhagyják a beachet további vérrontás nélkül.
Az egyik elmélet szerint a benszülött harcos félreértette Philip üdvözlésre emelt karját és fenyegetésként fogta fel a dolgot..
A helybéliek ezen verzió szerint irracionálisan viselkednek és a lándzsás pánikcselekedettel reagál az angol üdvözlésre.
Másik változat szerint – amely Inga Clendinnern elmélete – ez egy rituális jelentőséggel bíró cselekedet lett volna, amelyet Bennelong szervezett meg – és amelyben Philip gyanútlanúl kerül szembe a lándzsás harcossal, hogy így vezekeljen az általa és a többi gyarmatosító által elkövetett bűnökért.
Philip elvitathatatlan érdeme, hogy felismerte a katasztrófális félreértést Manly Cove-on, amelyet körültekintően kell kezelni, és elvetette a büntető akció végrehajtását a támadókkal szemben.

1797 – A birka-ipar beindul
Birkák érkeztek már az Első Flottával is, azonban ezek még elsődlegesen a húsuk miatt voltak a hajókon és nem a gyapjuk miatt.
Kilenc évvel késöbb, egy kisebb szállítmány spanyol merinó érkezik, amelyek a nehéz, de finom szálú szőrük miatt voltak kedveltek.
Dél-Afrikából importálta őket két angol tiszt és pásztorok által már itt lett keresztezve más fajtákkal.
John Macarthur még több merinót hozzott késöbb be és 1807-ben egy bála gyapjút küldött eladásra Angliába.
A nagyüzemű gyapjúexport 1821-ben kezdődik meg, és több generáción át Ausztrália vezeti a gyapjúipart. Legnagyobb számban 1970-ben voltak birkák az országban, mintegy 120 millióan.
Bár az állatok száma azóta egyharmadára esett vissza, azok háromnegyede még mindig merinói és csak a maradék a keresztezett fajta.

1797 – Az első kacsacsőrű ősemlős felfedezése.
Az első platypust-t a Hawkesbury folyóban találták meg az európaiak 1797-ben és egy kitömött példányt Angliába küldtek.

Ezzel egy hosszan tartó vita vesz kezdetét. Ez is csupán egy olyan szörnyszülött lenne, mint amit kínai állatkitömők szoktak eladni hiszékeny tengerészeknek?
Esetleg egy madárról, emlősről, vagy talán hüllőről van szó?
Az állatnak elektromos szenzorok vannak a csőrében, és ráadásul a hátsó lábán található, kígyókhoz hasonlatos üreges karmain keresztűl idegmérget képes fecskendezni gyanútlan áldozatába.
A platypus-t a mai napig is a világ egyik legfurcsább állataként tartják nyílván és zászlóvívője a különleges Ausztrál zoológiának.

1797 – Az első női kocsmáros
Sarah Bird, egy 27 éves egyedülálló egykori elítélt – aki a Lady Juliana fedélzetén érkezett 7 évvel korábban – engedélyt kapott, hogy megnyithassa a “The Three Jolly Settlers” névre hallgató kocsmáját Sydney-ben, megkezdve ezzel a helyi pub-ok nők által történő vezetésének hosszú tradícióját.
Ez egyben a felismerését is jelenti, hogy a nők a legjobbak a férfiak túlkapó szertelenségének a karbantartására a kolóniákon. A jelentős és szándékos távolságtartás az Angol jogszabályoktól és vámhatóságoktól a nőket az Ausztrál gazdaság, közélet és szórakoztatás közepébe katapultálja, ezzel is egyedi lehetőséget biztosítva számukra az anyagi és szociális függetlenség elnyerésére.

1801 – Matthew Flinders vitorlát bont
Cook felfedezése vezetett az új telepek megteremtéséhez, de még nagyon sok az üres folt a térképen.
1801-ben az angol tengerésztiszt, bizonyos Matthew Flinders – aki George Bass-al az 1790-es évek végén a déli partokat térképezte fel – egy expedició vezetésével lett megbízva, hogy hajózza körbe a teljes ausztrál partvonalat, amely még mindig Új Hollandia néven ismert és rajzoljanak pontos térképet.

A kitűzött feladatot három év alatt sikerül is véghez vinni.
Amikor bemutatatta az elkészült munkát, mindenki számára világossá válik, hogy ez egyetlen kontinens, és nem több elkülönült és elszigetelt helyek sokasága.
Flinders az Ausztrália nevet javasolja adni a földrész számára, amely végül 1817-ben válik hivatalossá.

1810 – Macquarie lesz a kormányzó
NSW kormányzója Lachlan Macquarie az első olyan hivatalnok, amely meglátja Sydney hosszú-távú potenciáját.

William Blight kormányzó 1808-as megbuktatása (amely a Rum Lázadás néven híresűlt el) után kerül a kormányzói székbe, és arra használja abszolút hatalmát, hogy átalakítsa a sok gonddal küszködő, korrupt börtön kolóniát egy előre tekintő társadalommá. Utakat, vízhálózatot, templomokat és iskolákat építetett, és a tervek kidolgozásával egy hamisításért elítélt fegyencet, Francis Greenway-t bíztott meg.
A város-tervezési képességeinek mai napig is megtalálható példái a Hyde Park, a Királyi Botanikus Kert és a Domain, illetve 49, a mai napig is álló épület Sydney központjában.
Macquarie sikeresen terjesztette nézetét, amely szerint az elítélteknek megvan a joguk, hogy új életet kezdjenek Ausztráliában állampolgárokként, a felvilágosultabb nézeteket vallók mellé állva a kolónia kiváltságosaival – régi tisztekkel, és maroknyi, tehetős szabad bevándorlóval – szemben.
1814-ben megalapította a “Native Institution”-t, hogy “civilizálja, keresztényi útra térítse és oktassa” az Aboriginal gyermekeket (amelyek közül sokan igen jól állják meg a helyüket a kolónia vizsgáin, azonban a rendszeres szökések és kitörő járványok miatt elveszti a jelentőségét a kezdeményezés. 1833-ban be is zárják az intézményt)
Macquarie egyben a megalapítója annak az ausztrálokban méllyen gyökerező nézetnek, miszerint az állam az egyén szabadságának és lehetőségeinek kifelyező ezköze kell hogy legyen, nem pedig azok elnyomója.

1824 – Az új törvények megszületése
A NSW-i Legfelsőbb Bíróság első ülésnapja 1815 május 1.-én volt, azonban Barron Field bíró egyből el is napolta azt, mivel vita tört ki egy egykori fegyenc a testületbe történő jelölése miatt.
Ez így is marad mindaddig, míg Ellis Bent bíró fel nem váltja Field-et 1817-ben.
Field költészetéből (amely egyébként eléggé gyenge) az eseményből több részlet is megtudható.
1819-ben egy királyi vizsgálószék és 1261 szabad telepes által aláírt petíció hozzásegíti az esküdszék felállítását, amely hozzájárult a teljes koloniális adminisztráció radikális átalakításához NSW-ben.
Új törvénykönyv került kihírdetésre Sydney-ben 1824 május 17-én, amely a NSW-i Legfelsőbb Bíróság számára polgári és bűnügyi ítélkezési jogot ad – és a törvénykezés kezdetét veszi a kolónián (amely kiterjed az egész keleti területekre és egy darabig Új Zéland is alá tartozik).
Majd minden részletében a NSW-i Legfelsőbb Bíróság ma is ugyanaz, mint amelyet 1824-ben alapítottak meg.

1834 – A modern bank-rendszer kezdete
Ausztrália első kereskedelmi bankja 1817-ben nyílik meg azzal a céllal, hogy segítse a kolónia pénzügyi helyzetének megszilárdítását.
Sokkal fontosabb volt azonban a gazdasági növekedésre a NSW Legislative Council által 1834-ben történő átvétele egy angol törvénynek, amely a kölcsönvételt és a kamatszintet szabályozza.

Ez hozzásegített a bizalom megerősödéséhez, és a következő néhány évben angol befektetők több bankot is alapítanak a biztonságos és ismerős törvényekre alapozva.
Gyártást, föld vásárlást, gyapjú exportot finanszíroznak, amely hozzásegít NSW, Victoria és Queensland gazdaságának növekedéséhez.

1838 – A Myall Creek-i mészárlás
A Myall Creek-i mészárlás volt az utolsó eleme egy hosszú sorozatnak a new englandi részén NSW-nek. 1838 június 10.-én egy 12 fős állattenyésztőkből álló csapat brutálisan meggyilkolt 28 Wirrayarray törzsből származó aboriginált akik békésen táboroztak egy kunyhó mellett.
Két nappal késöbb halomba rakták és elégették a holttesteket.
A történtekről hallva George Gipps kormányzó arra a teljességgel szokatlan lépésre szánta el magát, hogy vizsgálóbizottságot állít fel az esemény kivizsgálására és Edward Denny Day-t jelöli meg annak vezetésével.
Két tárgyalás és néhány szenzációs esemény után hét embert találtak bűnösnek és akasztottak fel. A tárgyalás felszínre hozta az aboriginálokról és általában a törvénykezésről kialakított helyi nézetet.
Az egyik esküdt, aki a felmentésre szavazott az első tárgyaláson az alábbiakat írja a helyi újságban: „ahogy a feketékre nézek…mint egy csapat majom. Minél elöbb eltöröljük őket a fold felszínéről, annál jobb… Sosem járulnék hozzá egy fehér ember felakasztásához egy fekete miatt.”
Percekkel azelött, hogy az elítélt férfiakat kivégezték volna Sydney-ben, néhányan azzal fordultak a fogvatartóikhoz, hogy sosem gondolták volna, hogy a mészárlás bűncselekménynek számít, hiszen korábban az oly sokszor előfordult már.

1844 – Stuart nekivág a belső területek felfedezésének.
Charles Stuart felfedező már a 40-es évei végén járt, amikor Adelaide-ből elindult észak fele hajóval, remélve hogy meggyőződhet a sokak által biztosra vett belső tenger létezéséről.
Igen jelentős útvonalat járt be – korábbi expedícióján megtalálta a Murray és a Darling folyókat, utat nyitva ezzel a gazdag árterületek hasznosításához – de a beltengerre sosem lel rá. A hőség és skorbut visszafordulásra kényszerítette, és megbénulva, megvakulva ért vissza a felfedező útról, de ez alkalommal nem talál jelentősebb, hasznosítható területekre.
Hiba lenne azonban ezeket az expedíciókat haszontalannak tartani, mivel fontos szerepet játszottak Ausztrália belső területeinek megismerésében.

1848 – A Flying Pieman
Mialatt Stuart a forró poklon gázolt keresztül, William Francis King (avagy a Flying Pieman) naponta kétszer gyalogol el Sydney-ből Parramattába hat napon minden héten.
Húsos pitét adott el a parramattai gőzhajók utasainak, majd köszöntötte őket a megérkezésnél, mivel gyalog hamarabb ért Sydney-be, mint a gőzhajók a folyón.

Néha a túrájára egy 41 kilós kecskét is magával cipelt. Helyi történészek szerint ez az ember a hajmeresztő távolságokra megtételére képes bicigliző, úszó, gyalogló, stb. ausztrál adománygyűjtők egyik előfutára volt, aki az egészet arra használta fel, hogy pénzt gyűjtsön a jó ügyre – vagy egyszerűen csak azért, hogy bebizonyítsa, hogy véghez tudja vinni…

1851 – Az aranyláz
Február 12.-én Edward Hargraves talajmérnök, aki nemrég érkezett a kaliforniai aranymezőkről és a Bathurst körüli hegyvonulatok tanulmányozásával töltötte idejét, aranyat talált a mosóedénye alján.
Ez nem az első alkalom volt Ausztráliában, azonban minden korábbi leletet a kormányzók eltitkoltak attól tartva, hogy a fegyencek között zendülés törne ki a hír hallatán.

Hargraves nagy nyílvánosságot kapott aranyrögje és a gazdag victoriai aranymezők feltárása Ballarat és Bendigo közelében megindítja a több tízezres szabad bevándorlók rohamát és egyben véget vet a fegyenctelepi múltnak.
1850 és 1860 között NSW lakosságának száma 187 000-ről 350 000-re nő, Victoria-é pedig 77 000-ről 540 000-re.
Az aranyláznak igen jelentős hatása volt az ausztrál gazdaság fejlődésére. 1865-re a bányászok NSW-ben és Victoria-ban már 37,7 millió uncia aranyat exportáltak ezzel is biztosítva a két kolónia fejlődésének lendületét.
A világ aranytermelésének egyharmada az 1860-as években Victoriaból érkezett..
A következő évtizedben aranyat találtak Queensland-ben is és a legnagyobb tömeg az 1870-es években érkezik a Palmer folyóhoz.
1880-ban Western Australia következik a soron, majd a 90’-es években folytatódik a feltárás Coolgardie-ben és Kalgoorlie-ben.
Az aranyláz nem csak csodálatos jóléttel párosul az ausztrál társadalomban, hanem a régi beidegződéseket is feje tetejére állítja.
A dűnéknél együtt lapátol a jómódú polgár a szegénysorból származó inasfiuval, meg a nyomor súlytotta, babonás ír szolgával. Senkit nem érdekel, hogy ki milyen tudással rendelkezik, honnan származik. Testi erő és a kitartás az, ami a férfi legfontosabb tulajdonsága az aranymezőn, ahol pedig az ázsiaiakat kívülállóknak tekintették.
1851-ig mindössze 2000 kínai élt a keleti partok mentén, azonban 1857-re csak Victoria-ban a számuk már eléri a 25 000-et.
Az aranyláz idején terjed el az a félelem, hogy sárga hordák fogják ellepni az országot, és amely vélemény késöbb a Fehér Ausztrália törvényekben fog megtestesülni.
A városokban az utcák kiürülttek, az üzleti élet szinte nem létezik. A farmok elhanyagolása komoly következményekkel járt a mezőgazdaságra.
Az aranymezők olyanná válnak, mint egy laboratórium, ahol a modern Ausztrália fontos jellemzői születnek meg. Az elképzelések a demokráciáról, a személyi szabadságjogokról és az ellentmondásos ideológiák az azóta is szünni nem akaró vitákra okot adó nézetekről a főnök/beosztott kapcsolatáról.
De a legfontosabb, hogy az aranyláz alapozta meg azt a nagy ausztrál paradoxont, amelyben a társadalom egyaránt elvárja az egyenlőségen alapuló elosztást, illetve az anyagi önérdek előtérbe helyezését.

1854 – Az Eureka felkelés
Nagyjából 1000 bányász a ballarati aranymezőkön, Victoria-ban cölöpkerítést épített annak érdekében, hogy megakadályozza a kapzsi kormány új, engedélykötelezettségen alapuló bányászati jogának bevezetését.
280 katona és rendőr támadt rá a cölöpkerítás mögött védekező bányászokra és 30-at közülük a helyszínen lőttek, vagy vertek agyon.
Katonai törvénykezés vette kezdetét több napon át, és 13 bányászt hazaárulással vádoltak.

Az esetet királyi vizsgálószék követi, amely az engedély eltörlését javasolja és politikai, valamint jogi biztonság adását a bányászok javára.
Az Eureka lázadásra fontos és elvitathatatlan szimbólumként tekintenek az ausztrál történészek, amely egyesít sok olyan elemet, amely befolyással bír az ausztrál életre az elkövetkező 50 évben.
Ilyen pl. az eltérő véleményhez való jog, az összefogás, a társadalomnak a jó érdekében történő mozgósításának hatóereje, a többnemzetiségű ausztrál társadalom összetett volta, valamint a hatósággal történő szembenállás, ha az az autonómiát és a függetlenséget fenyegeti.

1855 – A konyhai hűtőszekrény születése
Három tonna jég ömlik ki naponta James Harrison szabadalmaztatott jéggyártó-gépéből. Hatalmas forgólapátja étert sűrít össze a kondenzátorban, ahol az éter lehűl és folyékonnyá válik mielött vissza lenne alakítva ismét gázzá, és folytatva a sűrítéssel a kondenzátorba ismét.
Az ausztráloknak így végre hideg ételük van és a jövőben az otthonok, irodák, gyárak és boltok mind fell lesznek szerelve ezzel a csodálatos szerkezettel. A háziasszony munkája már sosem lesz ugyanaz, mint régen.

Az otthoni hűtőszekrény ennek a skót bevándorlónak a találmánya, aki egyébként lapnyomtatással és újságírással foglalkozik, és akit kétségbeejt az új hazájának gazdasági kilátásai.
Az egyetlen lehetőség exportra az, hogy kifejlesz egy módszert, amivel friss élelmiszert tudnának a világ másik részeire eljuttatni.
így született meg hosszas kísérletezés után a hűtőgép, Harrison-nak köszönhetően.

1856 – Önkormányzat és titkos választások
Az önkormányzat az angol kormány ajándéka, miután elfogadják az ausztrál kolóniák kormányzásáról szóló törvényt 1850-ben, válaszul a Port Phillip-i telepesek felől érkező nyomásra.
A törvényt azonban helyben megvitatják és átszerkeztik az ausztrálok. Minden kolóniában a demokráciával teljességel ellentmondó alapon működő felső házat állítanak fel, azonban az alsó ház szigorúan demokratikus berendezkedésű marad.
Majdnem minden férfi jogosult a titkos szavazásra, gyakran az „Ausztrál szavazás”-ként is emlegetik (Victoria és South Australia vezeti be elsőként a rendszert, míg angliában csak 1872-ben, az Egyesült Államokban pedig 1884-ben kezdődik meg a titkos szavazás rendszere). Bármely férfi indulhat a választásokon (nincs tulajdon-alapú megkötés) és a szavazókörzetek egyforma méretűek. A legtöbb ausztrál hamarosan az élet természetes velejárójaként értékeli a demokratikus rendszert.

1856 – A 8 órás kampány
A kőművesek ebben az időben naponta legalább 10 órát dolgoznak 6 napon át egy héten.
1856-ban Dr. Thomas Embling – a „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás” szolgen kitalálója – összehívott egy szakszervezeti gyűlést annak érdekében, hogy ’kifejezésre juttasuk azon véleményünket, miszerint a jelenlegi idejétmúlt gyakorlat, a civilizáció fejlettsége, a művészetek és a tudomány haladása valamint az intellektuális kedvtelésre való igény mind a munkaidő rövidítésének fontosságát helyezi előtérbe’.
A kőművesek megnyerték a nyolc órás munkaidőért vívott harcukat, és ez az első szakszervezet, amelynek sikerül ezt elérnie.
A 19. század végére a legtöbb ausztrál már a csökkentett óráknak megfelelően végezte a munkáját.
A 21. század elején a 8 munkaórás mozgalomra már csak egy állami szabadnap emlékeztet, és Embling korai kisérlete, hogy egyensúlyba hozza a munkát és a magánéletet ismét radikális nézetnek számít...

1858 – Az első ozi szabályok szerint játszott rögby meccs.
Az első rögby meccs, amelyet egy nagy, ovális alakú, meghatározatlan méretű pályán játszottak, Melbourne-ben került megrendezésre 1857-ben, miután Tom Wills visszatér angliai tanulmányaiból.

Wills lett a kapitánya a Rugby School-nak, aki egyben nagyszerű krikettező is volt.
1858-ban egy helyi sportlapnak írt levelet azt javasolva, hogy football klubot alapítsanak annak érdekében, hogy a krikettezőket fitten tartsák szezonon kívül is.
Ebben az évben alapítják meg a Melbourne Football Club-ot, amely egyike a világ legelső ilyen szerveződésének, és az első beszámoló az ’Aussie rules’ alapján játszott meccsről a Scotch College és a Melbourne Grammar School közötti összecsapásról szól, amelyet Wills vezetett.
Az új játék szabályait Wills és még páran a Parade Hotel-ben vázolták fel East Melbourne-ben 1859-ben, amely még nem tartalmazott olyan elemeket, mint pl. a futás közbeni labdadobás.
A melbournei játék nem lett széles körben játszott még egy darabig, azonban 1866-ra több klub is megegyezik, hogy csatlakozik az átdolgozott szabályú, ’és a Föld legnagyszerűbb játékához’.
1990-re a ligában már az egész állam részt vesz.

1859 – Szabadon eresztik a nyulakat
A legenda szerint a szerencsétlen nyulakat 1859 decemberében engedte szabadon a geelongi földbirtokos, Tom Austin.
Tetszett neki az ötlet, hogy majd nyulakra fog vadászni és 24-et eresztett szabadon a birtokán.
Valószínűbb azonban, hogy az állatokat több helyszínen próbálták nagyjából egy időben meghonosítani, mivel több gyarmatos is európai növények és állatok idetelepítésével próbálkozott.
1880-ra a nyulak olyan mértékben elszaporodtak, hogy már a pásztorok megélhetését veszélyeztették.
1904-ben felhúztak egy 1883 km hosszú ’nyúl-biztos’ kerítéshálózatot Port Hedland és Esperance Bay között Nyugat Ausztráliában. Ez az első abból a három kerítéshálózatból amit késöbb még felállítanak, de ez sem volt képes arra, hogy távol tarsa az éhes állatokat az állam gabonamezőitől.

1950-ben a CSIRO myxomatosis vírussal próbálta megfertőzni a Murray völgy nyúlkotorékait és 1951-ben vadnyulak milliói pusztulnak el a lagúnák és folyópartok mentén.
A birkák minősége és száma növekedésnek indult, és a környezet is kizöldült.
Az új hajtások beborították a nyulak által teljesen lepusztított barna legelőket.

1861 – Az első Melbourni Nagydíj
A Victoria Turf Club létrehozott egy két mérföld hosszú lóversenypályát annak érdekében, hogy felülkerekedjék riválisán, a Victoria Jockey Club-on. Ebben az időszakban mindkét klub angol események mintájára szervezett helyi futamokat.
17 ló indult az első versenyen, november 7.-én Flemington-on.
4000 ember nézte, ahogy egy Archer-nek nevezett ló – állítólag 850 km megtétele után istállójából, a NSW-i Nowra-ból – nyeri meg a versenyt, és a legelső díjjat, amely egy arany óra.
Két ló pusztult el az első versenyen egy szerencsétlen esés következtében.
A versenyt megismételték a következő évben, és ismét Archer nyeri meg azt, amikor a Melbourne Cup már egy nagy karneválnak is helyt ad, ezzel is meghatározva az ausztrál ügetőverseny hangulatát (’Ausztrália igazi népi fesztiválja’ – ahogy azt az amerikai Mark Twain jellemzi az 1890-es években).
Amikor Phar Lap nyeri meg a díjjat (addigra már a mai napig is ismert aranyozott, három fogantyúval ellátott kupát) 1930-ban több, mint 3 testhosszal, a nézőközönség száma elérte a 72 000-et.


1863 – Burke és Wills temetése
1861-ben a hazafias eufória csúcspontján Robert O’Hara Burke, egykori lovassági tiszt, a Melbourne Club tagja és úriember felfedező, egy kimerítő expedíciót vezet Melbourne-ön túlra, az ismeretlen kontinens belsejébe.
Annak az erőfeszítésnek a következtében, hogy elérjék az északi tengerpartot, hét ember hal meg, köztük Burke, és egy fiatal angol emigráns, bizonyos William Wills, akiknek a lesoványodott maradványait a sivatagból hozták vissza Melbourne-be. Január 21.-én a szerencsétlen sorsú felfedezők pompás állami temetésben részesültek, és Wellington hercege számára tervezett szarkofágban kerülnek elhelyezésre 1863-ban.
40 000 ember gyűlt össze Melbourne-ben azon a napon, az utcákon és tetőkön állva és vásári asztalokon Burke és Wills szuveníreket árultak.

Halálukban Burke és Wills tökéletesen megfelelt annak a viktoriánus kívánalomnak, amely szerint a véráldozat szentesít meg egy nemzetet.
Dicsőített áldozatuk idővel a gallipoliban bekövetkezett hazafias mészárlásban fog kiteljesedni.

1872 – Távíró kapcsolat Ausztrália és London között
Felejtsük el az internetet. A globalizáció és a kommunikáció forradalma 1872-ben érkezik el ausztráliába, amikor Adelaide-et Londonnal kötik össze tenger-alatti távíróvezetékkel.
Augusztus 22.-én már Adelaide fogadta az első morze jeleket Palmerston-ból, amely 3500 km-re és 36 000 távíró póznára található a Northern Territory-ban.
Azelött minden kommunikáció Ausztrália és Anglia között hónapokon keresztül kellett, hogy utazzon. Néhány további évbe tellik még, hogy Perth is bekapcsolódjon a keleti kolóniákkal történő kommunikációba 1877-ben.

Az első telefonközpont Melbourne-ben kerül megnyitásra 1880 augusztusában 44 telefontulajdonossal, de egy hónappal késöbb a kormány megveszi a központot a tulajdonostól.

1880 – Ned Kelly-t felakasztják
Ned Kelly kivégzésével – amelyet 2 éves menkülés előzött meg – Ausztrália lezár egy legendás fejezetet, amelyben ’bushranger’-ek élték a kitaszítottak nehéz életét.
A felakasztásának hetében több ezer Kelly szimpatizáns, valamint kivégzés ellenes ember gyűlt össze zajos virrasztásra.
A konzervatív sajtó az elítélt gyilkost hüllőhöz hasonlítja, és követeli az elpusztítását olyan módon, amely elrettentené a törvényszegéstől a többi törvényenkívüli barbárt. Kelly az Old Melbourne Gaol-ban kerül kivégzésre 1880 november 11.-én, aki néhány szemtanú szerint mogorvának és egyben ijedtnek tűnt.
Mások cinikus megjegyzését vélték hallani halála elött, ’Micsoda élet!’
Ugyanazon az estén hatalmas tömeg fizetett 1 shillinget azért, hogy megtekinthesse Kelly nővérének Kate-nek kiállítását az egyik melbournei színházban, amelyben szeretetteljes fickóként ábrázolta bátyját.
A törvány minden erőfeszítése ellenére az ausztrál útonálló bandita legendája ma is tovább él az emberekben.

A kivégzések folytatódnak a 20. században is annak ellenére, hogy a halálbüntetés ellenzői egyre nagyobb befolyással bírtak.
Az utolsó embert 1967 február 3.-án végzik ki a melbournei Pentridge börtönben.
NSW – ahol először végeztek ki egy elítéltet 1788-ban – az utolsó állam, ahol eltörlik a halálbüntetést 1985-ben, habár itt senkit nem végeztek ki 1939 óta.

1882 – Az Ashes születése
Semmi sem lehet olyan bizonytalan, mint egy krikett meccs végeredménye, amit pedig már mindenki biztosra vesz.
1882 nyarán az angol csapat már a biztos győzelmét ünnepelte a vendég ausztrálok felett, mivel csak 19 dobásra volt szükségük a nyeréshez, és 5 wicket már a zsebükben volt.
Ebből az állásból sikerült veszteniük...
A következő napon a The Sporting Time az alábbi cikket jelentette meg egy fiatal sportriporter tollából:
„Szeretettel emlékezünk meg az Angol Krikettről, amely meghalt a pályán 1882 augusztus 29-én.
Mélységesen gyászolja szomorú barátainak és ismerőseinek köre. Nyugodjék békében.
Utóirat: a teste elégetésre kerül és a hamvakat ausztráliába szállítják.”

Egy krikettpálcát ennek megfelelően elégettek, és a hamvakat egy kis urnába zárták, ezzel pedig megszületett a kétévente megrendezésre kerülő „The Ashes” krikett verseny, amely 2006-ban Ausztráliában folytatódik, és remélhetőleg visszanyerik a kis urnát a 2004-es év győztesétől, az angoloktól.

1883 – A Broken Hill-i láz
Egy német származású határjáró, bizonyos Charles Rasp a Mt Gipps birka állomás körül járt éppen NSW nyugati szélén, amikor a földön fekvő szikladarabot vizsgálva úgy gondolta, hogy ónra bukkant.
Amikor tüzetesebben is megvizsgálják a ködarabot, abban ezüstöt, ólmot és cinket találtak a hozzáértők.
1885-ben hat másik munkással megalapítják a Broken Hill Proprietary Company Limited (BHP) vállalatot, és az ezüst és ólom olvasztó műhely 1886-ban kezdi meg műdödését.

Az 1890-es évekre Broken Hill-nek van a leggazdagabb ezüst bányája a világon, amit a BHP majd csak 1939 márciusában zárt be annak kimerülése miatt.
A BHP Billition ma Ausztrália egyik legnagyobb vállalalata, és az elmúlt évek indiai és kínai gazdasági robbanásának haszonélvezője.
A két ország nyersananyagszügséglete olyan mértékben növelte meg a BHP által kitermelt ércek világpiaci értékét, hogy a részvényesek mindössze pár év alatt többszörösen kapták vissza befektetett pénzüket.

1891 – A birkanyírók sztrájkja
A hat hónapos sztrájk átterjedt NSW, Victoria, Queensland területére és a vezetők bebörtönzésével járt. A munkások a szakszervezet állításának jogáért harcoltak, a pásztorok a szerződés szabadságáért tüntetnek, vagyis hogy bárkit szabadon alkalmazhassanak.
A sztárjk elkeseredett és indulatokkal teli. A munkaadók fegyveres férfiakkal juttaják érvényre akaratukat, ezzel is ráébresztve a munkásokat, hogy a szakszervezetek nem győzhetnek saját politikai párt támogatása nélkül, amely benyújtaná a munkásokat védő törvénytervezeteket és egységesen tudna tárgyalni.
Az első nagy sikere a szakszervezetieknek és a radikálisoknak, amikor 35 munkás képviselőt juttatnak be választások útján a NSW-i parlamentbe. Kevésbé jelentős a többi államban végbemenő változás, azonban 1904-re munkáspárti miniszterelnöke lesz ausztráliának Chris Watson személyében.
Bár csak 4 hónapig maradt hivatalban, de az általa generált változások az egész hátralévő évtizedre rányomták a béllyegüket.
1910-ben az Australian Labour Party, Andrew Fisher vezetésével pedig megnyerte a választásokat mind állami, mind szövetségi szinten.

1894 – Nők is szavazhatnak SA-ban
A telepesek Dél-Ausztráliában a kezdetektől fogva különösen elöl járnak a társadalmi fejlődésben.
Az 1850-es években South Australia meghonosítja az angol birodalom legfejlettebb törvénykezéseit, mint pl. az állam és az egyház szétválasztása, titkos szavazás, eltörlése a vagyonvizsgálat előfeltételének az alsó házba történő bejutáshoz, háromszintű parlament.
A dél-ausztrálok kisérletező kedve ismét felszínre kerül, amikor 1894-ben valójában minden más demokráciát megelőzően kiterjesztik a szavazati jogot a nőkre is.
Az ausztrál nők szövetségi szinten először 1903-ban szavazhattak.

1895 – Waltzing Matilda
A.B. „Bendzsó” Paterson a Dagworth állomást látogatta meg Winton-hoz közel közép Queensland-ben, amikor a vacsora utáni szórakoztatás részeként a földbirtokos lánya, Christina Macpherson egy dallamot játszott, amelyet még Warrnamboolban hallott egyszer, de már nem emlékezett a szövegre.
Patersonnal együtt az elkövetkező pár napot azzal töltik, hogy szöveget írjanak ehhez a dallamhoz, amely legnagyobb valószínűséggel a skót ’Craigielea’ dalból származik.
Paterson-t látogatása során Bob Macpherson elvitte a Combo vízgyűjtő helyre, ahol egy frissen elejtett birka tetemére bukkantak és Macpherson elmesélt neki egy történetet, amely egy vándorról szól, aki itt fuladt bele a vízbe.
Ez volt az az időszak, amikor a birkanyírok a szakszervezet állításának jogáért, rendes fizetésért és jobb körülményekért harcoltak.

4 hónappal korábban a sztájkolók felgyújtották a Dagworth birkaistállót, 100 birkát elpusztítva és Macpherson 3 rendőrrel együtt vette üldözőbe a tetteseket, akik közül az egyik, bizonyos Hoffmeister agyonlőtte magát.
Ezek a képek álltak össze késöbb egy dalszöveggé, amely az ausztrál nemzeti karakter szabad szellemét, leleményességét és a törvény hatalmának semmibevételét dicsőíti.
A dal szájról szájra terjedt és Christina jegyezte le a dallamot kottára.
Az eredeti szöveg időközben több változáson is átesik és azt a queenslandi kormányzónak 1899-ben adják elő kérésére.
1902-ben egy teakereskedő vásárolja meg Paterson költeményét az Angus & Robertosntól, akiknek 5 fontért adta el azt az írója 1900-ban, több más költeményével egyetemben, és a dalt ingyen adja ki a kereskedő a vásárolt teával együtt.
A Matilda történet még több csavart és változást átél, de az I. Világháború kitörésére már az ausztrálok kedvence dalává, és a nem hivatalos himnuszává válik.

1896 – Az első olimpiai arany
Amkor a 22 éves könyvelő, Edwin Flack egy hónapos szabadságra indul londoni munkahelyéről, nem mondja el főnökének, hogy az első modern Olimpiai Játékokon kíván rajthoz állni.
Attól tart, hogy Edwin Waterhouse (a Price Waterhouse alapítója) nem fogadná el, hogy a dolgozók egyike átutazza európát csak azért, hogy atlétikai versenyben szerepeljen. A csomagjába – sok egyéb más mellett – elteszi régi, sötétkék mellényét is klubjának a Melburnian Hare and Hounds-nak.

Érkezése után ellátogatott a Panathenean stadionba, amelyet mindössze egy nappal a Játékok kezdete elött avattak fel, megvizsgálja a futósávot és a többi atlétát, és azt a következtetést vonta le, hogy azok az amerikaiak kivételével „nem valami brilliánsak”.
Mint magánszemély indult a versenyen, és meg is nyerte a 800m és 1500m-es távokat, de a Union Jack-et húzzák fel, amikor átveszi az aranyérmet.
Az ötödik napon a legelső újkori maratonnal is megpróbálkozik, azonban 38 km lefutása után fel kellett adnia. Pedig amikor összeesett a kimerültségtől, már vezető pozicióban volt.
Egyéni és páros teniszben is nevezett.
Athén a lábai elött hevert, a tömeg éljenzi és a vállán cipeli. Mindenhol ingyen fogyaszthatott, de csak néhány ausztrál tudta hogy ott van, mindaddig, míg az újságok távírón érkező hírként lehozzák a győzelmeit. A melbourniek túláradó örömmel fogadták a hírt, ha a ’The Argus’-nak hinni lehet.

1901 – A Commonwealth születése
A Commonwealth of Australia az év legelső napján születik meg. Negyedmillió ember gyűlt össze, hogy Sydney pompázatosan feldíszített utcáin vonuljon végig az izzó januári hőségben. Délután a Centennial Parkba vonultak át, hogy megtekintség Lord Hopetoun kormányzó ünnepélyes bejelentését a szövetségi Ausztráliáról.

Három héttel késöbb meghallt Victoria királynő, akit VII. Edward követ a trónon és aki békét és boldogságot kíván Ausztráliának, miután annak parlamentje május 9.-én összeült.
Ennek ellenére megbízottjával továbbra is rajta kívánta tartani a kezét a gyarmaton.
A korabeli sajtó ezután össztüzet zúdított az uralkodóra.
„Ezen a héten George, York és Cornwall hercege, valamint sok egyéb más méltóság birtokosa Melbourne-be fog érkezni csillogó fogatán, amelyen sok zászló fog lobogni és megnyitja a Parlamentet.
Beszédet fog felolvasni, vagy csak nézni, amíg valaki felolvassa a beszédet helyette, amelyet nem Ő írt, olyan dolgokról, amihez nem is ért, majd ismét búcsút inthetünk neki, és ezzel pedig szerepe itt véget is fog érni.”
A föderációhoz vezető út elég rögös, és a folyamat, amelyen keresztül a Commonwealth kiemelkedik, nem fogja meg a köznép képzeletét.
Ezen érdektelenség miatt az alkotmány tervezet megszavazásán jóval kevesebben jelentek meg, mint koloniális választásokon.
Sok kritikusa is van azonban a szövetségi szervezetnek.
A munkáspártiak a középosztály mozgalmának tudják be az egészet, és a Szenátus, valamint a Legfelsőbb Bíróság befolyásának növelését gyanítják a háttérben.
Meglepő azonban, hogy milyen gyorsan győz a Labour Party szövetségi szinten is, és milyen sok radikális munkáspárti, és liberális kezdeményezésből lesz törvény.
A szövetségi támogatás nélkül pl. a nőjogi mozgalom kialakulása – bár néhány államban késésben volt – sokkal késöbb lett volna csak elérhető.
A szövetségi forma lényegében a kolóniák gazdasági érdekeltsége közötti navigálás, de nem csak a pénz az egyetlen mozgatórugó.
A gyarmati múltat is szeretné az ország maga mögött tudni, illetve a színes bevándorlók távoltartása is erős motiváció erő.

1901 – A Fehér Ausztrália politika
Az alkotmány 51. bekezdése alkalmat ad a Commonwealth számára, hogy olyan törvényeket hozzan, amely „tiszteletben tart minden embert” – amely egy kódolt direktíva egyébként a faji alapon történő bevándorlási politikára a Fehér Ausztrália fenntartása érdekében.

A legelső törvény, amelyet az új szövetségi kormány fogadott el, a bevándorlási szigorításokról szólt, amely a hatóságoknak hatalmat ad, hogy kizárjanak minden nem fehért az országból.
Az első törvény szándéka, hogy megakadályozza a belépést mindazok számára akik Ázsiából, Afrikából, illetve a csendes óceániai szigetekról származnak.
Ez a törvény angol javaslatra kiegészült késöbb azzal, hogy senkit nem engednek be, aki nem képes a diktálási teszten megfelelni.
A diktálás a vámtisztek feladata volt, és a célja, hogy mindenkit kizárjanak, akik faji, vagy késöbb politikia alapon nemkívánatosak lehetnek.
A törvény nem csak félelmeken és előítéleteken alapult, hanem a választók azon akaratán is, hogy a fehér munkásnak ne kelljen alacsonyan fizetett kuli munkásokkal versenyezi.
A tövény egészen 1973-ig volt érvényben, amikor a munkáspárti Whitlam kormány végképp eltörölte azt.

1903 – Vízvezeték Kalgoorlie-be
Egy hatalmas, 560 km hosszú vízvezeték-rendszer pumpál a tengerparti, Perth közelében található duzzasztógátból vizet a száraz aranymezőkre.
Charles O’Connor, Western Australia egykori kormányzati mérnöke tervezte a hálózatot, aki 9 hónappal az átadás elött lőtte főbe magát.
Egy rosszindulatú gyűlöletkampány áldozatává vált, amelyet az ellenségei a privát szektorban indítottak ellene.
A világ egyik leghosszabb vízvezeték-hálózata demonstrálta az ambíciózus mérnöki képességet, hogy a száraz országrészt képesek legyenek átalakítani ezzel is inspirálva több nagy, további vízvezeték-rendszer építését.

1904 – A Felton hagyaték
A kelet-angliai órásmester-segéd 1853-ban érkezett az országba az aranyláz idején, és hamarosan megalapozza a vagyonát elöbb kereskedőként, majd mind gyógyászati-eszköz és gyógyszergyártóként.
Nagy vagyona ellenére átlag életet élt az Esplanade Hotel-ben található szobájában St. Kildaban. Sosem házasodott meg, és nem vett részt a társasági életben, inább a művészetekben lelte örömét.
Ez nem fest valami jól a többiek szemében, akik pedig elvárják hogy azok, akik megvagyonosodtak, adjanak vissza javaikból valamit a közösségnek.
Felton azonban nem engedi magát befolyásolni, és amikor január 8.-án, életének 73. évében elhunyt, a melburniek megtudják, hogy a hagyatékát (kb. 40 millió mai dollárnak megfelelő összeget) művészeti és segély alapítványokra hagyta.
A victoriai Nemzeti Galéria hirtelen akkora összegből tud gazdálkodni, amely meghaladta a londoni Nemzeti és Tate galériák együttes alapját.
Sok éven át tudnak ezek után mesterműveket vásárolni, és olyan műremekekkel gazdagítani a képtárat, mint Tiepolo ’Kleopátra fogadása’, vagy Tom Roberts ’Birkanyírók’ című műve.

1906 – Az első, egész estés mozgófilm
A ’The Story of the Kelly Gang’ egy órás mű a melbournei Athenaeum Hall-ban került bemutatásra december 26.-án, és ezzel Ausztrália az első, ahol ilyen jellegű filmet forgattak.

A Tait testvérek a producerek és egy egész vagyont keresnek rajta a támogatók az alatt a 20 év alatt, amíg a filmet Ausztráliaban, Új Zelandon és Angliában vetítették.

1906 – Pápua ausztrál ellenőrzés alatt.
Anglia átadtja Új Guniea ellenőrzésének feladatát az új ausztrál kormánynak 1902-ben, de csak 4 évvel késöbb vette át hivatalosan a kormány annak az országnak az irányítását, amit ma Pápuának neveznek.
A két háború nehéz feladatot ad az ausztráloknak a terület igazgatásában. PNG elnyeri függetlenségét 1975-ben és Ausztrália kivonul a térségből, azonban nem teljesen áll el a dologtól. A bonyolult és sok problémától terhes kapcsolat a mai napig is fennál a két ország között.

1907 – A minimálbér rendszerének bevezetése.
Az 1890-es évek bírkanyíró-sztrájkjának következményeként születik meg a szövetségi kormány Megbékélési- és Döntőbírósága.
1907-ben ez a hivatal H.B.Higgins bíró vezetésével alapítja meg a minimálbér fizetésének rendszerét, és amely a szociális igazság és egyenlőség sarokkövévé válik.
A tárgyalás eredetileg egyébként a fogyasztási adó témájában ült össze.
Victor McKay, mezőgazdasági gépgyártó victoriában szertett volna mentességet kapni ez alól az adó alól Harvesting Machine Company nevű cége számára azon az alapon, hogy a munkásainak ’igazságos és méltányos’ bért fizet.
A probléma, hogy ezek a szavak nem bírnak jogi tartalommal.
Saját megítélése szerint Higgins feltételezi, hogy az ’igazságos és méltányos’ nem az az összeg, amit a munkások ’a hagyományos rendszerben kaphatnának a munkavállalóval történő egyezség alapján’. Ebben az esetben – véleménye szerint – a juttatás biztonsággal hagyható a megszokott, ám igazságtalan elosztási rendszerre. Megítélése szerint az ’igazságos és méltányos’ azt jelenti, ami egy átlag munkásnak ahhoz szükséges, hogy a normál szükségleteit – mint pl. ’étel, menedék, ruházkodás, alapvető komfort, ellátás a nehéz időkben, stb.’ – kielégíthesse. Kiszámolja, hogy egy kb. öt fős háztartást fenntartó férfi (amely két felnőtt és három gyermek) számára hét shilling elegendő kell, hogy legyen. McKay iskolázatlan férfi munkásnak 6 shillinget fizet egy napra.
A Harvester-ítélet – ahogy az bekerül a köztudatba – korszakának egyik legnagyobb vívmányaként lesz ünnepelve, amely megtestesít egy alapvető ausztrál szabályt, miszerint lennie kell egy civilizált redszernek, amely szerint senkinek sem szabad mások profitja érdekében gürcölnie.
A minimálbért a feministák eleinte élesen kritizálták, mint egy szexista rendszert (mivel hogy az idealizált „átlag családban” a férfi vezető szerepét vették alapul), azonban mára már az élet minden területén sikerült megkövesednie.

1907 – Annette Kellerman letartóztatása
Annette Kellerman, aki úszni kezdett annak érdekében, hogy javítson félig béna lábain, NSW úszóbajnoka lett 16 évesen. Két évvel késöbb elnyeri a londoniak bámulatát, ahogy végigúszik a Temze folyón. Több világrekordot is felállít pályafutása során, és az USA-ba költözve úszótudását a show bizniszbe fekteti.
„Az ausztrál sellőlány” egy hatalmas akváriumban tart bemutatókat, és életének egy részében mint ’a világ legtökéletesebb asszonya’-ként emlegették.

Azonban ami igazán ismerté tette Kellman nevét, azok az úszóruhái.
Abban a korban, amikor a nők csak teljesen felöltözve mehettek a vízbe, Anette a férfiak számára készített úszódresszben tűnt fel Boston tengerpartján, ahol letartóztatták erkölcstelen magaviseletért.
Késöbb némafilmekben meztelenül szerepelt, és a neve megtalálható a Hollywood Hall of Fame-en is a Hollywood Boulevard-on.

1913 – Mannix érsek érkezése.
A szigorú katolikus főpap már 50 éves, amikor Melbourne-be érkezett március 23.-án. Daniel Mannix magas, jókiállású férfi, kellemes, majdnem muzikális hanggal.
Hosszú szolgálata a brittek által megszállt írországban megerősítette benne a meggyőződést, hogy a katolikus püspökök elrendelt spirituális és vallási vezetői a népnek.
1917-ben válik Melbourne érsekévé és 1963-ban bekövetkező haláláig a gyengék és elesettek szószólójaként volt ismert. A katolikus iskolák állami támogatása érdekében történő kiállása, az I. Világháború alatt érkező katonai behívók elleni tiltakozása, az ír függetlenség lelkes támogatása és központi szerepe az 1954-55-ös Munkáspárti kettészakadásnak, mind a XX. század egyik legellentmondásosabb politikia szerepvállalójává tette.
Halálkor 200 000 ember vonult el koporsója elött.

1915 – A szörfözési-láz elért Ausztráliába
A szép, napsütötte délutánon, az erős hullámzásban a hawaii-i úszó bajnok, Duke Kahanamoku szállt vízbe Freshwater Beach-en, Manly-hez közel, hogy Ausztráliában elöször mutassa be a szörfözés tudományát.

Több száz néző figyelte a partról, ahogy Duke végigsétált a tengerparton, a kezében egy hosszú, saját maga által sugar pine-ből készített deszkát cipelve. A helyi életmentők felajnálják, hogy hajójukkal átvontatják a hullámtörésen kívűlre, azonban ezt elutasítja, és erős karcsapásokkal evez keresztül a hullámokon, maga mögött hagyva az úszókat, akik egy darabon elkisérték útjára.
Miután átért a hullámtörésen megfordul, és várakozik, amint több erőteljes, ’zöld’ hullám átsiklik alatta. Majd átvált gyors evezésbe, felugrik a deszkán, és olyan iramban siklik végig a hullámok hátán, hogy olyat még senki nem látott a parton álló nézőseregből.
A tömeg hangos üdvrivalgásban tört ki, amit visszaér a partra és egy fiatal helybéli lány, bizonyos Isobel Latham csatlakozik Duke-hoz a szörfdeszkán hogy együtt lovagolják meg ezután a hullámokat.
Isobel neve így az első ausztrál szörfösként vált ismertté.

1915 – Gallipoli
Amikor az első ausztrálok partraszállnak április 25.-én a török Gallipoli partjainál, az első, hazafias töltetű újságcikkek odahaza a menekülő törökökről számoltak be. A híradások tele vannak az új nemzet által annyira áhított hőstettek leírásaival, azonban ezek csak kevés igazságtartalommal bírnak. A kalandvágy nagyon sok önkéntes jelentkezésének volt a fő motiválóereje, azonban Gallipoli-nál rá kellett döbbennie mindenkinek, hogy ez a háború nem a gyors dicsőségszerzésről szól.
A haditerv már a legelején csúfosan megbukott. Elégtelen haderő, kevés tüzéréség, az elbizakodott feltételezés, hogy majd a törökök fejvesztve menekülnek az angolok láttán, a rossz terepfelmérés mint hozzájárult a szörnyű veszteségekhez.
Az angolok olyan partszakaszt jelöltek ki az ANZAC számára, ahol a meredek lejtő tetején várakozó török csapatok kiváló lehetőséget kaptak a megszálló erők lekaszálására géppuskáikkal.

Az életbenmaradt ausztráloknak sikerült beásniuk magukat a hegyek tövébe az Anzac Beach néven ismertté vált partszakaz mentén.
Pár órával késöbb a magasrangú tisztek arra kérték a Szövetséges partraszálló haderők parancsnokát, Sir Ian Hamilton-t, hogy evakuálhassák a partot.
Ennek ellenére az Anzac (Australian and New Zealand Army Corps) még 8 hónapon át volt kénytelen kapaszkodni a sziklafalba, a fejükre hulló golyózáporban.
Gallipoli dicsősége nem a győzelemről szól, hanem a kiállásról, a legnehezebb körülmények között történő talpon maradásról.
A brittek azt remélték, hogy elfoglalhatják a dardanellákat, és onnan észak-kelet felé tovább nyomulva Konstantinápolyt (Isztambult) is elérhetik.
Azonban csak egy maroknyi ausztrálnak adatott meg, hogy egy pillantást vethessen a messzeségben a vízre, és az is csak a partraszállást követő pár órában történhetett meg.
A törökök „Allah”-t hívják segítségűl, Mustafa Kemal vezetésével, hogy az ellenséget a tengerbe szoríthassák, azonban egyik oldal sem volt képes jelentősebb térnyerésre.
Felpuffadt, oszlásnak indult holtestek halmozódtak fel a két oldalt elválasztó lövészárkok között a tűző napsütésben.
Furcsa tisztelet alakult ki a két ellenséges tábor katonái között. Üzeneteket, élelmiszert dobnak át egymásnak a másik lövészárkába.
Augusztusban a Szövetségesek offenzívát indítanak, hogy kitörjenek végre az Anzac börtönéből. A Lone Pine-i csata katonai győzelemmel zárul, de ez már csak időhúzás. A Nek-nél négy sor ausztrál könnyűlovasság áll szemben a törökök mindent letaroló gépfegyvertüzével.
Több politikus és újságíró is Londoban tiltakozik a hatalmas veszteségek ellen, míg végül az angol politikusok – akiket Hamilton hidegvérű, nyugalmat erőltetett álarca tévesztett meg – hajlandóak kivonni a csapatokat a méltóság megőrzésének látszata mellett.
A decemberi evakuáció valószínűleg a legjobban megtervezett eleme volt az egész hadműveletnek.
Több, mint 8700 ausztrál esett el, azonban az a szám kevesebb mint egyhatoda volt annak, ami az elkövetkező években Franciaországban és Belgiumban következett be.
Ez a fiatal nemzet, hamarosan belefáradva a háborús veszteségbe a gallipolii partraszállást a „nemzet születéseként” aposztrofálja.
Minden év április 25.-én veteránok menetelnek az eseményre emlékezve a nagyvárosok utcáin, azonban ehhez még évtizedeknek kell eltellnie, amíg Peter Weir rendezésében 1981-ben elkészűl a Gallipoli című film.
Ezek után tör fel váratlanul főként fiatal ausztrálokból a nagyra becsülés a veteránok iránt. Kilencven évvel késöbb miniszterelnökök, Károly herceg és kb. 20 000 néző vesz részt a megemlékezési szertartáson.

1915 – Megnyílik a BHP acélgyára
Június 2.-án nyitja meg BHP az új acélgyárát Newcastle-ben.
1899-ben kezdik meg a vasérc kitermelését a dél ausztráliai Iron Knob-ban lévő bányában, és többször is próbálkoztak ezek után acélgyártással, azonban ezek mind meghiusúltak a főként angliából, németországból és az USA-ból érkező olcsó acél versenyképes ára miatt.
A háborúnak köszönhető, hogy végül az ország függetlenné tudott válni ezen a területen is.
Miután 1911-ben a BHP igazgatója, Guillaume Delprat visszatért külföldi tanulmányútjáról, ahol a legújabb technológia fejlesztésekkel ismerkedett meg, egy új telephely felállítását javasolta, amely közel van a bányákhoz és a kikötőhöz is. Az építkezés 1913-ban kezdődik meg és a kezdetektől élvezhetik azt a politikai és kultúrális függetlenséget, amikor egy stratégiai iparág megteremtésébe nem próbál a politika beleszólni.
1935-re a BHP felvásárolta ausztrália másik acélgyártóját, amely Port Kembla-ban működik, majd 1999-ben bezárták a newcastle-i acélkohót.

1915-1919 – A 6 órási zárás
A társadalom már régóta megkívánta reformálni az italkiszolgáló hotelek rendszerét. Sokan teljes absztinenciát szerettek volna elérni, azonban késöbb beleegyeztek a korai zárásba. A háború hozza meg a kampányolóknak ezt a sikert.
„Ha a fiúk a fronton nem ihatnak, akkor hazafias kötelessége az otthon maradtaknak, hogy ne igyanak!” – volt a jelmondat.
Dél Ausztrália az első állam, ahol a kocsmáknak délután 6-kor be kell zárniuk (és egyben az utolsó is, amely aztán 1965-ben eltörli a rendszert), és a többi állam is követi a példát.
A jogszabály eleinte mint ideiglenes, háborús időben foganatosított rendszer került bevezetésre, azonban 1919-ben állandóvá válik kialakítva ezzel a munka végezte és a kocsmák bezárása között eltelő néhány perc sörrendelő örjöngését.
Ez segített hozzá, hogy a gyors és nagymértékű, agresszív italozási szokás az asztrál férfi legendájává, és a 20. század társadalmának formálójáva is váljon. A 6 órási zárás eltörlésével egy időben Sydney-ben 1955-ben a klubok zenét kezdenek el játszani ezzel is hozzájárulva az alkohol és a rock’n’roll tartós kapcsolatához.

1916 – Aspro eladás
A háború következményeként elakad a német Bayer Aspirin ellátás, azé a gyógyszeré, amelyet erededitleg a fűzfa kérgéből és leveléből állítottak elő, és enyhülést biztosított a meghűlésre, influenzára és fájdalmakra.
George Nicholas, egy melbourne-i patikus megtalálta a módját, hogy a Bayer monopoliumát megkerülje, és ezzel megteremtse a Nicholas család anyagi jólétét.
Az ausztrál gyógyszer „tisztább mint a német változat”, állítja William Hughes, szövetségi főügyész, aki Nicholas-nak kiadja az engedélyt a gyártásra.
A szervezet által könnyen feldogolzható Nicholas aszpirin Aspro néven kerül forgalomba és az igényt növeli a jól megtervezett marketing kampány és a csomagolás is.

1916-17 – A behívások megtagadása.
A Poziéres Ridge-i csata a nyugati fronton erősen visszaveti az ausztrálog eddigi merkédőjelezhetetlen lojalitását a brittekben. 7 hét elkeseredett küzdelme után csak egy apró sár, és holttestek által belepett területet sikerült elfoglalni, azonban már 23 000 ausztrál halt meg vagy sebesült meg és az I. Anzac Corps létszáma ezzel a felére csökkent.
Az önkéntesek már nem sietnek a sorozásra, de Anglia még mindig havonta 5500 főből álló csapat küldését várja el az egykori gyarmattól.
Billy Hughes miniszterelnök 1916 októberében arra kérte az ausztrálokat, hogy szavazáson fogadják el a kötelező katonai sorozás rendszerének bevezetését, azonban ezt minimális többséggel elvetették.
1917 decemberében Hughes ismét elrendeli a népszavazást, ahol ismét a sorozás ellen szavaztak.
Ezek nem kötelező érvényű referendumok, azonban már jelzik a háború-ellenességét a helyieknek.
Bár a támogatást továbbra is biztosítják a harcoló csapatoknak, azonban a szavazással kifejezésre juttatták, hogy az anyaország igényeinek is kell hogy legyen határa.

1922 – Vegemite
A sötétbarna, sós élelmiszer, amit az ausztrálok félig viccesen a nemzeti eledelként aposztrofálnak 1922-ben kerül az üzletek polcaira abból a célból, hogy kihasználják a sörfőzdék élesztőjének gazdag B-vitamin tartalmát.

A Fred Walker vállalat, amely késöbb a Kraft Foods része lesz, egy fiatal kémikust alkalmazott, hogy fejlesszen ki egy olyan kenhető terméket, amely az angol Marmite ellenfele lehetne.
Az eladások nem valami meggyőzőek az első pár évben, de egy agresszív marketing kampány után a Vegemite-mánia kezdett felszálló ágba kerülni.
1939-ben ausztrál orvosok, és gyermekjóléti nővérek a Vegemite fogyasztását javasolták, - amely tele van fontos B vitaminnal – miután elfogadta azt a British Medical Assosiation is a II. Világháború idején.
A civil fogyasztást mesterséges úton lecsökkentették, hogy képesek legyenek ellátni a hadsereg Vegemite igényét.
1954-ben 3 fiatal kerül be a köztudatba a „Happy Little Vegemites” című slágerükkel, amelyet még ma is mindenki ismer és az ovódai nem hivatalos oktatás része...

1922 – Szörfös életmentők
A törvények, amelyek tíltják a nappali fürdőzést a tengerpartokon 1902-től kezdik érvényüket veszíteni. Onnantól kezdve az emberek rohanhatnak a tengerbe úszni.
Sokan nem veszik figyelembe a tenger veszélyeit és gyakran kell segíteni a bajbajutottakon.

A tengerpartok mellett lakók, akik aktívan lobbiztak a kormánynál a nappali fürdőzés tíltását elrendelő törvények megváltoztatásán, most arra kérték az önkormányzatokat, hogy megfelelő életmentő felszereléssel lássák el a partokat.
1907 karácsonyán az egyik első, a bondi beachi Szörf Klub tagjai által a vízből kimentett gyermek, Charlie Smith volt, akiből felnőve a híres repülő, Sir Charles Kingsford Smith válik.
Szörf klubok jelennek meg minden népszerűbb partszakaszon és a hatékony életmentés érdekében komoly felkészüléssel igyekeznek a tagok edzésben maradni.
1922-ben alapítják meg az országos szövetségüket „Surf Lifesaving Association of Australia” néven.
Ez azonban csak egy a sorban azoknak a büszke, önkéntesekre épülő szervezeteknek, mint pl. a tűzoltók „Country Fire Authority”-ja, vagy a mentők „St John’s Ambulance”-e.

1923 – Az első rádióállomás
Eleinte a rádózás csak két pont közötti egyszerű kommunikációra korlátozódott, azonban 1916-ra a gyártók felismerik a lehetőséget a több vevő számára szórt adásokban. Hamarosn több száz amatőr adóállomás kezdte meg a felvételek és beszélgetések sugárzását. 1923 májuásra a kormány kidolgozott egy engedélyköteles rendszert, amelyben az állomások megkezdhették a hallgatói engedéllyel rendelkező, fizetőképes közönség számára a műsorsugárzást.
November 23.-án az első rádiócsatorna hivatalosan is megkezdi adását (2BS néven, amely a mai 2BL elődje volt). Azonban csak 1400-an váltják ki az engedélyt az első hat hónapban, mivel könnyen kikerülhetú a fizetés ha valaki a saját építésű rendszerét használja, vagy módosítja a már készen vettet, hogy képes legyen az adások vételére.
A kormány ennek hatására módosít a jogszabályon és 1924 végére már 40 000 hallgatói licenszet osztottak ki, megduplázva azt egy évvel késöbb. A rádiókészülék meghonosodik az ausztrál háztartásokban, és az ország élenjáró a rövidhullámú adások szórásában is a tengerentúlra.
1927-ben az AWA rendszeres műsorta fogható volt angliában, amelyet a kookaburra nevető hangjával kezdtek meg – és amely a mai napig is a Radio Australia műsorait vezeti be.

1925 – Kötelező szavazás
A rendszer először Queensland-ben emelkedett törvényerőre 1915-ben.
1924 július 24.-én a szövetségi parlament fogadta el azt a tervezetet, amely kötelezővé teszi mindenki számára a szavazást a szövetségi választásokon 1925-től kezdődően.
A törvény bevezetésének gyorsasága sokakat meglepetésként ért. Mint magánkezdeményezés kerül először a Szenátus elé Payne szenátor, a tasmániai Nacionalisták tagjának indítványára, aki rámutatott, hogy az 1922-es szavazáson mindössze a szavazásra jogosultak 57.9%-a jelent meg az uránk elött.
A törvény végül mindenki számára kötelezővé teszi a szavazást az összes jelentősebb szavazáson, kivéve a Dél Ausztráliai Törvényhozó Tanácsban.

1927 – Nellie Melba adja át a Parlament épületét Canberra-ban.
Gyönyörű napsütésben, mintegy 30 000 résztvevő elött „Ausztrália legnagyszerűbb leánya”, Nellie Melba opearénekesnő üdvözli az eseményen megjelent York-i herceget és hercegnőt a „God Save the Queen” előadásával, amelyet az újonnan átadott Parlament lépcsőin énekel el.

A „bush capital”, amelyet az amerikai építész Walter Burley Griffin és felesége Marion tervezett, hivatalosan is átadásra került.
Az új szövetségi főváros helyszíne 1908-ban került kiválasztásra és NSW-től vásárolták meg a területet 1911-ben. A helyszín egyébként a két állandóan egymással vetélkedő város, Sydney, és Melbroune között, félúton található, hogy ezzel is elkerüljék a saját városuk fontosságát állandóan kihangsúlyozni képes sydneyiek és melbourneiek vitáját. A név kiválasztása és felavatása 1913-ban törént meg, de csak 1927-ben költözik a Commonwealth Parliament véglegesen át Melbourne-ből.
Melba utolsó koncertjét ugyanebben az évben adja elő Melbourne-ben, és hal meg Sydney-ben 1931-ben egy európai, rosszul sikerült arcfelvarrási műtétet követő fertőzésben.

1929 – A Nagy Depresszió évei
A világot megrendítő 1929-es gazdasági válság Ausztráliát is keményen súlytotta, amely számára nem voltak amúgy sem ismeretlenek a nehéz idők.
Találkozott már munkanélküliséggel, a fizetőeszköz elértéktelenedésvel, nyomorúsággal az 1840-es években, majd ismét az 1890-esekben.
Az 1929-es válság fő oka az országon kívül keresendő, a gyapot- és gabonapiac összeomlásában és a tengerentúli kölcsönök befagyasztásában.
Mintha ez nem lenne elég, az országot szárazság is súlytja és a munknélküliség emelkedése megállíthatatlan.1932-re a munkaképes lakosság 33%-ának nincs munkálya, mások csak részmunkaidőben voltak foglalkoztatva és a fizetések a válságot megelőző időszak 80%-ára zuhantak vissza. Tízezreket lakoltattak ki és rohamosan nőtt az erőszakos bűncselekmények száma. Bádogból, deszkákból összeeszkábált városok nőnek ki a földből és férfiak tömege árasztotta el az utak mentét munkáért könyörögve.

A nők és gyermekek élelmiszer lerakatok mentén várakoztak hosszú sorokban, hogy a napi szelet ingyen kenyeret és bögre levest megkaphassák.
A kis Kommunista Párt és a jóval nagyobb, fasiszta beállítottságú Új Örzők Pártja rohamos taglétszám növekedéssel számolhatott.
Ez idő alatt az állandó fizetéssel rendelkező kevés szerencsések valójában gazdagodtak, mert az árak is zuhanásnak indultak.
Több lehetséges megoldást is próbáltak találni, amely az „egyenlőségen alapuló áldozathozatalt” próbálta megoldásként az előtérbe állítani, és amely a fizetőeszköz nagymértékű leértékelését és a korlátozott kölcsönfelvételt tűzte ki célul.
1932 végén kezdődött meg a kilábalás, azonban még 5 további évnek el kellett tellnie ahhoz, hogy a fizetések, befektetések és a munkanélküliség szintje visszaálljon a Nagy Gazdasági Válságot megelőző szintre.
A nyomorúság, igazságtalanság és az elkeseredett szociális létbizonytalanság a fő tényezői, hogy miért fordul Ausztrália a Keznes-i gazdaság, és a széleskörű jóléti ellátás felé a II. Világháborút követően.

1931 – Az első helyben született kormányzó jelölése.
Isaac Isaacs egy évvel azután született, hogy lengyel és orosz származású, szabó szülei Melbourne-be érkeztek az 1850-es nagy aranyláz idején.
Beechworth-ban egy kis vidéki városban nőtt fel Victoria államban és jogot tanult a Melbourni Egyetemen. Késöbb jeles jogász és politikai vezető lett, aki a victoriai és a szövetségi parlamentben egyaránt részt vett mint radikális liberális képviselő a Legfelsőbb Bíróság vezetője.
75 évesen jelöli a Munkáspárti James Scullin miniszterlenök Ausztrália kilencedik kormányzójának, és egyben az első ausztrálnak, aki elfoglalhatja ezt a pozíciót.
Sok kritikusa van azonban ennek a döntésnek. Igyekeznek óvatosan fogalmazni, hogy nem Isaacs személyiségével van a gondjuk, és a tény, hogy zsidó származású sosem került megemlítésre.

Scullin-nak azonban személyesne kell Londonba utaznia, hogy V. Györgynek beajálhassa az illetőt.
Isaacs a Nagy Depresszió idején teszi le esküjét, és elsőként csökkenti le a saját fizetését, valamint költözik véglegesen Canberra-ba.

1932 – Megnyitják a Sydney Harbour Bridge-et.
Március 19.-én több ezer résztvevő elött Francis de Groot kapitány lóháton vágtatott fel a hídra, hogy kardjával átvágja a hivatalos avatószalagot, még mielött a megrökönyödött NSW-i államelnök, Jack Lang azt megtehette volna.

A híd az optimizmust és az egységet volt hivatott szimbolizálni a nyomorúságos időszak közepén. Nem csak a város legnagyobb mérnöki teljesítménye, a saját vas- és acélgyárával North Sydney-ben, hanem újraformálja a CBD képét is, amely a híd felavatása után a Circular Quay-tól a Town Hall felé nyúlik el, valamint felgyorsítja az északi területek, így Gosford, Newcastle elérését is a város felől.
A haladás azonban áldozatokkal is jár. 800 családot kell átköltöztetni, hogy helyet adjanak az új létesítménynek, és a házukat lerombolják anélkül, hogy kártérítenék ezért a családokat.
1924-ben kezdik meg az építkezést, és 1400 ember dolgozott 8 éven át, hogy felhúzzák a világ akkori legnagyobb (de nem a leghosszabb) acél-íves hídját.
1992 augusztusában megnyílt az öböl medrén keresztül fúrt Syndey Harbour Tunnel is, hogy könnyítsen a megnövekedett forgalom által okozott, hídra nehezedő nyomáson.
1998-ban pedig a túristák és helybéliek számára megkezdődhetett a népszerű hídmászás.

1932 – Az ABC megalapítása
Az Australian Broadcasting Commission (késöbb Corporation) szándékosan a British Broadcasting Corporation mintájára kezdte meg működését, azzal a magasztos szándékkal, hogy elősegítse az oktatást, információközlést és felvilágosodást a műsorszoráson keresztül.
Sok éven át az ABC hírolvasói estélyi ruhában mondták be a rádióba a híreket, és az új szervezet karakterét nagyban befolyásolták korai vezetői, Charles Moses és Richard Boyer.
Mindkét férfi a felső- és középosztálybeli kúltúra megszemélyesítője volt, akik érzékkel nyúltak a nemzeti küldetéshez és ahhoz a morális komolysághoz, amely meghatározza az ABC-t, vagy Aunty-t, ahogy a rádiócsatornát szeretettetel nevezi a hallgatósága.
1937-re az ABC, amely műsoridejének 50%-ban zenét közvetít már 317 teljes munkaidős zenészt foglalkoztat.
Rádiójátékokat készítenek és már a kezdetektől különös figyelemmel fognak a gyermekműsorok készítéséhez.
Leginkább azonban az átfogó hírelemzéseik azok, amelyek miatt hatással bír az ausztrál életre.

1932-33 – A krikett-háború
Az angolok taktikája, miszerint a testet próbálják a dobott labdával eltalálni, majdnem a hivatalos kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Anglia és Ausztrália között.
Még az Ausztrál Parlament-ben is vita indult, hogy miként tudnák megakadályozni az angol játékosokat abban, hogy beszennyezzék és tönkretegyék a krikett méltóságát az új technikával.

Az angolok 1932-33-as ausztrál turnéjának egyetlen fő célja volt, hogy hatástalanítsák Donald Bradman legendás ausztrál krikettezőt.
Az ausztrálok 1930-as turnéján angliában a nagyszerű ütő azzal a szokásával, hogy dupla pontokat szerez az egész angol dobógárdát porrá zúzta 139.14-es átlag pontszámmal.
A gyorsláb-elmélet – ahogy azt az angolok nevezték – láb-felöli dobásokkal operált annak érdekében, hogy az ütőjátékost elkerülőmanőverre kényszerítsék, és ezzel az elkapókat előnyhöz juttassák.
A taktika működött, és Bradman átlagpontszáma leesett 56.57-re.
Viszont a technikának köszönhetően sok ausztrál játékos megsérült, a szurkolótábor meg dühöngött.
Helyi krikett szervezetek követelték az angol társszervezetektől, hogy utasítsák az angol kapitányt Douglas Jardine-t, hogy szüntesse be ezt a támadó technikát.
Ezt végül is megtették, azonban Jardine késöbb rámutatott, hogy előzetesen egyeztettek az MCC-vel (Melbourne Cricket Club) és megkapták a beleegyezésüket az új technika alkalmazásához.
Az angolok nyerték az Ashes-sorozatot 4-1-re és ezzel a krikett törvényei is megváltoztak, hogy a jövőben megakadályozzák a testere irányuló dobásokat.

1941 – Florey teszteli a penicilint
Howard Florey életének már a felét angliában élte le, amikor oxfordi kollégáival sikerül elkülönítenie és tisztítania a penicilint.
Az első egérkísérletre 1940-ben került sor és egy évvel késöbb adta be az antibiotikumot embernek.
1943-ban Észak Afrikába utazott, hogy sebesült katonákon próbája ki az új gyógyszert, akik csodához hasonló módon épültek fel a szer hatására. 1944-ben teljes gőzzel indult meg a gyártás, és amely talán még a háború kimenetelére is hatással volt.
Robert Menzies szerint Florey patológusként többel járult hozzá az emberiség jólétéhez, mint bármely más ausztrál.
Azonban Florey tipikus ausztrálja korának, aki sok más nagyszerű elméhez hasonlóan elhagyja az országot mihelyst lehetősége adatott rá. Esetében ez akkor következik be, amikor elnyeri a Rhodes-ösztöndíjjat orvosi tanulmányainak befejezte elött, még Adelaide-ben.
Életének vége felé egy interjúban mondta: „Azokban az időkben úgy gondoltam, hogy elég valószínűtlen, hogy valaha is visszatérjek Ausztráliába.”
1944-ben készített indítványának hatására jön létre a John Curtin School of Medicine az új, canberrai Australian National University-n belül.
1945-ben megosztott Nobel-díjjal jutalmazzák a biokémikus Ernst Chain-el és Alexander Fleming-el együtt, aki már 1928-ban felfedezte a peniclint azonban nem ismerte fel a benne rejlő lehetőséget.

1941 – Az első közvélemény-kutatás
A lakosság véleményének szisztematikus mérését Sir Keith Murdoch javaslatára kezdik meg, aki szerint ha megfelelő módon mérik azt, akkor az fontos jelentőséggel bírhat az újságolvasók számára.
Roy Morgan, a Gallup Intézet helyi irodájából szervezi meg az első népszavazást 1941 szeptemberében arról a kérdésről, hogy a nők jogosultak-e egyenlő fizetésre, ha ugyanazt a munkát végzik, mint a férfiak.
A szavazás kimenetele: 59% igen, 33% nem és 8% nem tudja.

1942 – Szingapúr eleste
Február 15.-én az angolok elszenvedik a talán legsúlyosabb vereségüket.
A háború európában már teljes gőzzel dübörög, azonban az ázsiai fronton még csak most kezd teljes erejében megmutatkozni.
Szingapúr az angolok szimbolikus Dél-Kelet Ázsiai erődítménye. Mindössze két hónapos kegyetlen öldöklés után a japánok visszaszorítják az egyesített britt és ausztrál erőket a Maláj-félszigeten át az erődítménybe – és ez után megkezdődik az ostrom.
A Szövetséges haderők hatalmas túlerővel állnak szembe. Február 15.-én este 8:30-kor az angol parancsnok kiadja az utasítást a fegyverletételre a szinte éhhalál szélén álló katonák számára.
Dél-Kelet Ázsia és Óceánia ezzel megnyílik a japán hódítók elött. 15 000 ausztrál és 115 000 angol esik fogságba. A legyőzöttség szégyene csak a kezdet a csapatok és az őket ellátó kiszolgálószemélyzet számára, akiket kényszermunkára küldenek a Burma-Thajföld vasútvonal építésére.
Az itt dolgozó fogjok egyharmada hallt meg az őrök kegyetlenkedései miatt, és pár évtizeddel késöbb a „Híd a Kwai folyón” című könyvből, majd a belőle készült filmből nyerhettünk betekintést az ottani élet sanyarúságába.

50 évvel késöbb az angolok még mindig nem dolgozták fel az eseményket és a veszteségeket.
Az 1992-ben nyílvánosságra került dokumentumokban az angolok az állítólagosan szervezetlen ausztálokat tették felelőssé Szingapúr elestéért, azonban az angol tengerészet és legierő Európában történő igénybevétele, és a Szingapúri parancsnokság hibás döntései okozták a városállam elestét.

1942 – A háború elérkezik Ausztráliába
Perl Harbour 1941 december 7.-ei támadása után a japán flotta átúszik Dél-Kelet Ázsián, hogy közelebbi pillantást vessen az ausztrál partokra.
Február 19.-én reggel 10 óra elött pár perccel 188 japán harcigép támadta meg Darwin-t és ezzel a háború ide is elért.
8 hadihajót sikerült elsűllyeszteniük és további 35-öt megrongálniuk. A Szövetséges harcigépeknek idejük sem volt levegőbe emelkedni, és már le is bombázták őket.
Tűz és füstfelhők csaptak fel az üzemanyagraktárakból.
80 perccel késöbb a japánok újra támadásba lendültek, ezúttal azonban nehézbombázókkal.

Amikor késöbb összeszedik az elesettek holtesteit, 243-at számolnak meg, és az északi főváros, amely korábban a Szövetségesek erődítményeként és fontos ellátó-bázisaként funkcionált, romokban hevert.
További 62 támadás érkezett még és az újságolvasók a térképen nyilakkal bejelölve láthatják a támadások irányát, amelyek mind dél felé mutatnak és azt az általános feltételezést látszanak alátámasztani, hogy a japánok ausztrália sűrűn lakott, dél-keleti részei felé tervezik a továbbnyomulást.
John Curtin miniszterelnök az amerikaiaktól várja az ország védelmét, akik repülőgép anyahajókkal és nehézbombázókkal érkeznek a segítségre, hogy innen indítsák a Korall-tengeri csatát Queensland partjaitól nem messze májusban, és Midway megszállását júniusban, amelyben az amerikaiak elsűllyesztettek 6 hadihajót, köztük 4 japán repülőgép hordozót kb. 250 repülőgéppel.
A japánok előnye ezzel megtört a tengereken és a Csendes-óceániai háború fordulópontjához érkezett.
Az Ausztrál külpolitika iránya ekkor kerül meghatározásra, amely a mai napig is érvényben van.
Ahova az amerikaiak mennek, oda megyünk mi is!

1942 – Új Guinea védelme
A japánok nem akarják megszállni Ausztráliát – egyelőre. Inkább az összes környező nemzetet kívánják elöbb saját uralmuk alá hajtani, hogy ezzel elvágják az országot az utánpótlástól és lassan megbénítsák azt.
Ralbaul, Ambon és Timor már japán ellenőrzés alatt áll és Darwin-t bombázzák.
Samoa, Fiji és a Salamon-szigetek már a látóterükbe kerültek. Következő lépésük, hogy Port Moresby-t hajtsák az uralmuk alá, azonban Új Guinea tervezett japán tengeri inváziója a Korall-tengeri csata miatt meghiusúlt.
Az invázió ezután a szárazföld felől indul meg, és a japánok a Kokoda-ösvényt használják, hogy átjussanak az Owen Stanley hegyláncon és délre nyomulva eljussank a fővárosba.
Júliusra megerősödik a dzsungel-háború, ahogy a japánok erőre kapnak és visszanyomják az ausztrál gyalogságot az ösvény mentén a főváros 40 km-es körzetébe.
Szeptember 17.-én az Imita’s Ridge-nél az ausztráloknak végül sikerül megtartaniuk az állásaikat és teherautókon nehéztüzérségi támogatásban részesülnek, amely a közeli Ower’s Corner-nél vett fel állásokat.
Az ellátást kézben kell eljuttatni a frontvonalban harcolókhoz saras, maláriával fenyegető ösvényeken át. A japán előretörés megáll és az ausztráloknek sikerül őket visszahúzódásra kényszeríteniük.
Nagy árat kell azonban fizetniük ezért, több mint 600 ausztrál halottal, 1600 sebesülttel és legalább 4000 beteggel.
Ez idő alatt a Szövetségesek új, stratégiai fontosságú bázist építettek ki Milne Bay-nél, a sziget keleti oldalán, abból a célból, hogy a bázis mély kikötőjét felhasználva a hajók onnan csapjanak ki a japán hadihajókat támadva.
Leszállópályákat, utakat és további kikötőket is építettek a saras, agyagos földön az amerikaiak , amíg 7500 ausztrál őrt állva vigyáz rájuk.
Új Guinea-t az ellenség és a Szövetségesek is megszállva tartják, kényelmetlen közelségben egymás mellett.
Augusztus végén a japánok támadást intéztek a tenger felől Milne Bay-ben 2400 katonával, azonban alulbecsülték a védelmi erőket és a már működőképes leszálló-pályák használatával a Szövetséges vadászgépek támogatást voltak képesek biztosítani a védekezők számára.
A japánoknak azonban sikerült keresztüljutniuk és augusztus utolsó napján a kevesebb létszámú, azonban megállíthatatlannak tűnő japán csapatok – akik éjszaka meneteltek a mocsarakon és erős trópusi esőkön keresztűl – már közel járnak a leszállópályák elfoglalásához.
Sikerül visszaverni a támadást, azonban a nagy zavarban sok japán katonának nem sikerül visszaérnie az evakuációs bárkákhoz.
Több száz japán katona szóródik szét remélve, hogy el tudnak jutni Buna-ba, de sok közülük meghal.
Egy történet szerint helyi pápuák találtak rá két eltévedt japán katonára, akikre kőzáport zúdítottak minden alkalommal, amikor azok megálltak pihenni. Alkonyatkor mindkettő felkötötte magát egy fára.
Mind a 36 Milne Bay-nél elfogott ausztált kivégezték a japánok.
Kokoda és Milne Bay több volt, mint ausztrál pszcihológiai győzelem, ez egyben erőteljes üzenetet is hordozott.
Japán megállítható!

1942 – A brisbanei csata
Az amerikai Dougla MacArthur tábornok csendes-óceániai háborúját Brisbane-ből irányította. Az amerikai csapatok nagy számban állomásoztak itt és a szépen vasalt egyenruhájukban, kart-karba öltve sétálgattak a helyi lányokkal.
Tele voltak pénzzel és előzékenységgel, míg az ausztrál férfiak az öklükről, sörrel teli hasukról és sértődékenységükről voltak leginkább ismertek.

November 26.-án az egyik amerikai katonai rendőr gumibotjával fejbe vágta az egyik ausztrál katonát, aminek hírére több helyen kitör a kézitusa, és amely késöbb teljes felkeléshez vezet, amelyben több ezer Szövetséges katona vett részt.
Két napon keresztűl vívták az ausztrálok az amerikaiakkal a brisbanei csatát.
Edward S. Webster közlegényt – aki egyben ausztrál háborús hőse a 2.-ik anti-tank ezrednek – az egyik amerikai katonai rendőr agyonlőtte, mások lövések és gumibotütések által elszenvedett sérülésekkel kerülnek kórházba. Majd mindenki fekete, feldagadt szemmel járt a városban.
Ennek ellenére néhány nappal késöbb már ismét együtt isznak a kocsmákban az amerikai és az ausztrál katonák, a „kis baráti mulatság” után.

1943 – Dobell nyeri az Archibald díjjat.
William Dobell ellentmondásos győzelme az 1943-as Archibald díjnak azzal a portréjával, amelyet Joshua Smith-ről festett komoly vitát keltett a közönségben.
A kocsmákban még verekedéseket is provokált a műértő publikum eltérő véleménye az alkotásról.
Két sydneyi művész odáig is elment, hogy a bíróságon is megtámadta a díj odaítélését és a per azon kérdés fölött volt hivatott dönteni, hogy a mű vajon „művészet-e, vagy karikatúra”?
James S. MacDonald művészet kritikus a bíróságon azzal érvelt, hogy „amikor ránéznek egy portréra, akkor érezniük kellene, hogy amit néznek, az egy ember, nem pedig valami, amihez azonnal a mentőket hívnák ki.”

A művészet azonban csak nyer a botrányon, és Dobell sem panaszkodhat.
Megtarthatja a díjjat, amihez késöbb még 2 másik Archibald-ot is nyert és Ausztrália leghíresebb portré festőjévé válik.
Az Archibald manapság egy neves esemény, amire még azok is ellátogatnak, – köszönhetően nagyban Dobell-nek – akik egyébként a lábukat nem tennék be egy művészeti múzeumba máskor.

1948 – Az első Holden autó
Ausztrália háború utáni álmainak csúcsán egy elefántcsontszínű Holden 48/215 került bemutatásra zenekari kíséret mellett. Ben Chifley miniszterelnök 1200 méltósággal, VIP vedégekkel és General Motors-Holden vezetőkkel egyetemben mutatta be az új járművet, amelyet 760 Font-ért hoztak forgalomba. A 48/215 program 1944-ben kezdődött meg, amikor a szövetségi kormány azzal a tervvel áll elő, hogy megépítség az első, minden részletében Ausztrál autót.

Holden – amely az amerikai General Motors helyi részlege – is válaszolt a pályázatra.
A cégnek jót tett a háborús fegyverkezés, teljesen felszerelt gyártósorral és háttér iparral álltak rendelkezésére a civil igények ellátásának..
Kötődése a GM-hez és a tapasztalata, hogy előre gyártott alkatrészekből építsen helyben járműveket nagyban hozzásegítette a pályázat elnyeréséhez.
Az igény olyan nagy volt, hogy több száz névből állt a várólista. Többen a várólistán lévő helyüket adták el 100 Fontért.
Az új jármű mechanikai specifikációja az Ausztrál terephez alkalmazkodott. 2.15 literes, 6 hengeres motor 60 lóerőt volt képes produkálni, 3 sebességes váltón keresztül.
A 48/215-ben 6 felnőtt fért el kényelmesen és olyan igény volt rá, hogy több, mint 120 000-et építettek belőle, mielött az FJ felváltotta volna azt 1953-ban.

1947 – A háború-utáni migráció kezdete.
December 7.-én érkezett Melbourne-be egy hajó, amely 839 észt, lett és litván fiatalt hozott az új hazába.
Több tízezer menekült követi őket az elkövetkező években a háború-szaggatta Európából, ahogy Ausztrália felismeri, hogy a további növekedéshez a lakosságot nem elegendő csak angol származásúakkal bővíteni.
1947-ig az a népszerű nézet élt a közvéleményben, hogy Ausztráliának elegendő csak Britt számazású bevándorlókat engedie az országba.
Az új nézet meggyökeresedésének azonban a gyakorlatiasság, mintsem a humanitárianizmus volt az alapja. Ausztrália kétségbeesetten keresett új, fiatal lakosokat.
Azonban még 1946-ban is, amikor már mindenki a „benépesít, vagy eltünik”-ről beszél, a kormány elutasítja 1000 kínai, indiai, fülöp-szigeteki, és csendes-óceániai menekült ittmaradásának engedélyezését, és nem támogatta azon japánban szolgáló ausztrál katonák visszatérését, akik japán feleséget hoztak volna magukkal.
A Munkáspárt döntése alapján a lakosság számát évente 2%-al kell növelni, amelynek a felét a születések fedeznték volna, a másik felét pedig az új bevándorlók. Az anyaországból történő bevándorlás még mindig magas, azonban nem elegendő még a 10 Fontos állami támogatás ellenére sem.
A legnagyobb probléma, hogy több angol szeretett volna ausztráliába jönni, mint amennyi luxushajó rendelkezésre állt.
1947 július 21.-én Ausztrália beleegyezik, hogy letelepít otthontalanná vált európaiakat, akik hajlandóak olyan szabványon aluli hajókkal utazni, amit az angolok elfogadhatatlannak tartanak.

85 000 ember érkezett az elkövetkező 2 évben a két éves, kötött munkaerős rendszerben. Prioritást kaptak azok a bevándorlók, akik fontos területeken voltak alkalmazva. Görögországból, Olaszországból, Lengyelországból, a Balti-államokból, Hollandiából, Németországból, Jugoszláviából és Magyarországból érkeztek többségében, és sokan a Snowy Mountains-ben 1949-ben kezdődő vízerőmű építésében vettek részt.
A szövetségi bevándorlási miniszter, Arthur Calwell – akihez egyébként a rossz hírű szólás kapcsolódik, miszerint „két Wog nem tesz ki egy fehért” – viszi be a köztudatba az „új ausztrál” fogalmat, hogy bátorítsa a bevándorlók között az idetartozás érzését, a már itt lévőkben pedig az befogadást (de még évtizedekig megmarad az olyan leszóló jelzők, mint a balt, wog, dago, vagy a reffo).
Az 50’-es években bekövetkező gazdasági fejlődés hatására kiterjesztették a bevándorás engedélyezését a közel-keleti és mediterrán országokra is. A vietnami háború menekülthullámot indított el az 1970-es években és a vietnámi, hajókon érkező menekültek végleg eltemetik az egykori Fehér Ausztrália rendszert.
A háború-utáni bevándorlási hullám 1970-ben tetőzik, amikor 185 300 ember érkezett az országba, de még évekig eltart, hogy felismerjék a nem angol-származású bevándorlók szükségleteit és az ausztrál társadalomra gyakorlolt formáló hatásukat.
A korai, háború utáni években az új bevánorlóktól elvárták, hogy beilleszkedjenek az angol Ausztráliaba. 1973-ban egy másik munkáspárti bevándorlási miniszter, Al Grassby vezeti be a köztudatba a „multikulturalizmus” fogalmát, amelyel Ausztrália etnikai válozatosságát és társadalmi ideáját kívánta megfogalmazni.
Az új irányvonal szerint szolgáltatásokat kell biztosítani a bevándorló közösségek számára, de a 80’-as évek végétől a multikulturalizmus alapos felülvizsgálaton esik át, amikor John Howard konzervatív politikus felváltani kívánja ezt az állapotot az „Egy Ausztrália” rendszerével és lelassítani az ázsiaiak bevándorlását.
Ez az elképzelés a vezetői székébe is került.
Azonban Howard mégis miniszterlenök lett 1996-ban, és a kormánya megkezdte a multikulturális bürokrácia szétszedését, a hivatalos retorika pedig a homogenitást helyezte az előtérbe a kultúrális sokszínűség helyett.
Azonban egy bizonyos pont után már nincs visszatérés.
Ausztrália még erősen kötődik alkotmányában az angol monarchiához, de már nem hajlandó az új rendszert elvetni.
A nemzet tagjai, akik több mint 200 országból érkeztek ide, biztosítják ezt.
Statisztikai adatok a magyar származású ausztrálokról a Bevándorlási Múzeum oldalán találhatók.


1949 – A Snowy-rendszer
Ausztrália háború utáni legnagyobb mérnöki erőfeszítése a Snowy River folyásának elterelésére irányult, hogy a vizet hatalmas csőrendszeren keresztül, a Snowy Mountains-en át vezessék energiatermelés céljából.
A duzzasztógát ACT, NSW és Victoria államok számára generál elektromos áramot és biztosít vízellátást a Murray és Murrumbidgee öntöző területeknek.
A munkálatok 1949 decemberében indulnak meg William Hudson felügyelete alatt, aki a Sydney Water Board egykori vezető mérnöke volt.

Több ezer munkás – többségük európából újonnan érkezettek – dolgozik a gát- és csőrendszer építésén, amelyet végül 1972 októberében fejeződött be, és a kiadásokat csaknem teljes egészében a szövetségi kormány fedezte.
Manapság mint környezeti katasztrófaként emlegetik a rendszert, de többek szerint inkább az optimizmus, merész gondolkodásmód és hatalmas tudás emlékműveként kellene ünnepleni.

1951 – A vörös-ellenes törvényjavaslat bukása.
Az ausztrál kikötőket és bányákat rendszeres munkás-sztrájkok béníttották meg, Koreát a kommunisták fenyegetik és az Egyesült Államokban az Amerika-ellenes tevékenységeket vizsgáló Bizottság az értelmiségiekre mért csapást a kommunista boszorkány-üldözés és a kommunista-szimpatizálással gyanúsítottak letartóztatása által.
Ebben a hagulatban nem is csoda, hogy két különböző titkosszolgálati vizsgálat sem volt képes megszüntetni Robert Menzies miniszterelnök félelmét, amely szerint komoly kommunista beszivárás fenyegeti Ausztráliát.
Menzis nem nyugodott bele a vizsgálat eredményébe, és a parlament elé terjesztette a kommunista pártok eltörlésére irányuló törvényjavaslatát 1950-ben.
A javaslatot a Munkáspárt is támogatta attól tartva, hogy ellenkező esetben kommunista-szimpatizálással vádolnák.
A Waterside Workers Federation azonban a Legfelsőbb Bíróság elé vitte az ügyet, és az 6-1 arányban alkotmányellenesnek lett nyílvánítva.
Menzis ez után úgy döntött hogy a nép elé viszi az ügyet referendum formályában. A Munkáspárt felülvizsgálta álláspontját és úgy döntött, hogy most a „nem”-el szavazást fogják támogatni.
NSW, Victoria és SA államokban az emberek a törvény ellen voksoltak, Queensland, WA és Tasmania pedig igennel.
A kérdés – miszerint a nép elfogadja-e az új törvénytervezetet, amely a Commonwealth-et hatalommal ruházza fel kommunista-ellenes intézkedések meghozatalára – elutasításra került, de csak minimális többséggel.
2 317 927-en szavaztak mellette, és 2 370 009-en ellene.

1955 – Edna Everage
Moonee Ponds özvegyét – akit Barry Humphries talált ki egy egyestét revü-müsor számára a Union Színházba – 50 évvel késöbb Hollywood és a Broadway kért fel fellépésekre.

Olyan helyi hírességekkel együtt emlegetik manapság Dame Edna-t, mint Kylie, Nicole, Cate és Naomi.

1956 – A gyermekbénulás-elleni vakcina bevezetése.
1955-ben az amerikai Dr. Jones Salk jelentette be, hogy sikeresen tesztelte gyermekbénulás elleni szerét, amely betegség egyébként teljes bénuláshoz, vagy akár halálhoz is vezethet.
1956-ban a Commonwealth Serum Laboratories előállította a Salk vakcinát és az ausztrál polio-járvány kora ezzel véget ért.
Nagyobb járványok a 30-as, 40-es és az 50-es években is kitörtek, amikor 70 000 gyermek kapta el a betegséget. 1960-ra az új esetek száma 125-re csökkent, azonban a terméket előállító CSL súlyos ellátási gondokkal küzdött.
Az igény folyamatosan nőtt, amellyel a gyártó kapacitás nem volt képes lépést tartani.
1961-ben a lakosság kevesebb mint fele kapta meg az ellenszert és ennek hatására kitört a keleti államokban az utolsó nagy polio-járvány.
Szájon keresztüli polio-ellenszer manapság rutinszerűen kerül beadásra minden gyermeknek.

1956 – A televízió érkezése
Az ausztrálok elektronikai üzletek kirakatán keresztül csodálják az új eszközt, amelynek a létezéséről már évek óta hallottak.
Sydney az első város, amelyben Bruce Gyngell tünik fel a képernyőkön Kerry Packer TCN-9-es csatornáján, szeptember 16.-án.
Ezt követi szeptember 27.-én ez első melbournei adás, amelyet a Herald és a Weekly Times Group közreműködésében kezd meg a HSV-7.
Az ABC csatornája november 5.-én indul meg és a melbournei olimpia eseményeit közvetítik rajta, amely 3 nappal késöbb kezdődött.
Az ausztrálok körében hatalmas népszerűségnek örvend az új eszköz. Azok, aki tetőantennával rendelkeznek hirtelen rá kellett hogy jöjjenek, milyen sok barátjuk van.
A Menzies kormánynak 6 évébe tellett, hogy eldöntse, az ausztráloknak lehet-e vajon televíziójuk. Sokan az amerikai kultúra beszivárágsától tartottak, és attól hogy a televíziónak túlságosan nagy hatása lesz a mindennapi életre.
Az aggodalomra minden ok megvolt, mint azt ma már tudjuk, azonban nem csak a hétköznapi élet, hanem a politika is megérezte a televízióban rejlő hatalmat.
Politikusok a napi hírekhez alakítják életüket és véleménynyílvánításaikat, ráébredtek, hogy családok a napi műsorokhoz igazítják az életüket, és a vacsorával az ölükben ülnek le a képernyők elé.
Műholdas adások bővítették ki a választékot, és a színes televízió érkezése 1975-ben még tovább növelte a TV készülékek számát a családok körében.
A 80-as éveg végére a háztartások 99%-a rendelkezett legalább egy készülékkel.

1956 – A melbournei olimpia
Melbourne nyeri el a jogot egy szavazattal Buenos Aires elött, hogy megrendezhesse az első olimpiai játékokat a déli féltekén.
A victioriai üzletemberek, atlétikai hivatalnokok és politikusok között fennáló szövetség majdnem darabokra szakadt a fő stadion és az Játékok vezetőinek kiválasztásában kialakult vitában, mire 1953-ban Avery Brundage, az IOC elnöke azzal fenyegette meg a szervezőket, hogy elveszi a megrendezés jogát melbournetől.
Azonban amikor megnyitják a játékokat november 22.-én, minden megbocsátásra kerül.
Semmi addig nem váltott ki olyan túláradó érzelmeket a közösségből, mint a Játékok kezdete. Az Olimpiai mozgalom képviselői közül sokaknak az a véleménye, hogy a melbournei volt az utolsó, a tiszta olimpiák sorában, mielött a televízió, a dopping és a pénz beszennyezte volna azt.
Ezen az olimpián a részvétel azonban nem volt nagy.
Ausztrália távolsága, és két nemzetközi válság a résztvevők számát 3500-ra csökkenti, akik mindössze 67 országból érkeztek.
A hangulatot rontotta Magyarország szovjet megszállása pár héttel korábban, és a két ország közötti vizilabda mérközésen a medence vizét pirosra vestette a kiömlő vér.
Magyaroszág gyözött a medencében, azonban az országban kegyetlen megszállás vette kezdetét.

Az angolok ezzel egy időben döntöttek Szuez megszállása mellett, és a kialakult konfliktus hatása érezhető volt a Játékok alatt is.
Az ausztrálok 13 aranyérmet nyertek el és Betty Cuthbert lett az atlétika új csillaga 3 aranyéremmel.
Az úszók Murray Rose és Dawn Fraser vezetésével 8 arannyal büszkékedhettek, amelyet 13 versenyszámban nyertek el.
Melbourne híre, mint a „barátságos Játékok” egy kínai származású, ausztrál diáktól, John Ian Wing-től származik, aki javasolta hogy a záró ceremónián az országoknak együtt kellene csoportosan felvonulni, és nem országonként külön-külön.
Ez olyan példával járt elő, amelyet még manapság is lehet látni az Olimpiai Játékok során.

1957 – Az első bevásárlóközpont.
15 000 bevásárlót választott el a rendőr-kordon attól, hogy megrohamozzák Brisbane új, Chermside Drive-In Shopping Centre-jét.
Az új központ az első amerikán kívül, ahol ingyenes parkolást vehet igénybe 700 autó. A bevásárlók üzletek tömegét látogathatják meg. Allan & Stark áruzáz, szupermarketek, és 22 egyéni bolt állt a pénzüket egy helyen elkölteni vágyók rendelkezésére.
A központ létrehozása 600 000 Fontjába került T.J. Weedman-nak, aki egyben az Allan & Stark igazgatója is volt.
1965-ben légkondíciónálóval, liftekkel szerelik fel a központot, és megkezdi a meleg ételek nagy választékát áruló food court a működését.
A többi ausztrál állam is hamarosan benyújtotta az igényét hasonló bevásárló-központok működtetésére.

1957 – Az ausztrál-japán kereskedelmi szerződés
A korlátozott magánkereskedelem 1947-ben indult meg a két ország között, és bár 1951-re Japán nagymértékű gyapjú-igénye már az negyedik legnagyobb export partnerévé teszi az országot ausztráliának, a kormány még mindig szigorúan szabályozza a japán termékek behozatalát, és tíltja a japán látogatók érkezését.
1951-ben a tíltás ideiglenes felfüggesztésre került és 1952-ben az első japánok megérkeztek az országba.
1957 júliusában a két ország aláírta a kereskedelmi egyezményt.
1966-67-re Japán kiszorította Angliát a legfontosabb tengerentúli ország helyéről, és a japán turisták tömegesen kezdtek érkezni az országba.

1957 – Rock’n’Roll
Az 50-es évek közepére a háború után született gyerekek teenager korúvá értek és a napi, betevő rock’n’roll-t számukra a kanadai-születésű Lee Gordon biztosította.
Gordon 1954-től nagy pénzeket fizetett, hogy amerikai művészeket utaztasson a fél világon keresztül és műsoridőt biztosítson számukra egy, a Rushcutters Bay-ben lévő, régi doboz raktárban.
1957 janurárjában a legnagyobb név, akit sikerül leszerződtetnie Bill Haley and the Comets, akik a Sydney Stadium-ben léptek fel.
Egy fiatal sydneyi rocker, bizonyos Johnny O’Keefe, aki rendszeresen Gordon irodája körül lógott, egy hellyel lett jutalmazva a fizetési lista alján.

A tömeg kifütyülte amikor zenekarával, a The Dee Jays-el felment a színpadra, azonban lefelé jövet már hatalmas tapsorkánban részesültek.
Hogy Gordon elősegítse Johnny saját Big Show-ját, a rádiócsatornáknál javasolták a Top 40 bevezetését, amelynek összeállításában az emberei vettek részt.
O’Keefe igazi áttörése a harmadik kislemezével érkezett el, amely az „I’m the Wild One” címet viselte és Ausztráliának ezzel meglett az első pop sztárja.
Gordon és O’Keefe azonban tragikus véget ért.
1964-ben a Beatles turnézik Ausztráliában és az adelaide-i koncert látogatóinak száma világrekordot ér el 300 000 résztvevővel.
Ezek után már senki nem volt kíváncsi a helyiekre.

1959 – Qantas repülőjárat indul Londonba.
A Qantas Boeing 707 lerövidítette az angliába jutáshoz szükséges időt.
Az új londoni járat, amely a Kangaroo útvonalat követi, mindössze 27 órát vesz igénybe, a légcsavar-meghajtású repülők 48 órájával szemben.
7 lökhajtásos repülőt vásárolt a vállalat a World Bank 9,23 millió dolláros kölcsönének segítségével, és az első Boeing ezzel itt kezdte meg a működését amerikán kívűl.

A Qantas által V-Jets-nek keresztelt repülők 104 utast voltak képesek szállítani első, és turistaosztályon.
A 20 első osztályon utazónak 834 Fontot kellett fizetnie a retur jegyért, míg a 84 turista osztályon utazónak 594 Fontot.

1960 – Rupert Murdoch
Rupert Murdoch 1960-ban vásárolta meg a sydneyi Daily Mirror napilapot olyan körülmények között, amely tipikusnak mondható az elkövetkező 45 évben.
Az újság magas kockázatot hordott magában amelyre Murdoch a családi ezüstöt is feltette.
21 éves amikor apja, Keith meghallt 1952-ben és ráhagyja egy kis, adelaidei újság igazgatásának feladatát.
Sydney a város, amely meghódításra vár, és hamarosan London valamint New York is a fiatal Murdoch látóterébe került.
A Fairfaxes adta el a Daily Mirror-t a fiatal, ambíciózus dél ausztrálnak, abban a meggyőzősésben, hogy a lap sűllyedése majd azt is magával fogja rántani.
Ez első két évben úgy tűnik igazuk is lesz, a Daily Mirror-nak volt a legalacsonyabb a forgalma Sydney 4 nagy napilapja közül.
De néhány évvel később már többet adnak el belőle, mint a The Sun-ból, két évvel késöbb pedig megveszik a reggeli Daily Telegraph-ot Frank Packer-től.
A The Sun eltünik a standokról és Murdoch összeolvasztja a Mirror-t és a Telegraph-ot, hogy a legnagyobb példányszámú, és forgalmú napilapot tartsa a kezében a két napilapúra csökkent nagyvárosban.
5 évtized alatt Murdoch a kis, egylapos vállalatból egy 67 milliárd dolláros média konglomerátumot varázsolt, amely a News Corporation nevet viseli, és amelyet 2004-től az Egyesült Államokból irányít az immár amerikai-ausztrál kettős állampolgár Rupert Murdoch.

1961 – A szexuális forradalom kezdete.
A szájon keresztül bevehető fogamzásgátló tabletta 1961-ben kerül bevezetésre ausztráliában, és 1966-ra fél millió nő rendszeresen használja is azt.
Ez az arány magasabb volt, mint bármely európai, vagy amerikai államban.
Először a történelem során a nők rendelekzésére áll olyan fogamzásgátlási lehetőség, amelyet saját maguk tudnak irányítani, és amely megbízható is.
A gyógyszert eredetileg abból a célból fejlesztették ki, hogy a népesség növekedését korlátozzák vele a fejlődő országokban, de a nyugaton történt bemutatása vezetett a 60-as évek szabad szerelem, és a nők liberalizmusának mozgalmáshoz
„Úgy tekintettek rá, mint a szexuális menyországra” – fogalmazta meg az akkori életérzést Wendy McCarthy az ABC-ben. „Csak le kell nyelni egy kis tablettát. Nincs is ennél könnyebb, és utána fantasztikus szexuális életet élhetsz.”
A tablettát megelőzően a szex magában hordozta a nem kívánt terhesség veszélyét. Jellemző volt férjezett asszonyokra, hogy egyszerűen csak feladták a nemi élet élését annak érdekében, mert nem akartak még egy babát és ezért sok családban a férjnek kint kellett aludnia a verandán.
A házasságon kívűl született gyermekek anyjára a nyílvános megszégyenítés, családi problémák, terhesség megszakítás, vagy a gyermek örökbeadása várt.
A tabletta lehetővé tette a nők számára, hogy megtervezzék életüket – hosszabb időn át tanulhassanak, kiteljesíthessék karrier iránti igényüket, és késleltethessék a házasságot.
A házasságon, gyerekvállaláson és a férfi-nő kapcsolaton gyakorlot hatása az új szernek a mai napig is érezteti hatását.
1961-ben éri el az ausztráliában született gyermekek száma a csúcspontját 3,6 gyermek/nővel.
1976-ra ez a szám azonban már nem képes pótolni az elhunytak arányát.
Az házasságot kötő nők átlagkora 1961-ben alacsonyabb, amely megnő 1971-re.
A Vatikán 1968-ban bűnnek nyílvánítja a pirula haszálatát, azonban a 70-es évek végére már egyre több orvos hajlandó a szert felírni férjezetlen nők számára is.1972 decemberében a szövetségi kormány eltörli az adót az összes anti-bébi tablettáról (amely 27,5% volt korábban) és beveszi a szert a támogatott Pharmaceutical Benefits Scheme-be.
Az államilag előírt korlátozásai a szer reklámozásának szintén ebben az évben szünnek meg.
2006-ban a hallgatók már nyílvános kondom-automatákból vásárolhatják meg a szexuális örömszerzéshez elengedhetetlen védekezőezközt az egyetemeken és a kormány számára komoly fejtörést okoz a fogyatkozó lakosság pótlásának feladata.

1964 – Homicides
A televíziózás 1956-os kezdete óta leginkább angol és amerikai gyártású filmeket sugároztak a csatornák. Azonban a 60-as években az ausztrál-készítésű műsorok nézőközönsége rohamos növekedésnek indult.
Ausztrália legelső 1 órás filmjáték-sorozata „Consider Your Verdict” címmel került bemutatásra, és egy bírósági tárgyalóteremben játszódott.
A sorozat 160 epizódot ért meg, és az a Crawfords Australia állt a gyártás mögött, amely 1964-ben mutatta be másik sorozatát „Homicides” címmel, és amely hatalmas népszerűséget ért el.

A sorozat egy melbournei rendőrörs mindennapjairól szólt.
Október 20.-án kezdték meg a vetítést és pár hónap alatt a 10 legnépszerűbb műsor között volt melbourneben és sydneyben.
Ezzel a Homicides lett az elso olyan ausztrál program, amely kivívta magának ezt a helyet, és egyben a legnépszerübb sorozattá is vált 1966-74 között.

1965 – Csapatok indultak Vietnámba
1962-ben Robert Menzies miniszterelnök egy kis csoport katonai kiképzőt küldött Dél-Vietnámba, hogy segítse a helyi erők képzését. 1965 április 29.-én toábbi 1500 fős kontingenst küld, mivel Dél-Vietnám eleste „direkt katonai veszéllyel fenyegetné Ausztráliát” (azonban a valódi szándék inkább az amerikaiak segítése lehetett, hogy ezzel is ösztönözze azok aktivitását a régió biztonságának szavatolásában).
A közvéleményszavazások rekord támogatásról biztosították a részvételt a harcokban egészen 1968-ig, amikorra már 8000 ausztrál katona állomásozott Vietnámban.
Köztük besoroztak is, mivel 1964-től minden férfinak regisztrálnia kellett magát a National Service-be amikor betöltötték a 20. életévüket.

1965-től már megjelnik valami csekély ellenállás, azonban még 3 évet kell várni ahhoz, hogy a diákok demonstrációkkal szegüljenek ellen a kormánynak.

1966 – A decimális mértékegységek bevezetése
Ausztrália korai pénzpolitikájára leginkább a káosz jellemző. Csak 1913-ban kezdődik meg a helyi pénz nyomtatása, amely a régi angol pénznemen, a fonton, shillingen és a pennyn alapult.
1958-ban Robert Menzies megígérte, hogy megvizsgálják a metrikus rendszer bevezetésének lehetőségét, és 1963-ra elő is állnak a tervezettel.
Közel 1000 javaslat született az új pénznem nevére, többek között a merino, austral és royal (Menzies kedvence) örvendett szélesebb körű támogatásnak, azonban végül a másik favorit, a dollár nyert.
A geelongi festő, Stuart Devlin természeti témályú képeit nyomták a pénzérmékre és Gordon Andrews tervezhette meg a pénzjegyeket.
Egy milliárd pénzérmét készítettek az új, Canberra-ban felépített pénzverőben, amely az első olyan pénzverde, amit nem a londoni Royal Mint fiókjaként alapítottak.
Nem sokkal az 1966 február 14.-én történt átállás után meg is jelentek az első hamisított 10 dolláros bankjegyek (a sors iróniája, hogy a hamisításért elítélt Francis Greenway képe szerepelt a pénzen, aki a korai kolónai megbecsült építészévé vált, és akit a munkájának megbecsüléseképpen Macquarie kormányzó felszabadított).
A Központi Jegybank (amelyet 1960-ban alapítottak és a helyi pénzkezelés volt a feladata) új technológiák kifejesztésén dolgozott, és 1988-ban a műanyag alapú, nyomtatott hologrammal ellátott 10 dollárost mutatott be, hogy ezzel ünnepeljék az európai telepesek érkezésének 200. évfordulóját.
1993-ban a műanyag bankjegyek váltak elfogadottá a többi címlet esetében is, amelyet a Reserve Bank fiókjában állítanak elő, és a technológia sikerét bizonyítja, hogy több ország is itt nyomtatja bankjegyeit.

1965 – A feministák megszállják a pub-okat.
Március 31.-én Merle Thronton és Rosalie Bogner a Regatta Hotel bárjához láncolták magukat Brisbane-ben, hogy tiltakozzanak a nők elkülönítése ellen ezen intézményekben.

A vendéglős súlyos bírságban részesült, ha alkoholt szolgált fel a női vendégek számára. A férfi vendégek ezért maguk vették meg az italt és adták át a hölgyeknek.
A két nő tiltakozása késöbb rávilágított a nők kizárására más szociális, és társadalmi területen is és ezzel az ausztrál nőjogi mozgalom szimbolumává váltak. Thornton áprilisban megalapította az Nők Egyelő Esélyének Szövetségét, és sikerre vitte a mozgalmat, amivel elsöpörték a „házassági korlátot”, amely szerint férjezett asszony számára tíltva volt a munkavállalás a szolgáltató iparban, és amely a 19. század végétől volt érvényben.

1967 – Az aboriginalok „egyenlő esélyt” kapnak
A hangulat változóban van, 1966-ban a Gurindji törzs tagjai tiltakozásul a hátrányos megkülönböztetés miatt otthagyták addigi munkaadójukat a Wave Hill-i marhatenyésztő telepen, és Sir Harold Holt aláírta egy egyezséget az ENSZ-ben, amely eltöröl minden faji alapú megkülönböztetést.
Ezidáig az államok törvényeket hozhattak az aboriginalok számára, amelyek olyan jellegű megkülönböztetésekhez adhattak alapot, mint alkohol tilalom, kijárási tilalom, rezervátumokba történő zárás, stb.
Az 1967-es referendum nem a szavazati jog adásáról szól, mert az már megtörtént. Ez arra keresett választ, hogy szükséges-e megváltoztatni az Alkotmányt, hogy elvegyék az államoktól a jogot az aboriginalokkal kapcsolatos törvények meghozatalára, illetve aboriginal származásúak felvehetők-e a szavazólistára.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az aboriginalok jólétét a teljes ausztrál lakosság jólétéhez fogják viszonyítani.
Az „igen” szavazattal az ausztrálok nem vállalják az aboriginal törvényeket magukra, hanem a Commonwealth felhasználhatja az erejét, hogy beavatkozzon az államok által meghozott törvények végrehajtásába.
Példa nélkül álló arányban, 90,7%-ban szavaztak igen-el a törvényjavaslatra.

1967 – A Bass Strait-i olajmezők felfedezése
A részvénytőzsde megvadult a hírre szeptember 15.-én, amikor a BHP bejelentette 3200 hordó/nap mennyiségű olaj folyását új, Bass Strait-i kútjából, a Halibut A-1-ből.
Egy évtizeddel korábban, abból a célból, hogy lecsökkentség Ausztrália függését az importált olajtól, a Szövetségi Kormány jelentős adókedvezményeket jelentett be az új lelőhelyek felkutatására.
BHP a figyelmét a korai 60-as években fordította a Bass Strait felé, és a kezdeti felmérések igéretesnek bizonyultak.
1964 májusában a vállalat az amerikai Esso-val alakított vegyesvállalaltot a lelőhely feltárására, és hat hónappal késöbb megkezdődtek a fúrások.
1967-re az óriási Kingfish és Halibut olajmezőket teljes egészében feltárták.

1970 – A Moratórium
1969-ben a Gallup Intézet által végzett felmérés kimutatta, hogy a közvélemény – amelyet a televízió brutális képei formáltak a háborúról – megváltozott, és a kormány politikájával ellentétben már a csapatok hazahozatalát támogatja..
A diákok besorozás-ellenes tiltakozása korábban tömeges letartóztatásokhoz vezetett és a háború-ellenes mozgalom főcímoldalas hírként szerepelt.
Az amerikában október 15.-én lezajlott moratórium hatására a helyi háború-ellenes aktivisták is hasonló tüntetést szerveztek. A legtöbb nagyvárosban koordináló bizottságok születtek és az ABC csatorna a „Vietnam moratorium” szimbólumát a képernyő jobb felső sarkába tűzi ki az esti hírek alatt.
Május 8.-án kb. 150 000 tüntető megy az utcákra országszerte.
A melbourni szervező, Jim Cairns diadalittasan állt egy autó tetjén, ahogy körülötte 70 000 ember ült a Bourke Street kövezetén és kiáltotta: „Senki nem hitte el, hogy véghez tudjuk vinni!”.
A második moratoriumot szeptemberre hírdették meg, és az utolsót 1971 júniusára, de egyik sem volt olyan sikeres, mint a legelső.
1971 augusztusában a kormány bejelentette a csapatok év végéig történő kivonását Vietnámból, amikorra az ausztrál áldozatok száma már elérte az 500-at.
A bevonulás-ellenes megmozdulások mindaddig folytatódtak, amíg az új Munkáspárti kormány végképp eltörli azt 1972 decemberében.

1971 – A sivatag művészetének újjászületése
1971-ben egy fiatal művészettanár a kormány által fenntartott távoli aboriginal közösségben, Alice Springs-től észak-nyugatra kapott állást a helyi iskolában.
A Geoffrey Bardon által inspirált helyiek elkezdték a pontokból és vonalakból álló, a Western Desert aboriginal lakóira jellemző festészet gyakorlását, és ezzel megalakult a ma már több tízmilló dollárosra tartott művészeti ág.
Csak 18 hónapig marad a papunya-i közösségben, de ezt az időt arra használta fel, hogy először gyerekeket, majd a felnőtteket is arra bátorítsa, hogy a saját kultúrájuk festészetét használják fel az önkifejezésre, és ne a fehérek művészetét próbálják másolni.
Egy egyszerű iskolai gyakorlat a homokformákról és vadállatok nyomairól végül az iskola épületének festémyekkel történő beborításához vezetett.
Ez az idősebb Papunya férfiak figyelmét is felkeltette és Bardon elkezdte őket vízfestékkel és festővásznakkal ellátni, de az első munkák még csak véletlenszerűen jöttek létre.
A siker hatására alapította meg a ma már híressé vált Papunya Tula School of Painters iskolát, amelyet teljes egészében a művészek tulajdonolnak.
A mozgalom elterjedt egész közép-ausztráliában és az aboriginal festészet a modern művészetek egyik meghatározó elemévé vált.
Az elkészült képeket turisták, gyüjtők és neves képtárak vásárolják és a a bevétel hozzájárul az alkoholizmustól, bűnözéstől, kulturális elkülönüléstől, egészségügyi problémáktól terhes aboriginal társadalom segítéséhez.

1971 – Megnyílik az első McDonald’s
Több gyorsétterem-lánc is megjelent a McDonald’s elött is és után is, azonban ez a cég az, amely igazán szimbolizálja az étkezési szokások megváltozását.
Amikor az első üzelt megnyílik december 30.-án a nyugat-sydneyi Yagoona-ban, az első hónapban kb. 3000 ügyfelet szolgált ki. Jelenleg 726 McDonald’s étterem üzemel szerte az országban és 72%-uk 1990 után épült fel.
Az ausztrál Charlie Bell, aki a karrierjét 15 évesen kezdte a McDonald’s-nél 2004 áprilisában kerül megválasztásra a világszintű müködést vezénylő elnökké és CEO-vá (sajnos tragikusan rövid időre foglalhatja csak el a poziciót, 44 évesen halt meg 2005 januárjában rákban).

1972 – Kína előretörése
Gough Whitlam vezette ALP delegáció érkezett Kínába 1971-ben a kínai Zhou Enlai pártfőtitkár meghívására, amivel sikerült kivívniuk William McMahon miniszterelnök bírálatát, akit késöbb kellemetlen meglepetésként ér, amikor egy hónappal Whitlam után az amerika elnök, Richard Nixon is bejelenti, hogy látogatást tesz a kínaiaknál.
Whitlam előrelátása is hozzájárult ahhoz, hogy megkezdődött Kínában az a gazdasági fejlődés, amelynek gyümölcseit még ma is élvezzük, és talán a kínai-amerikai kapcsolatok enyhüléséhez is hozzájárult Ausztrália a lépéssel.
Kínával az Egyesült Államok és Ausztrália kapcsolata a koreai háború óta elég fagyos volt, és a helyi koalíciós kormány politikáját leginkább arra a félelmére alapozta, hogy a kommunizmus előretörik az ázsiai országokban a kínai közreműködésnek köszönhetően.
Azonban Whitlam véleménye szerint széleskörű tárgyalásokkal kell elősegíteni, hogy a kínaiak kitörjenek a bezártságból, és az egyik legelső akciója miniszterelnökként, hogy elismerte a Kínai Népköztársaságot, és 1973 végén hivatalos látogatást is tesz az országban.
Malcolm Fraser erre az alapra építkezhet, és amikor Bob Hawke átveszi a „The Lodge” irányítását 1983-ban, akkor már a két ország közötti különleges együttműködésről beszélt.
Ez a kapcsolat kerül próba alá 1989 júniusában, amikor a kínai csapatok brutális kegyetlenséggel verik le a diákok tüntetését a Tiananmen téren, és amelynek hatására Ausztrália minden itt tanuló diáknak illetve látogatónak menekült vízumot biztosított.
Rövid szüneteltetése után a kapcsolatoknak, a kereskedelmi együttműködés ismét felvirágzik és 2003-ban Hu Jintao, kínai pártfőtitkár ausztráliába látogat és John Howard miniszterelnök az „érett és praktikus” kapcsolatrol beszélt.
13%-a Howard választókörzetének kínai háttérrel rendelkezik és Kína manapság Ausztrália harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere.
Tajvannal kapcsolatban a hivatalos helyi vélemény, hogy a nyugalmat kell elősegíteni ott, ahol nyugalomra van szükség...

1973 – Ingyenes felsőoktatást mindenkinek
A II. Világháború után sokan iratkoznak be egyetemi oktatásra kormányzati segítséggel, átformálva ezzel az excluziv, vidéki egyetemeket élénk szellemi életet élő országos intézményekké.
1973-ban az államok átadják a felsőoktatás feletti ellenőrzést a szövetségi kormánynak, amely eltörölte a tandíjjat és segélyekkel kívánt hozzájárulni a minél szélesebb körű hozzáféréshez a felsőoktatásnak.
Az egyetemek ingyenesek maradnak az elkövetkező 16 évben, és ennek hatása az ausztrál kultúrális és szellemi életre elvitathatatlan.
A sors furcsa fintora, hogy azok, akik akkor ingyen tanulhattak az egyetemeken ülnek most kormányzati pozicióban, és tervezik teljes mértékben megszüntetni az állami támogatásokat és ezzel piaci helyzetet teremteni a felsőoktatásban is.
Manapság egy orvosi pályára készülő diák 200 000 dolláros tandíjjal számolhat, amit a kormány bár kifizet előre, azonban meg kell kezdenie a törlesztést, mihelyst kikerült a diák az egyetemről és megkezdődött a foglalkoztatása.
Szakértők szerint a végső cél az amerikai minta helyi megvalósítása lenne, miszerint a felsőoktatási intézmények teljes mértékben önfenntartóak, nem pedig az állami támogatáson élnek.
Ezzel pedig azt a rendszert is meghonosítanák, mint amerikában, vagyis a diákok a felsőoktatási kölcsönt – a lakáskölcsönhöz hasonlóan – évtizedeken át kellene hogy törlesszék vissza.

1973 – Blue Poles
Jackson Pollock 1952-ben festett képe a bizonyíték arra, hogy a bolondok átvették a hatalmat az őrültekházában – mondta John Doyle.
Az emberek csak akkor ismerik fel, hogy filléreket fizettünk egy valódi mesterműért, amikor azt több tíz millió dollárra értékelik. A kép Pollock karrierjének csúcsán készült, és az adófizetők számára 1,3 millió dollárba került.

A nemzet megosztott a képvásárlás kapcsán, és ez hozzájárul egy országos kiállítás szervezéséhez, mielött áprilisban megérkezne a kép Canberra-ba, ahol elfoglalja végső helyét. A kép által kiváltott megosztottságot ma már senki nem emlegeti fel, amikor annak az értékét valóban tíz milliókra becsülik a szakértők.

1974 – Bankcard
Minden hitelkártyának kell, hogy legyen egy meghatározó karaktere amelyről mindenkinek a szolgáltatások sora jut egyből eszébe.
Az American Expressnek a finom modorú Charles M. Frost, az új Bankcard-nak pedig a misztikus R.J.Sharp volt.

A Bankcard – amely egyébként 9 ausztrál bank együttműködésének köszönhetően jött létre, és 1,5 millió ügyfélnek küldték ki az első példányokat – azzal számol, hogy azok nem fizetik vissza időben a kölcsönt, és ezért 18%-os éves kamattal terhelhetik meg az ügyfeleket.
Ha minden terv szerint megy, akkor a Bankcard 2 év alatt nyereségessé válhat.
Az átlagos kredit limit havi 700 dollár volt, és azt várták a szervezők, hogy 1 év alatt a rendszer elterjed egész Ausztráliában.
Több száz kereskedő szállt be az indulásba, de néhány nagyobb név, mint Coles, Waltons és Safeway úgy döntött, hogy nem vezetik be az új kártyát a rendszerükbe, mivel a saját kártyájuk jövedelmezőbb számukra.
4 évtizeddel késöbb sok ausztrálnak okoz komoly gondokat, hogy miként lábalhatnának ki az állandó hiteltartozás ördögi köréből.
2006 elején az átlagos kártyahitel már elérte a 2500 dollárt, és 11,6 millió hitelkártya számla volt nyilvántartva.

1974 – Egyenlő fizetést a nőknek.
Annak ellenére hogy a női szakszervezetek több évtizeden át gyakoroltak nyomást a kormányokra, egészen 1969-ig kell várniuk a törvényre, amely kimondja, hogy egyenlő munkáért mindenkinek egyenlő bért kell fizetni.
1974-ben a bizottság kiterjesztette a minimálbér rendszerét a nőkre is, megszüntetve ezzel azt a nézetet, hogy a nőknek elegendő kevesebb pénz is a szükségleteik fedezésére.
A női munkavállalók elleni diszkrimináció még nehezebben hal ki.
1979-ben Deborah Wardley nyeri meg az első anti-diszkriminációs pert az Ansett Légitársaság ellen, mivel az nem hajlandó pilótaként alkalmazni.
A nagy nyílvánosságot kapott eset elősegítette a Sex Discrimination Act törvénybe iktatását a Nemzetközi Nőnapon 1984-ben.

1974 – Az első női menedékház
Márciusnak egyik szombat reggelén 20 nő foglalt el egy megüresedett házat Sydney Glebe kerületében, és cserélték ki a zárakat. A hétvégét a ház javításával töltötték, amit Elsie-nek neveztek el.
Kifestettek, kitakarítottak és megnyitották az épületet Elsie női menedékként, ahova bármely otthontalan asszony és gyermek betérhetett és megszállhatott.
A Whitlam kormány anyagi támogatással járult hozzá az épület üzemeltetéséhez, és 10 év alatt több, mint 160 hasonló menedék nyílt Ausztrália szerte, abban az időben, amikor a családon belüli erőszak válik az egyik legnagyobb problémává.
Az első központ Sydney-ben nyílt meg ugyanebben az évben azon nők számára, akiket megerőszakoltak.

1974 – Támogatott terhességmegszakítás
Április 10.-én a szövetségi kormány a Medicare-ben támogatott szerekhez adta azon készítmények egy részét, amely elősegíti a művi vetélést.
Ez a feminista-mozgalom második hullámának eredménye, amely megadja a nőknek a jogot a művi terhességmegszakításhoz.

1975 – A kormány menesztése
November 11.-én Ausztrália kormányzója, Sir John Kerr figyelmeztetés nélkül leváltotta Gough Whitlam munkáspárti kormányát.
A lépést 27 napos kormányzati állóháború előzte meg, mivel a szenátusban az ellenzék került többségbe, és elutasították az új törványjavaslatok megszavazását, mindaddig, míg a miniszterelnök bele nem egyezik új választások kiírásába, amelyet persze az elutasított.
Ez az alkotmányos válság az eredménye az elkeseredett harcnak a politikai hatalomért, valamint az alapvető véleménykülönbségé a politikai rendszer alkotmányos szabályaiban.
Whitlam azzal érvelt, hogy az a párt, amely többséggel rendelkezik az alsóházban, kell hogy komárnyozzon. Az ellenzék véleménye szerint viszont egy kormánynak mindkét házban többséggel kellene rendelkeznie.
Kerr, a legfőbb ügyész, Sir Garfield Barwick javaslatára veti el Whitlam érvelését, és meneszti a kormányát, valamint Malcolm Fraser-t helyezi az ideiglenes miniszterelnöki pozícióba.

Fraser december 13.-ára hívja össze az új választásokat, amelyet a Liberal-National koalłció nyer meg többséggel mindkét házban.

1975 – A Nagy Korallzátony védetté nyílvánítása
Turisták szervezett utaztatása a Nagy Korallzátonyhoz – amely a világ legnagyobb, és legváltazotasabb korall-képződménye – az 1890-es években kezdődik meg.
1930-ra szállodák nyílnak meg a Green Island-en és a Heron Island-en, a 60-as, 70-es évekre pedig a turizmusra épülő ipar – amely főként Cairns és a Whitsundays köré összpontosul – eléri az 1 milliárd dolláros bevételt.
A Nagy Korallzátony Tengeri Park törvény 1975-ben születik meg azzal a céllal, hogy Cape York-tól Bundaberg-ig terjedő területen szabályozza a gazdálkodást és adminisztrációs segítséget nyújtson az övezet védelméhez.
Amikor 1985-ben az ENSZ a teljes korallzátonyt a világörökség részévé nyílvánítja, a már felállított park feladatává teszi a kormány, hogy gondoskodjon a szigorú szabályoknak történő megfelelésnek.
Az elmúlt pár évben a tudósok arról beszélnek, hogy ha tovább folytatódik a globális felmelegedés, akkor 2050-re a teljes korallzátony kihal, és lassú bomlásnak indul...

1975 – Juanita Nielsen eltünése
A fiatal és szókimondó asszony eltünése – és valószínű meggyilkolása – örök foltot hagy a sydneyi ingatlanfejlesztéseket övező politikán.
Nielsen, egy gazdag üzletlánc-örökös, és kiadója a Now című, a keleti kerületekben terjesztett újságnak.

Keresztes harca azt a célt szolgálja, hogy megállłtsa a Victoria Street-en, és a Kings Cross-on történő ingatlanfejelsztést, amivel bűnöző, és politikai csoportok érdekeit sértette.
Közeli kapcsolatban volt a Jack Mundey által alapított Green Bans mozgalommal, amely szövetségeként alakult a baloldali munkásoknak (leginkább radikális szakszervezetiek) és baloldai intellektueleknek, amelyek ellenezték a főként sydneyben és melbourneben tervezett fejlesztési projekteket.
Nielsen-t utoljára a Kings Cross-on működő éjszakai klubban láttak utoljára, amelyet egyébként a fejlesztésben érdekelt Frank Theeman barátja, James Anderson üzemeltetett.

1976 – Elfogadják a nem-hibás alapon történő válást
A válások bírósági kezelése keveset változott a 19. század, és 1975 közötti időszakban. A válóokok között ez időszak alatt házasságtörés, kegyetlenség, elhagyás, bigámia és alkoholizmus szerepelhetett, és mindenfajta indokot a bíróság elött kellett bizonyítani.
A válás nem gyakori, de ha megtörténik, akkor mindkét fél számára társadalmi megbélyegzést horodoz magán.
Az 1950-es, 60-as évekre kialakul az a széleskörben támogatott vélemény, hogy meg kell reformálni ezeket a törvényeket, és amely a Family Law Act 1975-ös elfogadásával meg is történik.
A tövény 1976 január 5.-étől lép érvénybe, és megnyitja ajtaját az új Családjogi Bíróság Elizabeth Evatt bíró vezetésével.
Innentől kezdve csak egyetlen oka van a válásnak, a feloldhatatlan ellentété, és amelyet 1 év különéléssel lehet bizonyítani.
A gyermekek elhelyezése, és eltartása szintén a nem-hibás alapon történik.
Az összehasonlíthatatlanul könnyebb rendszer a válások számának drasztikus emelkedéséhez vezetett az elkövetkező évtizedekben.
2001-re a házaspárok 43%-a vált el a házasság első 10 évében, és az átlagos együttélés mindössze öt, hat év.
Ugyanebben az évben a házasságok száma elérte a legalacsonyabb szintet.

1976 – Megérkeznek a menekültek
Saigon 1975-ös elestével menekültek tömegei áramlottak Indokínából az országba..
Sokan hajókon indulnak útnak, és érkeznek meg a földrész legészakibb partjaira a következő évben.

Az ENSZ Menekültügyi Legfőbb Bizottsága arra kérte az ausztrál kormányt, hogy még több embert fogadjon be, és az ország úgy tekint rájuk, mint hivatalos menekültekre.
A fogalom meghonosodik a nyelvben, azonban egészen más szinezetet kap 25 évvel késöbb, amikor megindul a közel-keleti menekültek áradata, sokan a saját gyermekük és családjuk életének kockáztatásával, lélekvesztőkön teszik meg a hosszú utat.
Ezen menekültek már az illegális besorolást kapják.

1977 – Az első World Series Cricket
Karácsony közeledtével négy nemzetközi krikett csapat, mérte össze erejét Brisbane-ben.
Az első teszt mérkőzést India vívta Ausztráliával. A melbournei VFL Park-ban az ausztrál XI a többi csapattal is összecsap a „Packer Cricket”-nek nevezett eseményen.
A The Age szerény részvételről számolt be, azonban a World Series által megkezdett út máig érezhető hatással bírt.
WSC profi krikett verseny, amely 1977 és 79 között szerveződött, a hivatalos nemzetközi versenyek ellenében, és két tényezőnek köszönhette létrejöttét; a televíziónak, és a játékosok megemelt fizetésének.
Kerry Packer médiacézár alapította meg a WSC-t, miután az Australian Cricket Board visszautasította, hogy átvehesse a mérkőzések közvetítési jogát az ABC-től.
Titokban aláírt hát egy egyezséget ausztrál és külföldi játékosokkal, de nehezen sikerült eleinte elfogadtatni a nézőkkel az új mérkőzéseket.
Az esti megvílágításban színes ruhákba öltözött játékosok látványa azonban hamarosan kezdte megtölteni a nézőtereket és a képernyő elé vonzani a szurkolókat.

Packer és az ABC aláírt egy szerződést két szezon után, hogy a Nine Networks viheti tovább az ausztrál krikett mérkőzések közvetítését. A játékosok jólfizetett profikká váltak, és rendszeresen közvetítették az immár nemzetközi, egy napos WSC mérkőzéseket, amelyek vonzották a szponzorokat a jó marketingnek és promóciónak köszönhetően.

1978 – Az első Mardi Gras
Június 24.-én egy csoport homoszexuális felvonulást szervezett Sydney-ben, hogy ezzel emlékezzenek az 1969-es Stonewall-i felkelésre, az amerikai homoszexuálisok jogáért kiálló mozgalom fordulópontjára.
A rendőrség megtagadta a mintegy 1000 fősre becsült tömegtől a felvonulás jogát, és a tíltás ellenére felvonulókat nagy erőkkel oszlatták fel, mintegy 50 főt letartóztatva. A vádakat késöbb elejtik, azonban a következő évben a felvonulást újjászervezik és 1980-ban a Mardi Gras szervezői felvonulás utáni táncpartit is meghírdettek.

81-ben a felvonulás időpontja átkerült februárra és az első mozgó, feldíszített járművek 1983-ban jelentek meg.
1994-ben az ABC főműsoridőben közvetítette az eseményt vasánap este.
A késöbbi években a felvonulás majdnem beszüntetésre került, mielött ismét felszakította volna az országban megoszló közvéleményben kialakult ellentétetket, amelyben a homoszexualitás bűnként, vagy elmezavarként él.
1984-ben NSW jár elöl a másságot sújtó törvények eltörlésében.
A mai napig is vannak azonban korlátok, mint pl. a házassághoz, örökbefogadáshoz, örökösödéshez való jog, amelyről a parlamentben vitáznak, hogy vajon megadható-e számukra.

1980 – Azaria eltűnése
Augusztus 17.-én Lindy Chamberlain arról számolt be, hogy egy dingó elragadta 9 hetes kisbabáját, mialatt az Ayers Rock melett sátoroztak.
A baba-evő dingó újdonság az ausztrálok számára, mint ahogy Lindy-nek is, aki udvariatlanságával, közönyével, könnyek nélküli szemével a TV-nézőkből haragot váltott ki, ahogy a kamerákban elemezte ki, hogyan tud a dingó úgy „meghámozni egy kisbabát, mint egy naracsot”.

Igehírdető férje, Michael is megnyer néhány barátot azzal a véleményével, miszerint a gyermek halála Isten akarata volt.
A rendőrség nem hagy nyugtot számukra, Lindy-t gyilkossággal vádolták, férjét meg a benne törtét közreműködéssel.
A következő évben megszületett az ítélet anélkül, hogy a bíróság indítékot próbált volna találni a feltételzett gyilkosságra.
Három évvel késöbb a sivatagban megtalálták Azaria véres, fogak-szaggatta ruháját.
Lindy-t kiengedték a börtönből, ejtették az ellene felhozott vádakat, kompenzálták az őt ért sérelmekért és 1988-ban a teljes ügyet lezárták.

1983 – Az Amerika Kupa győzelem.
Amikor John Bertrand hajóskapitány Alan Bond pénzével a háttérben végre elnyeri az American Cup-ot a jenkiktől – a New York Yacht Club 132 éves hagyományát megtörve – azt mindnhol hatalmas eredményként ünneplik, a pénzügyi támogatók meg örülhettek, mivel óriási pénzek voltak érdekelve.
Az érzéseket tükrözi, hogy Bob Hawke miniszterelnök véleménye szerint az a munkáltató egy „segg”, aki elbocsátja az alkalmazottját, mert a győzelem napján az nem ment be dolgozni.
A győztes Australia II. a legkisebb hajó, amely valaha is rajthoz állt a versenyen, de rendelkezett egy titkos fegyverrel.
Egy nehéz tőkesúllyal, amelyhez merevítő szárnyak voltak csatolva a stabilitás és a jobb vízfekvés érdekében.
Ben Lexcen ellentmondásos tőkesúlya túlélte a jogi csatározásokat, és Bond többszörösen kapta vissza a versenybe fektetett pénzét a szabadalom levédésével.
Ugyanebben az évben a ’Man At Work’ „Down Under” című slágere nagyban hozzájárult, hogy az amerikai hallgatóságban felhívja a figyelemet a távoli kontinensre.
A kis- és a nagylemez is (Business as Usual) az amerikai listák élére került 1983 januárjában, amely addig példa nélkül álló eredménynek számított.
Paul Hogan filmje, a Crocodile Dundee hatalmas sikert ér el az amerikai mozikban 1986-ban.

1983 – A dollár lebegtetése
December 8.-án az ausztrálok a lebegtetett fizetőeszköz szép, új világára ébredtek.
A büroktratikus irányítás minden szálának elvágása után a helyi valuta 91 amerikai centen kezdte meg a kereskedést.
Innentől kezdve a valuta értékét a piacokon a jó és rossz idők határozzák meg, amivel az ausztrálok is járulnak hozzá a globalizációhoz.
Az első korlátok, amelyek a dereguláció hatására dőlnek le, a külföldi bankok számára kiadott engedélyek, tőkefelszabadítás, mesterségesen fenntartott védővámok, és a megszabott bérek rendszerének eltörlése volt.
Bob Hawke miniszterelnök, és Paul Keating pénzügyér ellenében John Stone gazdasági miniszter azzal érvelt, hogy mindezek a változások ausztrália gazdaságának széteséséhez fognak vezetni.
Azonban néhány kapzsi befektető eltünésé után sokan a lebegtetést azon gazdaság megteremtésének tekintik, amely szilardnak és tartósnak bizonyult az évtizedek során.

1983 – A Franklin folyó megmentése
A tasmániai Pedder tó megmentéséért folyt kampány sajnos meghiusult, azonban hatlamas népharagot váltott ki a terv, hogy duzzasztógátat építsenek a Franklin folyóra.
A Bob Brown, tasmán háziorvos és túrázó által vezetett Franklin Dam tiltakozás annak érdekében történt, hogy megmentsék Ausztrália egyik utolsó vad folyóját.
Sikerült a céljukat elérniük és ezzel a Zöldeket (és Brown-t) felsegítették a politikai térképre.

A tiltakozási megmozdulás majdnem három hónapig tartott 1982 végétől kezdve, és a Wilderness Society „NO DAMS” kampánya eljutott minden nagyobb városba a kontinensen is.
1300 embert tartóztatott le a rendőrség, legalább a harmadukat börtönbüntetésre is ítélték.
Amikor az ALP-t választották meg márciusban, Bob Hawke megesküdött, hogy nem fogják megépíteni a vízzáró gátat, mire a tasmán kormány a legfelsőbb bíróság elé vitte a szövetségi kormányt, amely ítéletében az építkezések leállítását mondja ki.
A kampány rámutatott, hogy az emberek érdekében történő kiállás győzedelmeskedhet ipari, és gazdasági érdekek felett, ha azt önzetlen érdekek, hírességek, karizmatikus vezetők, hírdetési kampány, hangzatos jelszavak és a média érdeklődése támogatják.

1984 – A „God Save the Queen” vége
Az ausztrálok konzervatív nézeteket vallanak olyan véleményekben, mint az államiság kérdése. 160 évig tart, mire a régi, 1760-ban komponált „God Save the Queen/King” himnuszt felválltja az eredeti ausztrál.
A potenciális himnuszok között legalább 75 változat szerepel az ABC 1943 és 45 között meghírdetett versenyén.
A saját himnusz hiányának problémája hirtelen sürgetővé válik az 56-os melbournei olimpia elött, de egészen 1974-ig eltart, hogy Gough Whitlam kormánya eltörölje a régi himnuszt és bejelentse az „Advanced Australia Fair”-t, amelyet egy skót származású bevándorló, Peter Dodds McCormick szerzett, és először 1878-ban került bemutatásra Sydney-ben.
Az 1977 májusában megredezésre kerülő népszavazáson hét millió ausztrál szavaz az új himnusz elfogadására, és a változás hivatalossá 1984 áprilisától van érvényben – olyan szavak szándékos használatával, amelynek a célja, hogy ne lehessen szexuális megkülönböztetéssel vádolni...

1985 – Megjönnek a szomszédok
Ramsey Street nem mindenki kedvence, de a szigorú formát követő sorozat, a dráma, a szerelmi szálak és humor, valamint a 18 karakter kiválasztása sikerre vitte az első ausztrál szappan-operát világszerte.
A Grundy Productions által létrehozott „Neighbours”-t a Channel 7 először március 18.-án tűzte műsorára, azonban pár hónappal késöbb a Channel 10 vette át a közvetítés jogát.

Manapság kb. 60 ország sugározza a sorozatot.
Lassabb a történetmenete, mint a fő riválisának, a „Home and Away”-nek, amely 1988-ban kezdődött, azonban a Szomszédokat sokan kedvelik mégis, mivel az un. rózsaszín irányvonalat követi.
Az angol tinédzserek imádják, és szüleik aggodalmára a beszédük kezdte átvenni az ausztrál külvárosi szlenget.
Olyan sikeres művészek köszönhetik karrierjének kezdetét a Neighbours-nek, mint. pl. Kylie Minogue, Jason Donovan, Guy Pearce, Natalie Imbruglia, vagy Delta Goodrem.

1985 – Az Uluru visszaadása
A tiszteletet parancsoló vörös sziklát október 26.-án adta vissza a kormány eredeti tulajdonosainak, az Anangu törzsnek.
Ez egy meghatározó pillanata volt az aboriginalok föld-jogi mozgalmának, és fontos állomása a megbékélésnek.
5 perccel azután, hogy Sir Ninian Stephen kormányzó átadja a tulajdonosi papírjait több, mint 1324 km2 területnek, amely magában foglalja az Ayers Rock-ot és az Olgas-t (amely ma vissza lett nevezve Uluru-ra, illetve Kata Tjuta-ra), az új tulajdonosok aláírtak egy egyezséget, amely szerint a területet bérbe adják az Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Park-ot 99 év használatra a Nemzetközösségnek.
A Hawke-kormány döntése, hogy módosítja az Aboriginal Land Right Act-ot, és ezzel területeket ad át a törzseknek, erős ellenálásba ütközik a Northern Territory kormánya részéről, amely késöbb vissza is vonult mindenféle igazgatási együttműködésből.
Ez a parkot – amely évente 350 000 látogatót fogad, és 1987-től a Világörökség része – a főként aboriginal-okból álló igazgatótanács és a Parks Australia gondjaira hagyta.
1995-ben az UNESCO a legmagasabb kitüntetésével jutalmazta őket azért a kiemelkedő erőfeszítésükért, hogy megtartsák a táj érintetlenségét és az Anangu kultúrát, valamint hogy új mínőségi szintet állítottak fel a Világörökséghez tartozó területek igazgatásában.

1987 – HIV figyelemfelkeltés
A csuklyás, középkori figura, amely kaszájával osztja a halált a TV képernyőkön három hétre tűnik csak fel, de senki, aki látta és hallotta a Grim Reaper-t felejtette el az üzenetet.
Egy hirdetésekkel foglalkozó fiatalember, Siimon Reynolds hozta létre a figurát a közvélemény figyelmét a HIV veszélyére felhívó kampány részeként. 1987-ben, öt évvel azután, hogy Ron Penny immonológus diagnosztizálta Ausztrália első HIV pozitív esetét, az áldozatok száma meredek emelkedésnek indult.
A legnyílvánvalóbb jele az emberek félelmének a betegségtől, a homoszexuálisokat ért támadások megszaporodása volt.
A Grim Reaper rávilágít, hogy az előítéletek nem játszanak semmilyen szerepet az áldozatok kiválasztásában, az AIDS nem diszkriminál nemi, faji, társadalmi, vagy szexuális alapon. Az egyetlen lehetőség a védelemre a kondom használata, és semmi sem volt hasonlítható a TV-n feltünő Grim Reaper hatásához.



A kampány idején azért kritizálták a figurát, hogy túlzott félelemmel tölti el az átlag ausztrált, és a gyerekekre rémisztően hat, valamint démonizálja a homoszexuálisokat.
Ettől függetlenül a kampány működött.
Az 1984-es csúcspontról, amikor 2500 esetet regisztráltak, 500-ra csökken az új fertőzöttek száma egy évtizeddel késöbb.
A Grim Reaper azonban csak része a megelőzésnek. Ausztrália megpróbál minden erőfeszítést megtenni, hogy közelebb hozza a gay közösség érdekeit a kormányzathoz és az egészségügyi döntéshozókhoz.

1988 – A 200. évforduló
Több, mint egymillióra tették a január 26.-án, a Syndey Harbour-ban összegyült tömeg számát, akik a Bicentenáliumi ünnepségeket nézték.
A kikötőbe újra befutottak az Első Flotta hajói, és korabeli kosztümökbe öltözött katonák szálltak partra, hogy ismét a britt zászló felvonásával jelezzék az új kor kezdetét.
A Hynde Park-ban a rendezvényekkel egy időben mintegy 15 000 ember gyűlt össze, hogy a törzsi öregek által irányított gyász ünnepségeket vegyenek részt.
Az ellen-rendezvényt a történelem lapjainak különbözőképpen történő felolvasásai dominálták.
Mialatt az Ausztrál trón várományosa Károly herceg az ausztráloknak gratulál ahhoz, hogy 200 év alatt egy teljesen új országot hoztak létre – „éppen csak egy szívdobbanásnyi ideje alatt a történelemnek” – a másik az elmúlt 200 évet az aboriginal nép fehér megszállás alatti túlélésének nevezte.
Azonban a Saulwick által készített közvéleménykutatás nem találta jelét az általános feszültségnek.
A kérdésre, miszerint az aboriginal-ok jobban, vagy rosszabbul jártak-e ez alatt a 200 év alatt, a válaszolók 54%-a válaszolt pozitívan.
Háromnegyede a válaszolóknak egyetért azzal az állítással, hogy „200 év alatt egy jobb társadalom alapjait fektettük le”. A maradék szavazatok pedig azon válaszok között oszlott meg, miszerint „elvesztegettük a lehetőségét egy jobb társadalom létrehozásának”, illetve „a világ legjobb társadalmát hoztuk létre”.

1990 – A privatizáció kezdete
Hawke, munkáspárti kormányának döntése, hogy eladják a Qantas és az Australian Airlines légitársaságokat magánbefektetőknek, hatalmas vihart kavart.
Háborgó baloldali elemzők arról beszéltek, hogy elárulták a Munkáspárti értékeket, és a Labor válik a második legnagyobb üzleti érdekeltségü párttá.
Azonban Ausztráliát magával ragadta valami egészen más, mint a pártpolitizálás.
A 80-as, 90-es évek az egész világon az állam szerepének átértékelődését hozzák magukkal, és a magánszektor egyre nagyobb mérvű érintettségét az egykori állami kezelésű területeken..
Szövetségi és állami szinten hírdetik a politikusok a privatizációt, mint a jobb hatásfokon, olcsóbban működő szolgáltatások létrehozásának egyetlen módját.
A légitársaságok az elsők, majd a Commonwealth Bank, a többi állami tulajdonú bankok, biztosító társaságok, majd a nagy állami telefontársaság, a Telstra egy része került magánbefektetők tulajdonába.
A National Competition Policy – amelyet a szövetségi és állami kormányok hoztak létre, és vezettek be 1995-ben – teremtette meg az állami cégek kiárusításának jogi lehetőségét.

1992 – A Mabo döntés
Eddie Mabo, a Murray szigeten halt meg 56 éves korában, miután az egészségén nagymérétkben rontott annak a jogi esetnek a kezelése, amely már egy évtizede tartott.

A pert annak érdekében indították hogy elnyerjék a kezelési jogot a saját földjeik fölött.
Június 3.-án a Legfelsőbb Bíróság ítélete a Mabo döntésként került be a történelemkönyvekbe, amivel átírja Ausztrália törvénykönyveit is, és hatalmas lökést ad a benszülöttek jogaiért küzdők számára.
Az új törvény felszámolta azt a 17. századi doktrinát, amelyen egész Ausztrália területjogi rendszere alapul, és amelynek része, hogy a földnek nincs tulajdonosa.
Az új törvány kimondja, hogy a benszülöttek voltak a mindenkori tulajdonosai a földnek már jóval a fehér telepesek érkezése elött, és ez a mai napig is létezik ott, ahol az aboriginalok fel tudják mutatni a jelenleg is létező kapcsolatot a földdel.
A bírósági döntést 6-1 arányú többség hozta meg, és a kontinensre is kiterjesztik a hatályát.
Elismerték ebben, hogy a történelem során a benszülötteket lassan kizárták az új telepesek a földhasználatból, és ez aláásta Ausztrália igazi nemzetté történő fejlődését.
A Mabo-döntés nyitott utat a szövetségi kormány által elfogadott Native Title Act törvény számára, amely 1993 óta van érvényben.
Az új törvény részeként 2006-ban nagy területeket adott vissza a kormány a Noongar törzsnek Nyugat Ausztráliában, amelynek egy része Perth lakott területeire esik.
A lakosokból ezzel aggodalmat és ellenállást váltottak ki, mivel bizonytalan helyzetet teremtett a kormány a tulajdonjogi viszonyokban.
Több nagyvárosban is hasonló perek vannak jelenleg is folyamatban, amelyben az őslakosok az egykori földjeik fölötti tulajdonjogot kívánják visszaszerezni és amelyek sok esetben lakott területekre esnek.

1996 – A Port Arthur-i mészárlás
Az 1970-es években a tasmániai kormány az egykori kiégett börtön-komplexumot turistacsalogató látványosságként újjította fel Port Arthur-ban, Hobart dél-keleti részén. Sokan voltak, akik kétkedve fogadták az ötletet, hogy romantikus látványosság legyen egy olyan helyből, amely oly sok gyötrelem és kegyetlenség színhelye volt, de a helyszínt szép környezet veszi körül és jót tesz a helyi üzletnek is.

Április 28-a után a Port Arthur név az érzéketlen, értelmetlen gyilkosság szinonímájává vált.
Azon a napon egy fegyveres 35 látogatot mészárolt le az egykori börtön falai között.
Martin Bryant-ot késöbb egy „szánalmas társadalmi kívülállóként” jellemezték, aki a lövöldözést a vendégháznál kezdte el, majd miután elfogyasztotta ebédjét, a maradék lőszerét a Broad Arrow kávézó többi vendégébe üríti, nem kímélve apró gyermekeket, nőket, időseket sem.
A parkolóban folytatta tovább a mészárlást, majd a benzinkútnál, mielött visszatért volna a vendégházhoz, ahol a rendőrségnek végül sikerült letartóztatnia.
Ez volt a világ legsúlyosabb, békeidőben egyetlen ember által elkövetett tömeggyilkossága, és országos vitát váltott ki a fegyverellenőrzés szigorításának szükségessége felett.
A kormány végül betiltotta a lőfegyvereket használatát.
A visszavásárlási rendszerben 650 000 fegyvert gyűjtöttek és semmisítettek meg az első hat hónapban, 320 millió dolláros költésggel, amit a szövetségi kormány állt.

1999 – Csapatok indulnak Kelet-Timorba
Szeptember 4.-én, 24 évi brutális megszállás után a kelet-timoriak elsöprő többsége szavazott az Indonéziától történő elszakadás mellett. Az indonéz-barát milíciák öldöklésbe és fosztogatásba kezdtek az Indonéz katonaság támogatása mellett.
Szeptember 15.-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa Ausztrália vezetésével nemzetközi csapatokat küldött a térségbe a béke és a rend helyreállítása érdekében, és a csapatok Darwin-ból indultak Dili-be 20.-án.
A kontingens legnagyobb számban 6300 fős volt és az ausztrál Peter Cosgrove tábornok parancsnoksága alá tartoztak.
Azonban a problémát késöbb az okozza, hogy sokan kritizálták Ausztrália vezető szerepét a térség rendjének helyreállításában, és úgy tekintettek az országra, mint az USA térségbeli helyettes seriff-jére.

2000 – Olimpia Sydney-ben
Az évezred utolsó olimpiája a jóakarat jegyében került megrendezésre és az aboriginal származású futónő, Cathy Freeman mozdulatlanul várakozó, vízzel és lángokkal körbeövezett figurája akár a megbékélés és a nemzeti megújjulás szimbóluma is lehetne.

A játékokat az ausztrálokra annyira jellemző önkéntes dolgozók segítsége nélkül lehetetlen lett volna magas színvonalon megrendezni. A szervezettség majdnem hibátlan volt, és még Sydney vasútrendszere sem omlott össze a korábbi jóslatokkal ellentétben.
Ennek megfelelően senkit nem ér igazán váratlanul, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Juan Antonia Samaranch ezt az olimpiát nevezi az „eddig megrendezettek legjobbikának”
A városlakók magabiztosan álltak a szervezéshez, bízva hogy a Sydney 2000 a legemlékezetesebb eseménye lesz az új milleniumot köszöntő rendezvények sorának.

2001 – A Tampa krízis
Augusztus 26.-án az Australian Search and Rescue kétségbeesett segélyhívást fogadott egy halászhajóról, amely süllyedni kezdtett a Karácsony Szigetektől északra, attól mintegy 140 km-re.
A norvég konténerszállító hajó, az MV Tampa volt a legközelebb, és vette fedélzetére a 433 férfiból, nőből és gyermekből álló csoportot.
Mindenkit sikerül azonosítani, kivéve 10 afgánt.

A baleset egyértelműen egy Indonéziából szervezett embercsempész-művelet rosszul végződött eredménye volt.
A kapitányt, Arne Rinnan-t az új utasok egy része fenyegetéssel a Karácsony Szigetek fel irányította, azonban Canberra visszafordításra kényszerítette a hajót Indonézia felé.
John Howard szerint Ausztrália érdeke, hogy meghúzza a vonalat az „ellenőrizhetetlen számban az országba érkező illegális menekültek” elött. A Tampán menedékre lelt emberek nem szállhattak partra Ausztráliában, és 5 napos állóháború vette kezdetét Canberra és Rinnan között, hogy miként dőljön el a megmentett afgánok sorsa, akik közül jópárnak sűrgős orvosi ellátásra volt szüksége.
Augusztus 29.-én, amikor Rinnan ausztrál vizekre ért a hajóval 45 ausztrál SAS rohamosztagos szállt fel a fedélzetre, és ez idő alatt Howard át kívánt nyomni a törvényhozáson egy határvédelmi törvényjavaslatot, amivel a Tampát visszafordíthatta volna, azonban a szenátus elutasította azt.
Szeptember 1.-én Nauru és az Új Zéland kormánya egyezett bele, hogy az országuk területére léphessenek a menekültek.
A krízis megosztotta az ausztrál nemzetet.
A közvéleménykutatások a kormány 90%-os támogatottságát mutatták, és sokan úgy tekintettek az illegális menekültekre, mint a sorban előretolakodókra.
A másik oldalról viszont humanitárius és vallási szervezetek, valamint sok magánszemély is elhatárolódott a kormány keményvonalas álláspontjától.

2002 – Terrortámadás Balin
Október 12.-én késő este, amint turisták tömege hömpölygött az Indonéziához tartozó Kuta üdülőváros utcáin, két bomba robbant fel elképesztő mértékben osztva a halált.
Az első a Paddy’s Bar-ban robbant fel és kb. 15 mp-el késöbb a másik, már jóval erőteljesebb, autóban elhelyezett bomba a közeli Sari Club elött.

A pánik és horror képei követik az eseményeket mindkét helyszínen. A helyi kórház megtellt halottakkal, súlyosabb és könnyebb sebesültekkel. Az ilyen mértékű igénybevétel felkészületlenül érte a kórházat és a folyosón egymás mellett fekszenek halottak, súlyos sebesültek.
Az Ausztrál Légierő szállította a sérülteket Darwin-ba és a többi nagyvárosba mielöbbi ellátásra.
202 ember halt meg, a többségük fiatal nyaraló, és az ausztrálok voltak legnagyobb számban, 88-an az áldozatok között, de 22 más nemzet tagjai is gyászolhatták az elhunytakat.
A balii bombatámadás az „ausztrál szeptember 11.”-ként vált ismertté országszerte.
A merénylők egy részét sikerült a rendőrségnek elfognia és a többségüket halálra ítélte a bíróság.
2005 márciusában a radikális muszlim pap, Abu Bakar Bashir, feltételezett szellemi vezetője a Jemaah Islamiyah terrorista szervezetnek elítélésre került a balii bombatámadások megszervezéséért és két év, hat hónap börtönbüntetésre ítélik.
Az indonéz bíróság részrehajlása és korrumpáltsága közismert.
A papot két évvel késöbb szabadon engedik és azóta is taníthatja a követőit az eszméire.
Jelenleg a többi támadó halálos itéletét is felülvizsgálni készül a bíróság.

2003 – Megkaptuk a vízumot.
Májusban vehettük kézhez az értesítést, miszerint az ausztrál Bevándorlási Hivatal elfogadta a kérelmünket és állandó lakosi vízumot állított ki számunkra.
Több, mint egy éves készülődés és várakozás előzte meg az eseményt, és még további 4 hónap tellet el mire leszállt velem szeptember 22.-én a Budapest-Bécs-Kuala Lumpur-Sydney járat Ausztráliában.
Feleségemmel arra a döntésre jutottunk, hogy mialatt én itt próbálom megteremteni az új életünk elindításához szükséges alapokat, addig Ő részt vesz – immár harmadik alkalommal – még egy lombik-programban, amivel a rég óta nagyon várt gyermekáldást szerettük volna elősegíteni.
Decemberben immár kismamaként, ikrekkel volt angol tanfolyamon, amikor hazaérkezve a feltört és kifosztott lakásunk fogadta.
A rendőrségi szemle semmilyen eredményre nem jutott és én 20 000 km-el távolabb csak bízni tudtam benne, hogy a rokonok és barátok közelsége és önzetlen segítsége hozzá fogja segíteni feleségemet a megrázkódtatás mielöbbi kiheverésében.
Ausztráliába érkezve azonnal munkakereséshez láttam, és mivel nem ringattam magam illúziókban - csak egy kicsit... – a mielöbbi elhelyezkedésemet illetően, ezért elvállaltam egy építőipari segédmunkás állást, csak hogy ne a tartalékainkat kelljen felélnünk.
Mellette minden nap állásokra vadásztam és naponta 4-5 CV-t elküldtem a különböző ügynökségeknek, minden különösebb reakció nélkül sajnos.
Ma visszagondolva arra az időszakra már értem, hogy a fejvadászok számára a legfontosabb a leellenőrizhetőség, mivel a messziről jött ember azt mond amit akar, és ezért azokat részesítik inkább előnyben, akiknek van helyi munkatapasztalatuk – és referenciájuk..

2004 – Megszületett Ádám
Március 10.-én indultam vissza Magyarországra, hogy kismama feleségemmel és a rokonsággal töltsek egy hetet, majd immár négyen induljuk vissza új otthonunkba.
A lombik-program során 4 petesejtet kapott vissza feleségem, és ebből kettő sajnos a terhesség 8 hetében elhallt.
Viszont két babát még mindig a szíve alatt hordozott és megbeszéltük velük, hogy most már tartsanak ki, mert egy nagyon szép országba visszük őket, ahol szeretnénk hogy együtt nőhessenek fel.
Szerencsés megérkezésünk fölötti örömünket csak egyetlen dolog árnyékolta be, hogy még mindig nem rendelkeztem biztos munkahellyel a szakmámban.
Azonban úgy tünik, családom érkezése meghozta a szerencsét, egy hét sem tellt el, és az egyik pályázatomra megérkezett először az ügynök, majd a leendő munkaadó telefonhívása is.
3 héttel késöbb pedig már alkalmazásban álltam egy nemzetközi informatikai cégnél!
Az év azonban még tartogatott meglepetéseket számunka, és volt hogy nem éppen a kellemesebb fajtából valót.
Az egyik rutin ultrahangon közölte velünk az orvos, hogy az ikrek közül az egyik baba súlyos fejlődési rendellenességtől szenved.
A belső szerveinek egy része, és a szíve a testüregen kívül fejlődik és semmi reményünk nincs arra, hogy megtarthassuk.
Művi vetélés nem ajánlott, mert az az egészséges baba elvesztésének veszélyével fenyegethet, és az egyetlen lehetőségünk, hogy a természetre bízzuk a beteg kistestvér sorsának eldöntését.
A hír erős sokkhatásként ért minket.
Több álmunk is megvalósulni látszott rövid idő alatt, és most talán a legnagyobb kezdett ismét elhomályosulni.
Ráadásul a további ultrahangok a másik kisbabánál is fejlődési rendellenességet kezdtek kimutatni.
A fejátmérő bár megfelelelt az abban a korban elvárhatónak, azonban a formálya alapján az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy a baba valószínűsíthetően fogyatékosként fog megszületni.
Ez a hír végképp lesúlytott mindannyiunkat. Sok éven át vártunk, készülődtünk, hogy hozzánk is megérkezzen végre egy kisbaba, akinek gondját viselhetnénk, és cserébe sok örömmel ajándékozna meg bennünket.
Magyarországon még örökbefogadásra is beadtuk a kérvényünket, mielött még bármit is tudtunk volna a vízumkérelmünk elbírálásának eredményéről.
A hosszú, több, mint 3 éves várakozási idő alatt azonban próbálkoztunk több sikertelen IVF-el is, illetve időközben megkaptuk a vízumot.
És most amikor már úgy tünt, hogy megvalósul az álmunk, akkor a sors páros lábbal tipor a földbe ismét, csak hogy ne gondoljuk már azt, hogy nekünk minden összejöhet...
A baba megtartása mellett döntöttünk, bár a terhesség amúgy is sok problémával járt.
Feleségemet rendszeresen be kellett vinni a kórházba, mert vérezni kezdett, és bent is tartották hetekre megfigyelésre.
A kötelező angol nyelvtanfolyamra sem tudott eljárni, mivel veszélyeztetettként feküdnie kellett szinte végig.
A sok probléma hatására végül szeptember 22.-én – a várakozásokkal ellentétben 4 héttel korábban – az orvosok a szülés megindítása mellett döntöttek és kisfiunk, Ádám szerencsésen napvilágot is látott.
Aggodalmas kérdéseinkre, miszerint van-e valami probléma a gyermekkel az orvosok csak annyit tudtak válaszolni, hogy ez csak akkor fog kiderülni, amikor majd elkezd járni és beszélni tanulni, mivel leginkább az ezekért felelős agyi központokat érheti károsodás hasonló esetekben.
Ma Ádám már 2 éves, és nincs a világon boldogabb ember nálunk, mivel nem csak szalad és mindenre felmászik, hanem csodálatos körmondatokban beszél, és nagyon okos dolgokat kérdez a szüleitől!

Hálásak is vagyunk az itteni orvosoknak, mert még a közellátásban dolgozók is nagyon lelkiismeretesen álltak a problémáinkhoz és minden segítséget megadtak, hogy ez a pici, kis emberke a lehető legjobb gondozásban részesüljön.
Ennyi izgalom után következett be a mondern kor egyik legnagyobb tengeri szökőárja, csodálatos, szikrázó napsütéses december 25.-én, Boxing Day-en, amikor az ausztrálok leginkább a nyári szabadság megkezdésére koncentráltak.
Délután jelentek meg az első híradások a térséget sújtó természeti katasztrófáról.
A kontinenst bár elkerülte a jegyzett történelem második legerősebb földrengését követő árhullám, azonban Indonézia, Thaiföld, Sri Lanka, India és Afrika egy része súlyos veszteségeket szenvedett.
A halottak számát több ezerre tehető, és a rombolást követő újjáépítés még a mai napig sem fejeződött be.
Az ausztrál kormány gyűjtötte össze a legnagyobb adományt, amely mintegy 1 milliárd dollárra rúg, és amelyet a legnagyobb veszteségeket elkönyvelő nemzet, Indonézia számára ajánlott fel.
Idővel napvilágot látnak azonban híradások, amelyek szerint a tsunami által elkövetett pusztítás enyhítésére felajánlott adományok minteny ¼-e érkezett csak meg a szükséget szenvedőkhöz, a másik része eltünt a korrupt bürokrácia útvesztőiben...

2005 – A második terrortámadás Balin.
Október 1.-én sokak szerint az elsőt megünneplendő robbant fel több öngyilkos terrorista által Jimbaran és Kuta városokban a bomba, amely 23 embert ölt meg, köztük a 3 merénylőt. A támadás csak 2 nappal előzte meg az iszlám szent hónapjának, a Ramadan-nak kezdetét, és az áldozatok között ezúttal 4 ausztrál szerepel annak ellenére, hogy ebben az időben legalább 7500-an tartózkodtak Balin.
Az indonéz rendőrség azúttal mindössze egy embert tartóztatott le, aki állítólag egy helyen lakott az egyik terroristával, a főszervezők azonban azúttal is megúszták a büntetést.
December 25.-én – ismét a Boxing Day-en – a népszerű cronullai tengerpart volt a helyszine több ezer feldühödött fiatal akciójának, amelyel főként a közel-keletről érkezett bevándorlók által elkövetett attrocitások ellen kívántak tiltakozni.
Az eseményeket az robbantotta ki, hogy az egyik tengerparti életmentőre egy libanoni származású fiatal rátámadt miután az a zászlók közötti úszás fontosságára hívta fel a figyelmét.
SMS-ben, emailekben hívták össze az embereket a hétvégére, ahol a riportereknek a közel-keletiek által őket ért rendszeres fenyegetésekről, a nőket ért zaklatásokról, támadásokról és a partokról történő kiszorításukról számoltak be.
A kezdetben békés megmozdulásnak szánt akció pár órával később már a láthatóan/vélhetően arab-származásúak ellen irányuló támadásokká fajult.
Több fiatalra rátámadt a feldühödött tömeg, miközben a rendőrség felkészületlenül állt az egész akcióhoz, képtelen lévén megfékezni a randalírozókat.
Egy héttel késöbb a közel-keleti származásúak indultak autó-konvojokban a tengerpartra revansot venni a történtekért.
Sok fehért megvertek, volt akit megszurkáltak, kocsikat gyújtottak fel és kirakatokat törtek be.
A rendőrség ismét tehetetlennek bizonyult és néhány erőtlen beavatkozási kisérlet után inkább engedték az arabokat, hogy kidühöngjék magukat.
Az események lecsendesedtével még pár katolikus templomot felgyújtottak, azonban helyi politikusok szerint ennek már nem volt köze a korábbi eseményekhez...


2006 – Az új állampolgárok
Május végén ültünk repülőre, hogy ellátogassunk az óhazába, és bemutassuk kis büszkeségünket a család többi tagjának.
Én csak 2 hetet tudtam velük tölteni, mivel nem volt több szabadságom és június elején vissza kellett indulnom.
Tünde azonban szeretett volna hosszabb időt maradni, és így csak augusztus elején értek vissza ismét.
A több mint két hónap nagyon hosszú időnek bizonyult. Ennyi időt elveszítettem az Ádám fejlődéséből, és mire visszaértek a kisfiu már egyszerű szavakat volt képes kiejteni!
Szóval jót tett neki, hogy a családból mindig volt vele valaki a nyaralás alatt.
Augusztusban kaptuk kézhez a Bevándorlási Hivatal papírját, amelyben értesítettek bennünket, hogy elfogadták az állampolgárság iránti kérelmünket, és várnank minket szeptember 23.-ára a helyi önkormányzat épületébe, ahol ünnepélyesen letehetjük az állampolgárásági esküt.
Éppen arra gondoltam, hogy ezek a napok úgy tünik a mi szerencsenapjaink.
Szeptember 22.-én érkeztem Ausztráliába, szeptember 22.-én született Ádám, és szeptember 23.-án lesz az állampolgársági eskü.
Azonban a rendezvényt megelőző hétvégén Ádám belázasodott, és 23.-án reggel úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk az ünnepséget.
A következő meghívó november 11.-ére szólt, amikor a Hornsby-i Önkormányzat épületében, kb. 30-admagunkkal ünnepélyesen letettük az esküt.
A rendezvény egyébként 3 aboriginal zenész előadásával kezdődött, akik hagyományos abó dalokat adtak elő didgeridoo, hegedű (igen, hagyományos abó hegedű volt...), és furulya kiséret mellett.
A kb. fél órás előadás után vonultak be a helyi közgyűlés tagjai a polgármesterrel az élen a terembe, aki egy hosszabb köszöntő és a tagok bemutatása után megkért, hogy álljunk fel, és mondjuk el az állampolgársági esküt.
Ezt után mindenkit külön kihívtak és egy csomagot adtak át, amelyben az ausztrál zászló, egy helyi virág, a hivatalos okiratok, valamint kitűző, és még pár egyéb apróság szerepeltek.
Miután mindenki sorra került és a polgármester kezet fogott velünk, még elénekeltük az ausztrál himnuszt és a polgármester megköszönte, hogy meghoztuk ezt a döntést és sok szerencsét kívánt a további életünkhöz.
A rendezvényt egy állófogadás zárta, ahol pár egyszerű ételt – köztük az elmaradhatatlan meat pie-t – fogyaszthatták az új állampolgárok.
Azon a napon mintegy 3000 új állampolgárt avattak fel országszerte.
Pár héttel késöbb – több hónapos vívódás után – úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok új munkahely keresésével.
Nem mintha az addigival baj lett volna, de mindenki szeret kevesebb munkával több pénzt keresni.
Valamint az, hogy az utóbbi időben kezdtem egyre gyakrabban éjszakai és hétvégi telefonügyeleteket adni – ráadásul sokszor még mennem is kellett az éjszaka közepén az ügyfelekez – nem tett jót a hangulatomnak.
Szóval úgy döntöttem, hogy megnézem most mennyit érek a munkaerőpiacon.
Bejelentkeztem hát a http://www.seek.com.au –ra, és kiválasztottam pár olyan állást, amelyról úgy gondoltam, hogy nagyjából egybevág azzal amit nyújtani lennék képes.
Elküldtem rájuk a CV-met, és legnagyobb meglepetésemre még aznap 2 ügynöktől kaptam is érdeklődő telefonhívást.
A második ráadásul annyira lelkesnek bizonyult, hogy 1 hónap és kb. 4 interjú után el is tudott adni egy amerikai cégnek, amely Internetes rendszerek biztonságával foglalkozik.
A munka hivatalosan 9-5-ig tart, nincs ügyelet és több pénzt fizet, mint az előzö munkám!
Szóval tényleg sokat számít, ha valaki képes helyi munkatapasztalatot felmutatni.
Ennek ellenére azonban még a magyar referenciáimat is megkereste az ügynök, hogy biztos úgy volt-e minden, ahogy azt a CV-mben állítottam magamról.
Szóval ez az év is mozgalmasra sikerült.
A Karácsonyt baráti körben töltöttük, ahogy itt már csak szokás a bevándorlók között.
A család hiányát itt a barátok helyettesítik és egy kedves csillagász-házaspár meghívásának eleget téve náluk sikerült egy grillezős, ping-pongozós, beszélgetős, távcsövezős estét eltölteni.
Szilveszter hasonlóképpen alakult.
Egy másik barát-házaspárnál töltöttük, ahol szintén grillezés, beszélgetés, gyerekekkel való játszás, és fotózás volt a soron.
Éjfélkor megnéztük a 15 perces tüzijátékot, és a szerencsés új év kívánások után elindultunk lassan hajnalban hazafelé.

2007 – Az utolsó bejegyzés
Hát igen, elérkezett ez is.
2003 óta írom hosszabb-rövidebb szünetekkel életünk történéseit ide a blogra.
Tünde szerint le kellene menteni az írásokat, mert lassan kordokumentum értekűvé vállnak, és milyen jó lesz majd pár év múlva visszaolvasni a velünk történteket.
Az utlsó bejegyzés talán arról kellene, hogy szóljon, hogy mi mindent tervezünk még az elöttünk álló évekre, milyen jelenlegi gondokkal kell megbírkóznunk, miet szeretnénk rövid távon megvalósítani.
Azonban ezek többsége még homályos elképzelések, és sok esetben az ember inkább a vágyait irná csak le, semmint a szilárd elképzeléseit.
Nem is próbálkozom ezért hosszúra nyújtani a dolgot, a lényeg, hogy köszönöm mindenkinenk aki nem sajnálta az időt és fáradtságot, hogy végig olvassa a bejegyzéseket és ez úton kívánom, hogy mindenkinek valósuljon meg az, amire a legjobban vágyik az életében!


Vége