Csütörtök délután 2-re (vagyis 2pm-re!) voltunk hivatalosak a Hornsby kórház High Risk Ane...Anet...Anta...Antenetical (vagy valami ilyesmi) központjába, amely a veszélyeztetett kismamák számára nyújt segítséget.
A klinikára Dr. Bonta Esztertől kaptuk a beutalót, aki egy St. Leonards-ban rendelő, nagyon kedves, háziorvos (a’la General Practitioner – GP. Merthogy franciául is otthon vagyok, kérem!).
A címe: 38 Pacific Hwy, St. Leonards, NSW, 2066. Telefon: 9906 2544

Mivel nagyon kétségbeesettek voltunk, hogy milyen rossz itt az orvosi rendelés, mert a korábbi nőgyógyászunkkal nagyon nem voltunk megelégedve, ezért próbáltunk valaki mást találni.
A címét az itteni lányoktól kaptuk, akik szerint (meg szerintünk is) Bondi Junction nagyon messze van Horsnby-tól, és járjunk inkább St. Leonards-ba GP-hez.
Ez így is történt.

Bejelentkeztünk hozzá, és elmeséltük neki, hogy milyen rossz tapasztalataink voltak idáig a magánrendeléssel, ahol rengetek pézt ki kell fizetni, és utána igen csúnyán semmibe veszenek.
Kértük a tanácsát, hogy kihez fordulhatnánk.
Erre javasolta a kórház veszélyeztetett terhesek számára felállított klinikáját, ahova kértünk is időpontot csütörtökre.
Ráadásul azt is hozzátette, – amit idáig még senkitől nem hallottunk – hogy tolmács szolgáltatást is kérhetünk a rendeléshez, amikor is a Multikulturális Afférok hivatala (mik mehetnek ott, kérem?!) hivatalból kirendel egy magyar-angol tolmácsot, aki mindent pontosan fordít, és minden rendelésen jelen van.
Kértük is a kórházat, hogy akkor organizáljanak egy ilyen tolmácsot a számunkra, mivel a munkám miatt én biztos nem fogok tudni minden rendelésen jelen lenni.

Azonban a látogatást megelőző nap, szerda reggel arra ébredtünk, hogy feleségem nagyon nincs jól, és csúnyán bevérzett.
Gyorsan felöltöztünk, és irány az innen kb. 3 percre lévő kórház ambuláns rendelése!
Az ablaknál elmondtam, hogy mi a helyzet, elkértek minden papírunkat, ultrahang eredményeket, a magánorvos által írt papírokat és mondták, hogy akkor be kell mennünk azonnal kivizsgálásra!

Ez azt jelentette, hogy bevezettek egy szobába, ahol 4 ágy volt egymástól függönnyel elválasztva, hoztak köntöst meg takarókat, nejlon zsákot a ruháknak, kicsi feleségemnek meg át kellett öltöznie, és befeküdni az ágyba.
Egy kedves, fiatal nővérke sürgölődött körülötte, és én fordítottam minden kérdését.
Érdeklődött a terhesség körülményei felől, a jelenleg történtekről, arról, hogy a feleségem hogy érzi most magát, stb.
Igyekeztem a lehető legjobban fordítani mindent, de a szakszavakkal nehezen boldogultam, meg kellett kérnem a lányt, hogy írja körül egy-két esetben, hogy mit is akar kérdezni pontosan?

Utána jött egy segédorvos és egy mid-wife (bába, aki egyébként úgy néz ki, mint általában egy főnővér, csak 20-30 évvel fiatalabb kiadásban) akik kis kézi ketyerével hallgatták meg a babák szívhangját.
A bába szerint az egyik szívhang elég gyenge, de a másik viszont jól hallható.
Azonban ikrek esetében ez sajnos nem sokat jelent – tette hozzá –, mivel a szívhang könnyen áthallatszik, és akár egy baba is megtévesztő lehet.

Vettek vért és vizelet mintát, és megkértek asszonykámat, hogy minden alkalommal, amikor WC-re kell mennie, írjuk le, hogy van-e még vérzés, és miden egyéb szokatlan körülményt.

A kórházról annyit, hogy állami kórház, public rendelésben járnak a népek oda, viszont az állapotok a magyar magánkórházak színvonalához hasonlatosak, talán csak a falakat nem festik olyan gyakran...

Kicsi feleségem eléggé fázós, és kértünk a nővérkétől még egy takarót, aki nagyon szívélyesen, mosolyogva hozott is még egyet, amit még előzöleg valamilyen melegítőben jól átmelegített!
Volt egy kis konyha is a közelben, ahol ingyen tea, kávé és gyümölcsök voltak kirakva, hogy fogyasszon belőle, aki akar.
Kb. 8- ½ 9 felé érhettünk oda, és a vizsgálatok, a kérdezgetések eltartottak 10-ig.

Utána jött egy "műtősfiu", aki az ággyal együtt feleségemet áttolta az ultrahang osztályra, ahol pontosan ugyanolyan ultrahanggal vizsgálták meg a babákat, mint a Sydney Ultrasound-on.
Az orvos nézegette a képet, és kérdezte hogy ki a nőgyógyászunk, amire persze semmit nem tudtunk mondani, hiszen éppen csak most hagytuk ott azt, aki eddig volt és kopasztgatott minket rendesen.

Szóval hálásak lennénk, ha tudna esetleg valakit javasolni itt, mert szeretnénk a public rendelésben maradni, és ide, a Hornsby kórházba járni.
No, egyet se búsuljunk – mondta – akkor majd a helyi nőgyógyász főorvosnak bemutat minket, akit Dr. Keogh-nak hívnak, és odaadja neki az ultrahangon készült képeket.
Ő majd elmondja, hogy mi is pontosan a helyzet.

Hát, ez nagyon nem tetszett...
Ilyennel titkolódzással már volt tapasztalatunk, és az orvos akkor is rossz hírrel szolgált! Akkor most megint erről van szó?
De csak azt ismételte el megint, hogy majd Dr. Keogh fog megkeresni minket.

Szóval feleségemet visszatolták a szobába, és vártunk Dr. Keogh-ra...

Kb. 1 óra múlva megjelent egy másik orvos, aki Dr. Booker néven mutatkozott be és egy szobába vezetett minket, leültetett, és elkezdte a mondókáját.
Fel voltunk készülve minden elképzelhetőre, de hát tudtuk azt, hogy a babák élnek, hiszen volt szívhang, és láttuk a mozgást az ultrahang képernyőjén.

Dehát a sors, karma, végzet, vagy akármi megint csak azt akarta, hogy ne úgy legyenek a történések, ahogy azt mi már előre jól elterveztük...

Szóval elkezdte sorolni az általunk is már ismert körülményket, hogy két baba, két független magzatburok, placenta, stb. és hogy az egyik babának úgy tünik sajnos fejlődési rendellenességei vannak.
Türelmetlenül vágtam közbe, hogy köszönjük, ezeket már ismerjük, Dr. Robertson elmondta, inkább az érdekelne, hogy mire jutottak, mi történt a babákkal?

Láttam rajta, hogy egy kicsit meglepődik – ezek szerint hozzá nem jutott el, hogy korábban már voltunk vizsgálatokon – és megkérdezte, hogy akkor ezek szerint tudtuk azt is, hogy az egyik babának súlyos fejlődési rendellenességei vannak?
Igen, tudjuk, vele van a baj?

Kérdezte, hogy akkor azt is tudjuk-e, hogy milyen alternatívákkal rendelkezünk a babával kapcsolatban.
Itt elmondtam a három lehetőséget, amit még Dr. Robertson vázolt fel elöttünk azon a bizonyos napon...
Ugye, meghalt a beteg baba? – kérdeztem végül.

Ránk nézett, és nem is kellett semmit mondania, tudtuk hogy mi a válasz.

Így viszont sokkal könnyebb a helyzet. – mondta az orvos. Persze átérzi a dolgot, és tudja, hogy nem könnyű, de legalább nem ért felkészületlenűl bennünket a hír.
Nem, a hír valóban nem ért bennünket felkészületlenül, csak éppen reméltük az utolsó pillanatig, hogy nem ezt fogják velünk közölni...

Erősen fogtam és simogattam asszonykám kezét az asztal alatt hogy még egy kicsit tartsam benne a lelket, ne veszítse el most az önuralmát, had' mondja végig az orvos a mondókáját.

De persze és sem nagyon tudtam már figyelni az orvosra...

A szemem elött csak peregtek az ultrahangon látott képek a két szép babárol.
Az egyik egy kicsit kisebb volt mint a másik, és ezért őt Picurkának hívta asszonykám.
A képeken sosem látszódott rendesen, az orvosoknak sokáig kellett mindenféle szögben próbálkozniuk az ultrahang készülékkel, mire hajlandó volt megmutatni magát.
Mintha szégyellősen takargatta volna mindig azt, ami annyi gondot okozott mindannyunknak...

Szóval most akkor el kell köszönnünk ettől a kisbabától is...
Én is nehezen tartottam magam, és már csak azt kívántam, hogy fejezze már be az orvos, és menjen ki a szobából...

Valószínűleg látszódott rajtunk, hogy most nem vagyunk kíváncsiak az egyéb dolgokra, így az orvos nagyon udvariasan elköszönt, és mondta, hogy Dr. Keogh hamarosan felkeres minket megbeszélni a továbbiakat.

Fél óra múlva visszamentünk az ágyhoz, és vártuk a főorvost, aki meg is jelent.
Egy nagyon szimpatikus, csendes, majd’ 2 méter magas 40-es embert ismertünk meg a személyében, aki addigra már tudott mindet a terhességről, a körülményekről, és a jelenlegi helyzetről.
Sőt, úgy érkezett, hogy előtte még felhívta Dr. Robertson-t a Sydney Ultrasound klinikán, és őt is kikérdezte az előzményekről.
Tehát reméltük, hogy végre jó kezekbe kerültünk.

Elmodta, hogy a vizsgálatok alapján a kisebbik babát kb. 3 hete vesztettük el, 13-14 hetes korában.
A műtétet nem javasolja, mert nagyon-nagy valószínűséggel az az egészséges baba vetéléséhez vezetne, ezért inkább hagyjuk bent a babát, aki majd fel fog szívódni anélkül, hogy az a másik babára, vagy a mamára veszélyt jelentene.
Persze nem megnyugtatásból mondja, csak hogy mi is ismerjük a tényeket, az iker terhességek jó része hasonló kimenetelű mint a miénk, vagyis az egyik baba sajnos a terhesség alatt meghal és eltünik.
Tehát a problémánk nem egyedi és veszélyt nem tartogat.

Éppen ezért 2 lehetőségünk van most.
Vagy bent marad éjszakára feleségem a kórházban megfigyelésre – de igazából semmilyen kezelésben nem tudják részesíteni, gyógyszert nem adnak neki, mert nem beteg –, vagy hazamegy, otthon fekszik, iskolába nem jár most egy darabig, és holnap bejön ismét arra a rendelésre, amire már korábban kértünk időpontot.
Persze kis feleségem nem akart bent maradni, inkább haza akart jönni velem.

Búcsúzóul a fiatalabb orvos még megfogta kis feleségem kezét.
"Tudom milyen nehéz lehet egy új életet kezdeni egy idegen országban nyelvtudás nélkül, de sok sikert kívánok hozzá Önöknek!"
Hmmmm.... és még paraszolvenciát sem raktunk a zsebébe...

Másnap délután a High Risk Ane...Anet...Anta...Antenetical (vagy valami ilyesmi) klinikán már vártak rá, és ki volt a tolmács?
Az a Bárány Márta, akihez a diplomámat kellett vinnem fordíttatni!
Mint kiderült a Mulikulti Afférok hivatala általában őt küldi ki, ha valakinek fordító szolgálatra van szüksége.
Itt Dr. Booker újra kiértékelte az eredményeket, elmodta, hogy mi mindenre kell odafigyelni, gyógyszert írt fel a fertőzés elkerülése végett és hogy az elkövetkező időben hogyan kell kontrollra járni. A bába addig számítógépre vitt minden adatot.
Késöbb levitték a szülészetre feleségemet labor vizsgálatra, és a helyi főnővér (vagy főbába?) körbevezette a szülészeten.

Érdekes volt látni, hogy minden szülő nő külön szobát kap, ahol az apuka és még valaki jelent lehet szülésnél.
A szobák teljesen úgy néznek ki, mint egy hálószoba otthon, képek a falon, az ágyat több tucat változatban lehet állítani, hogy a legkényelmesebb legyen, a faliképek mögé vannak eldugva a készülékek, amikre szükség lehet, és a babának egy fűtött kis inkubátor-szerűsége van a mama ágya mellett.
A mütő pár szobányira van, ha esetleg komplikáció lépne fel és választani lehet mindenféle alternatív szülési módok közül is, ami a szintén a szobához csatlakozó egyéb, csak a szülő nő rendelkezésére álló szobában\fürdőszobában történhet.

De gépek, készülékek nincsenek szem elött, nem kell megosztani a szülőszobát másokkal, nem kell átgyalogolni egy másik épülteszárnyba, mert már csak ott volt üres ágy, nem esik a vakolat az ember fejére, a nővérek/orvosok nem a zsebüket akarják elöbb megtölteni és csak annak függvényében segítséget nyújtani, hogy ki mennyit volt képes adni.
Látszódik a higiéniára való törekvés és hogy nem 40 éves a röntgenkészülék, amivel 2-3x kell átvilágítani valakit, mert az előző felvételelket mind tönkrevágta a gép, a beteg meg legfeljebb meghal tüdőrákban, de legalább az influenzából kigyógyult, nem?!
És mindez egy közkórházban.

Cigizni az egész komplexum területén tilos! Igaz, itt osziföldön inkább az tünik fel hogy valaki rágyújtott, kb. hetente egyszer-kétszer van ilyen rossz élményem, hogy cigi füst csapja meg az orromat, és olyakor mindig rácsodálkozom, hogy jééééé, valaki cigizik!

Pedig itt is sokan szívják a kis büdöst, de mintha itt kultúrája lenne annak, hogy közben figyelünk a másikra is, hátha az nem élvezi annyira a ráfújt füstöt!
Otthon pedig a sok kedves, jóember feltételezi, hogy mindenki szeret cigizni, vagy ha azt nem is, legalább csak a füstből egy jót szippantani!
Fújják is mindenkire akire csak lehet.
Kedvencem, amikor felszállnak a buszra, előtte még egy jó mélyet beleszívnak a cigibe, és amikor felszálltak, csak akkor fújják ki, had’ élvezze mindenki!

Mióta itt vagyok, egy ilyennel sem sikerült még találkoznom.
Volt is az elején elvonási tünetem, csak úgy remegtem, egy-egy jó kis szippantásért!
De hát ez elmúlt itt, mert itt írigyek az emberek, és csakazértsem fújnák másra a füstöt nyílvános helyen!
Mert ezek itt ilyenek kérem!

Éppen most fogadta el Manly önkormányzata, hogy a strandon, játszóterek közelében, parkokban tilos a dohányzás, és erre Bondi önkormányzata is hasonlóan cselekedett.
Állítólag ezzel lavina indul el,és az összes önkormányzat be fogja tiltalni a cigizést az ilyen helyeken.
Gusztustalan látvány is, amikor a homokos tengerparton összetalálkoztam egy-két csikkel homokvár építése közben!
Na, de ennek most vége!
...
Rendelet van!

Na, de vissza a kórházra.
Ami még nagyon szimpatikus volt, hogy beszélgetés közben rákérdezett a bába, hogy fáj-e a dereka kis feleségemnek, mert fogja a hátát, illetve, hogy ezt az orvosnak mondtuk-e?
Mivel nem, ezért azonnal felhívta az orvost, akinek elmondta a dolgot, amire a kérésük az volt, hogy ha ez erősödne, akkor azonnal jelentkezzen a kórházban!

A vizsgálatokért semmit nem kellett fizetnünk, csak az ultrahangért $20-t, és kaptunk egy számlát $85-ról., amit el kellett vinnünk a Medicare-be, amit ők fizettek ki helyettünk a vizsgálatra. De az összes többi vizsgálat, vérvétel, stb. ingyenes számára.

A látogatás végén megbeszéltük az újabb időpontot a következő hétre, ahol szintén ultrahangos vizsgálat volt és a tolmács hölgy minden alkalommal azóta is eljön a viszgálatokra és fordít.
Ez a szolgáltatás is ingyenes, az állam fizetni a fordítók díját.
Kaptunk még egy nagy szatyor színes-szagos tájákoztató füzetet a babával kapcsolatban, a kórházi ellátásról, a beszerzendő dolgokról, a hasznos könyvekről és sok cég ingyenes mintájával baba-mama ápolási termékekkel tele.

Szóval úgy tűnik megnyugodhatunk, mégiscsak létezik jó egészségügyi ellátás itt, osziföldön.
Mi csak ott rontottuk el az elején, hogy mindenáron magyarul beszélő nőgyógyászt kerestünk, és az történetesen csak magánpraxist folytatott és a drága vizsgálatokra küldött el minket.
Így viszont az echte angol környezet sem tűnik már annyira ilyesztőnek feleségem számára, és én is megnyugodtam, hogy a public rendelés itt magasan veri azt a színvonalat, amit Mo-n az emberek kénytelenek elviselni, ha nincs pénzük magánkórházra.

Szóval jó helyen vagyunk mégis.

Azt még így a végére nagy büszkén hozzá kell tennem, hogy a hosszú hetek itthon fekvését arra használta fel kis feleségem, hogy tanulta ezerrel a KRESZ-t, fordította a könyvet, és zsinórban tesztelte a tudását az online RTA próba teszteken.

Be is irattam 2 héttel ezelöttre a Hornsby RTA-hoz egy Driver Knowledge Test-re, ahol elsőre átment hibátlan eredménnyel!!!

A beiratás amúgy nem volt teljesen zökkenőmentes.
A pultnál megkérdeztem, hogy lehet-e magyar fordítót kérni a tesztre?
A hölgy kinyitotta a mindenttudó kisokosát, és elkezdte nézegetni a nyelveket, amikből van tolmács szolgáltatás.
"Hindu, vietnámi, szerb...a román olyan mint a magyar, nem?" – kérdezte.
"Nem, nem..."
"Van itt még ukrán, vagy lengyel, az sem hasoló?"
"Nem, a magyar sajnos egy kicsit egészen más..."
Hát sajnos akkor nem tud segíteni. Van itt vagy 40 nyelv a listán, de a magyar nincs közte, és így nem is lehet fordítást kérni.
Hát, akkor ez van, azért kértem időpontot az egyik délutánra ($39).

Kicsi feleségem az egyik kórház látogatásnál mondta Bárány Mártának, hogy mit mondtak az RTA-ben, hogy magyar tolmácsot nem lehet kérni.
Erre teljesen felháborodott, és kijelentette, hogy most akkor felhív valami nagy embert az RTA-nél, és jól beolvas neki, hogy ezt hogy gondolják, mert ő igenis is szokott fordítani a magyarok számára!
Meg hívjam fel én is a céget mégegyszer és határozottan követeljem tőlük a magyar fordítót.

Szóval felhívtam a központi RTA-t, ahol azt mondták, hogy ők nem kérhetnek fordítót, de hívjam fel ezt-meg-ezt a telefonszámot (ami egyébként a központi fordító iroda száma) és kérjek én.

Felhívtam a számot, mondom mit szeretnék, erre a hölgy kijelenti, hogy igen, tudnak tolmácsot küldeni, de én azt nem kérhetem, csak az RTA!

Na, ez a 22-es csapdája! Innen nincs tovább!
ÁÁÁáááááááááá..............

Visszahívom az RTA-t, mondom mit mondtak és most már kifejezetten ingerült voltam!
Mondta is a hölgy, hogy nyugodjak meg elöbb, és kapcsolja a Hornsby RTA-t, ahol majd segíteni fognak.
Jó.

Mondom a Hornsby RTA-s hölgynek, hogy mit szeretnék, aki megígérte, hogy meg organizálja a fordítót, és visszahív.
Másnap visszahívott egy hölgy, aki mondta, hogy tolmács az nincs, mert túl későn kértük, és arra a napra már nem tudnak küldeni, szeretném-e lemondani a vizsgát.
Nem, nem szeretném, rakják át egy hónappal későbbi időpontra, és addig próbáljanak valakit szerezni, mindegy, hogy melyik időpontra, kis feleségem úgyis ráér, csak csináljanak már valamit!
Ebben is maradtunk.

2 nap múlva visszahívtak, hogy akkor van tolmács, jó-e ez-meg-ez az időpont?
Igen jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!

Aaaahhhhh.... Azért a bürokrácia itt is működik rendesen!

Így történt, hogy az egyik ködös, hideg, délutánon kis feleségem felöltözött bundabutyijába, bundacipőjébe, bundakabátjába, és elment vizsgázni.

Egy idősebb, nagyon szimpatikus úr várt rá az RTA-nál, aki Pál Istvánként mutatkozott be, és fordította a kérdéseket feleségemnek, aki addigra már rutinból kattingatott a helyes válaszokon.
Az elmúlt 1 hónapban úgy tudtuk, hogy nem fog tudni neki senki segíteni a fordításban, ezért szinte kívűlről bemagolta az összes helyes választ a szabadon letölthető összes vizsgakérdést, és a válaszokat tartalmazó pdf fájlból.

A vizsga végén az Úr még gratulált feleségemnek
"Kedves Asszonyom, engedje meg, hogy gratuláljak, először is az angol tudásához, mert itt nem azt mutatta meg, hogy semmit nem tud angolul.
Másodszor pedig a felkészültéségéhez, mert nálam Ön a második, aki elsőre át tudott menni!"
Ez pedig nagyon jót tett kis feleségem amúgy sem valami szilárd lábakon támolygó önbizalmának.

Nem tetszik: szeretem a borokat. Főleg a vörös borok közül kerülnek ki a kedvenceim.
Viszont itt olyanokat találok az üvegek cimkéin, hogy pl., "This product has been fined by using skimed milk and fish products and traces may remain".
És mindegyiken szerepel az, hogy van benne preservatives (220)...

Tetszik: van 5 földi sugárzású TV csatorna, és ezek már digitális műsorokat is szórnak nemcsak SD, hanem HD minőségben is, és mindezt ingyér! Csak egy megfelelő vevő készülék meg egy sima szoba, vagy tetőantenna kell hozzá.

Mivel úgyis régen, még Mo.-n szerettünk volna DVD-lejátszót venni de a pénzt inkább félreraktuk a nagy útra, ezért úgy gondoltuk hogy na, majd most!
Az ebay-en meg találtam egy Samsung DTB-D700F vadonás új DVD-lejátszót hírdetve, amely egyben digitális adásokat is képes venni.
A lejátszó bontatlan dobozban volt még, és a hivatalos ára $599 lett volna, amit sosem adtam volna érte.
De az utolsó nap még csak $220-nál járt a licit, így beszálltam én is, és a végén enyém lett a darab $290-ért!
Azóta fogunk 27 TV és 3 rádió csatornát on-the-air! A TV adások digitális, DVD minőségben, kristálytiszta, éles képpel, 5.1-es hanggal jönnek.

De persze valójában nem 27 különböző műsor-csatornáról van szó.
Az SBS-nek pl. 3 csatornája van, és mindegyiken más adás jön, de pl. a Ten-nek a 6 digitális csatornáján ugyanazt a műsort szórják.
Azonban a jövőben mindegyik gyártó el kívánja látni ezeket a csatornákat más-más adásokkal.
Tehát a 27 valójában jelenleg ~10 különböző műsorcsatornát jelent.

A szép, hogy minden műsorhoz feliratot is lehet kérni, és így a híreket, filmeket, stb. feliratozva is lehet nézni, ami sokat segít feleségemnek a lényeg megértésében.
És mivel a DVD kölcsönzők tele vannak magyar hanggal elátott filmekkel, ezért ha már nagyon unja az angolozást, akkor legalább ki tud venni egy-egy filmet és magyarul megnézni.