A nagymamám hatvanéves korában elkezdett napi hét kilométert gyalogolni.
Most kilencvenhat, és fogalmunk sincs róla, hogy hol a fenében lehet.

Csütörtükön érdekes levél landolt a postaládámban.
1-2 hónappal ezelött jelentkeztem a Coles-hoz és a Woollworths-höz (helyi Match, Plus, Julius Meinl szerüségek) éjszakai polcfeltöltő munkára.
Az ígérték, hogy ha lesz üresedés, akkor majd szólnak.
Nos, üresedés nincs, de cserébe küldtek egy emailt ami arról szólt, hogy ha szeretnék a Coles-ben dolgozni, akkor töltsek ki egy online tesztet.
"A teszt eredményének természetesen semmi hatása nem lesz a felvételi eljárásra!"

Bejelentkeztem hát a web oldalukon a megadott linken, kitöltöttem a személyes adataimról szóló részt, és utána elkezdtem a tesztet.
És ezután jött a döbbentet!
Egy valódi intelligencia tesztet kellett végigcsinálnom, 50 perc alatt!
A szokásos matematikai kérdések (több szám megadva, és milyen szám hiányzik a kérdőjel helyén, szöveges matek feladatok, stb.), 5 hasonló ábrából válasszam ki a két oda nem illőt (nyilak mutatnak jobbra balra, házikók többféle formában, piramisok elött szamarak állnak, stb.), ha Marinak tetszik Jani haja, és Jani haja nem fekete, akkor milyen színű Mari haja, stb. jellegű kérdések voltak.

A végén még kb. 50 olyan feladat volt, ahol két lehetőség közül kellett választanom, hogy az adott pillanatban mit szeretnék jobban csinálni? Pl. zöldséget termeszteni, vagy gyererkek olvasását segíteni, marketing cégben dolgozni, vagy a hírdetések költéségét kiszámolni, stb.
Szóval a végére egy kissé elbizonytalanodtam és most már kezdem becsülni a szupermarketekben dolgozó éjszakai polcfeltöltőket, mivel azok bizonyára csakis csupa 150-es IQ-val rendelkező, félreismert zsenik lehetnek!

A végén megkaptam az értékelést emailben, és ebből kiderült az, amit már eddig is tudtam, vagyis hogy átlagember vagyok.
Szóval így legalább nem ért meglepetés.
Még elképzelni is rossz, hogy mi lett volna, ha kiderül, hogy zseni vagyok!

Péntek délben ebéd helyett kimentünk sörözni az egyik belvárosi ír kocsmába.
Ez nem az én napom volt, még a Guinness-ben is csalódnom kellett.
Mint kiderült a Guinness-t nem csak Írországban főzik, hanem itt Ausztráliában is.
Ennek legsúlyos következménye, hogy az íze majdhogynem teljesen más...
Legalábbis savanyú... :(
De azért legyürtem valahogy 3 pohárral, meg még a végén szétcsapattam egy Kilkenny-vel.
Csak hogy a rossz ízt elnyomjam!

A nap azért nem volt teljesen elrontva, mert 4pm-től meg céges buli volt, ahol is a 200.-ig fiók megnyitását ünnepeltük.
Na, de nem az adminisztratív munkaerő hatékony irodai munkáját jutalmaztuk nagy evés, ivással, hanem a cég nagy-nagy terjeszkedése állt az örömködés hátterében.
Így esett, hogy még 2 üveg Hahn light, meg egy Victoria Bitter után egy kicsit elfáradva ültem vissza a gép elé, és még este 7-ig néztem a monitort, mikor rájöttem, hogy nekem 5:30-kor valójában már lejárt a munkaidőm!

Ma meg interjún voltam.
A cég olyan embert keres, aki AS400-on deploy-olt már Java alkalmazásokat IBM WebSphere alkalmazás szerver alá.
Ebből annyit csináltam, hogy Java alkalmazások deployolása.
Igaz, az TomCat szerver volt Linux/Solaris/NT alatt, de apróságokkal nem kell foglalkozni gondoltam, és megpályáztam az állást.
Az interjún néhány kérdés után kiderült, hogy mi a helyzet és így pár kínos perc után gyorsan el is köszöntünk egymástól.
Szóval lehet, hogy itt nagyot kell mondani (legalábbis többen ezt javasolták, de biztos csak a szlogent értették félre...), de ez úgy tűnik mégsem mindig előnyös…
Mert lehet, hogy még belekérdeznek!
…
Mert ezek olyanok!

Most kaptam egy gyors SMS-t kicsi feleségemtől, hogy 2 szív dobog a méhében!!!
Ma volt ugyanis ultrahangos vizsgálaton, ahol megnézték, hogy a legutóbbi beültetésnek mi lett az eredménye.
Hát ez, és most eléggé magamon kívül vagyok, úgyhogy most le is megyek a kocsmába!

Az elmúlt 4 évben annyiszor ért már csalódás bennünket, hogy minden kis sikert úgy élünk meg, mintha már a kezünkben lenne a végeredmény.
Pedig voltunk már közelebb is a végéhez pár héttel, és végül mégsem akart a baba eljönni velünk a kies Ausztráliába...

Szóval most izgulhatunk, hogy mi lesz a következő, március 10.-ei ultrahang eredménye...

Érdekesen alakult amúgy az elmúlt egy évem.
Krisztusi korba léptem, megvalósult életem egyik nagy álma, itt lehetek ausztráliában és az idén talán még a másik nagy álmunk, a baba is összejön.