péntek, október 31, 2003

Voltam bent az RTA-nál átiratni az autót, forgalmit hosszabbítani, meg vizsgára jelentkezni.
A hosszabbítást sikerült is gond nélkül 190 valahány dollár fejében megtenni a Pink Slip, a Green Slip, meg az értesítő bemutatásával.
Az átiratás viszont már nem ment ilyen könnyen sajnos.
Bár volt nálam bankkártya, Medicare kártya, útlevél, de mindez nem elég annak igazolására, hogy az tényleg én vagyok aki azokon szerepel, mert még kell egy banki számlakivonat is... :(
Ez utóbbi abból a célból, hogy bizonyítsa, a lakhelyem valóban az amit állítok és nem valami egészen más lakcímre akarom átiratni az autót.
Szóval megint egy tapasztalattal gazdagabban indultam hazafelé, "hivatalos ügyek intézéséhez mindig legyen az embernél egy számlakivonat!", ha már helyi jogosítványa nincs...
Mivel számlakivonatot még nem kaptam, ezért holnap bemegyek az itteni bankfiókba, és kérek egyet.
Úgy tűnik tényleg fontos, hogy az ember mielöbb bankszámlát nyisson itt érkezése után.

Vizsgára egyébként jövőhéten szombatra, délelött 10-re sikerült feliratkoznom.
Ez még csak a kresz vizsga a "Driver Knowledge Test" lesz, amiből az interneten keresztül próbavizsgát is lehet tenni.
Szerettem volna aznap letudni még a vezetői vizsgát is, de az ügyintéző hölgy szerint legalább 3 hétnek el kell telnie a kettő között.

Na, szóval 3-ból így csak 1 1/2 dolgot sikerült elintézni.

Egyébként az ügyintézéshez korábban kellett eljönnöm, mert az RTA iroda csak 5-ig van nyitva.
A kömíjeseket (akikkel most együtt dolgozom egy házon Turramurra-ban) ez nem zavarta, mert ők 3-kor már mindig lelépnek, én meg takarítom a mocskot utánuk.

Amúgy az egyik haszna az építőipari segédmunkásságomnak, hogy lassan kitanulom a kőmíjes mesterség minden csínját-bínját.
A lényeg, hogy az ember a szakkifejezéseket jól megismerje.
Három ilyen lényeges szakkifejezést tanultam meg, amit ha az ember ügyesen variál, akkor igazából minden felmerülő problémát/megoldást le tud írni vele.
Ezek az alábbiak:
"Funckin', fuck off, bloody".
Pl. "Gimme da fuckin' hammer!", vagyis "Hoci ide azt a kőmíjes kalapácsot!"
vagy "Gimme da bloody bricks, brother!", azaz "Dopt mán ide azt a kőmíjes téglát tesókám!",
Esetleg "Fuck off, mate! Dad was my hand!", "Ejnye haver! Ez a kacsóm vót!"

Így, lassan egy újabb szakmával a kezemben talán már nem fogunk éhen halni itt, az újhazában!

hétfő, október 27, 2003

Ma csak 11-ig kellett csak dolgoznom, úgyhogy elindultam elintézni az autó átíratást.
A régi tulajdonos sráccal kitöltöttük az RTA által minden évben kiküldött papírt, amely a helyi forgalmi engedély lejárásáról értesíti a tulajdonost.
Ennek a hátoldalán van egy form, amit az eladónak és a vevőnek kell kitöltenie.

Mivel november 3.-án jár le a forgalmi az autón, ezért elvittem egy szervízbe is ma, ahol átnézik az autót, és ha mindent rendben találnak rajta, akkor megadják, az un. "pink slip"-et, amely azt bizonyítja, hogy megfelelő állapotban van a járgány.

Ajánlottak egy magyar származású autószerelőt, aki nagyon korrekt módon állt a dologhoz.
Megnézte az autót minden irányból, majd rábólintott, hogy mehet a dolog, és megadta a tanusítványt, amely így 28 dollárba került.
A címe:

Ozsvár Miklós
661 Gardeners Rd., Mascot 2020
Tel: 9669 5584

Szerencsém, hogy megértő volt, és nem kellett otthagynom az autót, hogy majd másnap menjek vissza érte.
A munkám miatt ez elég kellemetlenül érintett volna...

Utána átmentem még az AAMI egyik irodájába, amely egy itteni biztosító és ahol a "green slip" nevű kötelező biztosítást kellett megvennem. A Green Slip amúgy egy esetleges általam okozott balesetben megsérült személy biztosítására jó. Úgy is hívják, hogy CTP (compulsory third-party) biztosítás.

A biztosítás 354 dollárba került, amihez még vettem egy "Third Party Property Insurance"-ot 259 dollárért, amely egy esetleges baleset esetén a mások tulajdonában általam okozott kárt fedezi.
Nem esne jól, ha pl. egy éppen rossz időben, rossz helyen álló BMW javíttatási költésgét kellene fedeznem...

Ha azt szeretném, hogy az autómban keletkezett kárt is fizesse a biztosító, ahhoz már egy másik fajta biztosítást kellett volna vennem, amely a "Comprehensive" nevet kapta, és amely jóval drágább lett volna.
Erre viszont sajnos már nem futotta a keretből.

Mindhárom dolog amúgy egy évig érvényes a 3 év feletti autók esetében.

Szóval itt tényleg nem az autót megvenni drága, hanem fenntartani... :(

A biztosítót amúgy a Motor Accident Authority web oldalán sikerült megtalálni, ahol van egy összehasonlító táblázat, hogy melyik biztosítónál lehet olcsóbban megkötni a biztosítást.

Most már csak az egyik RTA irodába kell eljutnom, ahova vinnem kell az értesítőjüket, amelyen szerepel az átírás ténye, a Pink Slip-et, és a Green Slip-et.

Majd a héten valamikor...

vasárnap, október 26, 2003

Csütörtök este elmentünk a Star City szállodában található Casino-ba.
No, nem azért, hogy kis vagyonunkat eljátszam -- hanem azért hogy egy jót együnk!

A kaszinóban tagságit lehet kiváltani, amely nem kerül semmibe, csak egy nyomtatványt kell kitölteni.
Cserébe adnak egy tagsági kártyát, amelyen azonnal 10 dollár rajta is van, amit le lehet játszani.
Ezt gyorsan is meg lehet tenni, mert van olyan game, ahol 25 dollár a minimális tét, de néhány automatánál akár 5 centjével is el lehet játszani a családi örökséget.
Mint a pesti kaszinókban, így itt is főként az ázsiaiak teszik ki a közönség legnagyobb részét.
Úgy tűnik, ez egy genetikai probléma lehet náluk...
Mint állítólag az aboriginaloknál, hogy a szervezetük nem dolgozza fel az alkoholt úgy, mint az európaiaknak, és ezért már egy üveg sörtől is képesek legyalázni magukat.

A játékterem amúgy HATALMAS!
A 145 ezer négyzetméteres (!) teremben rengeteg kártyaasztal, rulett, automata próbálja kifosztani az arra vállalkozó delikvenseket!
Ezen kívűl még jó pár kisebb játékszoba várja a nagyobb tétekkel, nyugodtabb körülmények között játszani vágyókat.

Mikor ott voltunk, akkor 2 óránként a tagok között kisorsoltak valakit, aki 10 ezer dollárt nyert.
Akit mi láttunk, egy öregúr volt, akit nem nagyon dobott fel a nyereménye.
Felballagott a színpadra, kezet fogott a szóvívővel, átvette a csekket, majd leballagott a színpadról.
Gondolom aznap este el is játszotta a nyereményt...
Vagy ő volt a beépített ember, mint az itt-a-piros-hol-a-piros játéknál a kibic :)

Ja, a nyertesek között a főnyeremény 2 Jaguar S-Type lesz, amit késöbb fognak kisorsolni...

Na, mindegy, nekem a 10 dollárom még mindig megvan a kártyámon, ha lehetne akkor a pénztárban ki is váltottam volna, de sajnos azt csak lejátszanom lehet, kiváltani nem... :(

A tagság is csak ahhoz kellett, mert így a kaszinó által támogatott éttermekben olcsóbban lehet enni.
Mi a tengeri kajás éttermet látogattuk meg, ahol a vacsora 29 dollár tagsági nélkül, és 25 tagsági kártyával.

A rendszer olyan, mint otthon a Mongolian Barbeque étterem.
Tehát a pénzért annyit ehet az ember, amennyit akar svédasztalos rendszerben, ami a különbség, hogy itt minden szeszes italért külön kell fizetni.

Háááát, mocskos nagy zabálást rendeztem, a tengeri ételekből... :(
Főként a kis polipocskák, a fűszeres szaftban főzött kagylók és a főt rákok voltak a kedvenceim mindenféle kiegészítőkkel.
Ezekből három tányérral sikerült is elpusztítanom, utána még egy kis desszert a sokféle kirakott sütiből, és a legvégére az egészet könnyű kis gyümölcsel koronáztam meg, csak hogy adjak a reformétrendnek is!
Az egészet közben gyönge kis limonádéval csapattam szét.

Otthon éjszaka meg viaskodtam a bosszúszomlyas óriáspolipokkal...

hétfő, október 20, 2003

Kedves Naplóm!

A hétvégén tiszteletlátogatást tettem Bertók Zolinál, akivel ismeretségünk kezdete még valamikor '95-96 környékére nyúlik vissza.
Annó a HIX TIPP levelezési listán találkoztunk, amikor is kanadai lehetőségekről érdeklődnem, és mit tesz Isten?...illetve..., hogy-hogynem elvtársak? feltünt Zoli aláírása, amelyben azt állította magáról, hogy Ő viszont egy IGAZI ausztráliai bevándorlási ügynök!
Több sem kellett nekem, azonnal lecsaptam az email címére, és megkérdeztem Tőle minden információt, amit csak lehetett a kivándorlással kapcsolatos feltételekről.
Minden évben küldtem neki 1-2 levelet, amiben újra rákérdeztem a dologra, csak hogy megnyugodjak, megvan még a lehetőség!
Minden alkalommal nagyon készséges volt, mindig felelt minden -- még a legostobább -- kérdésemre is, és azóta is nagyon sokat segített, hogy már itt vagyok.

Szóval elég régóta dolgoztam azon, hogy megfeleljek minden feltételnek, és így Zolinak is köszönhetem, hogy végül is sikerült eljutnom ide, az Álmok földjére!

Lényeg a lényeg, előre megbeszéltük, hogy szombaton 2-3 óra körül fogok érkezni.
Fel is készültem az útra egy üveg Unicum-al, illetve ismét a tudományos tervezés módszeréhez folyamodtam, hogy előre elkészítsem a megfelelő útvonalat.
Úgy döntöttem, hogy a Pacific Highway-ről rákanyarodok a 7-esre, majd az 5-ös úton érem el Wattle Grove-ot, amely negyed már Zoliék lakhelye is.
A térkép alapján -- és mivel nem akartam ebedidőben érkezni -- úgy döntöttem, hogy 1 óra elég lesz az útra, és így 2-kor ráérek elindulni.

Az úton rájöttem, hogy kezd kifogyni Godzillából (a járgányt neveztem el így, mert néha pont olyan hangot ad ki magából -- főleg emelkedőkön --, mint a nevezetes ősállat, illetve az erőtől duzzadó megjelenésük is okot adhat az összehasonlításra...) a táp.
Ezért Cabramatta környékén megálltam tankolni, ahol fizetés után beszálltam az autóba, az meg úgy döntött, hogy pedig ennyi volt, most már nem hajlandó tovább menni!

Ezt a döntést nagyon zokon vettem, már csak azért is, mert félre kellett tolnom, a csinos, kis világos, tavaszi ruhámban, és ez persze meg is látszott rajta...
Nem igazán értem most sem mi történt, mert fél órát köszörültem az indítóval az autót, felhívtam több helyi ismerősömet is, hogy mi lehet a gond szerintük, míg egyszer csak Gondzilla felhördült és tovább tudtam menni!!!
Ezért neki is hálás vagyok most!
Nem esett volna jól, ha el is kell vontatni, meg a Zolihoz sem jutok el aznap...

De így, végül 3/4 óra késéssel -- mert persze a távolságot sem mértem fel megint rendesen -- sikerült is odaérnem Zoliékhoz!
Ez azonban azért sem egy egyszerű feladat, mert olyan helyen laknak, ahol össze-vissza kanyarognak a kis utcák, és ráadásul valami poénos fiu az utcajelző táblát is elforgatta egy másik irányba...

De ilyen kalandok után végül megérkeztem, Zoli nagyon kedvesen fogadott, az Unicumot átadtam, a fiát, Petit sikerült személyesen is megismernem, és a feleségével is találkoztam, aki éppen akkor jött haza a könyvtárból.
Nagyon jót beszélgettünk mindenféléről, és közben eleredt az eső is.

Miután elállt, Zolival és Katival elindultunk sétálni abban a kaliforniai kisvárosra emlékeztető városrészben, amit Zoli következetesen munkásnegyednek aposztrofált, de én úgyis tudom, hogy az a gazdagnegyed!
A házak úgy néznek ki, mint nálunk a rózsadombon egy-kettő, de Zoli szerint a szomszédok között van tűzoltó, rendőrnyomozó, új bevándorló, öreg nénike, stb.
A házak között van egy mesterséges tó is, amelyben hattyúkat, aranyhalakat, angolnákat láttunk úszkálni.
Amúgy a web oldalán, a Lakbérek rovat alatt látható kép éppen a környéken készült, még a kis tó egy része is látható rajta.
A telep másik oldalán a katonaságnak van egy lezárt nagy területe, amely bár néha kigyullad, de kárt eddig nem okozott a telkekben.

Szóval igazi, nagyon szép zöldövezet ahol laknak, jó munkásembereknek!

Végül este 7-ig sikerült is visszaélnem a vendégszeretetükkel, és a végén még megkérdeztem, hogy elhozhatom-e kicsi feleségemet is bemutatni, aki már nagyon sok jót hallott róluk.
Zoli -- nagy örömömre -- bele is egyezett a dologba.

Hazafelé Godzilla már jól viselte magát, bár csak néha-néha, de azért horkant egyett-kettőt az emelkedőkön felfelé.
A 40 km-es utat pont egy óra alatt sikerült megtennem, és így este 8-kor álltam be a parkolóba.

Azért azt még hozzá kell tennem, hogy az oszik valamiért képtelenek összehangolni a közlekedési lámpákat.
Miért van az, hogy ha az egyik zöldre vált, akkor a 200 méterrel távolabb lévő biztos, hogy akkor fog bepirosodni...?!

A vasárnapom tanulással telt, az RTA-tól letöltött, és még otthon kinyomtatott tankönyvekből próbáltam -- többszöri belealvással -- felkészülni a vezetői vizsgára.
Az anyag nem sok, de ölég száraz...
Jó lenne a héten ezt is elintézni.

szombat, október 11, 2003

Ma kintjártam a Flemington Markets-en.
Szerettem volna venni valamilyen masszívabb munkáscipőt, mert a tornacipőm -- amit eleve sem építkezésre szántam -- kezdi bemondani az unalmast...
Bár cipőt találtam, de 55 dollár volt az ára.
Éppen most küldtek az Aldi-ból egy katalógust, és abban pontosan ugyanaz a randa, acélbetétes, munkáscipő, az ausztrálok egyik sajátosan egyedi találmánya csak 39.99.
Szóval inkább az Aldi-tól fogom megvenni a jövő héten.

A piac egyébként nagyon hasonlít az "ecserire", annyi különbséggel, hogy van egy nagy, repülőgéphangár méretű csarnok is, ahol mindenféle zöldséget és gyümölcsöt, húst és halat is lehet kapni.
A meglepő, hogy sok minden mennyire olcsó.
Összeírtam néhány árat, csak hogy legyen összehasonlítási alapom a jövőben:

- 1 nagy kartondoboz narancs (kb. 25-30 db lehet benne) fajtától, mérettől és frissességtől függően 6-14 dollár,
- görögdinnye 60 cent/kg
- 1 nagy karton ananász (kb. 18-20 db) 12 dollár
- 1 nagy karton citrom 5 dollár
- 1 szép fej karfiol 1 dollár
- 20 db tojás 5 dollár, illetve 1 kg nagyfejű champion gomba is ugyanennyi

Amit már nagyon szeretnék kipróbálni, azok a mindenféle tengeri ételek.
A Tiger Prawn (szép rózsszínű rákocskák -- kb. 10-15 cm hosszúak) a helyi Westfield áruházban 30 dollár/kg, a Fish Market-en 27 dollár/kg, itt pedig 13 dollár/kg...
Az atlantic salmon, vagyis a lazac ugyanennyibe kerül.
Lehet még mindenféle tengeri rákot, halat, meg egyéb, általam nem ismert akármiket kapni, és a többi áruházhoz képest igen olcsónak tűnnek az árak.
Végül egy nagy, 9 kg-os görögdinnyét hoztam el 5 dollárért...

Bertók Zolinak köszönhetően sikerült egy informatikai céghez is bejutnom interjúra.
Már lebeszélte előre a cégvezetővel, hogy érkezni fogok és nekem csak a Zoli által megjelölt időpontban kellett bekopognom az irodába.
Azért előző nap elutaztam megnézni a helyet, mert akkora ez a város, hogy kellett tudnom, hogy mennyi idő alatt tudok odaérni.
Így sikerült is időben, reggel 10-re érkeznem.
A cégvezető nagyon kedvesen fogadott, mint kidelült Ő is magyar származású.
Elmondta, hogy mivel foglalkoznak, illetve milyen tudással rendelkező embereket keresnek.
Sajnos elsősorban Windows 2000-el, Novell-el és Citrix-el dolgoznak, ezért az én Solaris/Linux/BSD-s tudásommal nem nagyon tudtak mit kezdeni.
Azért nagyon hasznos volt a találkozó, legalább a cégvezető srác -- aki egyben a tulajdonos is -- megígérte, hogy ha akad olyan munkájuk, amiknél a tudásom hasznos lehet, akkor szólni fog.

A jelenlegi munkámat is Zolinak köszönhetem, és ezért nem győzök elég hálával gondolni rá.
Valószínűleg a beilleszkedési folyamat jóval tovább tartana, és nehezebb lenne nélküle, és az itteni régi, és új ismerőseim nélkül.

Az a jótanács pedig, amit még otthon adtak többen is, hogy csak a magyarok társaságát kerüljem el, ha jót akarok magamnak, az Ő esetükben egyáltalán nem jött be.
Idáig mindenki csak segített, hogy minél gördülékenyebben menjen a beilleszkedésem.

péntek, október 10, 2003

És elkezdődött végre!!!
A 2003-as Rögbi Világkupa megnyitóünnepségével kezdetét vette a 20 nemzet versengése!

Természetesen a "Waltzing Matilda" volt az egyik hivatalos dala az ünnepségnek.
Szomorú aktualitása a dolognak, hogy pár nappal ezelött halt meg 76 éves korában az ausztrálok egyik legnagyobb "népdal" énekese, Slim Dusty, akinek az előadásában hangzik talán legszebben a dal...

Azért nem semmi, már miket megcsinálnak...
A stadion küzdőterének talajára (a teljesre!) egybefüggő képeket, ősi motívumokat vetítenek ki, és azon adnak elő mindenféle történeteket az aboriginalok.
Hihetetlen látvány, ahogy a hatalmas térre valami láthatatlan projektorból vetítve jönnek a képek, szól a jó zene, és közben fantasztikus alakzatokba rendeződve táncolnak a népek!
Fellépnek operaénekesek, zenészek, és az egész valahogy nagyon együtt van.
Csak John Howard, a miniszterelnök kap egy kényelmetlenűl hosszú füttykoncertet...

Ahhoz képest, hogy szinte semmit nem tudok a rögbiről, egészen magával ragadott az elmúlt napok nagy lelkesedése, illetve a megnyitóünnepély fantasztikus hangulata.
A TV-ből, rádióból, hírdetésekből hetek óta más sem folyik szinte, csak a Rugby World Cup-al kapcsolatos adatok, események, tudnivalók, elemzések.
A végén még én is elhiszem, hogy az egész világ csak erre az eseményre várt, és most több milliárd ember izgatottan ül a TV elé, hogy nyomon követhesse az eseményeket. :)

A városban ma a szurkolók kifestett arcal, kedvenc csapatuk szineiben parádéztak fel-alá, és ami nagyon furcsa, hogy szurkolói attrocitásokról, verekedésekről, vonatgyujtogatásokról nem számoltak be a hírekben!
Azonban én rájöttem a titokra!
Itt biztos elhallgatják őket!!!

Az első napon az ausztrál wallaby-k az argentín pumák ellen játszanak a 110 ezer férőhelyes Telstra stadionban, az olimpiai parkban.

Mindjárt kezdődik a meccs, már itt ülök a TV elött én is, egyik kezemben a sör, másikban a chips.
Áááá, nem is!

Vagy mégis...? ;)

csütörtök, október 09, 2003

Beszéltem a kis feleségemmel, hogy mik a történések?
Volt bent a rendőrségen, ahol nagyon kedvesen fogadták, leültették és kávéval kínálták.
Majd megkérdezték, hogy miben lehetnek a segítségére?

Ennél a pontnál ébredtem fel nyugtalan álmomból, és hívtam fel telefonon kis feleségemet, hogy mik a történések?
Volt bent a rendörségen, ahol a bejáratnál ülő ügyeletes észre sem vette, amikor ráköszönt, annyi fontos semmittenivalója volt...
Amikor másodszorra is ráköszönt, az ügyeletes végre felnézett, és üveges tekintetével rámeredve megkérdezte, hogy mit akar?
Miután tisztázódott, hogy csak megint egy okvetetlenkedő feljelentővel van dolga, a telefont felemelte és hívta a megfelelő embert, aki az irodájába kísérte kedvesemet, és felvették a jegyzőkönyvet.

A feleségem által készített táblázatra nézve feltünt neki, hogy hiányzik a videó gyári száma.
- "Ott van az is, csak a mellette lévő oszlopban..." - mondta kicsi asszonykám.
- "Ja, akkor jól van..."
Hát igen, mert a hiányzó cuccokról készült táblázatot nekem is átküldte, és valóban, az egyetlen műszaki cikk amit elvittek az a videó, és annak volt egy külön oszlopa, hogy "Gyári szám", és a kérdéses adat ott volt feltüntetve, nem a videó típusa mellett...

A rokonsággal végigbeszéltük, hogy ki tudna egy pár napot eltölteni nálunk, hogy a feleségem ne féljen annyira egyedül.
Édesanyja vállalta el, hogy elsőként Ő utazik fel vidékről.

szerda, október 08, 2003

A feleségem hívott fel kétségbeesve, hogy betörtek hozzánk! :((((
A tetvek mindent felforgattak, szétdobáltak a lakásban.
Elvitték a videót, és az ékszerek egy részét!
A faszfejek a fehér arany gyűrűket meghagyták, biztos arra gondoltak, hogy "szar ezüst, az nem kell"...

A legrosszabb az egészben a tehetetlen düh, amit érzek!
Szegény feleségem akár még otthon is lehetett volna amikor -- fényes nappal! -- valamilyen mocskos görény betör a lakásunkba, és én meg nem vagyok ott, hanem 16 000 km-el arrébb...

A végleges kárt még nem is tudjuk, egyelőre a rendrakás van soron, de amúgy is biztosítva van a legtöbb dolog.
A poénos fiuk, a szétdobált holmik tetejére még rárakták a fotelt, csak hogy jól mulassanak.
Miért nem bírtak csak 1 hónappal korábban jönni???!!!
Vagy egy 1/2 évvel késöbb...

Az amit elvittek nem érdekes, csak a traumától féltem a feleségem.
A következő inszemináció elött éppen nem hiányzott neki még ez is...

Annak örülök, hogy az otthoni számítógép még egy régi, kb. 10 éves házban van benne, mert úgy tűnik a "szakértők" nem sokra tartották így.
Viszont a webkamerájával láttam a feleségem, és megnyugtatott egy kicsit, hogy láttam mosolyogni...

hétfő, október 06, 2003

A múlthéten hétfőn elkezdtem dolgozni egy építőipari vállalkozásnál.
Betanított munkákat kell végeznem, fal/nyílászáró festés, falbontás, téglapucolás, stb.
Ezért egész jó fizetést kapok, és így legalább nem a tartalékaimat kell felélnem.
Viszont a munka reggel 7-től este 7-ig tart, és elég fárasztó...
A pénz mellett a másik előnye mégis a dolognak, hogy csak mégjobban motivál, hogy mielöbb találjak valamit az IT-ben, és ne segédmunkásként próbáljam eltölteni az időmet.

A fönökömnek van egy '86-os Daihatsu Charade-ja, amelyet felajánlott számomra, hogy használjam, és ha tetszik, akkor 1500 dollárért az enyém lehet.
Ez elég kedvezően hangzik, azonban egy szervízbe még el szeretném elötte vinni, hogy mennyiért lehet felkészíteni a vizsgára, ami november elején fog lejárni.
Nem szeretnék ui. még ezreket rákölteni, ha esetleg valami nagyobb baja van...

Az autó amúgy teljesen jónak tűnik, bár már a kisebb emelkedőknél is érezhetően gyenge, illetve váltásnál furcsa csörgő hangokat ad ki magából.

Az első hazavezetésem igazi, maradandó élmény volt...
A srác az első munkanapom végén elvitt az autóhoz, mondta hogy üljek be, és menjek.
A gond az volt, hogy itt este 6-kor már sötét van, illetve a bal oldalon kellett közlekedjek, és nem Budapesten, hanen Sydney-ben, ahol a táblák is egészen mások.

A bal oldali vezetést egészen hamar, 1-2 perc alatt sikerült megszokni, azzal nem volt gond.
A táblák értelmezése, és az útvonal kiválasztása azonban már komoly nehézségekbe ütközött.
Az ausztrálok pl. az utcaneveket jelölő táblákat valami furcsa szokásból kifolyólag csak az utca legelején egy oszlop tetejére rakják ki, olyan kis méretben, hogy lassítani kell, hogy sikerüljön elolvasni. A házszámokat sem divat feltüntetni. Olyan, mintha szabadon választott lehetne, hogy ki az aki kiírja, és ki nem...
A nagyobb útvonalakat jelölő táblákat mintha csak a kereszteződéseknél lehetne megtalálni, ahol pedig már el kell dönteni, hogy jobbra, balra, vagy egyenesen akar-e az ember tovább menni, vagy esetleg visszakanyarodik, ahol erre van lehetőség.
A kanyarodó sávokban van egy lámpa, ami igazából kettő, és az egyik az egyenest mutatja, a másik a kanyarodót, de az egyenes is jó a kanyarodók számára, ha nem jön szembe senki.
A táblák különböző színűek (sárga, zöld, fehér, stb.), és sokszor annyir raknak ki az út mellé belőlük, hogy még az első értelmét próbálom kitalálni csak, amikor 4 másik mellett már elmentem, pedig azok is fontos infóval szolgálhatnak.

Az első nap ezekkel persze még nem voltam tisztában, ezért Glebe-ből Hornsby-ba történő utam 4 órát vett igénybe...
Térkép volt nálam, de mivel az utcaneveket nem találtam kiírva -- az elöbb említett szokásokból kifolyólag -- ezért fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, és merre tartok.
Többször is sírógörcs közeli állaptba kerültem, és a végső elkeseredés akkor jött rám, amikor az eső is el kezdett esni, és az ablakon alig láttam ki :)

Ha egy rendőr a közelben lett volna, biztos hogy szívszélütést kap attól, amiket csináltam!
Forgalommal szemben bár nem mentem, de kereszteződésben fordultam vissza ott, ahol "No U turn" tábla van, nem adtam meg az elsőbbséget, mentem át piroson, parkoltam tilosban, stb.
A Parramatta Rd.-on végül egy benzinkutast kértem meg, hogy mutassa meg a térképen hol is vagyunk igazából.
Itt taktikusan előre megterveztem az útvonalat hazáig, de a második lámpás kereszteződés után -- amikor is rossz sávban álltam és ezért rossz irányba kanyarodtam -- már megint elvesztem...
Végül a 3. óra vége felé, mikor már biztos voltam benne, hogy az autóban éjszakázom, elhatároztam, hogy nem nézem a térképet, hanem csak mindig észak fel megyek, aztán majd csak lesz valahogy Cairns-ben.
Sok lámpa és kanyar után egyszer csak elém ugrott egy tábla, és rajta a felirat: Pacific Highway -> to Hornsby!!!

El sem hittem!
De azért mentem a megjelölt irányba, és 15 perc múlva már az ismerős Westfield áruház elött találtam magam, ahonnan a lakás csak 2 perc autókázásra volt.
10 órakkor álltam be a parkolóba, és nagyon letörten mentem fel a lépcsőn és nyitottam ajtót.
Ha ennyire bonyolult itt vezetni, akkor mikor kell kellnem reggel, hogy 7-re beérjek?
A térkép segítségével lefekvés elött még tudományosan megterveztem az utam másnap reggelre, és reggel 5-kor kelve, 1/2 6-kor elindulva sikerült is még 7 elött eljutni a glebei házhoz, ahol dolgoztunk!
Azóta sikerült belejönni az itteni vezetésbe, és 40 perc alatt itthon vagyok...

Most Turramurra-ban dolgozunk, ahol egy ház hátsó részét kell szétverni, és átépíteni.
Ez csak kb. 10 percre van autóval, azonban annyira kiesik a tömegközlekedés vonalából, hogy 1 órám biztos elmenne, ha a metró/hév/vonatot és buszt kellene használnom.
Ráadásul amilyen mocskos leszek a nap végére, szerintem fel sem engednének rájuk.
Szóval ide tényleg kell az autó, olyanok a távolságok...

A héten megjött a Tax File Number-em, és a VISA bankkártyám is a St. George Bank-tól.
Ráadásul azt a két csomagot is megkaptam, amit még pesten adtam fel indulás elött!
Ahhoz képest, hogy több mint 2 hónapra mondták a szállítást, a 2 hét egészen jó időnek tűnik.
Még szerencse, hogy nem jóval korábban adtam fel, hogy úgyis ráér majd utazgatni hónapokig.
Azóta talán már régen vissza is küldték volna az itteni postáról...

Az álláshírdetéseket esténként mindig nézem, és 3-4 helyre el is tudom küldeni a CV-met.
Azonban azt egyre inkább látom, illetve másoktól is hallom, hogy az ausztrál munkatapasztalat hiánya komoly gondot fog jelenteni :(
Már nem csak a full-time hirdetésekre küldöm el a jelentkezéseket, hanem a contract-osokra is, csak hogy hátha könnyebben jön össze így valami ausztrál munka, amire hivatkozhatnék...