"Gyakran mondjuk, "csukd be az ablakot, hideg van odakint". Mindazonáltal az ablak becsukása után továbbra is hideg marad odakint."

Na, elmúltak az ünnepek...
Legalábbis túlvagyunk az Australia Day-en.
Ez egy olyasmi ünnepségsorozat, mint otthon augusztus 20.-a.

Megbeszéltem Ádámmal, aki nyelviskolába jött ki ide, hogy találkozunk végre személyesen is.
Az australia levelezési listáról ismertem meg, és nem kellett csalódnom, egy jó fej sráccal sikerült tegnap találkoznom.
Először elmentünk a Sydney Observatory-ba, ahol körbejártuk a kiállítást, illetve beültünk egy 3D-s filmvetítésre, ami a Marsra szállást mutatta be.
A kertben addig a gyerekek sűrített levegőt pumpálhattak egy vizes palackba, ami rakétának volt átalakítva, és a légnyomástól magasra tudott felrepülni.
Egyébként tegnap majd’ minden múzeumba ingyenes volt a belépő.

Utána elsétáltunk a Circular Quay-hez, ahol hajók nagy felvonulása következett.
A parton önkéntesek ásványvizeket osztogattak a népnek ingyér, csak nehogy mán’ valaki kiszáradjon a napon, aztán rosszul legyen, és az államnak meg drága pénzért kezelni kelljen!
Akkor inkább már ólcsóbb ingyér adni a palackos ásványvizet!
Micsoda gondolkodásmód...

Az operaház fölött közben egy nagy helikopter körözött egy óriási Ausztrál zászlót lógatva maga alatt, a parton meg jó nagy tömeg nézelődött, hogy lépni is alig lehetett.
Mindenki ausztrál zászlót lobogtatott, meg zászlós matricákkal ragaszgatták tele magukat.
Ja, ezeket is ingyér osztogatták az aktivisták.

A hajók felvonulása után még átsétáltunk a Hyde Parkba, ahol Ádám egyik ismerősével találkoztunk.
Ő is angolul tanulni jött ki 8 hónapra ide.

Ami megdöbbentő volt első hallásra, hogy a nyelvtanfolyam ennyi időre 1 200 000 Ft.-ba került...
Nem semmi!
Igaz, a mi PR vízumunk ügyintézésére is kb. ennyi pénzt kellett költeni annó.

Mivel éhesek voltuk, ezért még jól bekajáltunk a parkban felállított nemzetiségi sátraknál.
A nagy evés alatt, a parkban felállított nagyszinpadon folyt éppen az új Ausztrál állampolgárok avatási ünnepsége.
Ötvenvalahányan voltak, akik a CBD-ben kapták meg az állampolgárságot.
Amúgy minden kerület és város megtartotta a maga kis Australia Day ünnepségét, és azon az új állampolgárok avatóját.
9000 ember kapta meg tegnap így hivatalosan is az állampolgárságot itt, Ausztráliában.

Amúgy én Tibeti/Himaláj vegyes tálat tömtem magamba – persze a tálat a végén kiköptem. Az ár egy kicsit húzós volt -- 10 dollár.
A Chinatown mellett egy thai étterembe 12 dollárért sikerült annyi kaját kapnom pár hete, hogy a felét ott kellett hagynom – ami pedig nálam korábban elképzelhetetlen volt.
És még az ízek is nagyon bejöttek!

Szóval a kaja után visszaindultunk a partra, és az egyik úton veterán autók kiállítása volt.
Vagy 2-300 autó állt végig az úton, mind csodálatosan felújítva!
Számomra a legnagyobb élményt a Ausztráliai Rolls-Royce Tulajdonosok Klubjának a kiállítása jelentette.
Vagy 20 csodálatos, nagy batár állt az úttest mellett.
A legrégebbi 1907-ből, a legújabb pedig a ’80-as évek végéről.

Fantasztikus autók, és most először sikerült a motorházba is benézni, mivel szinte mindegyiknek felnyitotta a tulajdonosa a tetőt.
Nem hiába királyi autó mindegyik, már a kezdetek óta rendkívüli luxussal rendezték be őket!
És éppen idén 100 éves a gyár is.
1904-2004 az évforduló, amit a klubtagok is megünnepelnek felvonulásokkal, bemutatókkal.

Délután visszajöttem Hornsby-ba, ahol egy itteni kedves ismerősöm meghívásának tettem eleget.
Jól bebarbiztam, illetve idáig kellett utaznom, hogy most először megnézzem a Valami Amerika c. filmet, ami a Csapd le csacsi után a másik kedvenc magyar filmemmé vált rögtön.

Tegnap este még sikerült kicsi feleségemmel is beszélnem.

Volt bent a kórházban, ahol 18 tüszőt sikerült levenniük Tőle.
Megtörténik a megtermékenyítés, és ha minden jól megy akkor jövőhéten a visszaültetés.
Ez az utolsó alkalmunk a magyarországi rendszerben.
De mivel most össze fog jönni, ezért itt már nem kell folytatnunk a dolgot!


Most kaptam az üzenetet, hogy 18 tüszőböl 14-nél elindult az osztódás!

"Én nem szeretem az uborkát, és nagyon örülök, hogy nem szeretem, mert ha szeretném, akkor megenném, pedig nagyon utálom."

Tegnap ismét Wollongong felé vettem az irányt, hogy meglátogassam ott élő -- utánam egy hónappal kijött -- kedves ismerősöméket.
Mivel jó volt az idő, ezért elindultunk dél felé, és megnéztük a Kiama-i Blowhole-t.

Útközben kb. negyed óra után azért megálltunk egy kicsit pihenni -- Az út úgyis tele van óriásplakátokkal az RTA-tól, hogy "Stop, Revive, Survive!". Szóval csak lehet benne valami. -- Shellharbour-ben -- ami milyen érdekes -- a kagylókról kapta a nevét.
Az egész part tele van kagylótörmelékkel, amely úgy borítja be a sziklákat, mint ahogy máshol a homok szokik.
A hely egyben egy nagy turista caravan park is.
A tengerparton állnak végig a lakókocsik, és a népek ott próbálták magukat elfoglalni, mivel az idő nem volt éppen fürdőzésre alkalmas, bár az oszik általában ilyesmire nem nagyon adnak.
Volt vagy 20-25 fok, de erős szél fújt, és az ég is tele vastag, sötét felhővel.

A parton végigsétáltunk, de vigyázni kellett, mert a sok éles kis kagylótörmelék komolyan veszélyeztette lábam épségét.
Amúgy egy idő után szép, hosszú, homokos tengerpart következett, ahol vasárnap délután összesen 4 kisgyerek fürdött a vízben, akikre egy életmentő felügyelt a partról.

A rövid séta után tovább indultunk Kiama-ba, és szerencsésen meg is érkeztünk kb. 10 perc autózás után.
A hely nevezetessége egy bazi nagy üreg a sziklák közepén, amibe ha becsap a hullám alulról, akkor gejzírszerűen tör fel a víz, és teríti be a környéket, meg az óvatlan turistát.

Állítólag régen volt 3 nagytudású, akik elhatározták, hogy zuhanyozni fognak a feltörő vízpárában, ezért kiálltak a lyuk szélére a sziklafal tetején.
Olyan jól sikerült a zuhanyzás, hogy egy nagy, feltörő hullám belemosta mind a hármat az üregbe, ahonnan aztán zsákban vitték el őket.
Akkor kerítették el az üreget...

Szóval a lyukat is megnéztük jól, meg csináltam egy-két képet.
Ahhoz képest, hogy nem volt valami hawaii idő -- vagy éppen ezért -- , egész szép, és lenyűgöző volt az óceán (Tasmán tenger).
Hatalmas hullámok csapkodták a sziklákat, és nagyon szép fények szürődtek át a felhőkön.

Visszafelé bementünk a helyi bisztró-szerűségbe egy meleg kávét meginni.
Az eladó hölgy megkérdezte, hogy szeretnénk-e csirkés szendvicset is?
Mint kiderült a szendvics ingyen van, mert "Megmaradt, és nem akarjuk kidobni."!!!
Érted...?
Megmaradt, és kidobnák!
Nem beraknák a hűtőbe, hogy majd másnap eladják, hanem kivágnák a szemétbe!
Otthon még egy hét múlva is eladnák a még felhasználható megmaradt alkatrészeit a szendvicsnek, itt meg nem engedhetik meg maguknak, hogy állott kaját rakjanak ki a vendég orra elé.
És a legjobban az a természetesség esik, ahogy felkínálták a kaját FOC, csak hogy ne kelljen már kidobni.

Szóval nagy, csirkés szendvicsekkel felszerelkezve indultunk vissza, és arról beszélgettünk, hogy milyen kevés, kis dolog elég ahhoz, hogy az embernek már jó napja legyen.

Visszafelé még megálltam Wollongongban, majd este 11 felé értem haza.

A lakótársammal nagyon nem volt még aludhatnékunk, ezért még megnéztük DVD-n az elmúlt évek egyik legjobb filmjét, és -- mit ad isten...illetve...hogy-hogy nem elvtársak?! -- ráadásul ez egy ausztrál film!
A címe "The man who sued God".
A film nagggggyon jóóóó!

Egy halászról szól (Billy Conelly játsza, aki nagyon jó színész, tele humorral), akinek a hajójába villám csapott.
A biztosítók meg nem akarták kifizetni a kárát, mert arra hivatkoztak, hogy ez nem biztosítási esemény, mivel ez "act of God" volt.
Emberünk erre elment a bíróságra, és beperelte Istent -- persze a biztosítókat.
A film nagyon humoros, tele jó szövegekkel, és nagyon szép ausztrál tájakkal, meg jó zenével.
Alap film szerintem.

Sikerült a főnökömmel is beszélnem, aki azt mondta, hogy szerdától beindul megint az építkezés.
Szóval legalább lesz bevételem megint.

Most, hogy éppen uborkaszezon van a munkák körül és így nincs bevételem, jönnek be természetesen a kiadások...
A lakásban lévő hűtőgépet már csak fagyasztásra lehet használni, mivel a hütő részében a tej 1 nap alatt megromlik.
Szóval hűtőt kell venni! - döntöttük el a lakótársammal.
Meg is vettük a Trading Postot ahogy kell, illetve az interneten is megnéztük a web oldalát.
Bebizonyosodott, hogy felesleges pénzkidobás az újságot megvenni.
Az interneten pontosan ugyanazokkal a hírdetésekkel találkozunk, mint a lapban.
Ráadásul mivel 2 hétig benntartják a hírdetéseket az adatbázisban, ezért még akkor is megtalálható a lapban, mikor már napok óta el van adva a termék.
De akkor miért nem szól be az újsághoz a feladó, hogy töröljék a hírdetését...?
Biztos szeret új emberekkel beszélgetni a telefonján...

Szóval ebből már rá lehetett jönni, hogy egy csomó felesleges telefonunk volt, mivel már régen nem volt meg a hűtő.
Az újság tele van cégek hírdetéseivel is, akik új, használt, vagy sérült termékeket árulnak.
A sérült termékek érdekessége, hogy vadi újak, csak a gyárból kikerülve valahogy megkarcolódtak, megnyomódtak, valami kis hibájuk lett, és ezért pl. az 1300 dolláros hűtőt 1100 dollárért meg lehet venni.
Dehát ez nekünk még mindig ölég drága. 250 és 400 dollár között szánnánk rá maximum.
Elmentünk egy-két hírdetésre, de vagy ősöreg hűtőket mutogattak, vagy olyat, ami elég kicsi volt 2 embernek.
Eljutottunk Parramatta-ban egy használt cuccokkal kereskedő boltba, -- tőlük vettük 3 hónapja a mosógépet is, amely teljesen jól működik azóta is -- ahol régi 10-12 éves Kelvinator, 522 literes gépeket árultak 6 hónap garanciával 450 dollárért, házhozszállítással, helyi javítással.

Mivel már a végső elkeseredés felé jártunk, ezért ez tűnt a legmegfelelőbb választásnak.
Meg legalább nem kell autót bérelni, amivel a város másik végéről hazaciggöljük a nagy böszme hűtőt!

És itt jön a képbe a sors keze!

Itthon, bevásárlás közben a Coles áruházban van kitéve egy falitábla, ahol mindenki kirakhatja az éppen eladásra szánt dolgairól szóló hírdetést FOC.
(talán azt még nem írtam, hogy 5 után érdemes a Coles-ben vásárolni, mert akkor leárazzák a péksüteményeket, és 1 dollárért lehet megvenni pl. 6 nagy zsömlét, vagy egy vekni kenyeret)
Itt találtunk egy hírdetést eladó konyhai cuccokról, köztük hűtőszekrényről!

No, fel is hívtuk az emberünket, és mint kiderült, itt lakik a szomszéd utcában, csak egy sarokra tőlünk!
Meg is látogattuk őket jól és egy kedves, tajvani családdal sikerült megismerkedni.
5 év után most költöznek vissza Taipei-be.
A hölgy egy kicsit elkeseredve mondta, hogy üzletet kötni jöttek ide, de az ausztrálokkal szerinte nem lehet üzletelni.
Érdekes...

Szóval megnéztük a hűtőt, ami 3 éves Kelvinator, 450 literes, 900 dollár eredetileg, és 400 dollárra tartotta.
Sikerült még vennem egy Panasonic, 42 literes, digitális, 1 éves mikrót 175 dollárért, egy 1 éves fürdőszobamérleget 10 dollárért, szintén 1 éves vasalót 20 dolcsiért.
Mindegyiknek megvan a papírja, és a mikróra még a garancia is!

A mikrónak azért is örülök különösen, mert otthon szerttünk volna már régen venni egyet, de mivel bizonytalan volt, hogy mit hoz a jövő, ezért mindig halogattuk a vásárlást.
És most van végre egy ilyen is.

Szóval így kiköltekezve sikerült hazaérni.
A hűtőt még január végéig szeretné használni a család, ezért leraktunk 50 dolcsi foglalót, és a maradéket majd akkor, ha el is tudjunk hozni a gépet.

Nos, a hét úgy eltelt mint a villám.
Mivel semmi értelmeset nem tudok csinálni, ezért az esetek egy részében csak elvagyok mint a befőtt, és a környék felfedezésével töltöm az időt.

Hétfőn kicsi feleségem bejelentette a nagy hírt a munkahelyén.
Csudájára is jártak a kollégái, csapatostul mentek hozzá további információkért.
Még februárig marad, és utána már csak a felmondási idejét tölti.

Mesélte, hogy nem kellett nagyot csalódnia az emberekben.
Akivel jól kijött, az mind gratulált neki, akivel meg idáig sem nagyon találta meg a közös hangot, az úgyis a döntés értelmetlenségéről próbálta meggyőzni.
Ami meglepte viszont, hogy milyen sokan mondták neki, hogy már Ők is tervezték a továbbállást.
Volt aki csak a környező országokba német nyelvterületre, volt aki távolabb, Kanadába, és Ausztrália is sok ember fejében megfordult már lehetőségként.
A hírt bejelentve érezte most először azt a bizsergető, jó érzést, hogy tényleg elérhető közelségbe került már az utazás, és lassan, ötven valahány nap múlva ismét viszontlátjuk egymást.

Csütörtökön délelött sikerült eljutnom a Sydney Aquarium-ba, amely frenetikus élmény volt.
Leginkább a fókák és a cápák medencéje gyakorolt rám hatást, ahol a víz alatt két plexicsőben lehet végigmenni, és alulról bámulni az úszkáló állatokat.
Találkoztam Nemo-val is, még ott úszkált a haverjaival és a pelinkánra várt.
Láttam világító medúzákat, fókákat, sós vizi krokodilokat, mindenféle, ausztrália körüli vizekre jellemző előlényeket és hatalmas, bámész tömeget.
Az Aquarium amúgy a Darling Harbour-ben található éppen szemben a National Maritime Museum-al, ahová még szeretnék majd eljutni megnézni a Vampire hadihajót, és a mellé kikötött Onslow tengeralattjárót, valamint a Brunei szultánság elsüllyedt kincseit.
Csináltam képeket is, amit ismét felraktam a megfelelő helyre.

Este ugyancsak a Darling Harbour-ben voltunk a Sydney Festival kereteben megrendezett Latino Festival-on, ahol pár magyar lánnyal, egy indiai sráccal, és -- milyen kicsi a világ! -- egy magyar sráccal találkoztam, akit még otthonról ismerek egy munkakapcsolat révén.
Szóval hiába a 16 ezer km, azért itt is összefuthat az ember ismerősökkel az utcán!

Éjszaka még hazavittem itteni kedves ismerősöméket Wollongongba, és pénteken délelött jöttem vissza.
Közben kigyulladt a Ku-Ring-Kai Chase Nemzeti Park, ami itt van kb. 10 perc sétára tőlünk.
Ezt onnan tudtam, hogy amikor jöttem át Turramurra-n, -- amely Hornsby egyik szomszédos "kerülete" -- olyan sűrű füstbe ütköztem, mintha ködben úszna az egész város.
Csak onnan tudtam, hogy nem köd volt, hogy éreztem a füstszagot! :)

Szerencsére Hornsby-ban már (még?) nem érezni az erdőtűz hatását.

Egyébként az állásokat még mindig szorgalmasan pályázgatom, a már mindenki által unalomig ismert eredménnyel.
Viszont már kezd herótom lenni a seek, meg a többi álláskereső web oldal turkászásától.

De velem van a hiba, rájöttem.
Más nem lehet a baj, csak az, hogy valamit rosszul csinálok.

DEEEEEEEEEEEEEEE MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIT?!!!!!!!!!!

Na, mára nagyjából sikerült kipihennem magam szilveszter után.
Nem bírom már az éjszakázást, biztos mert már öreg vagyok...

Ennek a ténynek is köszönhető valószínű, hogy már nem megyek ki egész napra a beach-re. Őszibarack hamvasságú bőrömet féltve, csak délutánra vagyok hajnaldó kiruccanni, nehogy az erős nap csúnyán megpirítson.
Így esett, hogy tegnap is délután 5 körül értem ki a Whale Beach-re, szokásos legjobb beach kereső körutam következő állomásaként.

A beach ugyancsak Pittswater kerületben van, Palm Beach alatt.
Nem túl hosszú, és Palm Beach után zsúfoltabb is (bár a Bondi-i állapotokat nem éri el).
Szóval idáig nálam Palm Beach a nyerő!

Ott létem alatt a part egyik végében éppen esküvői szertartás folyt a homokban.
Tetszett, ahogy a sok szépen felöltözött ember mezitláb mászkál a homokban, és élvezi a jó időt, a kellemes szellőt, a jó társaságot, a gyönyörű tengert, a szép szüzeket (nyoszojólányok), szóval az életet.

Képeket felraktam a netre.

Amúgy itt tényleg megáll az élet januárban.
Lakótársam mesélte éppen, hogy a szállodában és az étteremben is (mivel két külön helyen dolgozik egy nap) le fognak állni, mivel nincsenek vendégek a nyári szabadságok miatt.
Azért örülnék, ha mi el tudnánk kezdeni végre dolgozni, mert jó dolog a beach-re járni, de nem évezem, hogy csak fizetek minden bevételi forrás nélkül...
A hírdetések is teljesen le vannak állva, szóval ez nem éppen a legjobb időszak.

Hát akkor BUÉK, vagy mi?!
Eztet is megértük?! Beköszöntött az új esztendő Ausztráliában!
Boldog 2004-et mindenkinek!

A nagy, újévi ünnepléssorozat már a múlt héten elkezdődött azzal, hogy nem kellett dolgozni mennem.
Egészen január közepéig fog tartani ez a henye életmód, hacsak addig nem találok valami pót lehetőséget.
Immár az ausztrál jogosítvány büszke bírtokosaként több nagyszerű karrier lehetőség is nyitva áll elöttem.
A legegyszerűbben talán a pizza futárságot tudnám elkezdeni, de megfordult a fejemben már a taxizás gondolata is...
Végül is, amilyen helyismerettel már rendelkezem így 3 hónap után...
Lényeg a lényeg, annyira nem vagyok oda, meg vissza a gondolattól, hogy a január hónapot a megtakarításunkból finanszírozhatom. :(

Amúgy a főnököm is beígérte a létszám optimalizálását januártól, és attól tartok nem a villanyszerelő szakit fogja elküldeni.
Azért érdekes, hogy minden megfordul a fejemben, csak az IT nem.
Vajh miért...?!
Na, mindegy...
No worries, mate!

Hétfőn a lakótársam kitalálta, hogy mivel még nem voltam itt uszodában, ezért éppen ideje, hogy kipróbáljam az egyiket.
Ilyen kedves kérésnek ugye nem lehet ellenálni, így találkoztunk is délután 5-kor a Milsons Point-nál elterülő North Sydney Olympic Pool-nál.
Az usziban van egy fedett 25, és egy nyitott 50-es medence, és ami az érdekessége, hogy az öbölből szivattyúzzák fel a vizet, tisztítják, és aztat nyomatják a medencékbe.
Szóval sós vízben lehet pácolódni.

Milyen érdekes, hogy itt a medencék végében, minden pályánál kiírják, hogy Slow, Fast, stb. úszók használhatják a sávot. Kis zárójelben a Medium és a Fast sávoknál – csak a miheztartás végett – még az is szerepel, hogy mellúszás kizárva!
Hijnye, ha ezt a szigeten a Sporiban is be lehetett volna vezetni, mennyi fölösleges vitától kímélt volna meg, amikor az öreg nénikék párban úszva, pletyizve foglaltak el egy teljes sávot.
Én meg persze nem voltam pletyipartner. ;)

Szóval úszok-úszogatok, majd alkalomadtán felmentünk a napozó részre, ahol -– mit látnak szemeim? -– a legszebb kilátással találkoztam Sydney belvárosára!
Ez engemet úgy meghatott, hogy 6-tól ½ 9-ig csak álltam a korlát mellett, és a kilátásban gyönyörködtem. Sajnos a fotoapparátot nem vittem magammal, pedig megérte volna.
Azért szép ez a város, na!

Amúgy a beugró az usziba $4.40, de ebben még nincs benne a kabinkulcs díjja, ami külön pénzkiadás (dobás), mivel a cuccokat a lépcsőkön is lehet hagyni, úgysem lopják el itten a „brazilok”.

Kedden mozi élményem volt (Lord of the Rings 3).
És rájöttem arra az alapigazságra is, hogy ha mozi, akkor kedd!
Ez azért van így, mert kedden a mozijegy csak $9.40, szemben az összes többi napon érvényes $14.40-es jegyárral. Szóval a megtakarítás 5 bucks!
Azért ez nem semmi, mi?
Hja kérem, fejszámolásban mindig jó voltam!

Tegnap meg a CBD-ben sikerült megtekintenem a tüzijátékot és elbúcsúztatni az óévet.
1 millió népet vártak, de ma reggel hallottam a rádióban, hogy 750 ezernél nem nagyon voltak többen.
A helyszínre menet számomra viszont legalábbis úgy tünt, hogy a létszám pedig veri egy-egy otthoni, akár 2 milliós tömegrendezvény létszámát is!
De ez biztos csak érzéki csalódás lehetett...

80 ezer tüzijáták effektet használtak fel, 1 millióba került az egész buli.
Mellette január közepéig (a Sydney fesztivál végéig?) mindenféle izgalmas szinekkel világítanak ki 30 régi, ausztrál épületet.

Egy helyi ismerősöm szerzett jegyet az előadásra, így jobban láthattuk a történéseket a Harbour Bridge-en, mint azok, akik csak úgy arra tévedtek.
Az éjféli tüzijáték szép volt, de szerintem semmi különleges.
Igaz itt nem lövöldöznek Heineken, meg hamburger reklámokat az égre, meg a pontonok sem gyulladnak fel maguktól, de ezektől a lényegtelen kis momentumoktól eltekintve teljesen olyan volt a műsor, mint otthon augusztus 20.-án szok lenni.
A másik különbség, hogy össz-vissz 15 perc után véget ért az egész, és lehetett haza hurcolkodni.
Szóval eztet is pár évre kipipálhatjuk.

Amúgy a tömegközlekedés szervezésében az oszik magas szinten állnak.
Sem odafelé, sem visszafelé nem kellett tolongani sehol, nem tapostak agyon, olyan volt a metró/vonat/hév, mint egy átlagos, forgalmasabb napon.

Na, akkor most megyek végre aludni így dél körül...

Ja, az újévi fogadalom:
- nem szokom rá az alkoholra, a cigire, és a kártyára.
Nem hagytam ki semmit, ugye?