péntek, augusztus 29, 2003

Megvettem a biztosítást.
Egy hónapra szól, utána úgyis -- legalábbis remélem -- már a kinti "TB" (Medicare) alá fogok tartozni. De legalább addig is biztosítva van a poggyászom, meg az életem.
Mivel európán kívűlre utazom, ezért ölég borsos volt az ára, 29 250,-/30 nap.
Igaz, a legmagasabb biztosítási kategóriát kértem, amely korlátlan összegre vállalja pl. a kórházi kezelést.

Kaptam egy tájékoztató füzetet is, amely itthonról kezdeményezhető olcsó telefonálásról szól.
Egy kártyát kell megvenni, felhívni egy itthoni telefonszámot, bepötyögni a kártyán található PIN kódot, és utána hívni a kinti számot.
Ezzel a megoldással 20,-/perc díjjal lehet ausztráliába telefonálni.
A cég címe www.ezphone.hu
Viszont azt még tudni kell róluk, hogy ehhez az összeghez hozzájön még a helyi hívás díja, ami csúcsidőben kb. percenként 10 Forint, du. 6 után meg kb. 5-6 Forint.

Annyit még hozzá, hogy -- mit tesz Isten? -- éppen ma jött meg a Matáv számla, benne a szokásos Hírlevelükkel.
A hátoldalán meg mit reklámoznak?
A Matáv Barangoló kártyáját!
Hihhhetetlen kedvezménnyel lehet vele pl. ausztráliába telefonálni... 45,-/perc áron...

A visszafelé szóló repülőjegyet is sikerült átíratnom március elejére, amikor hazajövök a kis feleségemért, és már együtt megyünk vissza.
Az átállás miatt lehet, hogy ki fogok egy kicsit készülni, mivel szerdán érek haza, és szombaton már indulunk is vissza...
Sebaj, egyszer élünk! :)

A speditőr cég még mindig nem küldte el az árajánlatot.
Egyelőre azonban a postai szállítás tűnik még mindig a legolcsóbbnak. Azért legalább egy telefont megejthettek volna, hogy 'bocs, de a 40 kilós csomag nekünk nem biznisz!', vagy valami hasonlót.
Sebaj, odakint ez is biztos egészen másképpen megy! :)

Kicsi asszonkám elég nehezen éli meg ezeket a napokat.
Készített egy táblázatot, amiben azok a napok vannak felsorolva és beszámozva, amit egymástól külön fogunk tölteni.
Minden nap ki fogja pipálni az aktuális kockát és onnan tudja majd, hogy még mennyit kell aludnia a viszontlátásig.
Az biztos hogy nem lesz egyszerű az elkövetkező fél év, de szerintünk még mindig ez a legkevesebb töréssel, és a legnagyobb biztonsággal járható megoldás.

csütörtök, augusztus 21, 2003

Leértékelés van a Samsonite bőröndökre, úgyhogy szülinapomra vettünk egyből két jó nagyot.
Egy 70 (22 000,-), és egy 110 (24 000,-) literes műanyag, masszív Samsonite bőrönddel gazdagodtunk, amelyek -- bízom benne --, jó szolgálatot fognak tenni az utazások alatt.
Azonban ha jól megpakolom őket, akkor igencsak túl fogom lépni a súlyhatárt... :)

Felhívtam az osztrák légitársaság irodáját, hogy akkor hogyan is van a túlsúly kezelés náluk?
Az úr elmondta, hogy 20 kg a hivatalosan engedélyezett határ, azonban 25 kg-ig nem szólnak. A kézipoggyász esetében 8 kg-t lehet felvinni a gépre, de 10 kg-ig ott sincs gond.
Viszont utána 11 000 Ft-ba kerül minden egyes plusz kiló!
Ölég durva...

A kinti ismerősöm javasolt egy hasznos dolgot a csomagok kijuttatásával kapcsolatban:

"Irtad hogy megkérdezted a postát és a légi díjjakat is.
Mondtam kedvesemnek amikor beszéltetek, hogy említse az úgynevezett "Unacompanied baggage" féle küldést.
Nem tudom szólt-e róla, de szerintem az még olcsóbb mint a posta és légi úton jön a csomag azzal a géppel amivel Te, vagy 1-2 nappal késöbb.
A lényege hogy a repülőjegyeddel és az útleveleddel kimégy a ferihegyi cargo reptérre 2-3 nappal az indulásod elött és bemutatva a jegyedet feladhatsz bármennyi súlyt, ami kb 4-5$-os(1000Ft) áron utazik majd veled.
Ha induláskor van túlsúlyod az nagyon drága mulatság kb 40$/kiló.
Kérdezd meg, megéri!
Ha vannak szakkönyveid, vagy szakmai dokumentációid azokat javaslom hogy hozd magaddal, vagy add fel mert azok itt elég borsos áron kaphatók."

Utána is érdeklődtem a dolognak.
A Malév Cargo-nál egy kedves hölgy elmondta, hogy magánszemélyek esetében először el kell vinni a csomagokat a VII.sz. Vámhivatalba kőbányára, a Gergely utca 10.-be, hogy levámolják, és lepecsételjék a dobozokat.
Ezt akkor is végig kell játszani, ha csak személyes dolgok, ruhák, könyvek vannak a csomagban.
Ha ez megvan, akkor lehet kivinni a Cargo-ba 3-4 nappal az utazás elött.
A csamagokat 6480 Ft/kg áron utaztatják, erre még rájön 3500 Ft kezelési költség, 2400 Ft fuvarlevél, ja és persze a vámolási díj.
Odakint is kell majd kezelési, és vámolási költséget fizetni.
A csomagokat a hölgy szerint 2 napig ingyér tárolják odakint is a raktárban, majd csak utána kezdenek el számlázni érte.

Felhívtam az osztrák légitársaság cargo-ját is.
Ott konkrét összegeket nem tudtak mondani, mivel ők csak speditőr cégen keresztül intézik az ilyen jellegű csomagszállításokat.
A hölgy megadott egy céget, akik tudnak segíteni és árajánlatot adni.

Telefonon keresztül elmondtam a cég képviselőjének, hogy miről lenne szó, és azt igérte, hogy küld egy árajánlatot.
Most erre várunk éppen.

hétfő, augusztus 18, 2003

Próbáltam a postán utánaérdeklődni, hogy mennyibe kerül egy 20 kg-os csomag feladása ausztráliába?
Posta 1: "A 20 kg-os csomag, ha légipostán adja fel, akkor 53 000 Ft.-ba kerül, míg ha simán, akkor 23 000 Ft lesz. A légipostával odaér kb. 1-2 hét alatt, míg a hajóval kb. 2-3 hónap."
Posta 2: "A 20 kg-os csomagot légipostával 71 000 Ft.-ért tudjuk felvenni. Ha a sima csomagküldést választja, akkor az 26 000 Ft lesz, és kb 3-4 hét. A légipostával pár nap alatt ott van, a normál csomag viszont 1-2 hónap alatt érkezik meg."
Nem is tudtam, hogy a postai szolgáltatások is szabadárasak...
Nem baj, még pár postát ezek után végigkérdezek. Ha 20 000 Ft.-ot meg lehet takarítani 500 méterrel arrébb, akkor az nekem csak tiszta haszon!

A Posta honlapja szerint 20 kg-s csomagot 27 300 Ft-ért visz el simán, légipostán meg 70 300 Ft-ért.

csütörtök, augusztus 14, 2003

Megvan a Nemzetközi Jogosítvány is!

Nem egy egyszerű dolog hozzájutni, mivel a lakóhely szerinti önkormányzati hivatal okmányirodájába kell elmenni érte. Ott persze sorszámot kell húzni, és 3 óra sorbanállást végigmazsolázni.
Tisztára, mint az átkosban, a jegyrendszer idején...
De legalább haladtam egy kicsit a Harry Potter-el is :)

A lényeg, hogy 1588 forint csekken történő befizetése (ja, mert hogy persze elöbb csekket kell kérni, elmenni a postára, ott befizetni, visszamenni, sorszámot venni, és várni egy fél napot), és két igazolványkép leadása után a kezembe nyomtak egy igénytelen, pár oldalas kis könyvet.
A kinézete alapján elég hihetetlennek tűnik számomra, hogy ezt odakint el fogja fogadni egy rendőr.

Viszont ma délután azt hittem, hogy milyen okos dolgot találtam ki!
Ui. van itt nálunk ugye egy nagy, amerika bank amelynél amúgy is van hitelkártyám. Evidensnek tűnt -- buta fejjel --, hogy "Milyen jó! Amerikai bank, akkor biztos ausztráliában is van fiókjuk!" És ezért ha a kevés pénzemet náluk teszem be lakossági folyószámlára, akkor azt kint is tudom használni és majd átkérem a számlavezetést a kinti fiókba!"
Sajnos az információs hölgy gyorsan lehűtötte a lelkesedésemet azzal, hogy "Hohó, ez pedig nem csak úgy van ám, hogy na gyere cipó, hamm bekaplak!"
A rendszereik ui. NEM KOMPATIBILISEK egymással!
A XXI. században!
Ezért nem is lehet kivitelezni azt, amit pedig olyan szépen elterveztem már magamban... :(

szerda, augusztus 13, 2003

Tegnap jártam az International Organization for Migration budapesti irodájában, a VI. ker. Révay utca 12.-ben.
Ez a szervezet a kivándorlókat tudja segíteni olcsó egyirányú, tehánt nem retúr! repülőjegy szerzésében, illetve a csomagok súlyhatárának feljebb tornázásában.
Sajnos nem volt bent tegnap az illetékes, aki a kivándolással foglalkozik, ezért ma délelött hívtam vissza telefonon.
Az urat Buzássy Miklósnak hívják, és a 269-0325-ös telefonszámon érhető el.
Elmodta, hogy Bécs-bármely ausztrál nagyváros útvonalra tudnak 60%-os áron olcsó jegyet szerezni.
Ha Budapest-Bécs-ausztrál nagyváros útvonalra szeretne valaki, akkor az ~200 000 forint (vagy egy kicsivel kevesebb) kiadást fog jelenteni számára.

A csomagot fejenként 20 helyett 40 kg-ra tudják kihozni, de csak bécsi indulással, mivel Bp-Bécs útra 30 kg a max.
A jegyet forintban kell kifizetni a budapesti irodában, illetve pulszban még $90-nak megfelelő összeggel is számolni kell az iroda költségeire.

Az iroda csak azoknak tudja intézni a jegyfoglalást, akik érvényes bevándorlói vízummal rendelkeznek, tehát tanulóknak, turistáknak nem.
Mivel az osztrák légitársaságnál sikerült jegyet foglalnom igen baráti áron -- 203 ezer Ft. nemzetközi diákigazolványra -- ezért azt hiszem nem veszem igénybe a szolgáltatást. A jegyem visszafelé ráadásul 1 évig érvényes.

péntek, augusztus 08, 2003

Ismét volt egy levélvátásunk a kinti ismerősömmel, amelyben néhány kérdésemre válaszolt.

"Kedves István!

Szomorúan olvastuk a soraidat, hogy a baba nem jöhet veletek, de drukkolunk hogy az új beültetés sikeres legyen!
Meglátjátok, szerintem kevés olyan jó hely van egy születendő gyereknek, mint éppen itt Ausztrália, és megeshet hogy ha éppen talán majd itt fogan, akkor Ő már egy igazi Aussie lessz:-)
A lakással kapcsolatosan is el kell hogy keserítselek -- ha esetleg fokozott izgalmakra vagytál --, mert a környék csöppet sem tartozik az életveszélyes vagy netán rablógyilkos szomszédokkal lakott környékek közé.
De ha netán erre vágynál és megerkeztél, szervezek neked egy kirándulást a déli oldalra, Cabramatta-ba ahova még a rendőrök is csak nappal és egy egész busznyi csapat merészkedik egyszerre.

>az éves bozóttüzek nem okoznak gondot arrafelé?

A tüzek teljesen rendszeressé váltak sajnos az elmúlt években, mivel a nyarak jó melegek és igen kevés csapadék esett, de a lakott területeket nem igazán veszélyezteti.
A tv időnként kicsit túldramatizálja a dolgot, amikor tavaly lángokban mutatta Sydney-t az kb 30-50 km re volt a várostól, és mivel a környéken elég sok nemzeti park van (tele az őshonos eukaliptusz fákkal, ami úgy ég mint a zsírpapír) jobb a megelőzés!

>Pl. ha az itthoni videókazettáinkat kivisszük, akkor odakint vásárolt lejatszóval meg tudjuk majd nézni?

Igen a rendszer itt is PAL! Gond nélkül tudsz lejátszani/felvenni és azt akár hazaküldeni vagy otthonit itt megnézni. A hálózati fesz is 240 Volt-50 Hz. Csak a dugó formája más (itt ferde késes)

> A csomagfeladós kérdésem arra vonatkozott, hogy hogyan érdemes kijuttatni pl. a ruhákat, pár könyvet, stb., ami kell az induláshoz, de a repülőgép súlyhatára miatt nem tudom kivinni magammal, mert 4-5 kartondobozt biztosan megtölt.
Egy konténert viszont meg nem éri meg kibérelni érte.

Sajnos a Postai hajóposta a "legolcsóbb" amire én kb 1500Ft/kg körül emlékszem, és max. 20 kilós dobozokat lehet feladni.
Ez így is állati drága, de a szállítmányozó cégekkel még több volt.
Azt tudom hogy működik a Madách térnél egy ausztráliába kivándorlókat segítő cég (a címére már nem emlékszem, csak hogy ott van a belvárosban az árkádok környékén, egy lakóházban a Madách téren)
Ők szereznek akár olcsó egyutas repülőjegyet és a 25kg-os vihető súlylimitedet is elintézik 60-70 kg-ra ingyen!!!
A követségen biztos megadják a címüket.

> Ha a notebook-ot jobban megéri innen kivinni, akkor ez igaz az egyéb műszaki eszközre is? Gondolok itt a videóra, hifi-re, háztartási robotgépekre, stb.

A hifi, videó elég olcsó, ha jó háztartási géped van, amit megszoktál, azt a feleséged biztos szivesebben használná, mint hogy itt új darálót, turmixot, szeletelőt, stb. keljen venni. De ezek kb. egyenként 20-50 dollártól indulnak.

>A feleségem nagyon szeret kerekpározni.

Hurrá!!!!-itt kiáltott fel kedvesem, mert akkor valakivel végre mehet bringázni majd.

> Szerintetek mennyire biztonságos arrafelé? Vannak esetleg kiépített kerékpárutak?

Kitűnő utak vannak, túrázni is lehet, nem lopják el a járgányod, ha egy napra odaláncolod egy parkolóba és gyalog mégy tovább, akkor sem.
Tehat a válasz a kérdésre igen, biztonságos, de bukósisak kötelező a közutakon!

> Egyáltalán ott is kaphat a merész vállalkozó tüdőrákot, mert minden lehetőség ott is csak a forgalmas autóutak mellett van?

Én a parkokat ajánlanám a kerékpározásra, ahol a levegő isteni, de ha a közúti benzingőzre vágynál -- nehezen ugyan de -- talán a belvárosban délután 4 és 5 között (talán!) találni kicsit szmogosabb utcákat is.
Mivel a tenger közel van, a szellő általában mindig friss levegőt fújdogál.

> Egyáltalán drága odakint a sportolási lehetőség (uszoda, konditerem, jogging, stb.)?

Nem drága!
A futás pl ingyen van:-)
Egy uszodai belépő 3-5 dollár, szaunával, spa-val 8-10. De miért mennél uszodába? Kb. 1400 gyönyörű tengerpart van, és az év 8 hónapjában fürödhetsz (most is akár, a víz 18 fokos, csak a levegő miatt érezni hogy tél van) Egy konditerem drágább, a bérlet 6-700 dollár/év, ha jól tudom.

> Tervezem, hogy elkezdenek odakint egy komolyabb sulit. Itt a Közgáz-ra járok éppen -- onnan van a diákigazolvany --, és valami hasonlót szeretnék odakint is tanulni (esetleg az informatikai végzettségemet ausztrál diplomára "upgrade"-elni).
Tudnál esetleg javasolni valami jó sulit?
A Univerity of Sydney-t és NSW-t nézegettem.
Persze csak munka mellett tudnám végezni, de nem tudom, hogy van-e ott olyan, hogy esti/levelező tagozat? Egyáltalán be lehet oda jutni ilyen vízummal (Permanent Resident) rendelkezőknek?

Mindkét egyetem, a Sydney University és a UNSW (University of NSW), sőt a UTS (University of Technology Sydney) kitűnőek, bár a tandíjaik kicsit borsosak. Kb. 7-10 ezer dollár/év neked, mint Permanent resident-nek (állandó tartózkodási engedély).
E papír nélkül nem is javasolnám, mert a költség kb. 20 000 dollár/év lenne.
A vízumodról csak annyit kell tudnod, hogy az gyakorlatilag egy teljesen korlátlan tartózkodásra és utazásra (visszatérésre ausztráliába) és teljes munkaidős foglalkoztatásra, MUNKAVÁLLALÁSRA!!! jogosít!!!
2 évig nem kaphatsz munkanélküli segélyt, de az orvosi ellátásra érkezésedtől számítva jogosult vagy!
Ha megérkezel ki kell váltanod egy Medicare kártyát és egy adószámot is, de ezeket majd segítek gyorsan elintézni ha megjöttél.
Egyébként ebből a vízumból kb. 2 év és állampolgár lehetsz, a különbség, hogy addig nem szavazhatsz és nem ausztrál útlevéllel utazol.
Egyébként létezik egy sokkal olcsóbb tanulási intézmény is, a neve TAFE.
Itt mindent tanulhatsz, amit csak el tudsz képzelni a kéménysepréstől a kozmetikuson át az úszómesterig szerezhetsz diplomát, advanced diplomat certificate-et, vagy éppen degree-t. Az ára kb. 1000 dollár/év, és ott tudom hogy van olyan mint az otthoni levelező, vagy esti képzés!
Tehat röviden, a vízumod így tökéletes és ennél már jobb nem is lehetne!!!"

Phüüüüü.....! Azért mindig jólesik ilyet hallani! :)

Viszont úgy tűnik Ausztrália valóban egy csodaország! Még senkit sem hallottam rosszat mondani róla.
De...mégis!
Most éppen ebben a levélben Sydney Cabramatta negyedéről!
Komolyan mondom, direkt el fogok oda menni, csak hogy megnézzem hogy milyen lehet egy rossz hely az ausztrálok szemében :)

A TAFE viszont azért is érdekes lehet sokak számára, mert az új bevándorlási szabályok értelmében már legalább 2 éves, ausztráliai oktatási intézményben megszerzett "diplomára" adják meg azt a plusz 5 pontot, amely nagyon sokaknak jól jöhet, ha a késöbbiekben PR (Permanent Resident - állandó lakos) vízumot szeretnének.
A TAFE-n meg éppen 2 éves oktatásban lehet részt venni tanulóvízummal!

Sajnos azóta mint azt Bertók Zolitól megtudtam, a PR vízummal rendelkezők számára is ugyanolyan magas tandíjat kell fizetni, mint a "tengerentúli" diákoknak. :(
Vagy várok 2 évet az állampolgárságig.
Meglátjuk...

vasárnap, augusztus 03, 2003

Idõközben küldtem e-mailt a kinti ismerõsöm címére, amelyben az általa bérbe adandó lakás paraméterei iránt érdeklõdtem, illetve néhány egyéb kérdést is feltettem neki, arra kérve, hogy válaszoljon rá, ha módjában áll.

Ma érkezett meg a válaszlevél, benne képek a lakásról. A levél tartalmát egy-két személyes részlettõl eltekintve ide másoltam:

"Kedves István!

Elõször is csak pár szóval gratulálok az elhatározásotokhoz, hogy Ausztráliát választottátok új hazátoknak!
Akárcsak én 5 évvel ezelött.
Nem mondom hogy nem nehézkes az elindulás, de 2-3 év és biztos vagyok abban hogy megtaláljátok a számításotokat!
Kívánok nektek és a születendõ gyermeketeknek is sok szépet itt, és hogy sikerüljön megvalósítani azt, amit elképzeltek!
Úgy gondoltam pár sorra bontva a leveledet megpróbál(ok)(lunk) a kérdésekre kimerítõ választ adni, ha kimaradna valami visszatérünk rá.

> Mit javasoltok, hogyan lenne célszerû a fontosabb dolgainkat kijuttatni? Csomagot feladni, vagy van valami más, esetleg olcsóbb megoldással?

Milyen cuccokra gondolsz?
Ha egy szekrényre, hûtõre, tv-re..stb. például, akkor az jelenleg van a lakásban és a szállításuk szerintem egy vagyon.

>A bútorokat majd konténerben gondoltuk kiküldeni akkor, amikor már egy kicsit rendezõdtek a dolgok.

Jó ötlet, ez költségkímélõbb! Tudok majd segíteni, mert dolgoztam itt egy szállítmányozó cégnél.
Csak ne feledd, nem ajánlott bútort (fa áru) behozni mert a gatyádat kifizeted a fertõtlenítõ kezelésre és külön engedély kell a behozatalhoz (persze plusz pénzért a Qarantén Hivataltól!)
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ami a szivetekhez nõtt az évek során, azt adjátok el, vagy hagyjátok otthon, csak érdemes megfontolni mit, és fõleg mekkorát pakolsz be.
Herce-hurcás utánajárás az egész (vámhivatal, kikötõ, Qarantén...stb.) és a papírmunka.
Szerintem itt megvenni sok minden olcsóbb lenne, ha használtat is nézel ki tudsz fogni zseniális árakat!
Megadok egy újság internet címét, itt a babakocsitól kezdve az ülõkén át a kocsiig bármit vehetsz. Kb. olyan mint az
Express otthon.
www.tradingpost.com.au

> Pl. a Neophone nagyon jó ötlet volt olcsó kitelefonáláshoz, nem is hallottam róla korábban.

Örülök, de azért ne vásárolj fel túl sokat belõle, mert innen hazatelefonálni még annal is olcsóbb :-)), kb. 10-15 cent/perc vonalas telefont hívni.

> Merre van pontosan a lakás, és mekkora?

A lakás Hornsby-ban van, ez egy kerület az öböl északi oldalán (ha úgy nézzük mint Budapestet, akkor itt az északi oldal Buda és a déli Pest.)
A távolságok kicsit mások mint a megszokott tehát ne rettenj meg ha azt írom kb. 15-20 km a belváros, mert ez semmi és a közlekedés kítûnõ!!!
Amíg nincsen kocsid a vonatállomás (két irány is!!!) a belváros felé úgy 7-8 perc séta, valamint kb. 5 percnyi sétára van egy hatalmas bevasarló központ, ahol a mozi, élelmiszer áruházak, zöldség-gyümölcs, ruha, cipõ, étterem, fodrász, autósbolt...stb. van.
Ott valóban minden megtalálható!
87 nm-es, ket szoba van amit hálónak és gyerekszobának is lehet használni, egy nappali, két fürdõszoba (az egyik káddal, a másik zuhanyzós, mosdó, wc mindkettõben) mindkét szobában van beépített szekrény csak gyõzzétek majd telepakolni :-)
A nappali és az egyik halószoba légkondis (hût-fût), konyha: villanytûzhely, grill, mosogatógép van és jelenleg egy hûtõt is beüzemeltem, bár azt meg meg kell néznem hogy jól mûködik-e?
Van egy mosókonyha szárítógéppel, de nincsen mosógépünk ott. Kezdetben tudsz mosni a bevásárlóközpontban kb. 2 dollárért akár, és így nem sûrgõs venni.
2 erkély van, az egyik elég nagy így ki lehet ülni vagy akár sütögetni, BBQ-zni, ami itt életformátok lessz úgyis meglátjátok!
Valamint 2 kocsinak van beállási lehetõsége. Az egyik zárható garázs, a másik egy úgynevezet "carport" a ház alatt.

> Kell-e valami szerzõdést kötnünk a bérléshez, és pontosan mennyiért is gondoltátok kiadni?

Valami szerzõdést majd írunk, de erre ráérünk miután megérkeztél, megnézted és ha tetszik vagy meg vagy vele elégedve és úgy döntesz, döntötök hogy maradsz, maradtok akkor megbeszéljük.
Lehet hogy ha megismered a várost és meglátsz valamit, azt mondod hogy ott akarsz bérelni vagy a leendõ munkahelyed mellett találsz egy kiadó lakást és oda költözöl, mi nem sértõdünk meg.
Az ár, amiért mi kiadjuk 250 dollár/hét
Általában 4-6 heti elõleget (bond-ot) szoktak kérni de erre is ráérünk késöbb, nem kell ezt azonnal elõteremtened!

> Milyen egyéb költségekkel kell számolni? Rezsi, közös költség, szemét, stb.?

Közös költséget mi fizetjük (850$/negyedév és ez így van itt mindenhol), a villany és víz számlát Te fizeted, attól függ mennyit fogyasztasz (kb. adatok víz: 150$/negyedév, villany 300$/negyedév, telefon aktiválható (kb. egyszeri 60$) az alapdíj 22-25 dollár/hónap, a helyi beszélgetés 20 cent/hívás akármeddig!!! (nincs percdíj!!!), internet 56K dial up kb. 25$/hónap, adsl 256K/128 50$-tól kb. 3 GB-os limittel, az elsõt azonnal, a másodikat kb. egy hét alatt üzemelik be.
Szemétszállítási díjjat nem fizetsz.
Csak tájékoztatásul: egy mobil percdíj kb 40 cent/perc-tõl van csúcsidõben. Persze sok függ a szolgaltatóktól is.

> Ha jól emlékszem azt mondtad, hogy bútorok vannak a lakásban. Mire lesz szükségünk, amit azért be kellene szereznünk?

Neked van min aludnod, de ha kettõtöknek szüksége lessz egy nagy ágyra, azt majd nézni kell.
Jelenleg ebédlõasztal nincsen, de a konyha tálaló pulthoz oda lehet ülni.
Vagy pár dollárért venni is lehet asztalt, vagy talán még szerezni is tudunk neked ingyen egy egyszerûbbet.

> Ismersz esetleg sydneyben magyar nõgyógyászt, vagy szülészt, aki tudna segíteni kedvesemnek a szülésre való felkészülésben? Esetleg javasolni tudnál orvost a környéken? Vagy ott is úgy megy, hogy a helyi "körzeti" orvoshoz kell menni, aki majd megmondja, hogy kihez lehet fordulni?

Magyar körzeti és általános orvost ismerünk, magyar szülész-nõgyógyászt nem.
Az egyik legjobb barátnõnk másfél éve szült hagyományos módon, egy közellátás (Medicare) kártyával ingyen, és úgy tudom minden ellátással meg volt elégedve, de majd megkérem írjon pár sort a a saját tapasztalatairól.
Vagy ha konkrét kérdésed van a telefonszámát is megadhatom majd hogy konzultáljatok.

> Szerintetek hogyan lenne a legcélszerûbb a pénzünket kijuttatni? Valahogy nyitni itthonról egy kinti bankszámlát, és oda átutalni? Vagy kivinni utazási csekkben? Készpénzben semmi esetre sem szeretném magammal vinni.

A pénzed szerintem úgy utald át amikor megérkeztél nyitsz egy bankszámlát itt, és otthonról átutalsz.
Az utazási csekket felejtsd el!
Valamennyi készpénz azért legyen veled az utazaskor 1-2 ezer dollar. És javaslom hogy csináltass egy Visa kártyát valamelyik otthoni banknál (jól jön késöbb is ), lehet forint alapú vagy devizás is, mindegy.

> Megéri szerintetek itthon vennem egy notebook-ot, és azt kivinni? Esetleg olcsóbbak kint a mûszaki cikkek?

A személyes tapasztalatom hogy a hazai (magyar), a szilícium völgynél is alacsonyabb számítógép árak verhetetlenek!!!
Én mielött kijöttem sokat töprengtem hogy hozzak alkatrészt (kivéve monitort) és építsek gépet, vagy itt vegyek, vagy netán az akkor még elég magas árak mellett beruházzak egy notebook-ra?
Ez utóbbit választottam, és nem bántam meg!!!
Ma már nem egy torpedó, de az én igényeimnek (netezés, netmeeting, levelezés és nem utolsó sorban MOBILITÁS!!!) tökéletesen megfelel!!!
Persze nem tudom Te mire használnád, mert egy spéci 3D-s tervezõ program és egyéb szuper csodák esetleg játékok az asztali gépen biztos jobban futnak, de ma már egy laptop is megfizethetõ árba került.
Itt egyébként a notebook-ok kb 2-szer annyiba kerülnek mint otthon.
Laptop: 3-400 ezer forintért már csodamasinákat kapsz otthon, itt ez 3-5 ezer dollár mondjuk egy P4 2.6, 40GB HDD, 512 RAM, DVD, CD-R stb...

> Internet kapcsolat kezdeményezhetõ a lakásból, vagy Internet Cafe-t kell keresnem?

Mint írtam, a lakásban a telefon bent van, csak egy hívás és 1 pár perc múlva használható!
A netezés is olcsó, mert nincsen percdíj!!! Tehát 20cent/hívás bármikor, 56K modemes internet 22-25 dollár/hó korlátlan hozzáféréssel.
A gyors ADSL kapcsolat kb. 45-50 dollártól indul és 2-3 GB a letöltési limit. Ha átléped nem elviselhetetlen pár cent plussz.
Tehát internet Cafe van ugyan, de nem szükséges ás a közkönyvtárakban, egyetemeken, akármikor van ingyenes gép hozzáférés is.

> Hasznalhato odakint valamire a nemzetkozi diákigazolvany? Úgy hallottam, hogy pl. egész jó utazási kedvezményeket adnak rá. A Cityrail (?)-re, Countrylink-re pl. 40%-ot.

Én mindig megcsináltatom, de ritkán használom. Ez amit írtál igaz a távolsági vasútra. Nagy kedvezmény van, de én nem használtam még mert a benzin -- mint gondolom már hallottad -- a világon itt a legolcsóbb (talán az olaj sejkségeket kiveve).
Jelenleg 90 cent körül van egy liter!!! És Megbízható kocsit már vehetsz 2-3 ezer dollárért, ami kitart több évig alattad!!!
A tömegközlekedés sem vészes, de a nemzetközi diák NEM jogosít semmilyen kedvezményre!!! Egy bérlet ára kb. 38 dollár/7 nap, és persze függ a szektor beosztástól, de jó mindenre (busz, vonat, kompjáratok). Ilyet egyébként akkor veszek, ha vendégeink jönnek és a várost nézzük, mert a kocsit ennyiért tankolom hetente.
A diák jó még a mozikba, múzeumokba, uszodákba, de helyi közlekedésre nem jó!!!
Ugyan nagyon ritka az ellenõr és lehet potyázni is, de majd észreveszed egy idõ után, hogy Te nem érzed már jól magad ha megteheted hogy kifizess egy jegy árat és mégis lógsz!!!
Ez furcsán hangzik tudom, mivel én is jártam otthon diákkal sokáig azután hogy végeztem, de majd észreveszitek itt az élet sokkal nyugodtabb és -- hülyén hangzik -- az emberek igen becsületesek!
Nem keresgélnek kiskapukat, befizetik az adót, belépõjegyet, sorbaállnak (és kivárják míg õk kerülnek sorra) jó-jó, lehet hogy mi (magyar) ausztrálok .......néha?......talán?....de nem, mi is! Legalábbis remélem!

> Volna egy-két általános jótanácsotok, amit az elején érdemes lenne odakint megcsinálni/megfogadni? Esetleg még itthonrol elintézni?

Itt csak egy felsorolást írok: Jogosítvány! Nemzetközi is!!
Referencia a munkahelyedrõl vagy egy jó, neves cégtõl, aki igazolja nála dolgoztál és milyen szuper, pontos, megbízható munkaerõ vagy!
Egyél sok téliszalámit és túrórudit, sportszeletet mert az itt NINCS :-(((
Egyebként minden mást meg lehet itt is venni a Tokaji aszú-tól a túrós batyu-ig.
Behozni NE is próbálj semmilyen élelmiszert, fa, nád, vagy egyéb növényi termékeket mert MEGTALÁLJÁK!!!
Elveszik, kidobatják veled és NAGYON megbüntetnek!!!

> Úgy néz ki, hogy a kutyat nem visszük ki magunkkal. Sikerült a lakásba egy ismerõs családot beszervezni, akik róla is gondoskodnak majd.

A kutyusodnak a legkevésbé sem kívánom azt a tortúrát amit a kb. 2-6 hónap elkülönítésben kell eltöltenie amikor megérkezne!
Kis ketrec, a Te költségedre megy az eltartása, a védõoltások, orvosi felügyelet, törzskönyv, oltáskönyv fordítás, stb... A végszámla 1 kutyára kb. 2-3 ezer dollár.
Valamint a lakáskeresésben is nagyon szûk határok közé szorulnátok, mert nem a mi lakásunkról van szó, de általában a lakások 99 %-ában állat csak a házlakók együttes beleegyezésével tartható, ha a bérbeadó egyáltalán beengedi -- inkább csak házakba!
Ez pedig mondanom sem kell, kb. 500$/hét, és a határ a csillagos ég."

szombat, augusztus 02, 2003

A baba nem akart velünk jönni ausztráliába.
Az 6. héten úgy döntött, hogy inkább mégsem...
Pedig nagyon vigyáztunk rá. A feleségem szinte meg sem moccant a beültetés után, csak annyi dolga volt, hogy néha kisétált az udvarra és leült a kertben a fák alá.
A tegnapi ultrahangos vizsgálatot nem kívánom senkinek. Ha valaki annyira szeretné a babát, és annyi évet vár rá hiába, annak összedől a világ ha látja az orvos arckifejezését miközben az a monitort nézi, és hiába keresi a 8 hetes kisbaba képét.

Ma elkellett mennünk a kórházba, hogy elvégezzék az ilyenkor szokásos egészségügyi küretet.
Szerencsére egyikünk sem egy beteges fajta, éppen ezért 5 évben egyszer ha eljutunk egy egészségügyi intézménybe.
Talán ezért is ráz meg mindig az ottani állapotok látványa.
A szülészet-, nőgyógyászat az egyik épület alagsorában található.
A váróban rálátással a vérvételes szobára, illetve pont a mellette lévő folyosó fölött a kiírás "Chemoterápiás ambulancia".
A falak koszosak, a rossz szellőzés miatt van vagy 35 fok, az orvosok fontoskodva rohangálnak fel-, alá, és ha megmerünk kérdezni valamit az egyik nővérkétől, akkor úgy kell éreznünk magunkat, hogy megtisztel azzal, ha egyáltalán válaszra méltat...
A kismamák pedig ott ülnek a koszos folyosón, és némán várnak a sorukra.

Az, hogy a feleségemet felvegyék 3 óra várakozásba tellett, pedig 1/2 8-ra már ott voltunk, és 8-kor kezdődött a rendelés.
A papírját bevették egy óra múlva, majd 2 órával késöbb ki is találták, hogy hova kell befeküdnie.
Várakozás közben a folyosón, a korábban sterilizált orvosi műszereket gumikesztyűs kezében tartva cikázott a betegek és kismamák között egy nővérke.
Semmelweis, az "anyák megmentője" meg forog a sírjában...

Pánik hangulat tört rám.
Biztos, hogy megkaptuk a vízumot?! Ugye nem csak egy álom volt az egész?!
Ugye odakint sokkal jobbak ennél az állapotok?!
Otthon meg kell néznem az útlevelünket!

Most indulok a kórházba, hogy hazavigyem a feleségemet.
Előre félek, hogy milyen testi-, és lelkiállapotban fogom találni szegényt...