Beadtuk kérvényünket az állampolgárságra és ezért cserébe fejenként $120 jelentkezési díjat vont le az állam a számlánkról.
Azért csak most kezdtük el szervezni a dolgot, mert Tünde fél évvel utánam, márciusban érkezett, és így neki csak nemrég járt le az előírt 2 éves ittartózkodás.
Az egész elintézése elég egyszerűen, az Interneten keresztül történt egy webes formanyomtatvány kitöltésével, és a bankkártya számom megadása után jött is az értesítés SMS-ben, hogy leszedték az összeget a számlánkról.



A területileg illetékes önkormányzatunk épületét – amely amúgy elég szép, régi kúri-szerűség a múlt század elejéről - csak látomásból ismerem, mert nagy ritkán elmegyek elötte uszodába menet. Odabenn eddig még nem kellett megfordulnom.
Kinttartózkodásunk két és fél éve alatt szinte minden hivatalos dolgot az Interneten vagy telefonon keresztül sikerült elintéznünk, a megfelelő papírokat utána meg postán kiküldték.
Ez nagyban felgyorsítja az eljárást, lecsökkenti az adminisztrációs költségeket, és én is inkább a családommal tudom tölteni az időmet, nem pedig a hiábavaló sorbanállással.
Az egyetlen dolog talán amit személyesen lehet csak elintézni, az orvosi kezelések után kifizetett, és a Medicare-től (helyi TB) visszaigényelhető pénz behajtása.

Jelentkezésünk beadása után rögtön kaptunk is időpontot interjúra, ahol megbizonyosodnak arról, hogy megfelelő karakterek vagyunk, tisztában vagyunk leendő állampolgári jogainkkal és kötelességeinkkel, és eldől, hogy mikor tudunk bemenni a helyi önkormányzathoz – ja, mégegy dolog, amit nem lehet telefonon keresztül elintézni... - letenni az állampolgári esküt.
Mert hogy csak onnantól válik hivatalossá is a dolog.

Szóval elmentünk az interjúra, a belvárosban lévő Bevándorlási és Multikulti irodába Tündével és Ádámmal.
A recepciónál már millió ember várakozott, hogy vízumával kapcsolatos ügyes-bajos dolgait intézze.
Nekünk szerencsére nem kellett a hosszú sort végigvárni, mivel előre egyeztetett időpontra érkeztünk, és az állampolgársági interjú külön történik az egyéb vízum ügyintézésektől.

Külön-külön asztalhoz ültettek le minket Tündével, és az izgalmakat csak tovább fokozta, hogy Ádám egész idő alatt nem bírt nyugton maradni.
Éppen leendő jogaim és kötelezettségeim felsorolásánál tartottam, amikor betellt nála a pohár, megunta az ücsörgést, a kihallgató néni asztalán való firkálást, meg a gépe billentyűzetének nyomkodását, és lemászott a székről, hogy az apját érő kihívásokat tovább fokozva kiabálva fel-alá rohangáljon az irodában.
Én meg szaladhattám hát utána két jog és kötelesség felmondása közben, hogy időben be tudjak avatkozni, ha éppen valamelyik iratszekrényt próbálná éppen magára borítani...

A jogokat és kötelességeket egyébként be kell magolni, mert valóban kérdezik.
Ebből csak egyetlen kibúvó lehetséges, ha valaki elmegy egy egy hetes, intenzív "állampolgársági tafolyamra".
A Tünde ezt korábban már végigcsinálta a nyelviskolája szervezésében, és amiről pecsétes oklevele is van.
Tehát neki elég volt csak ezt bemutatnia.

Jogok:
- Ausztrál kormány megválasztásához szükséges szavazati jog,
- politikai hivatal vállalásához való jog, illetve jelölhetőség a Parlamentbe jutáshoz szükséges választásokon,
- jog Ausztrál útlevélhez és országba való belépéshez, illetve elhagyáshoz külön vízum nélkül,
- jog az Ausztrál külképviseletektől történő segítségkérésre,
- jog az Ausztrál védelmi erőkbe történő felvételhez és olyan kormányzati állás vállalásához, amelyhez Ausztrál állampolgárság előírt,
- jog a saját, 25 év alatti, más országban született gyermek államolgársági regisztrálásához származása alapján.

Kötelességek:
- a törvények betartása és az Ausztrál állampolgároktól elvárt kötelezettségek teljesítése,
- a Választási Nyilvántartásba történő regisztrálás és szavazás a Szövetségi, illetve Állami/Területi szavazásokon és referendumokon,
- esküdtszékben való részvétel jelölés esetén,
- Ausztrália védelme, amennyiben szükséges

Szóval ezeket kellett bemagolnom előre, és éppen a kötelezettségek végigmondásánál tartottam, Ádámnak köszönhetően azonban többre már nem maradt időm.
Ügyesen lemászott megint a székről, és a nevetgélve rohangált az asztalok között.

Az ügyintéző hölgy hősiesen türte a dolgot és próbált segíteni visszacsalogatni a gyermeket mindenféle játék összehalmozásával az asztalon, ami csak a Bevándorlási Hivatal irodájában fellelhető volt.
Ez pedig nem sok...és így feleslegesnek is tűnt minden erőfeszítésünk...

Szóval látszódhatott hogy jó karakterek vagyunk (ez kitételként szerepel a listában, amit teljesítenünk kell az állampolgársághoz – good character – Mai napig sem tudom, hogy mit jelenthet.), meg Ádám is zavarta a többi jelölt leckefelmondását, ezért aztán a hölgy lemondóan intett, hogy minden rendben, csak fogjam meg a gyereket és végeztünk.
Így pár perces kitartó hajsza után az üvöltő Ádámmal a kezemben már kívűl vártam megkönnyebbülten Tündére, hogy Ő is befejezze a kihallgatást.

Mivel a gyermek és anyukája majd csak valamikor augusztus közepén érnek vissza a magyarországi családlátogatásból - és együtt kívánunk elmenni a kötelező eskütételre - ezért az még hátramaradt.
Ezzel válik ui. hivatalossá is a dolog, addig csak jelöltek maradunk.
A magyar útlevelünk még 2010-ig érvényes, az állandó lakosi vízumunk meg 2008-ig, úgyhogy talán nem lesz gond addig sem a ki-beutazással.

A kettős állampolgárság rendszere amúgy viszonylag új keletű dolog itt.
1986-ig nem nagyon akarták engedélyezni a létezését sem, és 2002-ig az itt született ausztrálok nem is vehették fel másik ország állampolgárságát az ausztrál elvesztése nélkül.
A Southern Cross Group lobbizta ki végül a Szövetségi Kormánynál az 1948-as Ausztrál Állampolgársági Törvény, 17. bekezdésének eltörlését, utat nyitva ezzel a helybéliek számára is a szabad, extra állampolgárság választásához.
Mint azt egy 200 éves demokráciától el is várná az ember, ugye...

Ezt megelőzően a helyi politikusok szerint az ország iránti elkötelezettség bizonyítéka volt, hogy valaki csak egy állampolgárságot birtokol.
Ezt késöbb azért is változtatták meg, mert rájöttek, hogy az ország majd’ 5 milliós, első, második generációs bevándorlói nem fogékonyak a nacionalista demagógiára és inkább nem veszik fel a helyi állampolgárságot, hanem maradnak állandó lakosok megtartva eredeti állampolgárságukat, és lemondva ausztrál állampolgári jogaik és kötelességeik gyakorlásáról.

A törvényváltás ellenére a mai napig is hallani egy-két politikus részéről, hogy el kellene törölni a rendszert, és aki nem akarja elveszíteni a lehetőséget, hogy ausztrál állampolgár váljon belőle, az mondjon le a már meglévőről...
Ezzel talán pár szavazót sikerül maguk mellé állítania, azonban a többség csak legyint rájuk.

A rendszer számára egyébként valóban nehézség, hogy sok ország – ahonnan az új bevándorlók érkeznek – a mai napig nem engedélyezi két állampolgárság tartását.
Ezért sok helybéli megelégszik az állandó lakosi státusszal, amivel majdnem ugyanolyan jogok és kevesebb kötelezettségek illetik meg mint az állampolgárokat, de így legalább nem kell attól tartaniuk, hogy elveszítik osztrák, görög, belga, japán, svéd, stb. állampolgárságukat.
Ezért is nyomják a TV-reklámot szinte minden nap, amely arról szól, hogy milyen jó is állampolgárnak lenni, és most azonnal emelje fel a telefont és regisztráljon állampolgársági interjúra, mert akkor neki nagyon jó lesz!

Sok ausztrál él amúgy a megváltozott törvény által biztosított lehetőséggel, és ma már 1 millióra teszik a – sokan már kettős állampolgárként - külföldön élők számát.
Anglia után a második legnagyobb ausztrál származású közösség egyébként érdekes módon nem az amerikai, hanem a görögországi.
De egyre gyorsul az elvándorlás az ázsiai országok irányába is, amely növekedésének mértékét már 50%-ra teszik az okosok.
Felmérések szerint a főként fiatal, magasan képzett szakemberek a több fizetés, jobb megélhetés és az új kihívásoknak való megfelelés reményében választanak új hazát, ezzel is rontva az amúgy is inséges időket élő munkaerőpiacot.
A komány legújabb terve szerint egyébként az új munkaerők becsalogatása érdekében újsághírdetéseket fognak majd feladni angliai, ameriaki, filippin, dél-koreai, stb. napilapokban, hogy jöjjenek a képzett szakmunkások, mérnökök, orvosok ausztráliába, mert itt nekik nagyon jó.

A helyi bürokráciára még visszatérve, azt dicséri szintén, hogy Tünde kiváltotta az ipart, "majd csak jó lesz egyszer valamire" alapon.
Ehhez mindössze annyit kellett tenni, hogy az adóhivataltól az Interneten keresztül kértünk egy ABN számot (Australian Business Number), amit cégek felé történő számlázás esetén kell feltüntetni.
Ennek hiányában a vásárló cég visszatartaná a fizetség 48,5%-át jövedelemadóként.

Mivel a cég a saját neve alatt fut, nem pedig valami fantázianéven, ezért a névregisztrációhoz szükséges $120-t is megtakarította.
Tehát saját vállalkozást kezdeni - legalábbis sole trader (egyéni vállalkozó)-ként - igen egyszerű.
Az év végi adóbevallásánál kell majd csak elszámolnia a bevételeivel, ami szintén Interneten keresztül, otthonról vagy adószakértőn keresztül adható be, akinek a díjja pedig leírható az adóból.
Az engedély egyébként arra is jó lesz, hogy elszámoljuk a ház utáni takarításért járó pénzt, illetve leírjunk több költséget.
A takarítást eddig végző lakó ugyanis eladta a lakását és elköltözött Newcastle-be, így a ház takarítás nélkül maradt.
Ez kb. 3 óra elfoglaltsággal jár egy-két hetente, és a cserébe kapott pénz még alulmarad az évi $6000-os limitnek, miután nem kell jövedelemadót fizetni.
Ezzel legalább van valami plusz bevételünk is.

Időközben meg lecseréltem az otthoni laptopomat egy modernebb verzióra.
A korábbi Compaq már úgy zúg mint egy traktor, és a 40 gigás tárterülete is kicsinek bizonyult. Persze az ember ne akarjon rajta két oprációs rendszert futtani, és akkor nincs ilyen gondja...
Dehát Windows-ra szükségünk van Tünde miatt, Linuxra meg magam miatt.
Az egyéb erőforrássaival nincs gond, mivel nem a legújabb 3D-s játékok futtatására volt szükségem, hanem leginkább az önéletrajzaim elküldésére, a digitális fotók letöltésére, és a rokonsággal, barátokkal való kapcsolattartásra.

Nem is cseréltem volna le, ha nincs a lehetőség, hogy minimális önerővel a legújabb hiper-szuper gépet tudom megvásárolni a Kormány és az Adóhivatal hathatós közreműködésének köszönhetően.

Létezik ugyanis az un. "salary sacrifice" program, vagyis a munkavállaló adózás elötti fizetéséből történő eszközvásárlás.

Ennek előnye, hogy a vásárlás lenyomja a bruttó fizetést, tehát körültekintően megválasztott fizetési feltételek mellett az illető alacsonyabb adósávba kerülhet, mivel a kifizetés megtörténik még mielött a jövedelemadó levonásra kerülne.
Ezáltal több nettó összeget vihet haza a munkavállaló és minél magasabb a fizetése, annál több pénzt kaphat kézhez az ember.
A másik előny, hogy a kifizetett összeg nem kerül levonásra a teljes fizetésből, így a munkaadónak ugyanakkora összeg után kell befizetnie a 9%-os nyugdíjat.

Az adóhivatal web-oldalán egy példa is szerepel, igaz az autóvásárlásról szól, amit szintén meg lehet oldani ilyen módszerrel, azonban ott már más adóval is lehet, számolni kell.
Azon gondolkodom, hogy ezekben az energiaínséges időkben kellene venni hasonló módszerrel egy LPG-s nagyobb autót, mert ahogy Ádám nő, egyre nehezebb berimánkodni a hátsó ülésre a háromajtós Hyundai-ban, és az LPG még mindig kevesebb, mint a felébe kerül a benzinnek, ráadásul állítólag tovább is tud menni a jármű valamivel, mintha benzinnel itatnánk...
A hosszabb kirándulások alkalmával is bebizonyosodott, hogy kellemetlenül limitált az autóba beférő csomagok száma és mérete.
Szóval lehet, cserélni fogjuk elöbb-utóbb az amúgy eddig igen megbízhatónak bizonyult gépjárművet.

A "salary sacrifice" módszerrel történő számítógép, PDA, mobil telefon vásárlását az adóhivatal amúgy évente egyszer engedélyezi, tehát akár minden évben le lehet így cserélni kedvezménnyel a cuccot.

A módszer az önkéntes nyugdíjpénztárba történő befizetéskenél is segíthet, miáltal az ember szintén adót takarít meg, hiszen 65 éves kor után, amikor hozzáférhetővé válik a megtakarítás, a kormány mindössze 15%-on adóztatja meg ezt a fajta "jövedelmet".
A legutóbbi kormány büdzsé bejelentését követően Peter Costello, a jelenlegi pénzügyér arról is beszélt, hogy elképzelhető a teljes összeg adómentessége is.
Rossznyelvek szerint igyen népszerűségi intézkedésekkel kíván gondoskodni a késöbbi, miniszterelnöki pozícióért vívott harcában a jó helyezésért.
Mások szerint a "baby boomer"-ek ugye mostanában mennek nyugdíjba, és Costello-t sem választja el sok attól, hogy ha esetleg mégsem Őt választják meg, és elkeseredettségében visszavonul a politikától jól megérdemelt nyugdíját tölteni, akkor a saját intézkedésének köszönhetően egy kis mellékes is fog legalább jutni a konyhaasztalra...
Persze ezek csak a rossz nyelvek, hamis szóbeszédek, az ember örüljön, hogy kap, hát nem?
Szóval a rendszer nagyon jó annak, aki hosszú távon tervez, és van fölösleges pénze, amiről akár évtizetekig is le tud mondani.
Költségvetést persze itt is minden évben újat készítenek, és hogy milyen jogszabályok fognak vonatkozni a nyugdíjpénztári befizetésekre mondjuk 30-40 év múlva, az megint más kérdés...

De megéri a fiataloknak elgondolkodni ezen a lehetőségen, mivel az extra befizetés csak egy bizonyos összeg eléréséig lehetséges ilyen kedvezmények mellett, utána ismét csak az egyén saját adókulcsával fogja az állam lenyúlni a sarcot. Viszont az extra összeg saját "számlán" marad, és nem az államot gazdagítja. Ráadásul minden évben $1500 önrész befizetéséig a Kormány minden egyes befizetett dollárhoz hozzátesz még egy dollárt adómentesen.
Amennyiben valaki jó nyugdíjpénztárat választ, és figyelemmel kíséri a befektetését, akkor a teljes összeg még jót kamatozik is neki, amig el nem éri a nyugdíjkorhatárt.
És talán nagyobb esélye van egy bizonyítottan hosszú ideig életképes demokráciában, hogy nem változik hirtelen munkáskizsákmányoló elnyomássá, ahol az ember megtarkarításait is ellopja az állam.
Szóval a lényeg, hogy most így egy új Dell Inspiron 6000 boldog tulajdonosai vagyunk, és a gépet leginkább digitális fotók letöltésére, rokonsággal, barátokkal való kapcsolattartásra használjuk...
Egyébként minden munkát a cég által biztosított, szintén Dell laptopon végzem.



Hétvégén meg elmentünk kollégáimmal Palm Beach-re búvárkodni!
Magyarországon elég sűrűn jártam az egykori Tungsram Búvár Klubbal leginkább a helyi bányatavakba merülni, vagy versenyekre, illetve sikerült egyszer Kubába is eljutnunk egy hónapra, a trópusokra.
Érdekes fintora a sorsnak, hogy amióta itt vagyok, párszor tudtam csak merülni, pedig Ausztrália mindig az álmok között szerepelt, mint a legszebb vízalatti élővilággal megáldott helyek egyike.

Saját felszerelésem nem lévén bérelnem kellett, és a szinte minden kerületben megtalálható boltok közül -- ahol egyébként bérbe is adnak -- az egyikből sikerült $65 befizetése után elhoznom a cuccot másfél napra.
Ezért a ruha mellé feltöltött, 10 literes (vagy 80 négyzetláb a helyi mértékegység szerint) palackot is adnak, amit utána $15-ért utána is töltenek ha kell.
így akár aludni is lehetne a halakkal - ahogy azt Don Corleone mondaná.

Érdekesség, hogy idág egy alkalommal sem voltak kíváncsiak a boltokban, hogy valóban tudom-e egyáltalán hogy kell használni a felszerelést.
Megkérdezték, hogy van-e valami búvár igazolvány féleségem, (van egy PADI), és amikor mondtam, hogy igen, akkor anélkül hogy akár csak egy pillantást is vetettek volna rá, nyomták a kezembe a felszerelést, és vihettem, ahova akartam egy átvételi elismervény aláírása után.

A mostani merülést Palm Beach déli részén a sziklamedence mellől kezdtük meg. Az amúgy elég népszerű helyen a hosszú partnak köszönhetően eloszlik a népsűrűség, és így senki nem ugrált a nyakunkba, amíg mi próbáltuk a mélyebb vizekre elküzdeni magunkat.
Szép kora őszi napsütésben úsztunk végig a kb. 50 méteres szakaszon, hogy eljussunk a part melletti sziklafal közelébe, ahol a kb. 15-20 méteres mélység már elegendő élményt tud nyújtani a kocabúvároknak.

Meglepő volt látni, hogy a víz alatti világ még itt délen, Sydney magasságában is milyen gyönyörű!
Igaz, nem a Nagy-Korallzátonyhoz mérhető az élővilág gazdagsága de mégis, sok trópusi kishallal lehet találkozni, és nem egyszer futottam már össze a színét változtató méteres tintahallal, vagy óriási sügérrel, amint barátságosan kajáért kuncsorgott a közelünkben.
A rengeteg apró, színes kishal mindenfelé lebeg nagy csoportokban, és hagyják hogy az áramlat meg a hullámzás sodorja őket erre-arra.
Gyorsan arrébb rebbennek ahogy a közelükbe úszunk, de mindig szorosan zárt bolyban maradnak ezzel is valamiféle (optikai) védelmet biztosítva maguk számára a nagyobb ragadozók ellen.
Legalábbis nagytudásúak szerint ez a magyarázata az egymás iránti ragaszkodásuknak, szerintem meg inkább csak a közösségi szellem dominálhat.



Persze bizonyíték egyikre sincs, azonban feltevésemet látszik alátámasztani, hogy a kis, zöld papagályok is sötétedéskor mindig összejönnek gyűlésre általában ugyanazon a fán, és a több tucat kis madár éktel csiripeléssel vitatja meg az aznapi történésket!
Azt meg minden gyerek tudja, hogy a szárazföldi állatok a halak leszármazottai, ezért logikus következtetéssel ki lehet találni, hogy a halak csak azt a szokást követik, amit annó a papagájoknak adtak át évmilliókkal ezelött.
A rokonság másik szemetszúró bizonyítéka a repülőhal is, amely hal létére repülni is tud – igaz, tornádóövezeteket kivéve fán ritkán lehet találkoztam velük...

A kis, színes papagájok egyébként annyira megszokták hogy Tünde előszeretettel áldoz a konyhapénzből az ellátásukra, hogy már minden reggel az erkély korlátján ülve, hangosan követelik a reggeli almaszeletüket.
Sötétedéskor pedig még a gyüli elött megtisztelnek a látogatásukkal, hogy jól belakjanak az aznapi fontos szónoklatok elött.

Ádám nagyon szereti őket nézni, és már elfogadják a kezéből a szőlőt, meg az almaszeletet.
Ez egyébként a szerencséje a sok almapusztítónak, mert egyébként már régen megszünt volna az ingyenkonyha...
Ádám amikor csak meghallja őket hangosan csicseregni az erkélyen, már rohan a konyhába az almaszeletért, és mutatja nekem, hogy emeljem fel, hogy meg tudja etetni a kismadarat.
Azok meg eleinte csak ide-oda repkedtek a faág és az erkélykorlát között – biztos volt már tapasztalatuk kisgyerekkel, mivel tőlünk meg egyből elfogadták a dolgokat -, majd amikor látták, hogy Ádám nem a megkopasztásukon ügyeskedik, akkor végre a közelbe merészkedtek és óvatosan kivették a kezéből a gyümölcsöt.

Másik hívatlan, de annál rendszeresebb vendégünk a posszum, amely egy helyi, erszényes, éjszakai állat.
Legjellegzetesebb ismertetőjegye az éjszakai hangos csörtetés keresztül a száraz leveleken, faágakon.
Ráadásul ügyesen mászik a fára – mivel azon alszik napközben a derék jószág – és így nem akadály számára az erkélyünkre való feljutás sem.
Néha halljuk, ahogy az éjszaka közepén a madarak által meghagyott almamaradékokat fogyasztja el jóízűen, és reggelre pedánsan fel is takarítja az erkélyt.
Egyébként elég szelíd állat, a belvárosi parkokban meg is lehet őket simogatni, mivel a turistáknak köszönhetően már hozzászoktak a rendszeres etetéshez, és le-lemásznak a fákról az ingyenkoszt reményében, amikor valaki arra jár.



A merüléshez még visszatérve, egyik kolléganőm olyan ügyesen vette fel a felszerelését, hogy kb. a túra felénél leesett róla az ólomöv...
Szerencsére sikerült a homokos, sziklás tengerfenéken megtalálni, de visszasegíteni rá már lehetetlen feladat volt az erős felszíni hullámzásban.
Mivel nélküle pedig képtelenség a víz alatt maradni, ezért vissza kellett úsznia szegénynek a partra, és ott megvárni hogy a többiek befelyezzék a jó mókát.

És lassan elérkezik az indulás nagy napja is!
Tünde lázasan pakol a bőröndökbe, és naponta tudatja velem, hogy még mennyit kell aludni, hogy újra magyar földre tehessük a lábunkat.

Mivel van pár ruhánk, amire már ráfér a csere, és az állam jóvoltából még pénzt is kapunk vissza a vásárlás után, ezért elhatároztuk, hogy veszünk még indulás elött pár dolgot.

A Vámhivatal web-oldalán szerepel az un. Turist Refund Scheme lerírása, hogy ha valaki külföldre utazik, és indulás elötti 30 napban ruhát vásárol legalább $300 értékben, akkor a vásárlási összeg 10%-át visszaigényelheti a reptéren.
Ehhez az szükséges, hogy minden ruhanemű egyetlen számlán legyen feltüntetve, és akkor a reptéren kapunk egy kis zsebpénzt is az útra.
És ha már ez így van, akkor gondoltuk élünk is a lehetőséggel.

Magyarországi programunk egyébként elég szoros lesz, mert egy jó csomó dolgot kell majd elintézni, illetve szeretnénk a rokonság mellett pár régi barátot is meglátogatni.
És ez elég is lesz ahhoz, hogy a számomra rendelkezésre álló 2 hét huss, mint a csiga, el is szaladjon.
Feleségem majd csak augusztusban jön vissza Ádámmal, és ha minden jól megy, akkor felmegyünk a világ második legmagasabb épületének, a kuala lumpuri Petronasnak a tetejére körbenézni Malajziában.
Oda ugyanis a tervek szerint eléjük megyek, ahol pár napot eltöltünk, mielött visszaindulnánk együtt Ausztráliába.

A legvégére pedig egyetemi tárlatvezetésünk következő képét hagytam.
A műalkotás szintén a második emelet folyosóját dísziti a B10-es épületben.
Festője sajnos ismeretlen, címe szintén. Az alkotást kiválogató zsűri tagjai így a bámész szemlélődő képzelőerejére bízták a kép valódi témájának megfejtését.
A zsűri döntésével méllyen egyetértek, és a kommentártól most én is inkább eltekintenék...