No, ismét fordulóponthoz ért életünk.
Itt ülök az egyik cég géptermében, vasárnap hajnali 1/2 1 van és azon gondolkodom, hogy mit is keresek én itt...???
Pár gépet kell lementenünk egy nagyobb szoftverfrissítés elött, és én lettem a szerencsés kiválasztott, aki bejöhetett szombaton reggel 8 órára, hogy elkezdjem a nagytakarítást a lemezeken, majd előkészítsem és futtassam a mentést.
Ez nem baj, mert legalább jól megfizetik a hétvégi munkát, csak már kezdek egy kissé fázni, éhes lenni, elálmosodni, unatkozni -- meg egyébként is hétvége van, vagy nem?! És mostanában mintha én a többieknél többet lennék bent a hétvégégen, meg a hétköznapokon is túlórázni...
A gyermek meg felsír ha meglátja az idegen bácsit, mi?!

Nah, ez nem jó hozzáállás, így sosem lesz saját lakásunk vagy (ezt ki sem merem szinte mondani) házunk!, ha hétvégente én inkább otthon akarok ücsörögni...
Pedig gondolkodom erősen, hogy mit is kezdjek magammal itt, az újhazában.
Az igények persze megvannak, csakhát ugye a hozzá való tőkét elő is kellene valahogy teremteni!
Ezért elhatároztam vasmarokkal, hogy minden lehetőségre nyitott vagyok (azért mindenre talán mégsem...a testemet pl. nem adom!), és ha majd jönni fog, akkor én tárt karokkal várom!!!

Na, szóval ilyen gondolatok kerülgetnek engem mostanában.

Ennek amúgy leginkább az az oka, hogy látom, a jelenlegi fizetéssel bár el lehet lébecolni, de nagyravágyó terveket az ember azért ne dédelgessen!
Mert hát ahhoz, hogy csak egy saját lakásba belevágjunk a folyamatosan emelkedő ingatlanárak mellett kellene legalább 50 000 dollár önrész, és utána még fizetni is valahogy a banki kölcsönt, ugyebár?!
Nos, nekünk nincs sajnos ennyi pénzünk, és hát a kis családból, mint családfő, és egyszemélyi kenyérkereső nekem kell körbetekingetni a mindeféle könnyű, kevés munkával gyors anyagi hasznot ígérő lehetőségekben.

Na, szóval.
ÁÁáááááááááhh....

Elhatároztuk, hogy az idén rokonlátogatást rendezünk, és ebből kifolyólag el is kezdtem nézgelődni a legalkalmasabb repülőjegyek után.
Mert hát ugye, meg kell mutatni ezt a jól sikerült kis csecsszopót mindenkinek, had' hízzon a májunk amikor szembedicsérnek, hogy hát nagyon szép kisbabát hoztunk ám össze!
Bár néha rámtör a kétely, hogy biztos az én munkámnak is a gyümölcse ez a gyermek, nem pedig valami békazabáló francia "keze" van a dologban?
Legalábbis olyan intenzitással tudja eszegetni a gyermek a brekus lábát, hogy már kezd nagyon gyanúúúúúúússá válni a dolog!


Le petit français

Kicsi feleségemnek is nagyon anyahiánya van, és a nővéreivel is már szeretne személyesen beszélgetni nem csak a telefonon, meg a Skype-on keresztűl.
Nahát akkor mindent bele, essünk neki a keresgélésnek! -- mondom magamnak. Perszeee...mert így vagyunk mi már csak egymással Pistukám!

Természetesen a legfontosabb szempont, hogy a baba jól viselje a repülést!

Ennek érdekében én szerettem volna legalább 1 napra megállni valamelyik köztes leszállóhelyen (Kuala Lumpur, Szingapur), hogy ne egybe kelljen lenyomni a 22-25 órát.
(Heh...most látom csak, hogy Görögország messzebb van mint AU! Ismerősömék 32 órát utaztak, csak egy irányba, hogy odaérjenek! Jéééé.... tényleg..!)
Azonban kis feleségem szerint meg pont az a lényeg, hogy minél elöbb letudni az utat, és nem pedig elhúzni.
Na, mindegy, én csak az apja vagyok ugye, szóval ehhez nem érthetek...

Na de vissza a repjegyekhez!

Tanulságos kis táblázatot sikerült összeszerkesztenem, hogy melyik járattal érdemes menni, melyik az olcsóbb, hol áll meg, mennyi időt kell várni, stb.

Azonban rá kellett jönnünk, hogy a már többször is kipróbált sógor járatnál nincs jobb!
Hát hiába na, csak sógorék, vagy mi?!
Szóval már ott voltam, hogy akkor rajta, gyerünk nagybevásárolni, amikor egyik este hangos zokogásra riadtam fel éjszakai nyugodt számítógépes tudományos kutatásom közepette.
Bementem a szobába, ahol kis feleségem feküdt az ágyon sírva.
Nem nagyon értettem a dolgot, 1 órával korábban még virágos jókedvében volt, mikor jóízűen megettem a kedvenc borsólevesemet (csipetkével!), amit olyan jól tud főzni, majd hangos büfögésekkel adtam hangot az étek iránti elégedettségemnek!

Bár...így utólag egy kissé sós volt...asszony!
Pedig, mostanában megint rámtört az évente általában 2x jelentkező diétázási roham, dehát néha lehet azért kivételt tenni egy kis vajling borsóleveskével, ugye?

Szóval kérdezem, hogy mi történt, ki bántotta mert ahhoz odamegyek és széjjjjjelhasíííítom!!!

Rám nézett nagy, könnyben úszó barna szemeivel és halkan modta azt, amin aztán igazán megdöbbentem.
"Nem biztos, hogy haza akarok menni..."
He...? Tessék? Nézhettem értelmes szemekkel.
Tudom jól ez számára milyen fontos, és már alig várja hogy láthassa a családot ismét!
És most mitöl hirtelen ez a fordulat?!

Kérdeztem is, hogy talán a moly szállta meg, vagy mi igy hírtelen?

"Ádámnak szerintem nagyon nem tenne jót, ha most hirtelen kifordítanánk a maga pici kis világából, átállással, rengeteg hurcolkodással, sok új emberrel." -- mondta. "Olyan aranyos, nyugodt baba. Már teljesen beállt arra, hogy mikor eszik és alszik."
És ez mondjuk tényleg így van.
Napközben nem nagyon látom, de Tünde szerint rendszeressé vált az Ő élete is, és már nagyjából lehet tudni, hogy mikor fog enni kérni, elaludni, stb.
Este én fürdetem és etetem meg, majd amikor kidőlt olyan 1/2 9 felé, teszem a kiságyába, ahol reggel 6-7-ig alszik.
És még csak 4 hónapos!

Szóval attól fél feleségem, hogy ha májusban hazavinnénk az akkor is még csak 8 hónapos babát, talán nem segítene neki a sok hirtelen jött élmény.
Inkább vigyük vissza, amikor már egy kicsit erősebb lett és jobban bírja az utazással járó megpróbáltatásokat is.

Hmmm....
Azért ez nagy szó tőle.
Tudom milyen nehéz szívvel vált el a rokonoktól, és naponta beszél valakivel közülük. Az utazást már alig várta, meg hogy 2-3 hónapot a körükben tölthessen ismét.

Szóval most éppen ez a legutolsó álláspont.
Maradunk, és majd jövőre utazunk.
Addigra ha minden jól megy lesz AU útlevelünk is, és legalább nem kell majd magyarázkodni a határon, hogy honnan csóreszoltuk a kis ozi gyereket.

Ja, persze, mivel letöltöttem a magyar konzulátusról a magyar útlevelt és anyakönyvet igénylő lapokat, amiket szépen ki kell tölteni, és visszajuttatni nekik.
Majd ha minden jól megy, akkor 10 hónap! után kezünkbe is kaphatjuk a gyermek létezését bizonyító okmányt.

Hát azt azért nem gondoltam volna, hogy a konzuli futár itt még valóban futva viszi a postát oda-vissza...

Szóval arra gondoltunk, hogy inkább személyesen majd bemegyünk a Bp-i önkormányzathoz kérvényezni a T. Hivataltól, hogy adjanak pöcsétes igazolást a gyermek hovatartozásáról.
Dehát ezek után lehet, a 10 hónapos várakozási idővel még mindig elöbb kapjuk kézhez az okiratot, vagy ami még valószínűbb távolra szakadt honfitársként már ozi útlevéllel megyünk mindannyian Mo-ra.
Ja, ja...addig is gyakorolni kell a kiejtést.
"Nem beselni madzsar, kitsit, kitsit beselni!"

Egyéb történések meg igazán nem nagyon voltak.

Ja! Mégis!
Nagy hír...készülj fel!
..

Lecseréltük a mosógépet!
Bizony, kis feleségemnek már nagyon elege lett a pár gyors kézmozdulattal mosógépből átalakítható hadászati krumplipucológépből!

Hja, az az ercsii laktanya, az alapkiképzés, kérem!
Mennyi szép emléket ébreszt!
A konyhaszolgálatban oly sokszor köthettünk közelebbi ismerettséget -- már, már barátságot -- ezzel a furfangos szerkezettel...
...hmmm...az ifjúság...!

Feleségem szerint tépi, szaggatja a ruhákat a mosógép, és nem is mos rendesen.
Ezt ki is kértem magamnak a mosógép nevében!
Ez nem tép és szaggat ... ez hámoz, kérem!
Különbség!!!

Na mindegy, 8 hónapos elkeseredett ellenállás után végül is alulmaradtam a régi elmés szerkezte megtartásáért vívott küzdelemben, és elmentünk a bótba hogy megtekintsük mi a kínálat.
Sajnos itt nem ismerik a felültöltös európai mosógépet, csak azt ami már nekünk is van, illetve az elöltöltőseket.
Szóval végül vettünk egy Whirlpool programozható, időzítős, hidegvizes, bugyborékos elöltöltőset.
A 2nd World-ben vettük meg, ahol olyan szerkezeteket árulnak, amelyeknek igazán semmi bajuk nincs, csak sérült a csomagolása, vagy hosszabb időt álltak a raktáron.
A mosógép így került $1120 helyett csak $890-ba.
Mellé még egy Panasonic üzenetrögzítős, vezetéknélküli telefonba is beruháztunk $170-ért.
Mindkét cuccra rendes, gyári garanciát adnak.

Azóta nagy az öröm a háznál, a mosógépnek egy perc nyugta sincs, a ruhák meg nem győznek száradni az erkélyen.
Félek is, hogy mikor küldik ki a csekket, hogy fizessem be az $550 büntetést, amiért kirakjuk a ruhákat az erkélyre száradni...
Persze, mert itt a forró ausztráliában hol szárítson az ember?!
A hüvös lakásban...
Egyébként meg az önkormányzat jól megbüntet, hogy rongáljuk a városképet!
Mert ha még Bondi (amit nem is értek egyébként, hogy mitől annyira felkapott hely...) lenne, de ez itt kérem Hornsby! Chinatown!

A régi krumplipucolót akkor meg jó lenne eladni.
Gondoltam kirakom a Coles hírdetőtáblájára, hátha valakinek éppen erre van szüksége.
Ha meg nem kell, akkor felrakom az eBay-re licitre!
Aztán majd sutyiban jól fellicitálom az árát...hehehe...

A jó Godzillán is úgy néz ki sikerült túladni.
Már éppen ideje volt, mivel fogta a jó kis garázshelyet, amire pedig szükségünk van a cuccainkat elpakolni.
Tünde meg is siratta szegényt, mivel nagyon a szívéhez nőtt.
Bár öreg autó, de nagyon kezes, és sok extra volt benne.
Amúgy egy magyar srác vette meg, akit az AU levelező listáról ismerek, és itt tanul Sydney-ben.
Odaadtuk neki a járművet egy pár hétre, hogy próbálgassa, aztán ha tetszik neki akkor diszkont áron elviheti.
Úgy döntött, hogy jó lesz neki bejárni a munkába, mert sokszor éjszaka végez és legalább van amivel haza tud utána menni.
Ráadásul nem tervezi nagyon a maradást, ezért gondolom nem is akar komolyabb összeget beinvesztálni valami gépjárműbe.

Amúgy papírforma szerint itt tombolnia kellene a nyárnak.
Ezzel szemben annyi eső esik mostanában ismét, hogy inkább angliára emlékeztet az éghajlat. Bár igaz, én is csak a TV-bol tudom, hogy angliában állítólag sokat esik, mert mindkétszer amikor voltam hőmérsékleti rekordok dőltek meg éppen...

Pár nappal ezelött meg arra ébredtünk, hogy dió nagyságú jégeső hullik az éjszaka közepén!
Hát igen, ez már a világvége! Ausztráliában jégeső!
A múltkor annyi esett, hogy az SMH-n képriport volt a Bondi-on snowboard-ozó srácokról...
Meg globális felmelegedés...heh?

Ja, ismét megfogyatkoztunk.
Egy másik magyar srác döntött éppen úgy 7 év után, hogy elege volt AU-ból, és inkább elmegy szerencsét próbálni Mo-ra.
Valami lehet ebben a nagy visszavándorlási kedvben, egy kínai taxisofőr is arról beszélt pár napja, hogy megfordulni látszik náluk is tendencia.
Eddig minden kínai el akart menni az országból, de most nagyon sokan mennek vissza, mert nagy lehetőségeket látnak a gazdaság fejlődésében.
Mo is ilyen lenne?
Lehet el kellene kezdeni nézelődni, hogy melyik csomagszállító cég lenne az olcsóbb visszafelé?
Még jó, hogy pár dobozból nem pakoltunk ki, ennyivel is legalább kevesebb munka...
Szóval csak igaza volt Torgyán Jóskának!
Fogy a magyar!!!

Na, de én már csak úgy vagyok vele, hogy miért legyek én az úttörő? Lássuk meg elöbb, hogy másnak hogy jön be ez az új módi.

Meg hát a honvágy is egyébként nagyon elkerülget.
Ha meg éppen rámtör, csak felidézem életem egy-két emlékezetesebb momentumát, és husss...úgy elrepűl, mintha itt sem lett volna!
Nem, nem jobb ittsem persze, nem hiszem én azt. Kolbászból itt sincs ám a kerítés!
Keményen meg kell ám dolgozni minden egyes centért itt is!!!

Dehát a nagytudásúak szerint hasít az ozi gazdaság mostanság.
Állítólag sosem látott méreteket öltött a foglalkoztatás, és egyre nehezebb képzett munkaerőt találni.
Csak a fizetéseken nem nagyon látszódik, hogy a cég mindenáron marasztalni akarná a dolgozókat.
Gondolkodtam, hogy bejelentem a távozásomat, hátha jól megijednek, és inkább emelnek. Csak félek, még a végén rosszul sűlne el a dolog...
Szóval inkább még maradok egy kicsit, legalábbis amig be nem fejezem a sulit, már ha az égiek is úgy akarják!

Lényeg a lényeg, az idén nem repülünk az óhazába, de hogy kárpótoljam valamennyire kicsi asszonykámat, ezért csak felkerekedünk majd, és elmegyünk valahová pár hétre.
Csak hogy megkezdjük az ismerkedést végre úgy igazándiból a hirös Ausztrál outback-el!

Na, de vége a backupnak így, hajnali 4 óra felé, és lassan el is indulok innen Artarmon-ból Hornsby-ba, meglátogatni kis családomat...

Kedves Naplóm.
Először is boldog Karácsonyt és BUÉK-et kívánok így utólag mindenkinek, aki erre téved, hogy Téged olvasson, nem lévén jobb dolga!

Egy jó ideje már nem írtam a történésekről és ez leginkább annak köszönhető, hogy életünk szerencsére bezökkent a hétköznapok monoton egyhangúságába.
Minden megy a maga útján, és érdekes dolgok csak akkor történnek, ha a munka, suli, vagy gyereknevelés mellett jut időnk rájuk is.
És látánk pedig, hogy ez így jó...!

Amúgy az okok között szerepel az is, hogy az otthonról hozott Compaq Evo N1020v laptopom beépített modemje felmondta a szolgálatot.
Ennek köszönhetően kicsi feleségem csak a céges laptopról tudta a leveleit elolvasgatni, internetezni, a saját gép szinte csak a fotók tárhelyeként funkcionált.
Kissé el voltam keseredve, mivel mint kiderült, az indulásom elött, újonnan vásárolt készüléket a Compaq már nem támogatja hivatalosan, bár a web oldalukról még letölthetőek a driverek. A modem csere meg nem megoldható, mivel egybeöntötték az alaplappal -- ráadásul sz... winmodem -- és így túl sokba kerülne a reparáció.

Igen neki voltam keseredve, hogy egy kb. 15 hónapos géppel így jártam, dehát így vegyen az ember márkás gépet...
Namármost két megoldás jöhetett számításba!
Egy PCMCIA modem kártya még mindig jóval olcsóbb, mint az alaplapcsere lenne, illetve előfizetni valami broadband internetre, ahol is a laptop beépített ethernet portját lehetne használni a kommunikációra.

Mivel az árak eléggé közelítik egymást, ezért szinte már mindegy, hogy az ember az 56K-s dial-up-ért fizet, vagy az 512/128K-s broadband-nek csúfolt ADSL-ért.

Jelenleg az Optus 'yes' csomagjára vagyok előfizetve, ami telefonvonal és dial-up internet egyben, valamint tartalmaz 100 ingyenes telefonkapcsolást.
Havonta $26 az alapdíj a telefonra, és erre jön rá a ~$50 dollár internet, illetve az az összeg, amivel túllépem a havi 100 kapcsolást.
Intenzív internet használat mellett ez már megesett...

A broadband $59 dollár lenne az IINET-nél, az Optus árai sajnos egy kissé el vannak szállva a valóságtól, hogy a Telstra-t (helyi Matáv) meg ne is említsem...
A többi internetszolgáltató is csak ennek a kettő nagynak a vonalát adja el többségében.

Szóval nézegettem, hogy melyik szolgáltató is lenne a legjobb, és kollégáimat is kérdezgettem, hogy ők mit gondolnak.
Mint kiderült a nagy többség az IINET-nél fizetett elő, ahol a havi $59-ban van 12/12GB letöltési limit, 512/128K sebességgel és hálózaton belül korlátlan letöltéssel.
Ennek köszönhetően egymástól töltögetik le a dokumentumokat...

Már untam egy kissé az árak összehasonlítgatását, és sokkal jobbat amúgy sem nagyon tudnék találni, ezért feliratkoztam és is az 512 lite szolgáltatásukra.

Menet közben derült csak ki, hogy a cégem ráadásul havi $50-al beszáll az otthoni Internet díjjába, mivel az fontos a dolgozók számára.
Jó hogy ez csak most derült ki...

A másik jó dolog, hogy kaptam otthonra két SUN szervert, egy E250-et meg egy X1-et és a család nagy örömére a nappaliban búgatom a gépeket, csak hogy legyen min gyakorolni pár szakmai vizsgára amit még meg kellene csinálni.

A baba végre átalussza az éjszakákat. Igaz ez azt jelenti, hogy este 9 körül eszik utoljára, és így bírja is reggel 3-4-ig nyöszörgés nélkül.
Akkor megkapja a cumikáját, és alszik tovább 5-6-ig.
De már ez is nagy megváltás kicsi feleségem számára, akinek még így is fel kell kelnie az éjszaka közepén lefejni a tejet.
De ez az időszak gyönyörű!

A kis baba tényleg nagyon aranyos, csak akkor sírogat, amikor éhes, vagy tele van a pelus, vagy valami egyéb baja van.
Egyébként nem az a hasfájós baba szerencsére.
Reggelente mindig jókedvűen ébred, és nagyokat mosolyog, nevetgél mindenkire aki föléhajol.
Este fürdés után jókat gagyarászik, és mindent próbál megmagyarázni.
És még csak 3 hónapos!

Szóval próbálom én is jól kihasználni ezt a sulimentes idoszakot, és hogy minél több emlék megmaradjon ezért már több száz képet sikerült készítenünk róla.
Fel is raktam párat a fotók közé.

Persze még így is sokszor csak este 7-8 felé érek haza, és így elég nehéz aktívan részt venni a gyermeknevelésben.
És hát sajnos sosem fog ez az idő még egyszer visszajönni...
Na, mindegy, ez van. Mi akartuk így a dolgokat.
...vagy csak én...?

Azért a nagy lelkesedésben már a 2. babát tervezzük, és milyen jó lenne, ha most egy kislány jönne össze. A neve már megvan, a két kedvenc nagymamánk után kapná az Anna-Rozália nevet. Ha kisfiu lenne megint, akkor valószínuleg a Dávid névvel kellene megbarátkoznia.

Viszont a nagy tervezgetés mellett azért bennem van a zabszem, hogy egy keresetbol kell csak 3-unkat eltartani, es ha bejön még egy baba, akkor meg már 4 éhes szájat.
A Tündével éppen azt beszéltük, hogy megpróbál visszamenni az AMES-hez, folytatni a nyelvtanfolyamot. Van szombat délelötti kurzusuk is 9-től 1-ig, és legalább ki is mozdulna otthonról, meg társaságba is tudna járni.
A terv pediglen, hogy elöbb befelyezi az 510 órás nyelvtanfolyamot, majd elmegy a TAFE-re folytatni az Academic elokészítőt.
Esetleg késöbb, amikor a baba már elég nagy ahhoz, hogy child care-be adjuk, akkor valami helyi szakmát is tanulna, ami 2 év elfoglaltságot jelentene, és utána tudna már munkát vállalni akár az eredeti szakmájában, akár az újban.

Azonban elég nehezen akar ráállni, hogy a babát 1-2 éves korában csak annyi időre adja be a child care-be, amíg bejár a suliba a nyelvet tanulni.
Pedig nagyon nem jó ez így, hogy bármi komolyabb intézni való van velünk, vagy a babával kapcsolatban, nekem kell összeegyeztetni a dolgot a munkámmal.
A munkahely sem azért kellene igazán eleinte, hogy pénzt keressen -- szeretném, ha csak fél állásba menne el dolgozni eleinte --, hanem inkább a nyelvgyakorlás, a társaság, a helyi kapcsolatok kialakítása miatt.
A TAFE is igazán erre lenne jó.

A nyelviskolában az első 120 órában -- amikor még bejárt az érkezése után -- sikerült is barátságot kötnie pár másik ott tanulóval.
Egy iráni, és egy thaiföldi lánnyal rendszeresen találkoztak, SMS-eztek egymásnak.
De mivel kimaradt a szülés miatt a suliból, ezért lassan ezek a kapcsolatok elkoptak, és így megint csak egyedül van itthon a gyermekkel normális nyelvgyakorlási lehetőség nélkül.

Az államtól megkaptuk a $3000 dollár, minden újszülött után járó, vissza nem téritendő segélyt, illetve a család összjövedelmét figyelembe véve kiutaltak kétheti $43 dollár családtámogatási segélyt, amely a gyermek X éves koráig jár.
Ebből persze nem lehet egy gyereket felnevelni, de a pelenkákra pont elég egy hónapban.
És ha már ingyér adják, akkor el kell fogadni, hát nem?

Megérkezett a baba Medicare kártyája is, amit a Tünde kártyájára csináltattunk.
Ennek az előnye, hogy a Medicare-töl visszaigényelt összeget a családra számolják, így könnyebb elérni éves szinten azt a 710 dollár körüli összeget, ami után a Medicare már több pénzt térít vissza az egészségügyi kiadásainkból, mint egyébként.

Az egyetemen szerencsésen véget ért a félév, és itt a nyári szünet!
Legközelebb majd csak február 28-a körül kezdődik megint, és a fennmaradó szabadidőt arra szeretném kihasználni, hogy végre lejjebb adjak a kissé teltkarcsú, ámde még így is formásnak mondható alkatomból!
100 kilóra híztam az elmúlt évek idegeskedései és fánkzabálásainak következtében.
Jó lenne visszafogyni 87 kilóra, ami az ideális versenysúlyom, és erre van 2 hónapom.
Kíváncsi vagyok össze fog-e jönni, általában 1/2-1 évente jön rám ez a roham, és 2-3 hét nélkülözés után mindig megrendelem a Super Supreme pizzát, természetesen a vastag tésztásat...
De azt legalább diétás kólával!

Na, de vissza a sulira.
Szóval a nagyképűségemnek köszönhetően meghúztak éppen abból a tantárgyból amiből az elején teljesen biztos voltam, hogy átmegyek anélkül, hogy be kellene járnom előadásokra.
Ennek persze az lett a csúfos következménye, hogy decemberben mehettem pótvizsgázni...
Persze mert honnan tudtam volna, hogy a két kötelező programozási feladat mind csoportmunka volt, én meg azt hittem, hogy mindenkinek ugyanazt kell csinalnia?!
És csodálkoztam, hogy miért nem haladok a dologokkal, hiszen ehhez legalább 4 ember kellene, hogy időre be lehessen fejezni!
Persze úgy is volt a dolog, csak hát erről én ugye nem tudtam, mert nekem ugye nem kell bejárnom olyan nagytudású vagyok!!!
Na, tessék..., most meg várhatom az eredményt...

Amúgy így fél év után kezd tisztulni a kép az itteni Masters oktatással kapcsolatban.
Úgy néz ki számomra, hogy az ember itt kifizet egy kalap pénzt, és ezért mindent elkövetnek, hogy meg is kapja a diplomáját elöbb-utóbb.
Ennek érdekében a legtöbb vizsgát csoportban kell megoldani.
Persze vannak egyéni vizsgák, de mintha a pontszámok úgy lennének kiszámolva, hogy ha valaki tök hülye, akkor is legalább a csoportal majd átmegy, ha legalább lelekes.
Szóval a másik két tantárgyból sikerült is átmennem...

A következő fél évre, csak 2-őt vettem fel, és számomra ez is újdonság.
A nebulók számára adott, hogy hány pontot kell összegyujteniük ahhoz, hogy megkapják az áhított papirost. Van egy jópár tantárgy, amibol szabadon választott, hogy melyiket veszik fel.
Van megint egy jópár, amit viszont kötelező hallgatni.
Azonban az, hogy a tantárgyakat mikor, milyen sorrendben veszi fel az ember, és hogy mennyit egy fél évben, csak a tanulón múlik.
A szakmai tárgyakból van pár, ami egymásra épul, és csak sorrendben lehet hallgatni őket.
Szóval ez így nagy könnyebség, csak a hátrány, hogy könnyu elhúzni a sulit és egy-egy tárgyakkal végiglavírozni a féléveket.
Szóval jövöre Unix programming és Advanced Routing lesz a soron.

Valamelyik hétvégére meghívásunk volt a szomszédban lakó indiai családhoz, mivel a kislányuk éppen 1 éves, és ennek alkalmából szerveztek egy kis vasárnap délelötti bulit ebéddel egybekötve.
A meghívón szereplő bejegyzésekről nem tudtuk eldönteni, hogy a felsorolás vajon a menüt, vagy a résztvevők neveit takarja.
A mienk mindenesetre nem volt a listán, ezért megegyeztünk Tündével, hogy bizonyára a menü lesz az.
Kicsit tartottunk is tőle, hogy esetleg sértődés lesz majd a dologból, amikor mindenféle hagyományos indiai ételeken szólítjuk a családtagokat, de végül szerencsésen átestünk a bemutatkozáson és az egyéb formaságokon (mint késöbb kiderült valójában a vendéglátóink nevei voltak a meghívón...).
Nekem sokat segített volna, hogy titokban tollal a tenyeremre írtam a meghívón szereplő, titokzatos szavakat.
Szerencsére ezek a megérkezésünkre teljesen elmosódtak, mivel kissé izgatottak voltunk a különféle kultúrák ilyetén történö összetalálkozásából kifolyólag.

Szóval a kislányuk éppen 1 éves, és ezért hívtak valami csodatévő szent marabut a lakásba aki áldást hoz a házra és minden benne lakóra.
Ennek érdekében mindenféle ételáltozatokat mutatott be a szoba közepére terített szőnyegen, majd egy kis vasvajlingban tüzet rakott fahasábokkal (a szoba közepén, a padlószőnyeg fölött!), és a nyílt láng fölé kellett tartanunk a kezünket, majd végigsimogatni a lábunkat, vállunkat, fejünket.
Ez állítólag egy gyógyerővel bíró varázslat, amely jót tesz a rheumával, valamint csodát is képes produkálni az egyszeri halandóval.
Valóban azóta én is mintha több Vegemite-ot ennék, amely pedig valóban csodaszámba menne!

De a ház végül is nem égett le, pedig erre elég nagy esélyt láttunk ott, amikor is a szoba közepén nyílt tűz fölött varázsolt a csodatévő szent ember.
A szomszéd, wales-ből elszármazott lány is így gondolhatta, mert elég bizonytalanul öntögette az olvasztott vajat a tűzre, hogy az el ne aludjon.
Erre a feladatra ugyanis a szentéletű jógi kérte fel.
A padlószőnyeg fölött meg kis lángokkal ropogott a tűz...

A wales-i lánynak az apukája meg mint kiderült tűzoltó volt korábban még valahol az óhazában.
Gondolom ezek után nagy sírás és jajveszékelés lett volna a családban ha kiderül, hogy a lány gyújtotta fel 8 család otthonát...

Na mindegy, még élünk, csak a lakást kellett kissé hosszabban szellőztetni, mert ahogy hazaértünk (2. ajtó mellettük) még ott is érezni lehetett az égett szagot.
Viszont az ételeik nagyon finomak, kaptunk belőle még elvitelre is.
A meghívott vendégek nagy része szintén indiai származású volt, mindenféle csodálatos hagyományos ruhába beöltözve.
A lányokról meg el kell mondanom, hogy gyönyöruek a karcsú testükön mindenféle arany ékszerekkel, és nagyon szép hímzett, fágyolszerű ruhákban.
Hát igen...

Azt még sikerült megtanulni, hogy az ételt szeretettel kell készíteni, mivel akkor ez az energia fog átszállni beléjük, nem pedig a harag! Az ételen keresztul meg ugye mindenki másba azok az energiák szállnak át.

December elején elmentünk ismét a helyi magyar cserkészcsapat Mikulás-ünnepségére.
Sajnos ugyanúgy történt az idén is, mint tavaly, vagyis az egészet elmosta az eső.
A résztvevők száma az idén állítólag csúcsot is döntött, ez abban is megmutatkozott, hogy idő elött elfogyott a sültkolbász, meg a kifli.
Ezt eléggé nehezteltem, mivel ki voltam éhezve már nagyon a diétától!
Az eső eleredtével mindenki beköltözött a nagyterembe az udvarról, ahol eredetileg tábortüzes Mikulásvárás volt a program.
Késöbb, mikor elállt az eső, akkor mindenkit kitereltek az udvarra megint.
Majd amikor ismét eleredt az eső, akkor úgy döntöttünk, hogy mosmár inkább hazafelé költözünk, nem megint a nagyterembe...
Addigra viszont megérkezett már a Mikulás bácsi is, és minden jó gyerek megkapta az ajándékot.

Itt most ismét tombol a nyár, az elmúlt napok esős, borongós éghajlata után.
Helyi sajátosság, hogy ha az ünnepnap itt hétvégére esik (mint a Karácsony és a Szilveszter az idén), akkor a rákövetkező munkanapokon nem kell dolgozni, mivel hivatalos, állami munkaszüneti napnak számítanak, had' mulasson a plebs!
Tehát a kis csecsszopót le is vittük Palm Beach-re, csakhogy szokja a jó levegőt meg az óceán illatát!

Szegény nagyon szenvedett, mert melege volt, a büdös legyek állandóan körbezsongták, szomjas volt, nem tudott aludni a homokra terített törölközőkön, stb.
Szóval egy óra sírás után szedelődzködtünk is, és irány vissza az 40 perc autózásra lévő Hornsby kerület, ahol sikerült egy nagyszeru uszodát felfedeznünk.
A belépő $3.50, amely egész napra érvényes, és ahogy elnézem reggel 5.30-tól este 7.45-ig az 50-es medencében akár egy egész pálya az enyém lehet!
Ez a Spori után nagy szó, ahol csak körbe-körbe lehet uszigálni reggelente.
Szóval ez is talán segíteni fog az áhított 87 kiló elérésében...

A végére meg egy hasznos link a helyi, tapasztalatlan magyarság számára:
Találtam egy jó web site-ot, amely szerint a tavalyi évben 40 ausztrál halt meg a surf beach-eken. Ebből 90%-ot az életmentők a rip-ből húztak ki.
És hogy mi az a rip?
Ezen a linken egy jó leírás található róla, hasznos apály/dagály naptárral -- ha legközelebb megyünk a Blow Hole-hoz, akkor ezt kell elöbb megnéznem... ---, és emitt meg egy animáció, hogy hogyan kerülhető el, hogy a rip kihúzzon a nyílt óceánra!