szerda, szeptember 22, 2004

A mai nap a kerek évfordulók napja.

Ma kereken egy esztendeje hogy Ausztráliába érkeztem.

Ma született meg a fiam, Ádám.

vasárnap, szeptember 19, 2004

Megkértem kicsi asszonykámat, hogy írja le kórházi élményeit, hiszen Ő tudja a legjobban elmondani a tapasztalatokat.
Íme, az elmúlt két hét történései:

"Születésnapon, hajnali ½ 3-kor arra ébredtem, hogy mennünk kell a kórházba, mert csúnyán véreztem.
Tudtam, hogy még nincs itt az ideje a babának, ez még csak a 34. hét, de akkor már megint mi a gond?!
Zuhany, pakolás, telefon a kórházba – mert korábban azt kérték, hogy szóljunk be nekik, mielőtt bármi probléma miatt is bemennénk – és indulás.

A kórházban már vártak bennünket. A nővér/bába (mid-wife) már átnézte addigra a náluk lévő anyagomat és egy ágyra fektetett, ahol rámrakta a baba szívhangját és a méh összehúzódását mérő készüléket.
Nagyon kedvesen és rutinszerűen végezte a dolgát, igazán megnyugtató volt, ahogy mosolygott, mindenféle dolgot kérdezgetett, és látszott rajta, hogy nincs semmi gond, a lényeg, hogy kényelmesen legyek és ne izguljak.
Hosszabb várakozás után megérkezett a reggeli vizitáló orvosi stáb. Elrendelték a vizsgálatokat, engem pedig bevittek a 9.-es szobába ahol egy ágy, telefon, tv, gardrób, és a 10. szobával közös zuhanyzó és WC volt.

A TV-re és telefonra elő lehet fizetni,alapból nem jár. Az előfizetési díj elég kedvezményes, igazából nem több, mintha az utcáról telefonálnék.
A TV esetében több csomagból lehet választani, az alap napi $7, a mozi csatornákat is tartalmazó pedig $9,50.
Mindent a telefonon keresztül lehet aktiválni bankkártya szám megadásával, vagy a folyosón található fizető készülék segítségével.
Az étkezési igények előre választhatók ki menüből. Be kell karikázni 3 napra előre, hogy a menüből mit kérek.

Reggel 9-kor megnézték a babát ultrahangon, ahol meglepetésünkre most egy szótlan, kedvtelen orvos dolgozott (bár mindenkinek lehet rossz napja, persze). De legalább ilyennel is találkoztunk…
Visszatoltak a szobába és jöttek a várakozás nehéz percei.
Amit nehezen viseltem, hogy sem enni, sem inni nem lehetett, mivel ha műtétre kerülne sor, akkor ezek mind veszélyeztetnének.
Az ebéd pedig már itt illatozott mellettem…

Végre du. 2 óra felé szóltak, hogy akkor ehetek, ihatok kedvemre, műtét nem lesz, azonban a kórház vendéglátásában maradok a következő 1 hétre.

Ajjajj, na most mi lesz?! Hogy fogom megértetni magam, és engem hogyan fognak megérteni?!
Éreztem, hogy görcsbe ugrik megint a gyomrom, pedig az ebéd hatására már kezdtem egy kicsit megnyugodni…

És megtapasztaltam azt, amit a hosszabb ideje itt élők mindig mondanak, vagyis hogy mindig, mindenki meg fogja érteni mit akarsz mondani és azt szeretnék Te is értsd meg őket, csak kezd el a kommunikációt!

Az itt dolgozók segítőkészek, nagyon emberiek. Csak egy példa:
A második napon elkértem az UH eredményének a másolatát, és mint mindig, most is lefordítottam és döbbentem láttam, hogy a baba fejének a formáját megint kiemelték a jelentésen.
Ültem az ágyban és csak sírtam…

Éppen bejött az éjszakai ügyeletes nővér és kérdezte, hogy mi a baj?
Mutattam neki a lefordított anyagot, rajta bekarikázva a számomra negatív jelentéssel bíró szavakat.
Erre ő sorrol-sorra végigment velem a riport tartalmán és próbált maximálisan megnyugtatni.
Biztosított, hogy ha az orvos azt mondja, hogy nincs gond, akkor higyjem el!
Elmesélte, hogy 4 fia van és a 3. gyerekkel azért izgulta végig az egész terhességet, mert azt mondták neki, hogy rendellenesen fejlődik a baba feje, és most teljesen egészséges.

Mikor látta, hogy kezdtem megnyugodni, akkor jött a kényeztetés… :)
Kaptam kekszet, több csésze teát, és ami külön jól esett, hogy egy másik hölgy beült hozzám – Ő volt az aki hétfőn felvett, és Ő lenne az én bábám, ha nem kellett volna mindig az orvosokkal találkoznom.
Itt a konzultációk általában képzett bábákkal történnek, csak ha szükséges akkor kapcsolódik be az orvos is.
Legalább egy fél órán át beszélgettünk mindenféléről, majd végül hozott egy pár gumirozott harisnyát is ami elősegíti a vérkeringést a lábban, hogy ne vizesedjen, illetve nehogy vérrög keletkezzen.
Késöbb kaptam magazinokat is olvasgatni, majd jóéjszakát kívánt aznapra.

Meglepő, hogy mennyit megértettem a beszélgetésből, és hogy engem is mennyire megértettek.
Ennak igazán örültem, mert ez elején elég kétségbeejtőnek éreztem a helyzetem.
Itt vagyok egy kórházban teljesen egyedűl, a nyelvet még nem beszélem igazán, hogy fogom tudni elmondani, hogy mi a gond?

Istvánnak másnap reggel tudtam csak elmesélni az élményeimet – mert csakhogy még nagyobb kihívás legyen a dolog – azon a héten 2 tantárgyból kellett vizsgáznia az egyetemen hétfőn és kedden.
Szegény késő éjjel ért haza, és reggel munka elött szaladt be hozzám.

Az orvosok mindent megteszenk, hogy minden kérdésemre választ adjanak. Az állam által biztosított ingyenes telefonos, vagy személyes tolmácsszolgálat segítségével pontos információt tudnak adni az állapotomról, és én is megtudok kérdezni minden számomra fontos dolgot.
A reggeli vizitek során is próbálnak úgy fogalmazni, hogy megértsem őket, és sosem látom rajtuk, hogy ez teher lenne számukra.

Szerencsére pénteken hazaengedtek, mivel igazán sokat nem tudtak tenni.
Az első napon kaptam pár hormon injekciót, ami abban segít, hogy ha hirtelen megindulna a szülés, akkor a baba légzése normális maradjon, illetve antibiotikumokat 5 napon át.
Búcsúzáskor még megkértek, hogy ha bármilyen probléma van, azonnal telefonáljak. Ha nem érezném a baba mozgását, fájna a hasam, a derekam azonnal menjek be kontrollra.
A szoba fenn vann tartva számomra, csak be kell feküdnöm.
Akkor csak mosolyogtam ezen, hogy hát persze!

De a következő héten csütörtök hajnalban rá kellett döbbennem, hogy ez mennyire igaz!
Előző nap megint nem éreztem magam túl jól.
Csak enni és aludni akartam egész nap. Teljesen olyan volt, mint az 1 héttel ezelötti problémát megelőző napon.
Mondtam is telefonba Istvánnak, hogy nem tudom, nem vagyok teljesen jól, és remélem, hogy nem ismétlődik meg az 1 héttel ezelötti dolog.
Ő éppen éjszakai munkát is bevállalva hajnali 2 óra körül ért haza, fürdés után azonnal mély álomba is mertült.
Én csak hallgattam a szuszogását, és néztem az órán az idő múlását.
Kb. ½ 4 felé olyan érzésem volt, hogy elönt valami.
Hogy ne ébresszem fel, ezért a távolabbi fürdőszobába mentem és sajnos láttam, hogy a vérzés ismét elkezdődött… :(
Hár igen, ezért aludtam én végig az előző napot megint.
Szokásos menet megint. Zuhany, telefon a kórházba és ismét itt vagyok.
Látom István nincs teljesen magánál, kótyagosan mászkál fel-alá a vizsgáló szobában amíg várjuk a behívott orvost. Leülni a székre nem akar, mert akkor ott elalszik, inkább megnéz minden képet a falon, meg minden szöveget elolvas.

A szokásos vizsgálatok után ismét csak arra a következtetésre jutottak az orvosok, hogy a vérzés annak köszönhető, hogy a placenta kb. 2 centivel mélyebben van a normálisnál és ahogy a baba nyomja, úgy sérül.
Viszont mostmár a baba születéséig bent tartanak megfigyelésre.
Ez azt jelenti, hogy 4-5 hétig élvezhetem a vendégszeretetüket.

De legalább már nyugodtabban kezelik a dolgot.
Nem adnak antibiotikumokat, nem ellenőriznek óránként, és a babát sem nézik minden egyes kontroll során a CTG monitoron.

Remélem, kisfiunkat a körülmények nem kényszerítik arra, hogy min. a 37. hét elött a világra jöjjön.
Mindent az Ő érdekében tesznek az orvosok és mi is.

Még így a végére el kell hogy mondjam, én elég szkeptikusan álltam az Ausztrál kivándorlás gondolatához, de próbáltam nem nehezíteni ezzel férjem életét.
Tudom ez milyen sokat jelent neki.

Sok tapasztalatom még nincs itt, szinte csak a szoba négy falát sikerült eddig megismernem.
Azonban a helyi, kórházi tapasztalatok után most előszőr azt kell hogy mondjam, egy állami kórházban ilyen szintű ellátást otthon nem kaptunk volna. Most én is érzem, jó helyen vagyunk."

Hát ennyi lett volna, amit kicsi feleségem el szeretett volna mondani az utókornak.

Azóta azonban a dolgok ismét vettek egy csavart.
Az orvosok a folyamatos vérzés miatt úgy döntöttek, hogy nem várnak tovább, és jövőhéten szerdán megcsászározzák asszonykámat.
Ennek nem kifejezetten örülök, dehát a feleségem miatt tudom, hogy talán ez a legjobb amit tehetnek.
Számomra pedig a lefontosabb, hogy Ő egészséges maradjon.

Tetszik: az állami kórházak színvonala.
Persze látszik, hogy a pénz nem veti fel őket, és a osztályokra bizony már ráférne egy alapos tisztasági festés.
Azonban az, hogy külön szobája van asszonykámnak, kapott TV-t, telefon-t, menüs étlapot, ingyenes tolmácsszolgálatot (ráadásul az a Bárány Márta jön a legtöbbször, ha személyes jelenlét is szükséges, aki az én diplomámat is fordította), mind azt bizonyítja, hogy itt odafigyelnek arra, hogy a beteg egy ember, és nem csak a munkavégzés tárgya...
A nővérek hozzáállása, az orvosok kedvessége is ezt a tényt erősíti.

Tegnap este megkérdezte az egyik nővér, hogy van-e kedve kicsi feleségemnek tanulni a baba ellátását.
Persze, hogy volt kedve.
Azt hiszem minden könyvet kiolvasott már, ami erről a témáról szól, illetve minden kapcsolódó web oldal címét kívűlről fújja.

Erre betoltak egy másik TV-t videóval, és kapott 5 videókazettát, ami arról szól, hogy miként kell a babát etetni, ellátni, maszírozni, stb.

Ja, és hogy mindezért itt nincs paraszolvencia?
Ez már csak a plusz...

hétfő, szeptember 06, 2004

Micsoda szép nap...

Ma van a feleségem születésnapja.

Arra ébredtünk hajnalban, hogy csupa vér az ágy... :(
Bevittem hajnali 4-kor a kórházba, és még mindig ott van.