Huhhhh, tegnap éjszaka megvolt az első, rémísztő találkozásom ausztrália egyik veszedelmes ragadozójával!
A konyha mennyezetén, egy hatalmas, legalább ekkkkoora feketésbarna pók figyelt az áldozatára várva!
Nem vagyok egy ijedős fajta, de ez a méret meglepett erősen!

Mivel alapvetően viráglelkű vagyok, ezért nem akartam csak egy jól irányzot újságpapírral megoldani az új lakótárs kilakoltatását.
(Persze, lakbért meg nem fizetünk, mi?!)
Szóval kerítettem egy üvegpoharat, meg egy magas széket és arra állva próbáltam becserkészni a mit sem sejtő veszélyes bestiát.
A poharat próbáltam egy hirtelen, határozott mozdulattal rányomni az áldozatra, de ekkor jött a döbbenet!
Olyan gyorsan elkezdett rohanni a nagy dög a plafonon felém, hogy én csak álltam a széken, kezemben a pohárral, és magas hangon sikoltoztam!
Így utólag elképzelve humoros látvány lehetett, ahogy egy 180 magas, majd' 100 kilós, borostás alak áll egy széken, pohárral a kezében, a mennyezetre meredve, és közben kiénekli a magas C-t... :)

Mindegy, a pók elrohant mellettem, majd megállt egy kicsivel arrébb, ahol már sikerült a poharas művelet.
A másik probléma ekkor jelentkezett.
Elfelejtettem, hogy valami papír is kellene, amit a mennyezet, és a pohár közé dugva be tudom zárni a pókot.

Szóval így ácsorogtam tanácstalanul a széken, mire a lakótársam kikecmergett a szobájából, és jókat röhögve kerített egy kartonpapírt.
Ezek után már ment minden, mint a karikacsapás!

A pók az egyik pálmafa tetején landolt, és most az önbizalmam helyreállításával vagyok elfoglalva, hogy ennyire betojtam egy rohanó póktol.
Áááh, mindegy. De legalább szembeszálltam egy életveszélyes, mérgező fenevaddal, és még az életét is megkímélve -- a magamét meg kockáztatva -- lakoltattam ki.
Legalábbis ezzel biztatgatom magam.

Amúgy lehet, hogy csak egy ártalmatlan virágpók volt szegény...