Egy egyetemi kreatív író osztályt megkértek, hogy írjanak egy rövid értekezést, ami az alábbi elemeket tartalmazza: 1. Vallás; 2. Királyság; 3. Szex; 4. Rejtély.
A díjnyertes esszé ez volt:

"-Uristen! - mondta a királynő
Terhes vagyok!
De vajon kitől?"


Még hazaindulásom elött bejelentkeztem Bondi Junction-ben rendelő Dr. Elizabeth Heks-hez, aki egy magyarul beszélő helyi általános orvos.
Mivel szerettük volna tudni, hogy a repülőút okozott-e valami problémát a babáknál, ezért egy nőgyógyászhoz akartunk menni eredetleg, de mint kiderült elöbb egy GP-től kell beutalót kérnünk hozzá.
Szóval hétfőn meg is jelentünk -- kissé még kimerülten az utazástól -- a rendelőben, ahol a hölgy nagyon szimpatikus volt, és háromnegyed órán át kérdezgette a feleségemet a terhesség körülményeiről, amik nem éppen rózsásak sajnos…
A vizit 50 dollárba került, és elküldött minket másnapra egy ultrahang vizsgálatra a szintén Bondi-ban lévő Sydney Ultrasound for Women klinikára, illetve kért időpontot szerda délutánra a nőgyógyásztól.

Az ultrahangon szintén nagyon kedvesen fogadtak, és külső ultrahanggal vizsgálták a két babát 3/4 órán át.
A kisebbik 20.3 mm, a nagyobbik 23.2 mm és így a terhességet a 9. hétre teszik.
185 dollár volt a vizsgálat, amiből állítólag a Medicare valamennyit vissztérít, dehát az még odébb van.
Lesz majd mégegy, komolyabb ultrahang is, ami többek között a Dawn-kór kiszűrésére szolgál és amit a babák 12 hetes korában kell majd megcsináltatni április közepén.
De legalább most láttuk a babákat mozogni, és ez nagyon megnyugtatta feleségemet, aki pedig reggel még a legrosszabra készült szokás szerint.
Minden apró kis rossz jel után már úgy gondolja, hogy ez a beültetés sem járt sikerrel, ami pedig nem jó, mert így csak túl sokat görcsöl...

Az ultrahangról eredményt átküldték a nőgyógyásznak, akinél szerdán 6-kor meg is jelentünk.
A nőgyógyász magyarul beszél, és Bankstown-ban valamint Edgecliff-ben rendel.
A rendelés során mindenféle vizsgálatot elvégzett, és tájékoztatott, hogy ha azt szeretnénk hogy Ő vezesse le a szülést, akkor az kb. 1200 dollárba fog kerülni, plusz még pár ezer dollár lesz a magánkórház.
De mehetünk nyílvános kórházba is, csak ott nem tudjuk megválasztani az orvost, viszont a Medicare révén jóval ólcsóbban is megúszhatjuk.
Nekünk igen nagy valószínűséggel a nyílvános kórház marad, mivel ennyi pénzünk nincs a szülésre, bár ugye a babák minden pénzt megérnek, dehát tudnillik két éhenhallt szülő nem tudná őket felnevelni ugyebár…

Szóval valszeg maradunk a doktor úrnál még egy darabig, aztán majd átmegyünk valaki máshoz, hátha addigra kicsi asszonykám is jobban el fog tudni boldogulni azzal a fránya angollal…

Viszont addig is elküldte vérvizsgálatra a feleségemet – amit hétfőn csináltatunk meg itt, a Hornsby Hospital-ban, az eredményt meg majd megkapja a kórháztól.
És a következő ultrahang után menni kell hozzá az eredményeket kiértékelni.
Ez a látogatás 140 dollárba került – mivel az első volt -- , de állítólag minden újabb látogatás már csak 70 dollár lesz...

Ja, még kedden, az ultrahang után voltam amúgy group interview-n is a Coles Myer-nél, a már említett éjszakai polcfeltöltő pozícióra.
Az IQ teszt után most csoportjátékokat kellett játszanunk.
3x9 embert hívtak be, akiket leültettek 3 asztal köré és egymással kellett eladósdit játszani...
Mindenki kapott egy papírt, amire rá volt írva egy termék jellemzője, és meg kellett győzni a másikat, hogy milyen jó dolog a termék, és miért is kellene neki azt megvennie.
Természetesen mindannyian megvettük a terméket, egyikünk sem akart a másikkal kicseszni…
Ja, mert közben árgus szemekkel figyeltek minket Igor, az interjú szervező és lázasan jegyzetelt a papírjára.

A másik szerepjáték az volt, hogy egy hölgy érkezik a szállodába, ahol én vagyok a recepciós.
A hölgy nagyon fáradt, van egy kisgyerek vele, és nincs meg a foglalása a rendszerben, pedig a foglalást igazolni tudja.
Mit teszek ebben a helyzetben?

2 óra játszadozás után mehettünk haza, és megígérték, hogy majd értesítenek az eredményről.
Szóval nagyon megválogatják, hogy kiket vesznek fel éjszakai polcfeltöltőnek.
Ez egy nagyon fontos pozició kérem!!!
Lassan ott tartok, hogy ha esetleg egyszer megkapom – kopp, kopp, kopp – akkor nem csak a világ egyik legboldogabb és elégedettebb embere leszek, hanem azt hiszem elértem mindazt a jót, amit az élet csak tartogathat számomra!

Hogy valami jó is legyen a hétben kicsi feleségemnek, csütörtök délután elvittem Palm Beach-re.
Nagyon szépen sütött a nap, és csináltunk a rokonság számára pár integetős képet megnyugtatásból kifoly(j)ólag.
Annyira jól érezte magát kint a tengerparton, hogy már javában sötétedett, de még mindig a padon kellett ücsörögnöm vele, hogy a tengert bámuljuk.
Nekem meg már mehetnékem volt, mert nem szeretek sötétben vezetni.
De már megint a csodálatos önfeláldozásom győzedelmeskedett az észérvek felett, és kéz-a-kézben még elnézelődtünk a vaksötétig...

Szegény nem sokat látott még abból az Ausztráliából, amiről pedig már Ő is gyüjtögette szorgalmasan az infókat az elmúlt pár évben.
És egy darabig nem is fogunk tudni elmenni nézelődni, mert szinte csak feküdnie lehet...

Tegnap reggel kimentem a Flemmington-ra bevásárolni, utána meg pár, otthonról becsempészett cuccot átvittem Bertók Zolinak, csak hogy örömet szerezzek neki!
Szokás szerint ismét nagyon kedvesen fogadtak, és amikor Kati megtudta, hogy mennyire nem egyszerű a kismama állapot, rögtön előkapott pár könyvet ami a terhességről szól, és végiglapozta hasznos infók után.
Az egyikben talált cikket arról, hogy ilyenkor jót tesz a málnalevél tea, és azon nyomban autóba ült, és kiment a helyi patikába teáért, visszafelé meg hozott nekem zellerzöldjét, mert ezt nem találtam a piacon.
Ja, meg kaptam sajttortát is bibibiiiii!
Mondtam is Zolinak búcsúzóul, hogy olyan jól tartanak mindig, hogy a videó-lejátszónkat annó ellopták, szóval legközelebb azt kérünk! :)

Megint nagyon jól éreztem magam náluk, és sajnálom hogy feleségem nem tudott eljönni.
Nem baj, a következő látogatásra lesz legalább indok!

Éjszaka szakadt az eső, és most sincs valami remek idő.
Feleségem most itt fekszik a nappaliba kihúzott matracon, és próbál aludni mert nagyon fáj a feje, és az egész éjszakát szinte végig virrasztotta...
Szóval most próbálok hallkan klimpírozni, és megcsinálom a reggelit, ami jó kis hagymás, szalonnás tojásrántotta lesz!
Áááá, nem is, hanem csak pirítós, fött tojás, meg tea... :(

Amúgy meg munkát kell találnom a jövőhéttöl sürgetőleg...

"Ha a cápa már a kezedből eszik, akkor hamarosan a lábadból is fog!"

Az egész azzal kezdődött, hogy lakótársam nem vette komolyan a kérésemet, és nem próbált időben másik lakás után nézni, hogy kicsi feleségemmel már a saját életünket tudjuk élni itt édeskettesben.
Ennek köszönhetően az indulásom elötti este kezdtük meg a kihurcolkodását, ami el is tartott hajnali 3-ig.
Ez után kelhettem 1/2 6-kor, hogy utolsó napomat is ledolgozzam a cégnél, valamint még elöttem volt 28 óra repőút.
De nem voltam dühös egyáltalán, mert sok jó tulajdonságom mellett türelmes és megértő típus is vagyok…

Az utolsó napom azért jó hangulatban telt, márcsak azért is, mert délben kimentünk a Rocks-ba egy belga sörözőbe, hogy megünnepeljük a távozásomat :)

Itt ismét egy ismerősbe botlottam!
Még a pesti belga sörözőben kötöttem közelebbi ismeretséget a belga meggy sörrel, amely kellemes emlékeket hagyott maga után, így ismét azt kértem itt.
Ahogy böngészem az üveg cimkéjét, hát uramfia! -- mi van ráírva?
„Készült a Pécsi Sörgyárban”, így, ékes magyarsággal!
Szóval ha valaki itt, ausztráliában betéved egy belga sörözőbe, akkor nagy eséllyel magyar főzésű sört ihat…
Ittunk hát egyet a Pécsi Sörgyár egészségére, meg a Guinness sörgyár egészségére, meg még néhány másik sörgyár egészségére is.
Ja, meg St. Patric napra is ami most lesz, mert persze velünk volt az ír fejlesztő, akit történetesen éppen Patric-nak hívnak.
Ezt rögtön kétszer kellett megünnepelnünk...

A jó hangulat imigyen tehát biztosítva volt délutánra, ezért a munkát mellőztem a hátralévő időre, és korábban, 4-kor leléptem, hogy a gépet is sikerüljön még elkapnom.
A jó hangulat egészen a reptérig tartott, ahol jött a telefonhívás, hogy itteni kedves ismerősöm összetörte az autóját – de tropára – és szeretné kölcsönkérni az én táltosomat amíg nincs más megoldása a munkába járása.
Természetesen odaadtam a járgányt nagy örömmel, hogy végre valamit én is tehetek értük!

A repülőút nem tartogatott különösebb meglepetést, csak annyit, hogy bécsben majd’ 5 órát kellett ücsörögnöm a pesti gépre várva, így a teljes utazás 28 órára nyúlt.
Egy érdekesség, hogy a tranzitváróban figyeltem fel egy elhagyott hátizsákra, amely az egyik padra volt letéve.
Mivel van egy kis egészséges paranoiám, ezért gondoltam hogy szólok a biztonságiaknak, hátha érdekelheti őket is a dolog.
Ránéztek a táskára, megvonták a vállukat és elvonultak mondván, hogy a legjobb lesz ha otthagyjuk, hátha hiányozni fog előbb-utóbb valakinek.
Ja, jó!
És én is elvonultam pár kapuval arrébb aludni egyet.
Gondolom azért a madridi események után már nem lennének ennyire nagyvonalúak…
Amúgy a táska gazdája valóban a közelben lehetett, mert kb. 1 óra múlva meg is jelent egy ázsiai, és letelepedett mellé.
Még szerencse, hogy nem hallgattak rám, és nem vizsgálták át a táskát!
Én buta, meg már a '85-ös bécsi terrorista támadást láttam lelki szemeim elött…

Dehát megérkeztem végül épen, egészségesen és kicsi feleségem és unokaöcsém várt kint ferihegyen, majd vittek haza a hosszúra nyúlt üdvözlési ceremónia végén.
Kicsit furcsa volt a 35 fok után a –5, de legalább nem esett a hó, és nem kellett havat lapátolnom :)
Nem mintha nem szeretnék, csak hát a szűkös idő, ugye…!

Otthon sokminden már nem maradt, mert mindent feladott a rokonság konténerben az itteni címünkre, csak a bútorokat kellett még elpakolnom, meg a bőröndöket teleraknom ruhákkal.

Mivel nem akartam egy hét alatt kétszer megküzdeni az átálással, ezért délután 2-kor már aludtam és éjfélkor keltem feleségem nagy örömére. De ezzel a módszerrel legalább már őt is időben megpróbáltam hozzászoktatni az új időszámításhoz, amit furcsa módon annyira azért nem vett jó néven...
De legalább a csomagolás, pakolászás gyorsan ment, és így szombaton reggelre sikerült is összekészíteni az összes bőröndöt, a fejenkén engedélyezett 30 kilós súlyhatárral.

Visszafelé jövet a reptéren megint ismerősbe botlottunk.
Thürmer Gyula a Munkáspárt elnöke repült valahova szintén a bécsi járattal.
(Tudom, Bécsbe, persze, de onnan lehet, hogy még tovább is, neeeem?!)

Érdekes, ez biztos jelenthet valamit.
Fél éve Kovács Lászlóval, most Thürmer Gyulával mentem egy gépen.
Hmmm, de vajon mit jelenthet...?
Talán jobb, ha nem is tudom?

Kint a reptéren már javában check-in-olnánk be, amikor a csomagok mázsálásánál nagy bajba keveredtünk.
Az otthoni kis fürdőszoba mérleg 60 kilója a kinti rencerben már 72 kilóra ugrott!
A hölgy megkérdezte hogy na, most akkor mi legyen?
Elsápadtam a gondolatra, ahogy elképzeltem magamat 132 ezerrel könnyebben -- amibe a túlsúly pótdíja kerülne.
Szineváltozásomat látva a a hölgy nagyon kedvesen megkérdezte, hogy hát hova is megyünk tulajdonképpen?
Mondám sydneybe a kies ausztráliába.
Akkor ok, erre Ő.
És már mehettek is a csomagok a 12 kiló túlsúllyal!
Még most is hálát rebegek ezért éjjelente lefekvés elött, és sajnálom hogy nem jegyeztem meg a nevét, dehát a nagy izgalomban ez eszembe sem jutott.
Pedig majd ha visszamegyek megint, akkor vittem volna neki valami ajándákot.
Na mindegy, de legalább itt meg van örökítve az utókor számára a jócselekedete annak a bizonyos hölgynek ott, Ferihegyen!

A Bécs-Sydney gépen telt ház volt, még Kuala Lumpur után is felszálltak egy csomóan.
Ráadásul mivel a pesti gép késett, ezért csak későn tudtunk be check-in-olni, ami azzal járt, hogy a leghátsó sorban, a budi mellett volt már csak helyünk, egy kedves, ántipátikus orosz pár mellett…
Mivel így nem sikerült kinyújtózni, ezért kicsi asszonykámnak végig görcsölt a hasa, és nagyon féltünk, hogy valami komoly gond lesz a 24 órás vigyázban ülés vége.
Azért amikor csak lehetett az egyik ajtóablakon bámultam kifelé, hogy legalább a mi két ülésünkön el tudjon feküdni, amennyire a lehetőségek, és az orosz pár engedték...
A végére nagyon ki volt merülve, és fájó hassal, szédelegve szállt le a gépről. :(

A reptéren itteni kedves ismerőseim vártak virággal a kézben, ami annyira jól esett, hogy majdnem elsírtam magam a meghatottságtól…
Áááá nem is, csak muslinca ment a szemembe!

De bevágódtunk, ....vagyis bekecmeregtünk az autóba, és irány Hornsby, szűkebb hazánk az elkövetkező időkben!

A nagymamám hatvanéves korában elkezdett napi hét kilométert gyalogolni.
Most kilencvenhat, és fogalmunk sincs róla, hogy hol a fenében lehet.

Csütörtükön érdekes levél landolt a postaládámban.
1-2 hónappal ezelött jelentkeztem a Coles-hoz és a Woollworths-höz (helyi Match, Plus, Julius Meinl szerüségek) éjszakai polcfeltöltő munkára.
Az ígérték, hogy ha lesz üresedés, akkor majd szólnak.
Nos, üresedés nincs, de cserébe küldtek egy emailt ami arról szólt, hogy ha szeretnék a Coles-ben dolgozni, akkor töltsek ki egy online tesztet.
"A teszt eredményének természetesen semmi hatása nem lesz a felvételi eljárásra!"

Bejelentkeztem hát a web oldalukon a megadott linken, kitöltöttem a személyes adataimról szóló részt, és utána elkezdtem a tesztet.
És ezután jött a döbbentet!
Egy valódi intelligencia tesztet kellett végigcsinálnom, 50 perc alatt!
A szokásos matematikai kérdések (több szám megadva, és milyen szám hiányzik a kérdőjel helyén, szöveges matek feladatok, stb.), 5 hasonló ábrából válasszam ki a két oda nem illőt (nyilak mutatnak jobbra balra, házikók többféle formában, piramisok elött szamarak állnak, stb.), ha Marinak tetszik Jani haja, és Jani haja nem fekete, akkor milyen színű Mari haja, stb. jellegű kérdések voltak.

A végén még kb. 50 olyan feladat volt, ahol két lehetőség közül kellett választanom, hogy az adott pillanatban mit szeretnék jobban csinálni? Pl. zöldséget termeszteni, vagy gyererkek olvasását segíteni, marketing cégben dolgozni, vagy a hírdetések költéségét kiszámolni, stb.
Szóval a végére egy kissé elbizonytalanodtam és most már kezdem becsülni a szupermarketekben dolgozó éjszakai polcfeltöltőket, mivel azok bizonyára csakis csupa 150-es IQ-val rendelkező, félreismert zsenik lehetnek!

A végén megkaptam az értékelést emailben, és ebből kiderült az, amit már eddig is tudtam, vagyis hogy átlagember vagyok.
Szóval így legalább nem ért meglepetés.
Még elképzelni is rossz, hogy mi lett volna, ha kiderül, hogy zseni vagyok!

Péntek délben ebéd helyett kimentünk sörözni az egyik belvárosi ír kocsmába.
Ez nem az én napom volt, még a Guinness-ben is csalódnom kellett.
Mint kiderült a Guinness-t nem csak Írországban főzik, hanem itt Ausztráliában is.
Ennek legsúlyos következménye, hogy az íze majdhogynem teljesen más...
Legalábbis savanyú... :(
De azért legyürtem valahogy 3 pohárral, meg még a végén szétcsapattam egy Kilkenny-vel.
Csak hogy a rossz ízt elnyomjam!

A nap azért nem volt teljesen elrontva, mert 4pm-től meg céges buli volt, ahol is a 200.-ig fiók megnyitását ünnepeltük.
Na, de nem az adminisztratív munkaerő hatékony irodai munkáját jutalmaztuk nagy evés, ivással, hanem a cég nagy-nagy terjeszkedése állt az örömködés hátterében.
Így esett, hogy még 2 üveg Hahn light, meg egy Victoria Bitter után egy kicsit elfáradva ültem vissza a gép elé, és még este 7-ig néztem a monitort, mikor rájöttem, hogy nekem 5:30-kor valójában már lejárt a munkaidőm!

Ma meg interjún voltam.
A cég olyan embert keres, aki AS400-on deploy-olt már Java alkalmazásokat IBM WebSphere alkalmazás szerver alá.
Ebből annyit csináltam, hogy Java alkalmazások deployolása.
Igaz, az TomCat szerver volt Linux/Solaris/NT alatt, de apróságokkal nem kell foglalkozni gondoltam, és megpályáztam az állást.
Az interjún néhány kérdés után kiderült, hogy mi a helyzet és így pár kínos perc után gyorsan el is köszöntünk egymástól.
Szóval lehet, hogy itt nagyot kell mondani (legalábbis többen ezt javasolták, de biztos csak a szlogent értették félre...), de ez úgy tűnik mégsem mindig előnyös…
Mert lehet, hogy még belekérdeznek!
…
Mert ezek olyanok!

Most kaptam egy gyors SMS-t kicsi feleségemtől, hogy 2 szív dobog a méhében!!!
Ma volt ugyanis ultrahangos vizsgálaton, ahol megnézték, hogy a legutóbbi beültetésnek mi lett az eredménye.
Hát ez, és most eléggé magamon kívül vagyok, úgyhogy most le is megyek a kocsmába!

Az elmúlt 4 évben annyiszor ért már csalódás bennünket, hogy minden kis sikert úgy élünk meg, mintha már a kezünkben lenne a végeredmény.
Pedig voltunk már közelebb is a végéhez pár héttel, és végül mégsem akart a baba eljönni velünk a kies Ausztráliába...

Szóval most izgulhatunk, hogy mi lesz a következő, március 10.-ei ultrahang eredménye...

Érdekesen alakult amúgy az elmúlt egy évem.
Krisztusi korba léptem, megvalósult életem egyik nagy álma, itt lehetek ausztráliában és az idén talán még a másik nagy álmunk, a baba is összejön.