Egy ideje már megint nem írtam a naplómba, és a nyájas olvasó bizonyára megbocsátja ezt a mulasztásomat, ha végigolvasván megbizonyosodik arról, hogy a történések sora bizony elmosta minden naplóírásra fordítható szabadidőmet.

Minden az iskolával kezdődött. 3 hét előadássorozat után 1 hét vizsgára való felkészülési időt kaptunk.

Az iskola érdekesen alakul...
A hétfői előadás az a tipikus, semmiről nem szóló, azonban ezoterikus magasságokban járó és így igen nagy fontossággal előadott tantárgy. Persze a rengeteg pénzért (mint kiderült, ha nem kaptam volna meg a PELS kölcsönt, akkor tantárgyakként most $1860-t kellene fizetnem) még tankönyvet, vagy jegyzetet sem kaptunk. De legalább a könyvtár ingyenes, és ott este 10-ig el lehet üldögélni (már annak akinek nincs munkája, vagy egyéb jobb dolga...) a megfelelő tanagyag olvasgatása közben.
Kaptunk titkos PIN kódot is!
Az enyém 1136, amivel hétvégén is be lehet jutni az egyetem épületébe, ha éppen valakinek a Darling Harbour környékén lenne dolga, és éppen nem találna illemhelyet máshol...
Más egyébre nem nagyon látom értelmét használni az épületet hétvégén.

Szóval a tantárgy elég húzós, 5000 szavas dolgozatot kell majd belőle írni, úgy, hogy még mindig nem teljesen világos, hogy miről is szól.
A kulcsszavak: eTOM, OSS.
Ha valaki tud esetleg 5000 szóban dolgozatot írni erről a két dologról, kérem lépjen kapcsolatba velem, hálám utól fogja érni!

A keddi előadás/labor viszont már jóval érdekesebb.
A Cisco-s cuccokról, konfigurálásukról meg egyéb hálózati dolgokról szól.
A csapatban 24-en vagyunk, mindenki kapott egy-egy PC-t, és a terem végében 4 nagy rack-ben van vagy 25-30 router és switch, amikkel bajlódni kell.
Van login is a Cisco Netacademia site-hoz, ahol az oktatási anyagok olvasgathatóak, meg mindenféle egyéb hasznos cucc érhető el.

Beosztottak minket 4-5-ös csoportokba is, én sok kis kínaival kerültem össze.
Nagyon lelkesek, csak semmi gyakorlatuk nincs.
Furcsa, hogy 10 modulból (vagyis könyv fejezetből) fognak levizsgázni 3 hét után úgy, hogy a DHCP-OSI-packet-subnet mind-mind új fogalmak számukra...

Pénteken meg nem járok be! Csakazértsem!
Az Inernet programozás c. előadás/labor igazából jó sok elméletről szól, hogy mi az a HTML, JavaScript, CSS, PHP, stb.
Ahhoz képest, hogy az első assignment-re egy komplett HTML/PHP/JavaScript programot kell írni, ami MySQL adatbázisból kérdezi le az adatokat, az előadások elég nagyvonalúan kezelik a részleteket.

Szerencsére egy korábbi munkahelyemen éppen ilyesmivel foglalkoztam, ezért bízom benne, hogy ezen fogok a legkönnyebben átmenni.
Viszont érdekes lesz látni, hogy a többiek hogy fognak elkészülni a vizsgamunkájukkal, amikor még gyakorlaton csak azzal játszanak, hogy HTML-ben hogyan lehet különböző színű háttereket beállítani...

Szóval most éppen a jövőheti vizsgákra kellene készülnöm, de most inkább blogot írok felüldülésképpen...

Az asszonnyal átestünk a kötelező havi izgalmakon. Már olyan rendszeresen jönnek, mint az egyéb ciklusos dolgok, lassan a naptárba előre bejegyezhetjük, hogy készüljetek, valami jönni fog!
Szóval most éppen az történt, hogy az egyik ultrahang vizsgálaton az orvos ismét sokáig nézegette a babát.
Feltünően sokág...
A vizsgálat végén egy nagy fólián mutatta meg, hogy mi is a gond szerinte.


A baba két halántéka közötti távolság nem fejlődik rendesen.
A 32. héthez képest ez a távolság a 28. hétnek felel meg...
Hmmm....

A gyomrom már megint akkora mint egy ping-pong labda. Tudtam, hogy ez jót nem jelent, de mire lehet számítani, és hogyan tovább?
Az orvos további vizsgálatot javasolt, és írt egy beutalót a Nort Shore Royal Hospital-ba. Ők jobban felszereltek és a vizsgálatokat pontosabban tudják elvégezni, mint a Horsby-ban.
Egy hét múlva kellett menni a vizsgálatra.
Az az egy hét azonban elég kemény volt.

Kicsi feleségemnek igyekeztem nem mutatni, hogy belül mi mindenre gondolok.
Hogy most akkor megint baj van? Ez a baba ha megszületik, akkor debil lesz egy életre...?
Ááááá...., valami baj van velünk.
El kellene menni genetikai vizsgálatra.
Dehát Mo.-n már voltunk, és nem találtak semmi rendelleneset!

Most akkor egy olyan gyerek fog megszületni, aki 40 évesen is egy 1 éves szellemi szintjén fog élni, pelenkázni kell, és önnálló életre soha nem lesz képes???
Persze, nagyon szép az, amikor egy pár úgy dönt, hogy mindezek ellenére is vállalja a gyereket.
Emlékszem egy képre, amikor a Margit-szigeten láttam egy házaspárt, nagyon szépen felöltözve, nyugodtan, hallkan beszélgetve tolták a gyerekkocsit. Látszódott rajtuk, hogy szeretik egymást, és biztos szép életet élnek.
Viszont a gyerekkocsiban egy 17-18 év körüli beteg srác ült, aki végig vigyorogta az utat.
Valahogy ez a kép nagyon bennem maradt, pedig van már biztos megvan vagy 10-15 éve, hogy láttam őket.
Talán a kontraszt miatt. Vagy éppen azért mert micsoda csavarokra képes az élet...

Lehet, hogy nagyon szép, tiszteletre méltó dolog az, ha valaki felneveli így a sérült gyereket az otthon számára, de én nem kívánok így tisztelere szert tenni!
Miért kell nekünk ennyire megszenvedni ezt a büdös kölköt?!
Másnak kéretlenül jönnek zsinórban! Mi a **********-ért kell nekünk itt ennyit küzdeni!!!
Mondtam is az asszonynak, hogy csak egyszer szülessen már meg, biztos agyoncsapom, annyi izgalmat okozott már nekünk!!!

Egy héttel késöbb elment a másik kórházba a vizsgálatra, ahol persze nem mondtak neki semmit, csak azt, hogy a vizsgálat eredményét visszaküldik a helyi kórházba.
Ha ott tudtam volna lenni, akkor biztos emberhalál lett volna ennek a vége!
A ************-el szórakozzanak!
Egy hete minden másodpercünket szívinfarktus közeli állapotban éljük, és akkor még húzzák az időt, és plusz 5 napot kell várnunk arra, hogy megtudjuk mi a helyzet?!

Dehát nem voltam ott, hogy szétcsaphassak közöttük.
Két kollegám Melbourne-ben volt tanfolyamon, úgyhogy egy másik kollegámmal (az üveges szemű finn származású sráccal – akiről biztosan tudom, hogy droid) tartottuk a frontot, és rohangásztunk a cégekhez...

De végül csak eljött a következő vizsgálat napja.
Bementünk a kórházba, ahol egy nagyon kedves, fiatal doktornő fogadott minket.
Megnézte az eredményeket, és vidáman közölte, hogy ez alapján nincs semmi probléma!
*!%!+”**!!!!
Próbáltam nyugodt maradni, és kérdeztem, hogy akkor minek köszönhető az előző itteni eredmény, amiben pedig kimutatták, hogy a gyerek vissza van maradva a fejlődésben!
Óóóóóó...az előfordul ilyenkor, ezért is volt szükség a komolyabb vizsgálatra! – hangzott a válasz.
Úgy érzetem, hogy elönt a forróság.
A fejemben zsibongani kezdett valami, és az erek duplájukra dagadtak a homlokomon.
Csak futni szerettem volna, és tíz körmömet belevájni valami meleg, lágy dologba! Valami véres húsba! Tépni, szaggatni és csontot törni!
Feleségem már ismerte ezt a nézést, tudta, hogy mi fog következni...
Próbált is mindenféle dolgokat gyorsan kérdezgetni, csak hogy elterelje a figyelmemet, és lefoglaljon a fordítással.

Lassan oszlott a vörös köd a szemem elöl, és éreztem hogy még remeg a kezem.
Rájuk meredtem, de nem volt bennük semmi...

Csak tévedés volt?! Talán valami vicc szerüség, ugye?!
Hahaha! Jó volt! Naggggyon jól szórakoztunk az elmúlt másfél hétben! Hihihihiiii.....
...
Na, gyerünk innen...

Kint az utcára érve már nyugodt voltam ismét.
Talán a friss levegőnek köszönhető, vagy kis feleségem aggódó hangjának és kézszorításainak, de végül sikerült erőt venni magamon.
A végén még hálát is éreztem amiatt, hogy elküldtem bennünket komolyabb kivizsgálásra, ha már valami gondot véltek felfedezni.

De megnyugodni sajnos már nem tudok.
Talán majd csak akkor, amikor majd a kezemben tarton az egészséges kisfiamat, és látom, hogy tényleg nincs semmi baja.
Vagy lehet hogy akkor sem...? Majd csak ha látom felnőni, megházasodni, unokákat csinálni, és végül nem látom meghalni?
Szóval akkor még pár évtized izgalma hátra van...?!
Hja, senki nem mondta, hogy egyszerű a gyerekvállalás... És mi még szinte el sem kezdtük!

Kis feleségem most pótolja az elmúlt napok mosolyszünetét. Ismét nagyokat nevet a baba mozgolódásán, és látszik rajta, hogy milyen boldog!
Reggelente azzal játszik, hogy megsimogatja a pocakját, és nézi, ahogy a baba mintha válaszképpen jó nagyokat rúgna bele...
Mondtam is neki, hogy fostos lesz az a gyerek, ha ennyit simogatja!

Lassan már elérjük végre a terhesség végét, és a kérdésünkre hogy a szülés hogyan fog zajlani, azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy úgy, ahogyan azt mi szeretnénk.
Általában a 38-39. héten indítják meg a szülést, és mi azt szeretnénk (Mo.-i lombikos orvosunk tanácsát követve), hogy császárral szülessen a baba.
Itt keresztbe ejtenek egy kis metszést a has alján, és felszívódó kapcsokkal zárják le a sebet késöbb.
Szóval mindent úgy, ahogyan azt feleségem szeretné.

Azóta sikerült már venni az eBay-en kiságyat is, amit még le kell csiszolnom, és átlakkoznom.
A babakocsikat már kifertőtlenítettük, a kisszobát rendbe raktuk.
Kaptunk egy csomó babaruhát itteni barátainktól.
Szóval lassan meg lesz minden, ami az induláshoz kell.
Még az autóba kell venni babaülést, mert a megléte nélkül ki sem adják a babát a kórházból.

A hétvégén elbúcsúztunk egy kedves barát-pártól.
7 éve éltek itt ausztráliában, és mindketten állampolgárok.
Azonban most úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek Magyarországra.
Eladták/elajándékozták minden cuccukat, az értékesebbeket hazaküldték konténerben. Mi az étkezőasztalukat örököltük meg tőlük.
Nagyon sajnálom, hogy elmentek, mindketten nagyon kedves tagjai voltak az itteni kis közösségnek.

Érdekes, hogy a búcsúztató partijukon egy másik páros is azt mondta, hogy 14 év ittlét után hazamennek.
Az EU-s csatlakozás után több lehetőséget vélnek találni otthon, mint itt.
Azért remélem nem lesz tendencia ebből...

Vasárnap találkoztunk velük, és elmentünk egy utolsó sétára Clovelly-n át Bondi-ba. Hétfőn reggel utazott el a páros, és még szerettek volna utoljára végigsétálni azon a gyönyörű kilátással bíró útvonalon a Clovelly-öböltől a Waverley-temetőn és a Bronte-beach-en át Bondi-ba.
Páran összejöttünk, akikkel sűrűbben szoktak találkozni.
Mi kocsival mentünk át Bondi-ba, mert kis feleségemnek már nem nagyon megy a hegymenet.

Ott beültünk a Gelato-ba, hogy még egy jó kis ausztrál-magyar bablevest együnk diós rétessel, cafe latte-val.
Délután elkezdett esni az eső, és a társaság kocsikkal ment vissza a clovelly-i parkolóba, ahol érzékeny búcsút vettünk egymástól.

Furcsa elképzelni, hogy az itteni kis, magyar sziget lecsökken egy pár kedves taggal.
Ki tudja mikor találkozunk megint...?
És lehet, hogy a folyamat még nem állt meg?

Hazafelé a Pacific Highway-en jöttünk két kocsival, mivel a nagyobbikat kölcsönadtuk az utolsó napokra a párnak, hogy még tudjanak járni jobbra-balra.
Én mentem elöl, feleségem meg Godzillával jött utánam.

Chatswood-nál a három sávból a belső kanyarodik jobbra az Arthur Street-re.
Én a középsőben mentem felfelé Hornsby felé, amikor az álló sorból egy nagy Toyota Corolla csak úgy egyszerűen kihajtott elém.
Beletapostam a fékbe, de már túl késő volt – összecsattantunk.
Szerencse, hogy csak kb. 40-el mehettem, mert esett az eső, sokan voltak az úton és elöttem piros volt a lámpa.

Félreálltunk az autóval.
Kiszálltam a kocsiból, és még most is furcsa, hogy mennyire nyugodt voltam.
Szerintem aznapra már megvolt az izgalom, lehet hogy erre már nem maradt bennem tartalék...

A másik autó is félreállt, és csak akkor láttam meg a vezetőt, amikor már megkerülte az autót.
Kiderült, hogy egy 150cm magas, fiatal kínai lány vezette a nagy batár autót. Valószínűleg hátra sem látott, egyszerűen csak feltételezte, hogy ha 3mp-ig nem jön autó mellette, akkor valszeg 6mp-ig sem fog, és ő ez idő alatt sávot tud váltani.
Hát egyikünknek sem volt szerencséje, én éppen ott haladtam...

Az autó jobb eleje rendesen meg is tört.
A fényszóró, index, lökhárító, motorháztető, és jobb oldali kaszni cserére szorul.
Viszont szerencsére a motor és a futómű nem nagyon érezte meg a csattanást.



Odaballagtam a lányhoz, és megkérdeztem tőle, hogy akkor elismeri-e a felelősségét?
Nem nagyon akart válaszolni, csak nézett fel rám.
Gondoltam, talán nem ért angolul, vagy helytelenül teszem fel a kérdést.
- Mert ha nem, akkor hívom a rendőrséget. – tettem még hozzá.
Erre megeredt a nyelve, és mondta, hogy igen elismeri.
Mivel az utolsó vacsoráról Bondi-ban csináltam egy pár jó képet, ezért a kamera kéznél volt, és lefotóztam mindkét autót, ami talán segíteni fog vitás helyzet esetén.
Írtam egy rövid jegyzetet, amibel a lány elismeri hogy ő okozta a balesetet. Rajzoltam hozzá egy skiccet is a körülményekről.
Sikerült is vele aláíratni.
Elkértem a jogosítványát és a biztosítását, és minden adatot leírtam róla.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az autó ezek után minden gond nélkül beindult, és még sikerült vele hazajutni és beállni a parkolóba.

Kis feleségem késöbb mondta, hogy majdnem megszült, amikor látta a balesetet az orra elött. Annyira begörcsölt a hasa, hogy alig tudott az autóból kiszállni.

Szóval ezen a héten még lehet futkározni a biztosító és a szervíz után...


Nem tetszik: éppen most foglalkozik a TV azokkal a kifőzdékkel, amik újrafelhasználják az el nem adott húsokat a másnapi menüben.
Leginkább ázsiai take away boltokkal van a probléma.
Ez szomorú, mert éppen az tetszett itt a legelején, hogy az üzletek féláron adják el az ételeket a nap végén, hogy másnapra ne maradjon meg az áru.
Úgy tűnik, hogy ez mégsem minden üzlet esetén van így...

A riporter szerint több oka van annak, miért jellemző ezen boltok nagy részére a nem higiénikus árukezelés, illetve az újrafelhasználás.
A számomra legjobban tetsző magyarázat szerint az egyik ok a hiányos angol nyelvtudásban rejlik!

Hmmm.... Azért ezt nem értem...
Vajon miért kell ahhoz angolul jól tudni, hogy valaki számára természetes legyen, hogy állott árut nem forgalmazunk?!

Emlékszem, az öreg Mráz bácsi újpesti kis vegyesboltja mindig friss áruval volt tele.
Pedig hát az öreg egy kukkot sem beszélt angolul, és már vagy 20 éve is megvan, hogy meghalt szegény.
De tudta, hogy ha romlott árut tartana, akkor jönnének a fogdmegeg és akkor hivatkozhatna szegényes angol nyelvtudására, azok bekasztliznák, be ám!

Dehát az öreg mit sem tudott a tudományos magyarázatokról, és azóta már az örök vadászmezőkön árulja a párizsis zsömlét meg az iskolatejet a két valaha élt legnagyobb indiánnak, Gojko Mitic-nek, és Alfonzónak...

Elkeződött múlthéten az iskola.
A heti három előadás ez alapján még feldolgozhatónak tünik, igaz a készülést még nem kezdtem el úgy, isten igazából.
Megmondták, hogy mikorra kell leadni az első Assignment-nek nevezett önálló beszámolókat 5000 szóban kifejtve. Ez szeptember 6. mind a három tantárgyból.

Az első előadáson kiderült, hogy vagyunk vagy 70-en, a többség persze ásziai országokból.
2 oszira jut kb. 30 indiai, 20 kínai, 5 maláj, 4 banladeshi, 3 koreai, 4 pakisztáni, 1 magyar meg egy belga.
Kiderült, hogy ebből a létszámból kb. 6 vagyunk akik dolgoznak a többiek mind csak tanulnak és mellette a vízumok által engedélyezett óraszámban dolgozgatnak.
Volt nagy mulatság, amikor az első előadáson a francia tanárnő megkérdezte, hogy miért csináljuk ezt az iskolát?
Összenevettek a diákok, és kérdezgették, hogy "na, vajon miért?!"
Persze, mindenki a permanent vízumot várja az iskola elvégzésétől, nem igazán a jobb munkalehetőségeket kína Szian-dzsü tartományában...

Ami ámulatba ejtő, hogy a kínaiak többsége szerény itélőképességem szerint az IELTS academic 3-as szintjét is képtelen lenne elérni, és mégis itt ül, ahova 6.5-el lehet elméletileg csak bejutni.
Érdekes mindenesetre...

Az előadások elég érdekesek, bár még csak a bemelegítő 2 héten vagyunk túl, de már kezd érződni hogy talán mégsem lesz egyszerű levizsgázni munka mellett 3 tantárgyból egy szemeszter alatt.
Van egy kollégám, aki szintén megcsináltatta a Master-t (oszi létére...) munka mellett, a University of NSW-en, de Ő 6 évig húzta el a dolgot.
Hát, ezt azért nem szeretném...

A suli elég jól felszerelt. A folyosón csatlakozási pontok laptopok számára, hogy aki beesik és van loginja, az tudjon csatlakozni a LAN-ra.
A gépek jó részén RedHat Fedora fut, ami szintén jó pont. A Cisco labor meg tantermenként 4 rack 2500/2600-as routerekkel meg pár Catalyst switch-el van ellátva.
Az előadók egyike francia, a másik szingapúri, a harmadik meg pakisztáni.
Szóval a multikulti itt is érvényesül.

Nem is tudom, hogy itt a politikusokon kívűl van-e helybéli középvezető beosztásban?
Vagy ozikból csak a felsővezetők kerülnek ki?
Érdekes, ui. hogy pl. ahhoz képest, hogy ausztráliába évente 100 ezer új bevándorló érkezik, amiből 1000 hetente csak ide, Sydney-be, a politikában egy bevándorló sem képviselteti magát.
Pedig hát igen nagy arányban vagyunk itt...

Közben megjött a papír a biztosítótól, hogy le fog járni hamarosan a biztosítás a gépjárműre, és jó lenne ha befizetnék 440 dollárt.
Ez az a bizonyos pink slip díj, ami ahhoz kell, hogy megkapja az autó 1 évre a forgalmi engedélyt.
Erre még rájön a green slip díja, amit meg a műszaki vizsga után kap meg az autó, ha nincs vele gond.
Utána mehetek be az RTA-hoz, hogy ott is kifizetve a helyi adót megkapjam ismét egy évre az engedélyt – pontosabban az ablakra ragasztandó matricát – amivel járhatok az autóval.

A villanyszámla is megérkezett; 340 dollár lett a vége 3 hónapra.
Ebben már benne van a fűtési szezon (április közepétől július közepéig), ezért számláztak majd’ 3x annyi összeget, mint egyébként. Erre még jön a rent, ami 1000 dollár 4 hétre, és a heti kaja, meg egyéb költségek.
Szóval a fizetésem nagyjából el is ment, és a megtakarításunk nem nagyon növekedett...

Kicsi feleségemnek mondogatom, hogy vegye komolyan a nyelvsulit, mert mindkettőnk/hármunk számára az lesz a legnagyobb segítség, ha el fog tudni menni dolgozni, amikor a babát már be lehet adni "óvodába". Ehhez viszont kelleni fog a nyelvtudás.

Persze mi is szeretnénk idővel saját ingatlanba költözni, de a jelenlegi ingatlanárak és törlesztési részletek mellett ez nem lesz egyszerű.
Számolgatva a lehetőségeket, és az igényeket, kb. havonta 1800-2000 dolláros törlesztő részletre lehetne számítani 25 éven át.
Ehhez viszont szükség lenne arra, hogy legalább 2 bevételi forrásunk legyen, meg még valami tartalék is legalább 1/2 évre, ha valami beüt, és kiesik az egyik fizetés.
Vagy legfeljebb elmegyek hétvégente dolgozni, ha véget ért a suli, nem?!
Az ingatlant persze jó lenne mielöbb megvenni, mert igen gyorsan mennek felfelé itt az árak.
Előre jelzések szerint 2010-ig a jelenlegi árak duplájával lehet számolni...

Most mindenki az ingatlanokba fekteti itt a pénzét, és ezzel nyomják felfelé az árakat keményen.
Sokkal nagyobb haszonra tudnak így szert tenni, mintha tőzsdéznének, vagy bármi más, legális pénzkereseti forrással foglalkoznának.

A hócipőm kezd tele lenni a különféle bankok kölönböző szolgáltatásainak az összevetésével. Az elmúlt 2 hónapot azzal töltöttem, hogy az újságok, szórólapok, banki prospektusok olvasgatása, ügyfélszolgálatok kérdezgetési, kiállításokra járás során összeszedhető információkból próbáltam összerakni, hogy melyik bankhoz is lenne érdemes menni, hol a legjobbak a kamatok, és a legkedvezőbbek a hitlehez jutás feltételei.
Nem biztos ui. hogy a St. George volt a legjobb választás, de mikor kijöttem, 1 nap után az tűnt a legmegfelelőbbnek...

Most igen lusta vagyok – tegnap volt a szülinapi partim a helyi MAGYARSÁG számára, és ez egy kissé kiütött –, de majd felrakom a kis gyüjteményes táblázatomat ide, hogy melyik bank mennyit charge-ol a különféle kártyáira, lakáskölcsöneire, stb.

Még a végére egy kedves kis sztori...
A múltkor hajnali 4-ig kellett dolgozni az Optus-nál, mert az egyik Oracle adatbázisuk behalt, és valahogy helyre kellett állítani a dolgokat.
Hazafelé taxival jöttem, egy lebanese ürge volt a sofőr, akivel pár szót beszélgettem, majd félkómába zuhantam.
A ház elött a céges káryával fizettem, mire a taxis mondta, hogy nem jó az EFTPOS lehúzója, ezért a kézi, indigós lehúzót fogja használni.
Az első csekket le is húzta, de fordítva rakta be a kártyámat, ezért eltépte a csekket, összegyürte, és bedobta a kesztyűtartóba.
A második is erre a sorsra jutott.
Végül a harmadiknál már normálisan rakta be a kártyámat.
Aláírtam, megkaptam a csekket, majd hazamentem és a zuhany után beájultam az ágyba.

Délután felébredve villant át az agyamon, hogy attól hogy kettőbe tépte a csekket, az még valszeg érvényes marad!
Így most adtam neki 2 biankó csekket, amire azt ír rá, amit csak akar...
Ráadásul mivel a 3.-at alá is írtam, ezért már akár az aláírásomat is oda fogja tudni hamisítani.

Azonnal küldtem egy emailt a könyvelésre, hogy mi a helyzet, meg a nálam lévő blokk sorszáma ez-meg-ez, az előző kettőé meg valszeg akkor annyival kevesebb.
A válasz megnyugtató volt, hogy ezek ismert trükkök és az év elején már ment is körbe figyelmeztető email...
De azért elküldik a levelemet az AMEX-hez hogy figyeljenek oda a két sorszámra.
Én meg reménykedjek, hogy egy tisztességes sofőrrel volt dolgom, aki nem próbál meg trükközni a két csekkel.

Kollegáim szerint a másik ismert trükk, hogy elöbb lehúzzák a kártyát az EFTPOS lehúzón, majd kijelentik, hogy ez nem működik, és utána a kézi lehúzóval kifizettetik a menetdíjjat.
Amikor az utas kiszált, akkor az EFTPOS leolvasóba meg beütnek egy szép kis összeget, a blokkra meg a kézi csekkről csak áthamisítják az aláírást...
Szóval itt is vannak ilyenek.

Nem tetszik: feleségem szerint Mo.-n az orvosok elég sűrűn csinálnak vérkép vizsgálatot a terhes kismamákon, hogy megnézzék nincs-e valami hiány a szervezetükben.
Itt az oszi orvosok szerint ez a 36. hétig felesleges...
Az összes többi vizsgálatra is érvényes ugyanez. Mintha itt lazábban vennék az orvosok a kismamaságot.
Persze, tudjuk "no worries, mate!"

No, lejárt a 3 hónap próbaidő a cégnél, és még mindig nem szóltak, hogy akkor ’köszönjük, ennyi volt’.
Nem volt üdvrivalgás, torta, ünnepi beszéd, kézfogás vagy puszi, egyszerűen csak közölték, hogy másnap milyen munkára kell mennem.

A munkát szerző, ’fürge száj’ ügynök felhívott a múlt héten, hogy szeretne velem és a főnökömmel találkozni, hogy átbeszéljük az elmúlt 3 hónap történéseit, meg hogy akkor hogyan tovább?
Találkoztunk is kedden reggel 9:30-kor a cég földszintjén található kávézóban.

Kikérdezett, hogy hogy érzem magam a cégnél, meg vagyok-e elégedve a hellyel meg a kollégákkal, miben tudnék tovább fejlődni, voltam-e már tréningen, stb.
Csupa, csupa pozitív dolgot mondtam, meg hogy mennyire meg vagyok mindennel elégedve, meg hogy még sokkal többet szeretnék dolgozni ha lehetne, meg hogy mennyire ’keen’ vagyok, stb...
Láttam, hogy ez tetszett neki és szorgalmasan jegyzetelt a jegyzettömbjébe.

Megkérdeztem tőle azt is, ami már azóta fúrta az oldalamat, amióta legelső alkalommal beestem a fejvadász cég irodájába.
Vagyis hogy most én akkor kinél is állok alkalmazásban?
Mert hogy alá kellett írnom egy papírt az ügynökségnél, hogy minden adatomat kezelhetik, meg be kell náluk jelentenem ha valami változás állna be a munkaviszonyomban, vagy ha egy másik céghez kívánok átmenni, stb.

Megnyugtató válasza szerint erre csak azért volt szükség, mert az oszi adatkezelési törvények szerint csak akkor tárolhatják az adataimat, ha ebbe előzetesen írásban beleegyeztem.
És hát főállásban vagyok alkalmazásban a cégnél.
Contract esetén más lenne a helyzet, de ez így engem nem érint.
...
Na, azért!

A főnökömmel külön beszélt, majd utána felhívott és elmondta, hogy mennyire meg vannak velem elégedve, meg hogy mennyire szép-és-jó vagyok.
Biztos voltam benne, hogy igazat mond.
De azért jó lesz vigyázni...

A jó közhangulathoz bizonyára az is hozzájárult, hogy hétfőn elmentem letenni egy szakmai vizsgát. Ez nem volt kötelező, de már a legelső interjún is megkérdezte az ügynök, hogy mennyi idő alatt tudnám letenni a SUN Certified System Administrator vizsgát, mivelhogy leginkább ilyen rendszerekkel kell majd foglalkoznom.
A nemes cél érdekében azt mondtam, hogy szerintem 2-3 hét alatt.

Ebből lett 3 hónap, de pont a próbaidő végére meg is lett. Remélhetőleg ez is lökött egy keveset azon, hogy még mindig a permanent, full-time állás boldog tulajdonosa vagyok...
A cég meg kifizette a vizsga díját – utólag – ami kemény 275 dollárba került.

Kicsi feleségem csütörtökön volt ismét ultrahangon, mivel a 28. hétbe léptünk!
A baba egyre többet mocorog, már én is látom ahogy hullámzik feleségem pocakja a baba forgolódása miatt.
Készült sztárfotó is, és a vak is láthatha, hogy a gyermek tiszta apja!
Olyan szép és okos.

Kis feleségem egyre nehezebben alszik. Már 5 párna kell ahhoz, hogy körbevegye magát, alátámassza a pocakját, térdét, ne feküdjön, de ne is üljön, stb. Éjszaka tiszta macera ha fordulnia kell, kb. 10 percig tart mire átrendezi a párnákat, és mindezt vagy 2-3 alkalommal minden éjjel.
Ja, meg hát a baba miatt kb. ugyanennyiszer WC-re is mennie kell.
Tehát edződünk a 3 óránkénti keléshez...

Lassan rendszerressé válnak a kukázó körutak is.
Hiába, azért jó, ha van valami rendszeresség az ember életében...

Legújabb szerzeményeink 2 nyomtató. Egy HP DeskJet 860C, meg egy Lexmark és mindkettő működik! Vagy lehet, hogy ezt már írtam...?
Azért nem semmi kérem, hogy emberek miket ki nem raknak itt az utcára!

Itt havonta van lomtalanítás, aminek hátránya, hogy az ember havonta találkozik nagy szemétkupacokkal az utcán, előnye viszont, hogy nagyon sok hasznos dologra lehet bukkanni.
Így történt legutóbb, hogy kis feleségem az iskolából hazafelé egy teljesen jó gyerekkocsira bukkant.
Annyira jó állapontban van, hogy kérdeztem is, hogy a gyereket meg hol hagyta belőle?!
Vagy akkor már miért nem hozta azt is haza?!
Hát nem...?

Persze egy jó alapos fertőtlenítésen átesik a jármű még használatba vétel elött, a gond csak az vele, hogy kb. 1 éves kortól lehet majd használni, mivel csak ülni tud benne a baba.
Tehát kell majd valami, amiben az újszülöttet is lehet toligálni.

Szóval lassan-lassan lesz mindenünk jólelkű embereknek köszönhetően, akik mindig azt raknak ki az utcára, amire éppen szükségünk van. Mi meg csóró magyarok csak felszedjük, rendbe rakjuk és használatba vesszük őket.
De azért egy kicsit szégyellem, hogy ’kukázunk’, ezért nem is mondom el senkinek, ui. nem akarom, hogy kitudódjon...

Amúgy a legújabb izgalom, hogy a héten vércukor vizsgálaton is volt asszonykám, ahol megállapították, hogy magas az érték.
Ezért jövőhéten kedden meg kell ismételni a tesztet, de elötte három nappal már spec. diétát kell tartani és úgy menni a kórházba, hogy előző estétől már nem ehet semmit és csak vizet ihat.
Dehát mértéktelen étvágyát ismerve ezt elég nehéz lesz tartania...
Hízott 10 kilót mióta a baba növekedésnek indult, és most 63 kilót nyom -- már a feleségem.
Mondtam is neki, hogy csinálhatna néha egy-két felülést, meg lábemelést, mert lassan kezd egy kisebb hordóhoz hasonlatossá válni!
Most is éppen az ágyról szeretne felkecmeregni, hogy a film közbeni szünetet kihasználva ’kiszaldjon’ kedvenc kis helyecskéjére.
Hogy micsoda figurákat tud alakítani a lekászálódás közben, az nem semmi kérem! :)

Az iskola egyre jobban tetszik neki. Új tanárt kaptak, aki elég alaposan végzi a dolgát és sok házifeladatot ad fel. Szóval végre úgy látom, hogy tanulgat is rendesen.
Az egyetlen gond az iskolával, hogy egyre többen vannak az osztályban.
Most éppen 17-nél tartanak, de félő, hogy beraknak még pár embert.
Saját hiányos emlékeimből merítve mondom, hogy egy csoportban 4-5 embernél többnek nem szabadna lennie a hatékony tanulás érdekében.
Ez csak azért elszomorító, mert nekünk kőkemény dollár ezrekbe került ez a tanfolyam, és többségében olyanok foglalják a helyet, aki ingyér kapták ugyanezt, ez pedig a hozzáálláson meg is látszik.

Szóval ha már fizetni kell, akkor miért nem csinálnak egy külön csoportot azok számára?!
Ezt azért egy kissé botrányosnak tartom...
Vagy nekünk miért kellett fizetnünk azért, amiért másnak nem?!
Vagy ez most demagógia...?

Még annyit így a végére, hogy hát mi adunk azért kultúrának is!
Elolvasunk ám minden szórólapot, meg hírdetési újságot.
Rólunk senki nem mondhatja, hogy mi csak a Footy-t nézzük naphosszat, meg a Big Brother-t!

Nahát így esett, hogy-hogy nem eljutottunk egyik szerda este a Capitol Theatre-be, ahol megtekintettük a Lion King című musical-t.

Khmm...
Szóval én nem vagyok nagy barátja ennek a műfajnak.
Láttam párat, de már egyikre sem emlékszem. A többségre már azután sem, hogy kijöttünk a színházból.
Azonban ez a darab hihhhhetetlen élmény volt!!!

Nem is a zenéje (amit azért még el tudnék hallgatgatni), meg nem is a történet (amit rajzfilmen csak jobban szeretek – persze, mert azt még értem...) hanem a kosztümök és a koreográfia miatt!
Aki a kosztümöket tervezte az a következő pár év minden tervezői díját nyugodtan elvihetné ezért a munkáért.
Zsiráfok, orszarvúak, madarak, gepárdok ugrálnak, táncolnak a színpadon! Hihetetlen élmény ahogy a közönség közé is bejönnek, és szinte csak a közelben esik le, hogy emberek játszák el az állatokat annyire csodálatos módon vannak megkreálva a kosztümök!
Azt gondolom, hogy ezt a teljesítményt nehéz lesz felülmúlni egy darabig.

Szóval akinek módjában áll, annak erősen javallott (az Ausztrál Fogorvosok Szövetsége alapján...), hogy nézze meg a darabot, ami pediglen a Broadway legsikeresebb musical-je – teljesen megérdemelten szerény véleményem szerint.

Tetszik: vettünk egy hősugárzót az ALDI-ban, mert megvesz az Isten hidege itt, a déli sarkon...
Dehát nincs szerencsénk, a hősugárzó 4 hét használat után úgy döntött, hogy ez neki túl sok, és ilyen áldatlan állapotok mellett inkább sztrájkba lép.
Persze a számlát meg elvitte a cica...

Na, mindegy – gondoltam – egy életem, egy halálom, megkérdezem, hogy visszaveszik-e számla nélkül is?
Persze, hozza csak be, nem gond! – hangzott az ámulatba ejtő válasz!
Azért a biztonság kedvéért megkérdeztem egy másik közértest is, aki szintén ezt mondta...
Akkor pedig itten hiba nem lehet – gondoltam magamban.
Behozom! ... Be én!

Azért remegtek egy kissé a térdeim, hogy nem hiába cipelem-e mégis a dögnehéz radiátort vissza a bótba?
Hiába na, és még a komenyizmusban meg a vadkapitalizmusban nevelkedtem...
De lássatok csudát....visszavették!
Nem kérdeztek azok semmit sem, csak visszavették a radiátort, és visszadták a 68 dollárunkat!