Pár hete nem írtam már semmit, ezért lehet, hogy egy kissé csapongani fogok oda-vissza.
Amióta van rendszeres munkám ismét, az állandó monotonitás elveszi a napok különlegességét, és így ismét kezdenek összemosódni az események időontjai, és a sorrendjük egymásutánisága.

A genetikai vizsgálat eredményét a teszt elvégzése utáni 2. hétre igérték a Sydney Ultrasound Clinic-ről.
Mivel szerdán volt a vizsgálat, ezért 2 hét múlva csütörtökön már kezdtünk egy kissé idegesek lenni, hogy miért nem hívnak még mindig?
Feleségem megkért, hogy telefonáljak rájuk és kérdezzem meg, hogy mi lett már az eredény?
Szóval csütörtökön felhívtam őket.

"Érdeklődni szeretnék, hogy mi lett a feleségemtől 2 héttel ezelött levett szövetteszt eredménye?"
Az asszisztens elkért pár személyes adatot, és utána jött a meglepő válasz.
"Igen, meglett az eredmény, amit át is küldtünk az Önök háziorvosának.
Azonban a nőgyógyászuk nem engedélyezte, hogy kiadjuk Önöknek a teszteredményt. Sajnálom!"
Na, itt jött a heveny gyomorideg...
Akkor ez biztos rosszat jelent, hogy a fene enné meg az összes rohadt tesztet!
2 hete azt mondták ugyanis, hogy amennyiben egy hölgy hív fel, akkor az jót fog jelenteni, és nincs semmi gond a babával.
Ha azonban egy férfihang fog keresni, akkor az bajt jelent!

Szóval akkor baj van az egészségesnek hitt babával is! :(
Lehet, hogy az ulrahang nem mutatott ki nála fejlődési rendellenességet, de akkor ezek szerint Ő meg súlyos génhibával rendelkezik?!

Ezek után természetesen meg voltam győződve róla, hogy vége a világnak, a nagyobb baba is beteg és ezért nem akarja az orvos, hogy más mondja el a hírt. :((((
Remegő kézzel hívtam fel a nőgyógyászt, és kértem a titkárnőt, hogy kapcsolja az orvost, mert beszélnem kell vele.

"A doktor úr nincs bent 6-8 hétig!" – jött a váratlan válasz.
Ez annyira valószínűtlennek tünt számomra, hogy először nem is tudtam mit mondani.
Teljesen leblokkolt a kétségbeesés...
Nincs bent? 2 hete várunk egy eredményre, nem akármilyen előzmények után! A hivatalos eredményt nem mondhatják el nekünk, mert megtíltotta a nőgyógyász, és utána meg nem elérhető még 6-8 hétig???!
Hogy mi van?! Mit mondott? És ki?!

Próbáltam elmagyarázni a dolgot a titkárnőnek, és kérdeztem, hogy szerinte akkor most mit tehetünk?
Nem akarunk/tudunk még 6-8 hetet várni az eredményre ezek után!
És botrányosnak tartom, hogy privát rendelésben, nem kevés összeget kifizetve még annyit sem érdemlünk meg, hogy legalább egy üzetet hagyjon az orvos a részünkre nála!
Sajnos sok jótanácsot nem tudod adni – legalábbis hasznosat nem – a titkárnő, csak azt, hogy jövőhéten csütörtökön fog rendelni egy másik orvos, aki a nőgyógyászunk távollétében átveszi a betegek dolgainak intézését.
Hívjuk fel őt, és kérdezősködjünk az eredmény után nála.

Tehetetlenségemben lecsaptam a telefont.
Azt hittem, hogy itt, az újhazában, a nyugati világban, magánrendelésben, ahol komoly összegeket kell kifizetnünk minden egyes vizit után, ilyesmi elő sem fordulhat!
És most kiderül, hogy ugyanolyan módon kezelnek minket, mintha csak a balkánon lennénk!
Magyarországon legalábbis az állam által támogatott lombik programon minden alkalommal nagyon körültekintően, odafigyelően bántak velünk.
A nőgyógyászunk még a mobil telefonszámát is megadta, hogy akár az éjszaka közepén is felhívhatjuk, ha valami problémánk lenne...

Felhívtam feleségemet, akinek próbáltam elmagyarázni a helyzetet.
Teljesen kétségbeesett a hírre, és Ő is értetlenül állt az eljárás elött.
Hogy nincs hetekig az orvos?!
Dehát nekünk ráadásul még vizitre is mennünk kellene pár héten belül!
És akkor most mit lehet tenni?! Kitől tudhatjuk meg az eredményt?!

Végül arra jutottunk, hogy megpróbáljuk az ultrahang klinikán elérni azt a kedves, oszi orvost, akivel eddig mindig jó tapasztalataink voltak.
Mivel tudtam az email címét, ezért írtam neki egy levelet, elmagyarázva neki a helyzetet és kértem a segítségét ebben a kétségbeejtő helyzetben.

Kb. 10 perc múlva kaptam a visszahívást az orvostól.
"Beszéltem a titkárnővel, és mint kiderült, a doktor úr beteg. Valóban elküldték az eredményt számára a genetikai központból, de nyugodjon meg, nincs semmi baj.
A baba teljesen egészséges!"

Huhhhhhh.... Nem győztem hálálkodni az orvosnak a telefonért, és hogy elmondta az eredményt!
Azonnal hívtam feleségemet, aki az első csörgésre felkapta a telefont.
"Semmi gond, az ultrahangos orvos visszahívott, és minden rendben van a nagyobbik babával!"
Hallottam a telefonban sírni a feleségemet, és nagyon utáltam ezért a nőgyógyászunkat!
Azt hiszem ezért a legkevesebb hogy lecseréljük másra, még ha az nem is beszél magyarul.
Ebben a feleségem is teljes mértékben egyetértett...

Közben az új munkahelyen is haladnak a dolgok.
Lassan megismerem a kollégáimat, és kisebb, önnállóan elvégezhető feladatokat bíznak rám.
A munkám nagy részében telekommunikációs ügyfelek géptermében kell SUN-os, rendszereket összeraknom és feltelepítenem.
Igen érdekes a munka, és jó látni belülről az ilyen nagy cégek géptermeit.
Szeretek a Telstra, vagy az Optus több száz négyzetméteres, klimatizált szobáiban sétálni a dübörgő gépek között, és összerakni valami hasznos dolgot.
Amúgy a kilátás sem semmi, ami egy-két gépterem ablakából nyílik.
Pl. az egyik nagy szolgáltató a belvárosban, a 13. emeleten (ez megfelel kb. a magyar 40. emeletnek) tartja a gépeit, és az ablakokból gyönyörű rálátás van a Darling Harbour-re meg a belvárosra.
Csináltam is néhány képet, és nyitottam nekik egy új mappát Háztetők címmel a fotóim között.

Szóval remélem nagyon, hogy az első 3 hónap – a próbaidő – gyorsan, probléma nélkül eltelik majd.
Azt hiszem hosszú távon is tudnám ezt a munkát csinálni.

A legnagyobb nehézség sajnos még mindig az oszi kollégám megértése.
A gyorsan pergő nyelve, és a tipikus oszi "tájszólása" sokszot megnehezíti a megértést.
Ilyenkor a már bevált ostoba vigyort próbálom magamra erőltetni, és úgy teszek, mintha valami nagyon humoros dolgot mondott volna.
Pedig lehet, hogy csak a csavarhúzót kérte el...?
És néha látom is, hogy valamire vár, és ilyenkor sajnos mindig sorry-zni kell.
A túl sok "sorry" viszont az álmoskönyvek szerint jót hosszú távon sajnos nem jelent...

Na, mindegy. A nyelvi problémákat megpróbálom a jó munkával kompenzálni.

Lassan be kellene adnom a jelentkezésemet is az egyetemre.
Május 28 a beadási határidő, szóval csipkedni kellene magamat.
De nehéz úgy eljutni a UTS-re, ha 1/2 9-től átlag 6-7-ig dolgozom valahol...

Már minden szükséges papírt összeszedtem amúgy.
Az Indexet is lefordítattam -- újra... :( --, mert hogy a suliban azt mondták, hogy csak az itteni fordítást fogadják el.
Ettől egy kicsit betojtam, mert otthon amikor az egész Indexet le kellett fordíttatnom, akkor emlékszem az OFFI-ben 80 ezret kértek érte!
Most valahogy különösen nem esne jól ennyi pénz kifizetése...

Szerencsére megkaptam a telefonszámát annak a magyar származású hölgynek, aki hivatalos NAATI fordító itt sydneyben, és a Community Relations Commission (CRC)-ből is hozzá viszik fordításra a magyar jogsikat (mert persze az RTA is csak ezt fogadja el...), meg a születési anyakönyvi kivonatokat.
A hölgyet Bárány Mártának hívják és a Pitt Street-en lakik a Central-hoz közel. Telefonszáma (02) 9211 3664.
Végül az Indexet és a Diplomát 230 dollárért fordította le, ami kb. 60 dollárral volt így olcsóbb, mint a CRC-ben saccolt ár.

Erről jut eszembe, hogy még februárban voltam szintén a UTS-en megcsináltatni az IELTS Academic-et, mivel legalább 6.5 total kell ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak velem.

Sajnos rá kellett jönnöm, hogy az angol tudásom nem igazán fejlődött a téglapucolás közben...
Listening: 6.5
Reading: 7
Writing: 7
Speaking: 6
Total 6.5
Szóval bár meglett az előírt pontszám, azonban elszomorító, hogy majd’ 5 hónap alatt szinte semmit nem fejlődtem itt, echte angol környezetben...
Mindegy, legfeljebb beterjesztem a kollégáimnak, hogy ha akarnak valamit tőlem, akkor azt írásban nyújtsák be!

Tréfa-tréfa..., azért látom azt, hogy a szövegértésemet és a beszédemet egy kissé még cizellálnom kell!
Főleg miután a munkám egy része a telefonos segítségnyújtás is, és ott pont ez a kettő az, amire szükségem lesz...lenne...

Na, mindegy.
A jövőhéten megpróbálok valahogy eljutni a suliba is.
Éppen most jutott eszembe, hogy utánanézzek az állam által adott tandíj hitelnek is, amit itt HECS-nek, illetve PELS-nek hívnak.
Én az utóbbit fogom választani – pontosabban ezt az utóbbit választhatom.
A 21 ezer dolláros tandíjat így az állam kifizeti helyettem, és nekem majd az adómmal együtt az ATO (Australian Taxation Office) fogja vonni a törlesztést évente 6%-onként.
A kölcsön ráadásul kamatmentes!
Szóval éppen nekem találták ki, ezekre a nehéz, alapozó időkre.

Ez a posztgraduális képzés amúgy azért is hasznos lenne, mert így (jó esetben) megszerzem a Master of Science in Internetworking diplomát egy neves, ausztrál oktatási intézményben.
Az iskola ráadásul felkészít a Cisco Certified Network Associate/Cisco Certified Network Professional vizsgákra is, mivel minősített Cisco oktatási központ, és csak évi 6%-onként kellene vissza törleszteni állam bácsi jóságát.
Szóval így több előnye is lenne a képzésnek, nem csak a helyi diploma megszerzése.

Két hete wollongong-i kedves ismerőseimék meghívásának tettünk eleget, és meglátogattuk őket.
Vasárnap délelött 3-an – egy német származású, helyi búvár guruval együtt –, elmentünk Shellharbour-be, ahol a helyi búvárklubból 60 dollárért teljes felszerelést tudtunk bérelni, majd búvárkisérővel elmentünk a The Gutter és Bushrangers Bay környékére merülni.
Fantasztikus volt!
No, nem egy trópusi tenger, de végre-valahára búvárkodtam ausztráliában!!!

Olyan csodálatos, színes halakat láttam, mikről nem is gondoltam volna, hogy ennyire délen is még lehet velük találkozni.
Nagy, méteres tintahal lebegett a tengerfenék fölött és tényleg változtatta a színét, tolakodó sügér kunyerált kaját és szinte megsimogatni is engedte magát nagy izgalmában, kis fekete halak tömege körözött körülöttünk, és murénát fotózott az egyik búvártársunk egy sziklaüregben!
A látótávolság "csak" valami 25-30 méter lehetett, azonban a víz még 20 méteren is kellemes hőmérsékletű.
Mélyebbre nem mentünk, mert csak az PADI Openwater kártyám van, azonban a merülés során így is előtörtek belőlem a régi búvár emlékek.
Fiatalabb koromban az egyik MHSZ búvárklubban sportoltam és megszállottan jártuk a magyar bányatavakat addig, amíg el nem jutottunk egyszer Kubába a legszebb trópusi búvárparadicsomokba.
Onnantól kezdve sajnos a magyar hínáros már nem tudott fellelkesíteni...

Azonban most ismét éreztem azt a régi, csodálatos feelinget, és így elhatároztam vasmarokkal, hogy a Wreck Diver minősítésig meg sem állok!
Idővel...

Múlthéten kaptunk egy furcsa számlát.
A genetikai intézet küldte, ahol a feleségemtől levett szövetmintát vizsgálták meg.
A számla 495 dollárról szólt, és külön felhívta a figyelmünket, hogy amennyiben már fizettünk a vizsgálatért, akkor az csak a helyi intézmény díja volt, nem az övék!

Hát ez nagyszerű!
Még egy jópont a nőgyógyászunk számára!!! :(
Nekünk azt mondta, hogy a teszt 375 dollárba fog kerülni!
És akkor most fizethetünk ki még majd’ 500 dollárt pluszban?!

Még aznap felhívtuk a GP-nket (háziorvos), hogy ha tud, akkor javasoljon egy másik nőgyógyászt, legyen olyan jó.

Kicsi feleségem idő közben elkezdte az 510 órás AMEP nyelvtanfolyamból az első 220 órát.
Keddtől péntekig, reggel 9-től délután 2:30-ig tart az oktatás, és nagyon meg van vele elégedve.
Átlag 10-12 ember van a tanfolyamon, többségükben ázsiaiak, de vannak a közel-keletről, és európából is.
Neki sikerült is egy iráni lánnyal összebarátkoznia.
Sajnos a kínaiak jó része végig dumálja az órát, és az sem zavarja őket, ha rájuk szól a tanár néha.
Biztos, nekik nem kellett 2400 dollárt kifizetniük a tanfolyamért...

A héten kaptuk meg az értesítést a szállító cég helyi képviseletétől, hogy megjött a konténerünk, amiben kiküldtük a cuccainkat.
Még február végén lett bedobozolva minden fontosabb dolgunk Pesten, és a cég el is szállította Hamburgba, ahol hajóra rakták.
Így majdnem 2 és fél hónapig utaztak a dolgaink a fél világ körül, hogy ide érjenek.
Mivel háztól-házig szállítást kértünk, és teljes körű vám- és karantén ügyintézést, ezért remélhetőleg a jövőhéten már csak a kicsomagolással kell foglalkoznunk.

Tetszik: itt a lomtalanítás során igen hasznos dologkat lehet összeszedni. Én pl. egy LG Syncmaster 15-os, teljesen jó monitort szedtem össze az utcán. 2 napra rá meg pár sarokkal odébb, egy P-166-os PC volt kirakva az út mellé.
Szóval így most van egy kukázott desktop számítógépem... :)
Itteni ismerősöm HP DeskJet 630C nyomtatóját szedte össze hasonlóképpen az út mellől egy másik lomtalanítás során.
Látom már karrierem felfelé ívelése a minnél gyakoribb kukázó körutaktól függ!
De siteni kell, mert mostanában elkezdett megint esni az eső, ami pedig nincs jó hatással a számítógépek egészségére sem...