Még hétfőn délután gondoltam egyet, és elhatároztam, hogy ha már itt tervezzük leélni életünk egy jó részét, akkor legalább találjuk meg a legjobb beach-et.
Végül is ez az egyik fontos dolog, amiért itt vagyunk, vagy mi? ;)

Szóval kinéztem a térképen a legészakibb beach-et, ami éppen Palm Beach -- mert hogy itt is van ilyen, nem csak Floridában (meg talán a Gold Coast-on is van még egy) --, és elindultam oda.
Kb. délután 5 óra felé értem ki 3/4 óra autózás után, és úgy éreztem, hogy nem is kell tovább keresnem, megvan a legjobb beach!
Már az úton odafelé láttam, hogy ott, Pittwaterben el tudnám tengetni hátralévő életemet.
Gyönyörű épületek sorakoztak az út mellett, a tengerparton meg van egy Florida Rd. nevű út, ott meg olyan házak néznek az óceánra (tudom, tudom! Tasmán tenger...), mint a Miami Vice c. sorozatban láthatott az ember.
Persze, mert pl. ausztrália leggazdagabb embere, Kerry Packer is itt kénytelen házat fenntartani magának...

A part kb. 2 km hosszú lehet, és a déli szakaszát csekkolják az életmentők.
Ebből a tényből kifolyólag a déli szakaszon több ember van (kb. 20nm/1 ember), míg az északi elhagyatottabb (kb. 200nm/1 ember). A szörfösökre ez nem igaz, náluk az arány fordított, az északi részen vannak többen.

Erről jut eszembe, hogy érdekes látni, amikor úgy 6 óra környékén az életmentők kihúzgálják a zászlókat a homokból (a zászlók közütti sávban lehet fürdőzni, ha azt akarja az ember, hogy egy helyi David Hasselhoff/Pamela Anderson kihúzza a vízből fuldokolás esetén), és mivel lejárt a munkaidő, felpattannak a négykerekű motorjukra, és elindulnak hazafelé.
Utána meg had' pusztuljon a nyiszlett strandoló! Há minek is megy a vízbe munkaidő után, nem?!

Palm Beach-re egyébként nagyon jellemző a ...fenyőfa...
Vagy legalábbis valami fenyőre emlékeztető növény, ami végig nő a part mentén.
Azért pálma is van, de nem az veri ki elsőnek az ember szemét, hanem a "fenyő".

Gondoltam nyitok egy mappát a képeknek, és oda gyűjtöm össze a beach-ekről készült fotókat.

Na, eltelt az első itteni Karácsony is.
Itt a hangulatom valahogy egyáltalán nem sikerült ünnepire, inkább amolyan nyaralásos, hawaiiozásos lett belőle.
A Karácsonyt az itteni magyarok (legalábbis akiket ismerek) nem szűk családi körben ünneplik, hanem Szenteste meghívják a barátokat, ismerősöket, és barbis, halas, sütis mulatozást csapnak.
Ez számomra sokkal szimpatikusabb megoldás, mint az otthoni "és ma aztán szeressük egymást nagyon gyerekek, még ha eddig köpködtünk is egymásra!" típusú családi összejövetelek.
Ennek az is lehet az oka, hogy itt szinte mindenki hátrahagyta a szüleit, rokonait, és így a barátokkal pótolják a rokonság hiányát.
Ettől viszont egyben jóval vidámabb is a Karácsony!

24.-én, szerdán délelött az emberek elözönlötték a bevásárló központokat, és mintha elhúzódó ostromra készülnének fel, minden mozdíthatót egy utolsó nagy rohammal próbáltak még felvásárolni.
Annyi embert a Westfield-ben soha nem láttam, csak egyszer -- de azt majd késöbb ;)

Csütörtökön napközben kimentem Bondi Beach-re is.
Először csodálkoztam, hogy ennyi ember hogy fér el a homokos parton, de pár órával késöbb rá kellett jönnöm, hogy igencsak alábecsültem a part befogadóképességét.
Kb. még vagy 3x annyi ember gyűlt össze délutánra.
Úgy feküdtek egymás mellett, mint a heringek a konzervdobozban (kb. 1nm/3 ember).
Az üzletek zárva voltak 25.-én, a városban jól lehetett közlekedni, viszont akinek nincs hajlandósága mások izzadtságában fürödni, annak nem javaslom, hogy lemenjen ilyenkor Bondi-ra.
Készült is pár kép, amit felraktam a többi mellé a Vegyes mappába.

A parton sok mikulás sipkás monokinis lány, meg mikulás ruhás srác múlatta az időt.
Az angolok tűntek a legaktívabbaknak, a 40 fokos verőfényben is felöltöztek piros ruhába, sapkába és úgy mulatoztak a parton a többiekkel.
Érdekes volt látni ahogy a sok Mikulás sörrel a kezében, napszemüvegben, angol zászlót lenget, meg vidáman fel-alá rohangál a homokban :)

Vettem korábban egy 30 faktoros naptejet, és megtapasztalhattam, hogy milyen is lehet, amikor valaki itt leég a napon.
Bekentem magam rendesen, de valahogy egy terület kimaradt a lábamon.
Másnapra az a kis terület úgy leégett, hogy még mindig tiszta vörös és nagyon érzékeny a bőröm.
Otthon nehezen tudtam leégni -- mivel nem vagyok egy érzékeny bőrű típus --, de így még soha nem jártam.
Szóval jó lecke volt, hogy itt tényleg nagyon kell vigyázni a nappal!

Pénteken elmentem Wollongong-ba, ahol egy itteni kedves ismerősöm meghívásának tettem eleget.
A város elég szép, és csendes, csak a part elég szemetes...
Ahhoz képest hogy Sydney mekkora város, eléggé tisztán tudják tartani a partokat.
Ezért is volt furcsa látni, hogy az ottani kisváros tengerpartja mennyire tele van szeméttel.

Amúgy a csendesség az egyik problémája a srácnak és a feleségének.
Szeretnének is beköltözni Sydney-be, ahol mozgalmasabb az élet, és munkát is könnyebben lehet találni, mint ott.
Na, meg a napi 3 óra utazás és annak a költsége sem elhanyagolható érv a maradás ellen...

Szóval hazafelé jövet, szombaton délelött találtam a legtöbb embert a Westfield-ben, amikor elmentem a csomagomért, amit kicsi feleségemtől kaptam karácsonyra.
Na, annyi ember volt ott, hogy a parkoló házban majd' egy órát töltöttem csak a parkolóhely keresésével.
Így utólag már tudom, hogy többet nem fogok hétvégén, ünnepek után kocsival menni egy bevásárló központba...

Tegnap este a lakótársammal és a kedvesével még elmentünk ismét Bondi-ra, ahol a Gelato Bar-ban (140 Campbell Pde., tel: 9130 4033) jó kis bablevest ettünk, utána meg nagyon finom diós és szilvás sütiket faltunk.
A hely érdekessége, hogy pont a parton van az étterem, magyar tulajdonosa van, és tele van magyar kajákkal az étlap.
Szóval ha valaki már unja az itteni ízeket, az pl. egy jó nagy adag bablevest, vagy gulyást ehet 9 dollárért, vagy egy hatalmas diós sütit 4.50-ért.
A kiszolgálás első osztályú volt, minket egy észak-írországból jött nagyon kedves lány szolgált ki, aki már előre tudta, hogy nagyon fog sírni amikor majd haza kell mennie :)

És a végére egy nem tetszik:
- Miért van az, hogy az oszi kamion/teherautó sofőrök minden rendelkezésre álló sávot felhasználnak, de leginkább a belső sávokat imádják...? Ettől néha igen nehéz és idegesítő haladni az úton.

Pénteken megvolt az első mozis élményem is.
Az első dolog ami elég erős hatással volt rám, az a jegyár.
$14.30 egy mozijegy!!!
Azért is nagyon nehezen tudok csak napirendre térni az ára fölött, mert ráadásul a "Looney Tunes: Back In Action" c. filmet néztem meg, és mint kiderült ez egy nagy-nagy hiba volt!
Mindenkit ez úton intek óva, nehogy ugyanebbe a hibába essen!
Én szóltam!

Viszont a mozik teljesen ugyanolyanok mint otthon valamelyik multiplex.
Két különbség azért van.
Az egyik, hogy itt a székek (fotelek) háttámlája is dönthető, ami kifejezetten előnyösnek bizonyult a film alatt...
De legalább kipihentem magam ;)

A másik, hogy nincs helyjegy, tehát mindenki oda ül, ahova akar.

Tegnap meg barbeque partira voltam hivatalos egy parkba.
Egy ismerősöm ünnepelte a szülinapját, és összejöttünk rá páran.
A tetszik listát egyből bővíthetem is egy tapasztalattal.

Tetszik:
- minden parkban ingyenesen használható gáz, vagy villanyüzemű sütőhelyek vannak felállítva, hogy a jónép tudja hol megsütni a kis husikáját. Csak meg kell nyomni egy gombot, és már izzik is a platni! És nincsenek szétverve!
Van ahol fatüzelésű a tűzhely (pl. French Forest), és oda kis kupacokba deszkadarabok vannak kikészítve, amit lehet égetni. (nehogy már rőzsét kelljen gyűjtenie az adófizetőnek! :)

Na jó, mégegy:
- bolti vásárlás során az eladó megkérdezi, hogy szeretnék-e kézpénzt felvenni? Ez azért érdekes, mert ált. mindenki bankkártyával fizet. Ezzel a megoldással viszont csak egy tranzakciós költséget von le a bank, a bolti eladó meg annyival magasabb összeget üt be a kasszába, amennyit még fel akar venni a kedves vásárló kp-ben.

Az első egy-két alkalommal még nem voltan tisztában ezzel a lehetőséggel, és amikor a pénztáros megkérdezte hogy "Cash?", és csak néztem rá bután...
"Te szegény!" -- gondoltam magamban magyaros felsőbbrendűségi érzéssel. "Ott van a kezében a bankkártyám, és megkérdezi, hogy kézpénzel akarok-e fizetni?!"
"- No, bankcard." -- válaszoltam lenézően mosolyogva.
Az eladó visszamosolygott, majd lehúzta az összeget.
A 2.-3. alkalommal viszont már kezdett gyanússá válni a dolog.
"Mi a túrót akarnak ezek állandóan a kézpénzel?!"
Egy-két felesleges tranzakciós költségem ráment, mire sikerült rájönnöm, hogy igazándiból az kérdezik tőlem, hogy "Kell-e lóvé kézbe, te ostoba???!!!!"
Na, mindegy. Ennyivel is beljebb vagyunk :)

Ja tegnap baby sitterkedtem is!
A landlady-m néha szokott segíteni egy családnál gyerekekre vigyázni, de tegnap nem ért rá.
Megkérdezte, hogy volna-e kedvem elvállalni? Én meg úgy voltam vele, hogy a pénz mindig jól jön, a gyerekekkel meg majd csak kijövök valahogy.
Végül is este 8-tól kellett csinálnom hajnali 1-ig, amiben a jó az volt, hogy a gyerekek mentek lefeküdni 9 körül, és nekem már utána csak az olvasással kellett foglalkoznom, meg néha rájuk néztem, hogy minden ok-e?
Szóval egész jó dolog ez a baby sitterkedés :)

Az eufória amúgy egy nap alatt elmúlt, a benzin ára keddre már megint 92 cent lett...

Elfoghatnának mindennap egy Saddam Hussein-t, mert olyankor 10 centtel lejjebb megy egyből a benzin ára...
Most 82 cent az ólommentes, 89 a dízel.

Ja, ezt most hallottam:

Mit mond Batman Robinnak, mielött beszállnak a Batmobilba?
- Robin! Szálljunk be a Batmobilba!

No, ma voltam vezetési teszten.
Ez is igen kalandosra sikeredett...

Az egész kezdődött azzal, hogy igazándiból kedden kellett volna mennem.
El is mentem az RTA-hoz, ahogy kell, de vizsgabiztos kitalálta, hogy nem működik az egyik hátsó féklámpám, és így nem kezdhetjük meg a tesztet.
A szomorú az egészben, hogy pont a hétvégén ellenőriztem körbe mindent, és akkor még rendben volt a dolog.
Szóval vissza az egész, új időpont, 39 dollár, és pénteken délutánra kaptam megint lehetőséget.

Kicseréltem otthon az izzót (ami valóban ki volt égve), viszont szerdán meg észrevettem, hogy most meg a tolató lámpák nem működnek (ezek viszont nem voltak kiégve).
"Na, Istvánom!" -- mondom magamban fennhangon. Persze, mert csak így vagyunk mi itt, egymás között.
"Na, Istvánom! Ez a biztosíték leszen!" -- csak hogy lássék, a kisujjamban van ám az autójavítás minden csínja-bínja!
Persze a biztosítéknak semmi baja nem volt...
No, itt viszont megállt a tudomány. :(

Mindegy, szerencsére a közelben van pár autószerelő műhely, köztük villamossági is.
El is vittem még aznap a szervízbe, ahol megmondták a tutit.
Switch box, és csak hétfőre tudják beszerezni.
Szuper!
Akkor vissza az RTA-hoz, hogy módosítsam a vizsga idejét a jövőhétre, mert pénteken úgysem fog engedni vizsgázni az emberünk, ha nem ég minden lámpám.
Ott meg kiderült, hogy már csak január valahányadikára tudnak berakni, ami meg azért nem jó, mert akkor már túlvagyok a 3 hónapon, amit a DIMIA adott az itteni jogsi megszerzésére... :(((

Most akkor viszont mi legyen?!
Hosszasan tanakodtunk a dolgon, mígnem eszembe jutott, hátha az itteni ismerőseim közül valakinek van egy manuál autója, amit kölcsön kérheténk.

Ja, csak mert ha valaki automatát visz a vizsgára, akkor késöbb csak olyat vezethet, viszont a manuálal vizsgázók mindkettőt használhatják.
Nekem meg manuál van.

Egy gyors telefon után valóban sikerült is megbeszélnünk, hogy pénteken délelött elhozza az autót a Turramurra-i munkahelyre, ahol elcseréljük az enyémre, és én az övével megyek majd vizsgázni.
Azért megkértem, hogy ha már ilyen rendes, és ideadja, akkor még ellenőrizze le elötte, hogy minden lámpa ég-e rajta, és a kerekek is rendben vannak-e? :)
Csak mert ezt is csekkolják.

Lényeg a lényeg, megtörtént a csere, és elmentem vizsgázni.
Vinni kellett a jelentkezési lapot, a visszaigazolást a foglalásról, a magyar jogsit, a hivatalos fordítását, az útlevelet és a banki számlakivonatot a lakcím igazolásához.
Röpke 40 perc várakozás után (javukra szóljon, hogy olyan égszakadás volt egész nap, mintha az egész évi mennyiség egy nap alatt akarna leesni) meg is jelent a vizsgabiztos -- egy jovális, szimpatikus öregúr -- aki leellenőrizte a lámpákat és a gumikat, majd elkezdtük a vizsgát.

A jobbra, balra irányítások mellett, a rossz idő és a magyarországi hideg tél megvitatása után megérkeztünk egy csendes kis kertvárosi részbe.

Itt kellett hátramenetes parkolást, előremeneteles parkolást, Y-fordulót bemutatnom.
A röhelyes a dologban az volt, hogy az egész csendes, széles utcában egy autó parkolt az út mellett, és azt használtuk tereptárgyként, ami mögé, és elé le kellett parkolnom.
Tehát nem pl. két autó közé, ami esetleg komolyabb erőfeszítést is igényelhetett volna.
Az úr szorgalmasan csekkolta a csekklistjét, fél szemmel oda-oda kacsintva csak pipákat láttam, X-eket nem. Huhhh...
Ezen felbátorodva még kérdezgettem, hogy amúgy hány embert vizsgáztat naponta (20-25), meg veszélyes hivatás-e az övé (néha igen).
Egy-két kanyar, STOP tábla és kereszteződés, vagyis kb. 25-30 perc vezetgetés után visszaértünk az RTA-hoz, ahol az úr megkért hogy üljek le bent, és majd elmondja az eredményt.

Rövid ücsörgés után szólítottak, és mondta, hogy PASSZOLTAM a tesztet!
Széles vigyor jelent meg a képemen, és tudtam, hogy ez már egy jó nap, szakadhat az eső odakint!
Fizetnem kellett 3 évre 94 dollárt, de egy évre is lehet kérni az érvényességet, akkor csak 3x dollár lenne.
Még leültettek egy fényképező elé, és kb. 5 percel késöbb már a kezembe is kaptam a kis, bankkártya méretű, hologramos, fotós, silver jogosítványt.

A magyar jogsinak a hátuljára meg nyomtak egy pecsétet, hogy "N.S.W. license issued" és a kiadás dátuma.
Szóval nem vonták be, nem lyukasztották ki, stb., csak tettek róla, hogy ha megállít a rendőr, és esetleg a magyar jogsival szeretném magam igazolni (mert mondjuk az ausztrált bevonták), akkor azért tudja, hogy van ám nekem valahol helyi jogsim is!
Ja, azért van egy nemzetközi is... ;)

Hazafelé menet dőzsölős napot rendeztem, a Westfield bevásárlóközpontban 2 adag félárú japán kaját vettem (Curry chicken, Chicken & Beans), egy fagyasztott apple pie-t, és egy jó nagy 3 literes narancslét.

Most meg itt hánykolódom...

Huhhhh, tegnap éjszaka megvolt az első, rémísztő találkozásom ausztrália egyik veszedelmes ragadozójával!
A konyha mennyezetén, egy hatalmas, legalább ekkkkoora feketésbarna pók figyelt az áldozatára várva!
Nem vagyok egy ijedős fajta, de ez a méret meglepett erősen!

Mivel alapvetően viráglelkű vagyok, ezért nem akartam csak egy jól irányzot újságpapírral megoldani az új lakótárs kilakoltatását.
(Persze, lakbért meg nem fizetünk, mi?!)
Szóval kerítettem egy üvegpoharat, meg egy magas széket és arra állva próbáltam becserkészni a mit sem sejtő veszélyes bestiát.
A poharat próbáltam egy hirtelen, határozott mozdulattal rányomni az áldozatra, de ekkor jött a döbbenet!
Olyan gyorsan elkezdett rohanni a nagy dög a plafonon felém, hogy én csak álltam a széken, kezemben a pohárral, és magas hangon sikoltoztam!
Így utólag elképzelve humoros látvány lehetett, ahogy egy 180 magas, majd' 100 kilós, borostás alak áll egy széken, pohárral a kezében, a mennyezetre meredve, és közben kiénekli a magas C-t... :)

Mindegy, a pók elrohant mellettem, majd megállt egy kicsivel arrébb, ahol már sikerült a poharas művelet.
A másik probléma ekkor jelentkezett.
Elfelejtettem, hogy valami papír is kellene, amit a mennyezet, és a pohár közé dugva be tudom zárni a pókot.

Szóval így ácsorogtam tanácstalanul a széken, mire a lakótársam kikecmergett a szobájából, és jókat röhögve kerített egy kartonpapírt.
Ezek után már ment minden, mint a karikacsapás!

A pók az egyik pálmafa tetején landolt, és most az önbizalmam helyreállításával vagyok elfoglalva, hogy ennyire betojtam egy rohanó póktol.
Áááh, mindegy. De legalább szembeszálltam egy életveszélyes, mérgező fenevaddal, és még az életét is megkímélve -- a magamét meg kockáztatva -- lakoltattam ki.
Legalábbis ezzel biztatgatom magam.

Amúgy lehet, hogy csak egy ártalmatlan virágpók volt szegény...

Gondoltam nyitok egy oldalt, ami arról szól pontokba szedve, hogy mi az ami tetszik ausztráliában, és mi az ami nem.
Ez még most érdekes, amíg frissek az élmények, és tudok mihez hasonlítani.
Ezek lehet, hogy nem valami "hűűű, de nagy dolgok", de nekem feltünt, és a napi hangulatom alakulásához valamilyen szinten hozzájárulnak.

Hát íme:

Tetszik:
- a bevásárlóközpontokban az első 4 óra parkolás ingyenes, nem kell mozijegyet venni hozzá...
- hétvégén -- még vasárnap is -- az összes bolt nyitvan van a bevásárlóközpontokban, nem csak az élelmiszerboltok. Ja, és ilyenkor egész nap ingyenes a parkolóház használata.
- az autóvezetők türelmesek -- már-már birkatürelemmel közlekednek. Ezért élvezet az autóvezetés a magyar "versenypályák" után.
- ez egy tényleg multikulti ország!
- az átlagfizetésbol meg lehet élni!
- 6 dollárból egy nagy kartondoboz gyümölcsöt lehet vásárolni.
- a tengeri ételek!
- nem szemetelnek a népek
- nincsenek kóbor állatok az utcán.
- sokszor látni mezítláb járó embereket, még a belvárosban is néha (pedig nem otthontalanok vagy szegények)
- mindenki "mate", csak ritkán szólítják "sir"-nek az embert, de akkor legalább tudjuk, hogy biztos pénzel akarnak levenni.
- szelektív hulladékgyűjtés
- a telefonnál csak kapcsolási díj van, percdíj nincs. Ezért az ember órákat cseveghet anélkül, hogy rámenne a családi ezüst...
- a narancs juicenak IGAZI narancs íze van, nem valami igénytelen sárgarépa és naracshéjreszelék keveréke
- decemberben 35 fok van!
- a bevásárlóközpontokban 4 óra után kiárusítják a japán, kínai éttermek a megmarad kajáikat.
Féláron lehet ilyenkor megvenni a currys csirkét rizzsel ($3.50), a susi-t ($4 3 nagy tekercs wasabi-val, szója szósszal), stb. Csak tudnám, hogy magyarországon mit csinálnak a maradékkal a kínaiak másnap...
- az autómban elromlott valami. A szervízben ingyen átnézték, hogy mi okozza a gondot, és megrendelték a kérdéses cuccot. Nem kellett fizetni az átnézésért, sem előleget letenni a megrendelt alkatrészért...

Nem tetszik:
- az álláshirdetések nagy-nagy része csak hamisítvány, hogy a fejvadászok az adatbázisukat növeljék a sok balek által beküldött CV-vel...
- a "tájszólások" sokfélesége miatt néha kifejezetten nehéz megérteni egy-két embert.
- igen drága az ingatlan itt, sydneyben. A lakás átlag 34-54 millió, a ház 68-130 millió között van forintban (160 Ft/1 AUD).

Ha bővül valamivel majd a lista, akkor újra beszúrom az egészet, és a végére írom az újdonságot.

Bertók Zoli küldte az alábbi meghívót:

"A Sydney-i cserkészcsapatok szeretettel meghívják Önt és kedves
családját vacsorára és tábortûz körül tartandó Mikulás estjükre.
Idõpont: 2003. December 6. Este 5:30-tõl
Hely: Melville Reserve, Hampstead Road Homebush West
Belépôdíj: Egy mosoly
Hoznivalók: Egy pokróc"

Mivel a takarításon kívül most kivételesen nem volt semmi egyéb elfoglaltságom délutánra, ezért nyakamba vettem a várost, és elindultam Homebush West felé.
A cserkészek központja egy park (Melville Reserve) közepén található, egy hosszú épületben, és a hozzá tartozó elkerített parkban.
Az épületben kölönböző Örsöknek (Százszorszép, Vaddisznó, stb.) vannak a kis helyiségeik, egy színpad, és sok kép a falon, amelyek a csapat életét, a kirándulásokat és a vezetőket mutatják be.

Barbival egybekötött, tábortüzes, éneklős este vette kezdetét hátul a parkban, ahol a kiscserkészek esküt tettek, a nagyokat meg avatták.

Az est elején Bandi bá, a cserkészcsapat vezetője mondott pár szót, majd Ottó kezdett bele a hangulat emelésébe a különbözö karácsonyi dalok éneklésére buzdítva a megjelenteket.

Szerény saccolásom szerint kb. 25-30 cserkész, és vagy 40-50 felnőtt volt jelen, akik lelkesen énekeltek, tapsoltak, és várták a Mikulás eljöttét.
Meg is jelent egy idő után, jó nagy pocakkal, piros ruhában, nagy szakállal ahogy illik.
Nekem kicsit az akcentusa volt furcsa, dehát annyi helyre kell mennie, hogy nem is csoda ha nem tud minden nyelven tökéletes kiejtéssel kommunikálni :)
A gyerekek szép sorban átvették az ajándékokat, a Mikulásnak mindenkihez volt egy-két jó szava, majd amilyen hirtelen jött, úgy el is tünt.

A nap végén körbeálltuk a tábortüzet, megfogtuk egymás kezét, és elénekeltünk egy népdalt mielött elbúcsúztunk volna.
Az idő is kegyes volt hozzánk, csak a nap végén kezdett el cseperegni az eső, mikor már az utolsó dalt énekeltük.

Még a rendezvény kezdete elött -- amikor még csak szállingóztak a népek -- az egyik padon ücsörögtem, és vártam a történéseket, amikor egy Úr szólított meg.
Megkérdezte, hogy mi járatban vagyok, meg egyebeket.
Mint kiderült a feleségével a gyerekeket hozták el a Mikulás partira.
Jól elbeszélgettünk mindenféléről, az eddigi tapasztalataimról, a cserkészcsapatról,róluk, stb.
A nap végén, mikor búcsúzkodásra került a sor, pedig -- teljes meglepetésemre -- meghívtak magukhoz estére.

Mivel még fiatal volt az idő, meg kicsi feleségem sem várt otthon, ezért elindultam utánuk az autómmal.
Nagyon kedvesek voltak, sok érdekes történetet meséltek magukról, arról amilyen nehezen -- nálam jóval-jóval nehezebben -- indultak, és biztattak, hogy jól döntöttem, és higyjem el, nem fogom megbánni a döntésemet.
Dehát mindenki lent kezdi, aztán majd csak kialakul minden magától!

Éjszakára ott fogtak náluk a vendégházban -- nem volt nehéz, mert pár pohár finom, ausztrál vörösbort sikerült belémerőltetniük :) -- , és reggel még jól megtraktáltak melegszendvicsekkel mielött elindultam volna haza, Hornsby-ba.

Szóval ismét csak bebizonyosodott, hogy nagyon sok jólelkű ember él itt, és sokszor az embernek a legváratlanabb helyről nyújtanak segítő kezet.
Ezt az általuk mesélt történet is alátámasztja.

Amikor kiérkeztek ide Sydneybe jópár évvel ezelött, még egyikőjük sem beszélte a nyelvet egyáltalán.
Viszont a vízumukkal gond volt, amit intézni kellett volna.
Végső kétségbeesésükben a Sydney-i telefonkönyvből kinéztek egy Kovacs nevű embert, akit felhívtak.
Az illetőnek elmondták, hogy itt állnak Sydney-ben ketten, a nyelvet nem beszélik, intézni kellene a dolgokat, de senkit nem ismernek itt, és fogalmuk sincs, hogy mihez kezdjenek.
Az ember meghallgatta őket, majd mondta, hogy másnap legyenek a CBD-ben ebédidőben (mivel ott dolgozik, és csak akkor tud kiugrani a hivatalból), és segíteni fog.
Másnap valóban találkoztak is, és elmentek a hivatalba, ahol az illető elintézte nekik a dolgot.
Kifelé jövet még a kezükbe akart nyomni egy Manly kompjáratról szóló térképet, és 20 dollárt, hogy menjenek el, és nézzék meg milyen szép helyek vannak.
A térképet elfogadták, a pénzt nem.

Az illetővel azóta nem találkoztak, a mai napig sem tudják, hogy mit is mondott akkor a hivatalban, de azóta is nagy hálával gondolnak rá, hogy akkor, ott, önzetlenül és ismeretlenül segített rajtuk.

Nagy esemény történt tegnap Ausztrália életében!
Több, mint 700 baba született, és kb. 300 új bevándorló érkezett az országba.
És ezek közül az egyik a 20 milliomodik lakos!
Ha az egyik újszülött kislány az, akkor várhatóan 2086-ig fog élni, míg ha az egyik kisfiú, akkor 2080-ig.
Addigra a várható populáció 23-26 millió lesz, amely azért is érdekes, mert a 10 milliomodik lakost 44 évvel ezelött érte el az ország.
Néhányan azt állítják, hogy az országnak a század közepére a 40, 50 milliós létszámot kellene elérnie, amely a politikusok szerint teljesen irreális, mert nem tudnának munkát adni ennyi embernek -- jééééé, tényleg??? :(

Ma a szokásos rádiócsatornámat, a 2GB 873 AM-et hallgattam az autóban.
Már az elején olyan rádióállomást kerestem, ahol nem a zenét nyomják naphosszat, hanem a híreket, beszélgetéseket, információkat, stb.
Ez a csatorna pont megfelel az elvárásoknak, és ma az egyik téma a bevándorlással, a lélekszám növekedéssel volt kapcsolatos.
Volt olyan telefonáló, aki szerint a bevándorlók angol és amerikai tanároktól tanulták a nyelvet, akkor miért nem azokba az országokba mennek?
Volt aki szerint azért nem kellene annyi bevándorlót az országba engedni, mert már így is vízkorlátozást kellett bevezetni.
Mások szerint csak így kompenzálhatók a lakosság elöregedéséből fakadó hátrányok, illetve a magasan képzett munkaerő becsábításával növelhető az ország versenyképessége.
Szóval vegyes a kép az átlag ausztrálok véleményében a bevándorlással kapcsolatban.

Kicsit elkeserítőnek találom a helyzetemet amúgy.
Biztos nagyon béna vagyok, hogy nem sikerül munkát találnom az IT-ben.
Eddig összesen 3 telefonos interjúm volt, amelyek elég kedvezően zárultak. Az egyik emailben ígérte elküldeni a címét, ahova mennem kellene személyes interjúra, a másik 2 meg azt mondta, hogy célegyenesben vagyok, ha a megbízó cég is kiválaszt, akkor enyém az állás.
Hát, idáig egyiktől sem kaptam visszajelzést... :(

Amúgy már néhány hét óra ez lesz az első szabad hétvégém, ami pont arra lesz elég, hogy elmenjek végre bevásárolni, kitakarítsam a lakást, és pihenjek egy jót, mivel már szintén hetek óta kisebb megszakításokkal esik az eső...
Szóval a beach most kimarad, bár a hírekben mondták, hogy 21 fokos itt az óceán.