"Egy francia hetilap férfiak részére pályázatot hirdetett: "Egy reggelem leírása" címmel.
Az első díjat a következő műnek ítélték: "Felkelek, reggelizem, öltözködöm és indulok haza!"

Eltelt ez a hét is, mondhatni egy héttel ismét öregebbek lettünk!
Én még azt is hozzátenném, hogy egy héttel tapasztaltabb, és bölcsebb is lettem.
Meg hát elég jóképű is vagyok! ;)

Hol is kezdjem, hol is kezdjem...?

Kezdem a hétfővel.
Hétfőn hajnali 3-kor keltem, mert a zabszem nem hagyott aludni, ide-oda forgolódtam, többször felébredtem, elaludtam, valamit álmodtam is – amit most nem írok le – és 3-kor már ki is pattant a szemem.
Így szenvedtem még ½ 7-ig, amikor is elkezdtem cuccolni a munkahelyre.

A munka elég izgalmas, főleg miután lövésem sem volt arról, hogy a cég hogyan épül föl szervezetileg, ki miért felel, kit mivel kereshetek meg, stb.
Ezért a mellettem ülő indiai származású fejlesztő srácot nyaggattam egész héten a különböző kérdéseimmel.
De jól állja a sarat, kedélyes fiú lévén.
Ezt a jó tulajdonságát pénteken, a korábban vett, hihhhetetlen pénzpocsékolásként aposztrofált Vegemite-ommal jutalmaztam!

És most leírom mi is az a Vegemite...
Gyengébb idegzetűek, evés elött állók ugorjanak a következő bekezdésre!!!
Szóval ez egy sötétbarna színű, kenhető állagú, fertelmes szagú és ízű izé!
...
Az! Az!
Sok furcsa dolgot láttam itt már idáig is -- még olyan állatot is, ami pedig nincs is --, de hogy az oszik még ezt be is csomagolják és az üzletek polcain árulják, az nem semmi kérem!
És a legmegdöbbentőbb, hogy az emberek úgy kapkodnak utána, mintha csak valami afrodiziákum lenne! :-O
Furcsa egy ország ez az Ausztrália, na...

Szóval anno, mikor még nem voltam ilyen tapasztalt és bölcs, akkor én is megvettem a legkisebb (mert azért már akkor is óvatos voltam) kiszerelést $2.20-ért.
Az első kóstoló, majd az azt követő felépülési szakasz után a fejemet a falba vertem, hogy micsoda hihetetlen pénzpocsékolást rendeztem itt, új életünk kezdetén...! :(

De most legalább ismét úgy tűnik, hogy a sors keze volt a dologban, mert a további jóindulatára számítva legalább jól letudtam vegemite-ozni vele a kollégámat, aki viszont imádja.
Hiába, szegény túl régen van már itt...
10 évesen keveredett ide valahogy, így kénytelen volt már az iskolában megbarátkozni ennek sötétbarna színű, kenhető állagú, fertelmes szagú és ízű izének a fogyasztásával, ha nem akarta hogy kiközösítsék...
Meg szereti a krikettet is...

Na, de vissza a munkára.
Szóval leginkább egy belső fejlesztésű rendszerben kell adatokat rögzíteni, külső ügyfelek ügyes-bajos dolgait telefonon/emailen keresztül intézni, a főnök dolgait rendben tartani, postázni, meg ez-meg-az.
Üröm az örömben, hogy éppen a főnök az, aki olyan outback ausztrál tájszólással beszél, hogy néha az intuitív képességeimre vagyok kénytelen hagyatkozni, semmint az angol tudásomra, hogy rájöjjek, mit is akarhatott mondani nekem.
De ezt azért többé-kevésbé idáig sikerült kitalálni.
Legalábbis megpróbálok mindig értelmesen mosolyogni...

Szerencse azért, hogy legalább tudom gyakorolni a vele az oszi diskurzust, mivel egy asztalnál ülünk.
Balra tőlem a főnök, jobbra az indiai származású fejlesztő, velem szemben egy koreai származású business analyst, mellette meg egy másik ausztrál fejlesztő.
Itt ismét egy érdekességet kell, hogy leírjak.
Az egész rendszerüket Visual Basic-ben fejlesztették, amely tudásra otthon komoly fejlesztő már vagy 10 éve nem is hivatkozik.
Dehát már említettem volt, hogy furcsa egy ország ez az Ausztrália, na....

Szóval munka, munka.
Pénteken jeans day, vagyis nem kell csinosba menni a dógozóba, lehet farmert is felvenni.
Ez azért is nagyon praktikus, mert munka után minden pénteken testületileg levonul a cég a legközelebbi pub-ba egy kis közös sörözésre.
És hát tudnillik a sárgarépa könnyebben kimosható a farmerből, mint a szép szövetnadrából, ugye.

Így fordulhatott elő (Rejtő után szabadon), hogy péntek délután öt nemzet képviseltette magát az asztalnál.
Egy ír és egy indiai fejlesztő, egy korai business analyst, 1 ausztrál IT vezető, 1 magyar project assistant és 3 német sör (meg 2 ausztrál – mert nekem az oszi sör bejött nagyon – Hahn Light forever!
Na, jó, csak a Guinness után...).
Miután jól kibeszéltünk mindenkit (mert jó magyar szokás szerint az oszik is szeretnek rosszat mondani mindenkiről a háta mögött) kb. 1 óra múlva elindultunk hazafelé.

Milyen jó, hogy pénteken is későig kell dolgozni, így legalább kiderült, hogy itt a Westfield áruház elött minden péntek este nemzetiségi kajákat lehet vásárolni, és élő zene mellett elfogyasztani!
Jó hogy itt lakom már lassan 5 hónapja...

Mindegy, a könyvtárból elöbb kivettem még két könyvet, majd vettem valami török, husos micsodát. Kellemes country zene mellett, egy kínai és egy olasz család között ücsörögve sikerült is megennem jól.
Azért jó ez a multikulti dolog...